Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?

2012.12.19.

A mai anyagban Andy James egy szenzációs dallamát nézzük meg részletesen. De fontos események zajlanak Észak-Finnországban is...

[Santa Claus ideges volt. Nagyon ideges. A feje nagyobb és vörösebb volt, mint az ajándékokkal teli zsákja. Fel-alá mászkált a vörösfenyő-gerendákból készült kunyhójában, amely a Rovaniemi melletti erdőségek mélyén lapult. Időnként belerúgott a földön heverő üres sörösdobozok egyikébe. A falon lógó naptár sem enyhítette a haragját, pedig a „12 Swedish Bikini Models" már sok örömet okozott neki, főleg a Miss December-t ábrázoló oldal. Nem vidította fel kedvenc finn folk-metál válogatás-albuma sem, amelyre máskor olyan jókat tudott pogózni.]

Andy James idén számos improvizációs videót készített a Jam Track Central számára. Ezek a videók egytől egyig lenyűgözőek, a dallamosság és a technika pont a megfelelő arányban jelenik meg bennük. Azt mindig is tudtuk, hogy Andy technikája félelmetes, de ahogy egyre több szólóját tanulmányozom, egyre inkább azt gondolom, hogy a dallamalkotási képessége is kiemelkedő.

A legjobban az „A New Dawn” című szólója tetszett, úgyhogy ezt megtanultam, felvettem videóra, és a 0:20-tól induló szóló az első 4 ütemének kottáját fogjuk átnézni.


A videó:




[Santa idegességének az volt az oka, hogy Andy James futamait akarta begyakorolni. A GitárShop olvasói most egy exkluzív videót láthatnak Santa Claus gitár-gyakorlásáról:
http://youtube.com/watch?v=Vms_6_TSQuc
Mint látható, Santa itt még nem az „A New Dawn” futamait játssza, mert előtte egy szelíd, rénszarvascsalogató balladát akart előadni. De a frusztrációjának a fő oka mégiscsak Andy James volt, és idegességében már 3 ESP, 2 Suhr és 4 MusicMan gitárt is összetört, pedig Prozac-kúrán volt október óta.]


A szép és érdekes dallamok létrehozásának egyik titka: a kisebb és a nagyobb hangköz-lépések megfelelő kombinálása. Ha egy szakaszon kizárólag kis hangköz-lépéseket (például szekundokat) teszünk egymás mellé, akkor az eredmény nagyon skálásan hangzik. Ettől persze még gyors futamokhoz ez egy nagyon jó módszer, de markáns dallam nem fog kijönni.
Ha viszont csupa nagyobb hangközt pakolunk egymás után (kvinteket, szexteket, szeptimeket, oktávokat, stb.), akkor a létrejövő dallamban nem marad elég kohéziós erő (rock ’n roll megfogalmazásban: szétesik).

Ezért a megoldás: az eltérő nagyságú hangköz-lépések kombinálása. Ha ezt változatos ritmusokkal is vegyítjük, akkor fülbemászó dallamok jöhetnek létre. És még egyenletes tizenhatodok esetén is (mint a lejjebb található TAB is mutatja, Andy itt ezt választotta) nagyon érdekesen kígyózó futamok jönnek létre, amelyek zenének hangzanak, és nem gyakorlásnak, mint a skálás szekund-futamok.

Itt látható tehát a fenti videó 0:20-tól induló részének a kottája:


































Az első ütem első negyedében nagy szekundokat lép a dallam, majd a 4-6. hang között kétszer is tiszta kvintet. A 6-7. hang között kis terc felfelé, onnan egy kis szekund lefelé, majd egy kis szext felfelé, tiszta kvint lefelé, nagy szext felfelé, nagy szekund felfelé, tiszta kvint lefelé és rögtön felfelé is, kis szekund felfelé, majd az ütem utolsó hangjáról nagy szekund felfelé. Elég változatos dallam, nem? Santa Claus is ezt gondolta.

[Santa elrohant a Rovaniemi Reindeer Gym & Fitness Centerbe, ahol a fekvenyomó-padon adta ki a felgyülemlett feszültséget. Kevesen tudják, de Santa Claus nyugdíjas kora előtt kamionsofőr volt, és bőrére mindenfelé vicsorgó koponyák, kardok, és kínzóeszközök voltak tetoválva. A piros palást jótékonyan takarja a szétvarrt felsőtestet, így a bevásárlóközpontokban az ölébe ülő kisgyerekek mit sem sejtettek erről.]

A nehezebb részeknél a TAB alatt a pontos ujjrend is megtalálható. A további három ütemben is hasonló módon váltakoznak a hangközök és az irányok. Érdemes ezt a négy ütemet megtanulni és eljátszani, még abban az esetben is, ha Andy James tempója még nem tűnik vállalhatónak. Már azáltal, hogy ilyen kanyargó dallamot gyakorlunk és játszunk, az ujjainkat és a gondolkodásmódunkat is frissebb ötletek irányába tereljük.

Érdemes azt is megfigyelni, ahogy Andy James a folyamatos tizenhatodokat csak pár helyen töri meg: vagy egyetlen hosszú hang közbeiktatásával, vagy pedig egy tizenhatodnál is gyorsabb rövid szakasszal (tizenhatod-triola, vagy harmincketted).

Ez a négy ütem a hangközök kombinálásának és az említett néhány ritmikai váltásnak köszönhetően máris egy komplex történetté alakult, amely igencsak távol áll egy unalmas, skálásan hangzó, szekundokra épülő tizenhatodos menettől. Öröm volt ezt a szólót megtanulni és videóra venni! Akit a teljes szóló kottája érdekel, azok a Jam Track Central honlapján ezt is megtalálhatják, Andy többi videójával együtt.

[Amire Santa hazaért az edzésről, Rudolph, a rénszarvas már otthon volt. Épp a GitárShop honlapját nézegette, és rátalált arra az anyagra, amelyben Jónás Tamás eljátssza Andy James „A New Dawn” szólóját, és 4 ütem TAB-ot is közzétesz, a hangközök kombinálásának fontosságát részletezve. Santa annyira megörült ennek az anyagnak, hogy évek óta ez volt az első este, amikor Rudolph nem egy jól irányzott Martens bakancs rúgásától röpült ki a kunyhóból a hóba éjszakára (ahol a Rén Man című kedvenc filmjén kérődzve álldogált), hanem szelíden kivezették, és még egy kis fakéreg-moha ízesítésű rénszarvas-tápot is kapott. A kunyhóból pedig hamarosan felcsendültek az „A New Dawn” futamai, egy Mikulás-bordó gitáron előadva...]



Ha bárkinek van kérdése, akkor itt kommentben is felteheti, vagy a honlapomon keresztül emailben is el tud engem érni. Jó gitározást, találkozunk egy hét múlva!

Boldog Karácsonyt mindenkinek!


Szerző: Jónás Tamás
jonastamas.com
facebook.com/jonastamas

További gitárleckék

- Gitárlecke: Az egyenes arpeggiók támadása
- Tudatos rock’n roll
- Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?
- Mitől érdekes egy gitárszóló?
- Marco Sfogli-szólórészlet a “Petrucci Style” videóból



◼ Népszerű