Akkordmenet két szólamból
2017.07.05.
Ma egy rövid, 4 ütemes témát, és annak variációit nézzük meg, akkordfelépítés szempontjából.
(Az egy héttel ezelőtti anyagot, amely a kreatív ötletek előhívásáról szólt, itt tudod elolvasni.)
A mai téma két szólamból áll, mindkét szólamban tiszta sávon szólnak a gitárok, reverb és delay hozzáadásával. A Summer EP befejező számának főtémája ez, amelyet itt tudsz meghallgatni. (A lejátszó rögtön a téma elején indul el.)
Itt látható az első 4 ütem kottája, a két szólam egymás alatt helyezkedik el:
A téma hangneme: A-dór, amely azt jelenti,hogy a hangkészlet A H C D E F# G, és a három legfontosabb hang az A, a C és a F#. (A modális skálák megközelítésének általam javasolt módszerét itt találod: https://gitarverseny.wordpress.com/2014/11/04/a-zeneelmelet-alapjai-4-resz-a-modalis-hangnemek-kezelese/
Mint látható, mindkét gitár egyszerre egy vagy két hangot fog le. A két szólam egyszerre megszólaló hangjaiból pedig akkordok állnak össze. Az első ilyen pillanat az első ütem második negyedében van, amikor az A és a G hangokból egy A7sus, azaz egy nyitott, terc nélküli szeptimakkord jön ki. (Két megjegyzés: 1) Ahhoz, hogy a fülünk az A hanghoz viszonyítson, tehát ez legyen a referenciapont, szükség volt a felső szólam nyitó A hangjára is. 2) A szigorú zeneelméleti megközelítés azt mondja ki, hogy kétféle hang (itt az A és a G hangok) még nem alkot teljes értékű akkordot. Emellett viszont egy hangulatot kétségtelenül létrehoz ez a pillanat, és ez a hangulat valóban egy nyitott, terc nélküli szeptimakkordnak felel meg.)
Ugyanebben az ütemben szép pillanat, amikor a C és a F# hangok szólalnak meg egyszerre. Ekkor jelenik meg a dór jelleg, az eddig "hiányzó" terc (C) és megemelt 6. fok (F#) behozatalával.
A 2. ütem elején a két szólam C-dúr akkordot ad ki. Az ütem második negyedében a C és F# (első szólam) és D (második szólam, plusz az őt megelőző A is idevehető) egy D7 akkordot, tehát egy dúr szeptimet képez.
A kétütemes szakaszok végén pedig sokszor használtam terc- vagy szext-harmonizálásokat, tehát a két szólam egyszerre megszólaló hangjai között terc vagy szext hangközök vannak. Ezek a hangközök a leggyakoribbak és legszebbek a harmonizáláshoz (énekdallamnál is). A második szólamban a zárójeles hang a 2. ütem végén itt csak azt jelzi, hogy ez halkabban szól.
A 3-4. ütemben akkordok helyett inkább dallamvonalak dominálnak, eleinte oktáv hangköz van a két szólam között, majd röviden azonos hangokat hoznak (4. ütem 2-3. hangja), utána pedig az előbb említett terc hangközzel van magasabban a második gitársáv.
Lássuk az 5-8. ütemet, ahol a variáció (és átmeneti hangnemváltás) található:
Az új szakasz első üteme a nyitótémát hozza vissza, de a második ütem elején feljebb kanyarodik a dallam, és most a D hang lesz a kiemelt hang, a fülünk ehhez kezd most viszonyítani. Ez az ütem jelenti az előkészítést a hangnemváltáshoz, mert a 3. ütemben megjelenik a B (angolul Bb) hang, amely az eddigi 1#-es A-dór skálánkban nem szerepelt.
A harmadik ütem B-dúr (B D F) akkordot jelenít meg, amely az ütem felétől átmegy színesebb harmóniák felé (B C F, azaz Bsus9 és a harmadik ütem végén B, C, E, G hangok, amelyek egy C/B akkordot, azaz C-dúr akkordot B basszussal jelentenek). Ez utóbbi pillanat egyben rövid B-líd hangulatot is eredményez, mivel egy rövid líd hangulathoz csak annyi kell, hogy jelenjen meg az alaphang (B), a nagy terc (D, amely 1-2 másodperccel ezelőtt szólt, és még érződik a hatása), valamint a megemelt 4. fok (E).
A második ütemben kiemelten megjelenő D hangra pedig azért volt szükség, mert a D benne van a B-dúr hármashangzatban, azaz sokkal közelebb áll az új hangnemünkhöz, mintha simán csak egymás mellé tettem volna az A-dór hangulatú alaptémát és a B-dúr akkordot. Ez is tudott volna működni, de egy "közvetítő" hang bevetésével a hangnemváltások sokkal simábbak lehetnek. Hasonlat: ha van egy ismerősöd, aki ajánlást ad neked valakihez, akkor az illető sokkal inkább kedvezően fogad majd, mintha teljesen idegenként kerested volna fel.
Az új szakasz 4. üteme (azaz a teljes zene 8. üteme) már egy sima C-dúrt hoz, azaz a B basszus feljebb ment C-re, míg a C, E, G hangok továbbra is megjelennek. És a C-dúr már visszavezet minket az eredeti hangnembe, mert utána a 9. ütem ismét az A hanggal indul, és mivel a C-dúr az A-moll párhuzamos dúrja (a dóros F# nem jelenik meg azonnal), ezért a visszatérés is "seamless" (zökkenőmentes).
A továbbiakban (9-16. ütem a teljes zenében) először visszatér a nyitó 4 ütem, majd pedig ismét a nyitó kör indul el, csak a lezárása most eltérő, mert a 16. ütemben ér véget a teljes téma.
Tehát a 9-12. ütem megegyezik az 1-4. ütemmel:
A 13-16. ütem pedig úgy indul, mint az 1-4. ütem, csak a záró két ütemben egy ellentétes irányú lépkedés zárja le a témát. Ez az ellentétes irányú dallamvonal-vezetés a klasszikus zenében rendkívül gyakori, és nagyon hatásos.
Tehát érdemes két szólamú témákkal kísérletezni, mert sokkal több minden megvalósítható így (egyszerre távoli helyek is megszólalhatnak, tehát nincsenek korlátok, nem az ujjrendek vagy a nyakon egyszerre elérhető hangok határozzák meg a lehetőségeinket.)
Időközben elkészültek a Summer EP-n levő 4 szám zenei alapjai is, és ha szeretnéd ezeket elkérni, akkor írj emailt, átküldöm szívesen. Ha pedig tudsz nekem abban segíteni, hogy megosztod az új albumot (link: https://youtu.be/d4jcyR7LjKA?list=PL0xzEkmj5X9rywpx1AV18X3K-JO96e9BM), akkor azt megköszönöm. Az album megtalálható mindenhol (YouTube-on végighallgatható, iTunes, Amazon, Bandcamp, CDBaby, stb. oldalakon letölthető, és a Spotify-on is fent van már).
Jó gitározást, találkozunk hamarosan!
YouTube: youtube.com/jonastamas
Facebook: facebook.com/jonastamas
Fórum: hangmester.hu/forum.php?topik=267&start=0
Az eddigi összes gitár-anyag:
- Váltott pengetési gyakorlatok
- Zongora-tapping
- A 100. gitár-anyag
- Rock szóló hangnemváltásokkal
- Négy zenei alap örömzenéléshez
- Akkordmenetekből készített riff
- Akkordmenet két szólamból
- Kreatív kihívások:mit tegyünk,ha nem „jön“ a zene?
- Akkordfunkciók riffekben
- E-dúr,Cisz-moll,Fisz-dúr akkordmenet hangszerelése
- Akkordmenet díszítése üres húrokkal
- EP írása: az ötlettől a kész zenéig
- Meet and shred!
- Váltott pengetési gyakorlat
- 5 bund széles skála
- 1 szóló - 4 stílus (jazz, blues, rock, metál)
- Drop hangolású riffek és pengetési gyakorlatok
- Friss tapping-gyakorlatok
- Jeff Loomis - Chosen Time
- Dallamvezetés
- Pentaton skála és tapping
- Egyszerű saját zenék looper használatával
- Négy egyszerű gyors rock futam
- A ritmusérzék edzése: 4/4 helyett 5/4
- A tremolókar trükkjei
- Az utolsó 9 bund
- Alternatív rock-skálák
- Ne a kéz gitározzon!
- Saját zenei alapok készítése
- Ötletek merítése saját alkotáshoz
- Gyors futamok pentaton skálából kiindulva
- Rock gitárszólók díszítésének néhány trükkje
- A gyors pengetés egyik trükkje
- Feeling Good - big band és inspiráció
- Kvintek,kvartok és kvarkok
- A gitárszóló felépítésének szempontjai
- Ha a zenei alap hangnemet vált...
- Hányféle egyensúly létezik?
- Kettős és hármas fogások a gitárszólóban
- Tizenhatodos futamok érdekes hangközökkel
- Akkordos tapping
- A bővített akkord rejtelmei
- Király István szólója a gitárverseny zenei alapjára
- Az olasz virtuóz,Gianluca Ferro gitár-trükkjei
- Egy riff - 12 fok
- Oktávok
- Egy könnyű példa-szóló a gitárverseny zenei alapjára
- Díszítések - gitárszóló,teljes TAB,zenei alap
- A Malmsteen-féle harmonizálási trükk
- Az üveghangok típusai
- Akkordmenet két gitárszólamból összerakva
- Ötletek a blues kör V. fokára
- Dirty Rock solo
- Csúszások és fekvésváltások - élet a skáladobozon kívül
- A legnagyobb metál-arc,Händel
- További 5 szokatlan gitár-trükk
- Szokatlan gitár-trükkök
- Mentális gyakorlás a gitáron
- Mindig legyen váratlan elem a riffjeidben
- Riff és szóló felépítése
- Ritmikai forgás a gitárszólóban
- Hangszerelési ötlet - egyetlen riff kétféle hangulathoz
- Hogyan szólózzunk jazz akkordmenetre?
- A hangköz-trükk - izgalmas hangzások sima moll skálából is
- A dór skála használata - Blues-funk-fusion hangnemváltásokkal
- Mixolíd hangulat - Legelő jakok a Himalája-fennsíkon
- Fríg hangulat - varacskos disznó metál
- Modális skálák használata - a líd hangulat
- Funk-rock zenei alap és szóló,fusion elemekkel tarkítva
- Széles skálák magas fekvésekben
- A tiszta kvart szélességű skálák használata
- Legato,tapping,kettősfogások és gyors váltott pengetés beépítése a gitárszólóba
- Arpeggio,hibrid pengetés,üres húrok és oktávok beépítése a gitárszólóba
- Szokatlan riffek - hibrid pengetés és jazz akkordok
- Gitárszóló az egymillió dolláros akkordmenetre
- Classic rock gitárszóló felépítése - modern felhangokkal
- Az ismétlődő motívumok fő típusai
- Hogyan készítsünk teljes instrumentális gitár-számot?
- Tájékozódás a gitár nyakán
- Hibrid pengetés,tapping,sweep picking és legato
- Matek metál
- Metál riffek többféle skálából összegyúrva
- Így készíthetsz egyszerű ismétlésekkel hatásos gitárszólót
- Hangnemi erőszak
- Slágerrecept - szétdobált kromatika,megkevert belső ritmusokkal
- Vámpír blues
- 2 hang 22 másodpercen át
- Filmforgatás gitarral
- Gitárszóló felépítése majonézzel
- A lokriszi sáskák támadása - ritmusgyakorlat
- Zene és pálinka - a fokok fontosak
- Kontrasztok alkalmazása a gitárszólóban
- Hogyan tehetjük érdekessé a gyors futamokat?
- Minden idők egyik legjobb gitárszólója
- Motívum-töredék és sárkány-tetoválás
- Szabadon szárnyaló szólók
- Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?
- Az egyenes arpeggiók támadása
- Tudatos rock´n roll
- Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?
- Mitől érdekes egy gitárszóló?
- Marco Sfogli-szólórészlet a "Petrucci Style" videóból