Hangközök és szolmizáció

A hangköz a zenében két hang közötti távolságot jelent, melyeket skálafokok szerint számolunk. Önmagában véve a hangközök elméleti megtanulásával sokra nem mennénk, ennek inkább gyakorlati haszna van - erről szól a lenti kis videó. A hangközöket alapvetően kétféle módon számoljuk: vagy az egyes hangnemekben konkrét hangonként, vagy pedig szolmizációban relatív lépésekkel.[...]

Gibson eladva, Xibson az új neve - Elon Musk megvette a hangszergyárat

Most már hivatalos, New Yorki idő szerint ma hajnali 2:00 órakor az amerikai milliárdos Elon Musk X-en (korábbi nevén Twitter) bejelentette, hogy megvásárolta a Gibson hangszergyárat. A gyárat átnevezte Xibsonra és a Les Paul névre hallgató modell ezuentúl Xibson ELON model néven lesz elérhető. [...]

A MAGYAR SZÁJHARMONIKÁS-TÖRTÉNET II. RÉSZ

A MAGYAR SZÁJHARMONIKÁS-TÖRTÉNET II. RÉSZ írta: Szabó Tamás A szájharmonika zenekarok főleg a II. világháborút követő időszakban élték fénykorukat, bár hazai megjelenésük már jóval azelőttre, a 20- as évek végére tehető. Az első szájharmonikás csoportok - ahogy az[...]

A leghúzósabb metal riffek

Metál a ’90-es években Amikor visszatekintünk az elmúlt évtizedekre, akkor láthatjuk igazán, mennyit is változott a zenei világ. Ez nagyrészt minden stílusban észrevehető, de a keményebb zenékben különösen. A ’70-es években bimbódzó fémzene a következő évtizedben kristályosodott ki igazán, majd indult hódító útjára. A ’90-es évekre már számos alstílussal büszkélkedhetett, és rengeteg új [...]

Dire Straits: Sultans of Swing - gitár TAB és szóló elemzés

Ma egy nagyon tanulságos és egyben legendás szólót nézünk meg részletesen. A Dire Straits egyik legnagyobb slágere a Sultans of Swing, és a dal végén levő szóló egészen különleges. Megnézzük, mi volt Mark Knopfler titka ennél a szólónál. Ezenkívül szombat estig tudsz még beiratkozni a Gitárszóló Akadémiára, erről is szó lesz ma. A videóban[...]
◼ Gitáriskola
Gitáriskola >>
◼ Tesztek

Harcosok könnyűsúlyban 2.

ZT Lunchbox Reverb  -Az uzsonnásdobozból aréna hang  Az új ZT Lunchbox Reverb első ránézésre nem sokban különbözik sem az elődjétől, sem egy valódi uzsonnásdoboztól. 19 * 24 * 14 cm, alig több, mint 4 kg,[...]

Harcosok könnyűsúlyban 1.

Van az a helyzet, kor, kedv, amikor a zenész nem akar többet tonnás súlyokat mozgatni a koncert előtt és után, vagy a próbán, vagy otthon, nem akar a bernáthegyi kutya házával egyező méretű monstrumokat a színpadra, vagy a nappaliba, vagy akárhova. Vagy alapértelmezésben ez a helyzet fizikai (nem[...]
Tesztek >>
◼ Akusztikus

Pengetők (nem csak) akusztikus gitárhoz. 2. rész

ChickenPicks® Mivel a pengető a gitáros vonója, elég sokat kísérletezem velük. Tapasztalataim alapján még az sem mindegy, melyik típusú gitárhoz milyen pengetőt használ az ember. Ráadásul a piac szélesedik, és a lehetőségek lassan zavarbaejtő mennyisége áll a rendelkezésünkre, és egyre újabb[...]

L.R. Baggs elektronika beszerelése akusztikus gitárba

L.R. Baggs elektronika beszerelése akusztikus gitárba Nemrégen vásároltam magamnak egy Sigma ST-DM akusztikus gitárt. Már a beszerzés előtt elhatároztam, hogy elektronikát fogok az új hangszerbe szereltetni/szerelni, mert tudtam, hogy a fellépéseknél nem mindig fogom tudni jól megoldani a [...]
Akusztikus >>
◼ Hangosítás, stúdiótechnika

Gitársávok és rétegek - 4. rész

A mostani alkalommal elérkeztünk a 4 részes cikksorozat utolsó epizódjához. Ez pedig azt is jelenti, hogy legközelebb már nem kell a például szolgáló, idegtépő riffet hallgatni :) Legutóbb egy huszárvágással a[...]

Gitársávok és rétegek - 3. rész

Üdvözlök mindenkit, aki nyomon követi az amatőr házistúdiózással kapcsolatos bejegyzéseimet az Új Évben is! Remélem mindenki jól kipihente magát és nem bánja, ha további két cikk erejéig még ugyanazt a monoton riffet kell hallgatnia! Igyekszem ezúttal rövidre fogni ;) A sorozat [...]
Hangosítás, stúdiótechnika >>
◼ Saját kezűleg

GV Guitars VT 625 – Vincent

Legutóbb a GV Guitars Nordic Hammer tulajdonságait boncolgattam, ma a teljes mértékben egyedi tervezésű és kialakítású VT 625 modell kerül terítékre. Vincent-el egy gútai bemutató alkalmával volt szerencsém először találkozni. Kipróbáltam ugyan, ám nem igazán fogott meg elsőre a hangja, inkább az MMG Racer modell[...]

GV guitars NH 728 – Nordic Hammer

Mindig is foglalkoztattak és valósággal bámulatba ejtettek a precízen kidolgozott, egyedi kialakítású, kézzel gyártott hangszerek, ám nem is sejtettem, hogy alig fél órányi autóútra a várostól, ahol lakom, két tehetséges fiatalember, Get és Vamp, szintén kifogástalan kvalitású gitárok és basszusgitárok[...]
Saját kezűleg >>
◼ Interjú a hangszerek körül

Beszélgetés Andrew Bartával, a Tech21 alapítójával - 2. rész

A  jó hangzás ott volt a Pacsirta rádióban is, amikor a Deep Purple  hallgattam … (interjú Andrew Bartával, 2. rész)Andrew  Barta a Tech21 alapítója,  a legendás SansAmp technológia  kitalálója, egykori gitáros, mondhatjuk bátran, egy műszaki  zseni. Sokak számára ismert tény, hogy magyar származású,  ráadásul mint kiderült,[...]

Beszélgetés Andrew Bartával, a Tech21 alapítójával - 1. rész

A jó hangzás ott volt a Pacsirta  rádióban is, amikor a Deep Purple-t hallgattam … (interjú Andrew  Bartával, 1. rész)Andrew Barta  a Tech21 alapítója,  a legendás SansAmp technológia kitalálója,  egykori gitáros, mondhatjuk bátran, egy műszaki zseni. Sokak  számára ismert tény, hogy magyar származású, ráadásul mint  kiderült, még mindig[...]
Interjú a hangszerek körül >>
◼ Bass Garage

Bass Garage - Bevezető

Sziasztok! Köszöntelek benneteket BASS GARAGE rovat első, bemutatkozó részében. Solti Ferencnek hívnak, de kamaszkorom óta gyakorlatilag mindenki Frankynek szólít. A GS Fanatic felkérésének eleget téve nekiveselkedem egy elsőre egyszerűnek tűnő, ám valójában nagy felelősséggel bíró feladatnak, miszerint elindítunk az oldalon egy basszus rovatot.[...]
Bass Garage >>
◼ Vélemény rovat

Gitározás bundok nélkül

Bizonyára mindenki ismeri a bund nélküli húros hangszereket. Ilyen a hegedű, a cselló, a bőgő. A hetvenes évektől az elektromos basszusgitárban is megjelentek a sima fogólapú hangszerek, majd az elektromos[...]

A Pat Metheny hangzásról

Már évek óta fontolgattam, hogy egyszer feldolgozom Pat Metheny hangzásvilágát. Ez sok okból váratott magára, és bár rendszeresen eszembe jutott, mégis csak a közelmúltban határoztam úgy, hogy belekezdek.  A közelmúltban ugyanis történt valami izgalmas Pat Metheny körül, ami van annyira[...]
Vélemény rovat >>
◼ Zenészekről nem csak zenészeknek

Eric Sardinas

A modern blues fenegyereke. Extravagáns külső, kegyetlen imidzs, lepukkant dobrogitár, rekedtes hang….és egy hihetetlen tehetség, egy utolérhetetlen énekes-gitáros showman, aki mellesleg balkezesként született, de csak jobb kézzel játszik, mert így látta a nagyoktól. És ez nem vicc. A színpadon állítólag csak[...]

Tony Spinner

Tony Spinner 1963-ban született Cape Girardeau-ban, Missouri-ban. Ez azért lehet fontos a későbbiekben, mert semmi jelentősége a mi szempontunkból nincs - de gondolom, véletlenül nem írnak le ilyesmit. Családjában[...]
Zenészekről nem csak zenészeknek >>
◼ Aktív Gitár

Aktivizáljunk!

Ez tulajdonképpen egy rutinmeló volt, de talán érdekes információ lehet, ha valaki passzív hangszedőket aktívra akar cserélni.   A mesterem egy nap egy Dean VXL  balkezes Flying V formájú gitárt adott át, aminek nagyon jó kis tokja van (nem csoda, SKB),   vastag, erős,[...]

Csúcsminőség Indonéziából

 Manapság ha Indonéziában készült gitárokról esik szó, legtöbben a Cor-Tek üzemére és az ott készülő alsó-közép kategóriás hangszerekre asszociálunk, vagy hasonló, többnyire a középkategória átlagát meg nem haladó minőségű gitárokra. Pedig vannak ennél lényegesen[...]
Aktív Gitár >>
◼ Roadstar

ll: Fíling :ll

- A világ egyik roadjának tollából [...]

Fíling 1

- A világ egyik roadjának tollából Elmegy a mágus a koncertre, hogy belenézzen a zenészek fejébe, ki mire gondol, ki mit érez játék közben a színpadon. [...]
Roadstar >>