Kreatív kihívások:mit tegyünk, ha nem ˝jön“ a zene?

2017.06.27.

11 hónap alatt, sok kihívással, és még több hasznos tapasztalattal elkészült a "The Four Seasons" EP-sorozat második része, a "Summer". Míg a tavaly megjelent "Spring" EP összesen 4 hónap alatt készült el, a második évszak közel háromszor annyi időt vett igénybe. Az ezzel kapcsolatos felismeréseimet szeretném megosztani most veletek, és írok pár hasznos trükköt, amely segíthet a zeneírás során.
"Nyár" itt hallgatható meg teljes egészében:


 


1) A fő kihívás


Számomra a második EP megírásában az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy míg a tavasz egy nagyon egyértelmű ívet és történetet képvisel (az első zöld rügyek megjelenésétől, a természet fokozatos feléledésén keresztül egészen a kirobbanó és mindent elborító késő tavaszi tobzódásig), addig a nyárnak (legalábbis számomra) nincs ilyen egyértelmű íve. Egy júniusi nyári nap azért többé-kevésbé hasonlít egy augusztusi nyári napra. 

Ezért nem kínálja magát kapásból egy nyári "timeline", hanem nekünk kell egy történet belelátni a nyári évszakba.

Ezt én úgy oldottam meg, hogy egy másik méretarányt vettem elő a nyáron belül: egyetlen nap történetét. Ennek már megvan a kellő íve, a hűvös hajnali tájtól és a napfelkeltétől kezdve, az egyre forróbb délelőttön keresztül, a délutáni rövid de heves nyári záporig, és a nyári esti elcsendesedésig. 

A tanulság itt az volt, hogy egy témán belül meg kell látni a leghatásosabb lehetőségeket, és ezek felé érdemes vinni a zenét.



2) Mit tegyünk, ha  nem „jön“ a zene?


Még ha meg is van az erős történet és ív, akkor sincs semmi garancia arra, hogy könnyű lesz megírni a zenéket. Az én esetemben például úgy történt, hogy az 1. szám (a napfelkelte) nagyon hamar elkészült, a 2. szám (a délelőtt) viszont két hónapig íródott. A 3. szám (a délutáni zápor) megint nagyon gyorsan megszületett, de a 4. szám (az este a levegőben köröző madarak) ismét jóval nehezebb volt. 

Tehát a 4 számból 2 esetében nagy küzdelmek zajlottak. 

A "nem jön a zene" kifejezést úgy értem, hogy bár nagy elánnal ötletelünk, vannak is új témák, próbálkozunk folytatni a zenét, vagy épp a meglevő rész szólamait csiszoljuk, esetleg szólókat írunk, de valahogy nem tetszik nekünk az, ami kijön.  Nem elég erős, nem elég érdekes, nagyon sablonos, vagy éppen túl elvont. Vagy elsőre még tetszett, de később visszahallgatva mégsem az igazi.  Tehát ilyen értelemben tényleg nem jön a zene, mert leragadtunk egy holtponton.

Ha annyi tortát kapnék, amennyi holtpont volt a Summer EP során, akkor egy óriási mélyhűtőre lenne szükségem.

Szerencsére vannak trükkök, amelyek segítenek.


Trükk #1 - A "Riff Graveyard" (Rifftemető).

Ez azt jelenti, hogy az elkészült (de nem igazán erős) témát a DAW-ban (zeneszerkesztőben) határozott egérmozdulattal jobbra húzzuk el, a projekt 10. percén túl elhelyezkedő területre. Ha már teljes meghangszerelt részről van szó (ahol vannak gitársávok, basszusgitár, billentyűs hangszerek, stb.) akkor természetesen a teljes blokkot húzzuk arrébb.

A Riff Graveyard azt a nyugalmat és szabadságot adja nekünk, hogy egyrészt bátran kísérletezhetünk, nem gond, ha nem lesz jó az új ötlet. "Legfeljebb beteszem a Riff Graveyard-ba."  Másrészt pedig, a Rifftemetőből VAN feltámadás. Sokszor megesik, hogy egy félretett ötlet két hét múlva mégiscsak tetszik. 

A 2. és 4. szám során a küzdelmes hetekben időnként beletekertem a Riff Graveyard témáiba. Inspirációt adtak ezek a témák, mert azt az érzetet keltették bennem, hogy rengeteg lehetőségem van. Paradox módon pont az a tény, hogy tonnányi ötletet "ástam el" a Rifftemetőben, azt sugallta azt számomra, hogy "előbb-utóbb majd csak meglesz a folytatás, ha már eddig is 50 témaötletet tudtam összehozni ehhez a számhoz".

Ez itt a 2. szám képe, bal oldalt a kékkel jelölt folyamatos rész jelenti az 5 perces számot, és kis szünet után jobbra terjed a teljes kész számnál is sokkal nagyobb Riff Graveyard.






















































A 130 ütemes kész dal mellett egy közel 400 ütemre kiterjedő, bár nem összefüggő ötlet-halmaz van. Ezek egy része igen jó volt, csak nem illett a dalba végül. Másik része pedig nem volt annyira jó.  Nekem az még a trükköm itt, hogy amikor időnként látogatást teszek a Riff Graveyard-ban, akkor pirossal jelölöm meg az ígéretes részeket, és akkor ezeket gyakrabban vizsgálom meg a későbbiekben.


Trükk #2 - "Nem az ihlet jön, te mész az ihlethez"


Erről a témáról már korábban is esett szó. (https://gsfanatic.com/hu/blog/ep-irasa-az-otlettol-a-kesz-zeneig).  A dolog lényege, hogy a zeneírástól nem mindig várhatjuk el, hogy élvezzük a folyamatot. Sokszor nem öröm. Ha mindenképp örömöt akarunk, akkor azt a kikapcsolódás hozza el. Kinek a nyaralás, kinek a sorozatok, kinek a kutyasétáltatás, kinek a torták fogyasztása, stb.. Ezek kikapcsolódások, töltődések, örömforrások.  A zeneírásban is ott lehet ez a hatás, de a zeneírás NEM kikapcsolódás. A zeneírás munka. Munka, amely időnként adhat olyan örömöt és flow-élményt, mint a kikapcsolódás.

Tehát minden nap le kell ülnünk a hangszerhez,  Minden nap folytatni kell a "közepes" ötletek termelését, és én innen garantálom nektek, hogy minden 20. vagy minden 50. ötlet majd tetszeni fog. De ehhez meg kell csinálni az előző 19 vagy 49 ötletet, amelyek nem jók.

Természetesen van, amikor elkapjuk a fonalat, és akkor nincs küzdelem. Akkor nagyon hamar kiugrik a kész zene. Aki szerencsés (például kiemelkedően tehetséges), annál ezek a folyamatok kedvezőbbek: gyorsabban, könnyebben ír zenét. (Persze ő is küzd időnként.)  Aki "csak" átlagosan tehetséges (és ez nagyon sok világhírű zenészre is igaz), az a MUNKÁVAL, mégpedig a rendszeres munkával tudja kompenzálni azt, hogy az ő zenei génjei nem kiemelkedően jók, hanem csak simán jók.

Ha a fenti tanácsot megfogadod, és minden nap nekiülsz az alkotásnak (persze kimaradhatnak napok, a "minden nap" nem szó szerint értendő), akkor rengeteg energiát megspórolsz. ("Á, nem ment tegnap sem, kéne csinálni, de nincs kedvem...")  ("Lehet, hogy nem is kéne befejezni ezt a zenét...")  ("Most nem érzek ihletet, hagyom mára...") Ezek a gondolatok nagyon viszik az energiát, és még egy káros hatásuk van: nem ülsz le zenét írni, ezért esély sincs arra, hogy folytatódjon a dal.


Engem ez segített át a 2 hónap alatt készülő 2. szám holtpontjain. ("F*ck it, csinálom és kész.")  Innentől nincs elszivárgó energia a tépelődés miatt.




Trükk #3 - Az "in style of..." módszer


A módszer lényege, hogy válassz ki egy zenei részletet, amely tetszett neked mostanában.  Figyeld meg alaposan, hogy az adott részlet hogyan van felépítve, hangszerelve, mi a hangnem, milyen ritmikák szerepelnek, stb.  Írj fel pár szempontot ezek közül. Példa:

- először egy clean gitár szól, hármas csoportokban játszik hangokat, időnként kettes csoportok is vannak
- kényelmesen lépked a dallam, nyugalmat áraszt, egyenletes nyolcadok mennek

- a dallam emelkedik, aztán visszakanyarodik, aztán még magasabbra megy

- utána egy billentyűs hangszer is bekapcsolódik, és ez a szólam is ezt a dallamot játssza

- egy szólógitár is bejön, és pár hangot játszik, miközben a többi szólam ismétli az eddigieket


Ezt követően a fenti "recept" alapján "főzd meg" ezt az ételt, azaz más szavakkal, írjál egy saját verziót, amelyre ugyanezek a szempontok jellemzők.
Nem szükséges az eredeti zenét hangról hangra leszedni, elegendő, ha a hangnem azonos, de végső soron az is elegendő, ha a hangulat hasonlít.

Neves zenészektől is hallottam, hogy ezt a módszert használják gyakorlásra, inspiráció merítésére és a kreatív izmok edzésére.

És sokszor a saját verziód más irányt vesz, és saját zene válik belőle, amely lazán indult el, jó energiákkal.
Ha pedig nagyon hasonlít az eredetire, az is jó hír, mert akkor reprodukálni tudtál egy színvonalas zenét, és tapasztalatot gyűjtöttél, hogy az adott hangulat milyen gyakorlati elemekből áll.

Ez az egyik leghasznosabb és legfontosabb tanulási folyamat, amikor "csinálva tanulod", és így a tudás, tapasztalat sokkal jobban elraktározódik benned, mint akkor, ha csak olvasnál róla.  Ha 10-20 kedvenc részletet "lemásolsz" a fenti módon (elegendő rövid, 10-20-30 másodperces részleteket megcsinálni), akkor ez szárnyakat ad a kreativitásodnak, rutinodnak, zeneírási ötleteid áramlásának.



3) Egy kis C-moll ujjgyakorlat

Itt az ideje egy kis zenélésnek. Az 1. szám nyitótémája 0:30-tól indul az alábbi videóban. A videó alatt a TAB és az infók következnek.



 


Itt látható a zenei részletről készült TAB:














Mint látható, 11/8 az ütemmutató. Nagyon szeretem a 11/8-ot, mert hármas lüktetéssel áramlik, és a végén a két darab hang is szépen belesimul. (A tagolás (3x3)+2, persze máshogy is lehet a 11-et tagolni).

A kottában mindig a záró 2 hangnál van fekvésváltás bal kézzel (a 2. ütemben egy csúszás is van középtájon, ez is fekvésváltásnak számít), tehát az ütemek végén kell hirtelen "ugrani" és áthelyezni a bal kezet.
Egyébként a fenti "in style of..." módszer leírásában ezt a zenei részletet írtam le szavakkal (a 0:30-tól 1:00-ig terjedő rész).



4) Lemezajánló

A gitár-fórumunk egyik törzstagja, Horváth Imre nemrég jelentette meg magánkiadásban első teljes nagylemezét. A lemez címe: "Csodálatos Bolygó".  Imi számomra példakép, mert napi sok óra fizikai munka és a család mellett (felnőtt lányai vannak, akik zenei pályára mentek) a zene iránti elkötelezettségéből merített időt és erőt a saját dalok megírására és felvételére.  A dallamérzéke és a gitárkezelése is kitűnő. Hallgassátok szeretettel Imi dalait!


  


Jó gitározást, találkozunk hamarosan!


Jónás Tamás

YouTube: youtube.com/jonastamas

Facebook: facebook.com/jonastamas 

Fórum: hangmester.hu/forum.php?topik=267&start=0


Az eddigi összes gitár-anyag:

- Váltott pengetési gyakorlatok
- Zongora-tapping
- A 100. gitár-anyag
- Rock szóló hangnemváltásokkal
- Négy zenei alap örömzenéléshez
- Akkordmenetekből készített riff
- Akkordmenet két szólamból
- Kreatív kihívások:mit tegyünk,ha nem „jön“ a zene?
- Akkordfunkciók riffekben
- E-dúr,Cisz-moll,Fisz-dúr akkordmenet hangszerelése
- Akkordmenet díszítése üres húrokkal
- EP írása: az ötlettől a kész zenéig
- Meet and shred!
- Váltott pengetési gyakorlat
- 5 bund széles skála
- 1 szóló - 4 stílus (jazz, blues, rock, metál)
- Drop hangolású riffek és pengetési gyakorlatok
- Friss tapping-gyakorlatok
- Jeff Loomis - Chosen Time
- Dallamvezetés
- Pentaton skála és tapping
- Egyszerű saját zenék looper használatával
- Négy egyszerű gyors rock futam
- A ritmusérzék edzése: 4/4 helyett 5/4
- A tremolókar trükkjei
- Az utolsó 9 bund
- Alternatív rock-skálák
- Ne a kéz gitározzon!
- Saját zenei alapok készítése
- Ötletek merítése saját alkotáshoz
- Gyors futamok pentaton skálából kiindulva
- Rock gitárszólók díszítésének néhány trükkje
- A gyors pengetés egyik trükkje
- Feeling Good - big band és inspiráció
- Kvintek,kvartok és kvarkok
- A gitárszóló felépítésének szempontjai
- Ha a zenei alap hangnemet vált...
- Hányféle egyensúly létezik?
- Kettős és hármas fogások a gitárszólóban
- Tizenhatodos futamok érdekes hangközökkel
- Akkordos tapping
- A bővített akkord rejtelmei
- Király István szólója a gitárverseny zenei alapjára
- Az olasz virtuóz,Gianluca Ferro gitár-trükkjei
- Egy riff - 12 fok
- Oktávok
- Egy könnyű példa-szóló a gitárverseny zenei alapjára
- Díszítések - gitárszóló,teljes TAB,zenei alap
- A Malmsteen-féle harmonizálási trükk
- Az üveghangok típusai
- Akkordmenet két gitárszólamból összerakva
- Ötletek a blues kör V. fokára
- Dirty Rock solo
- Csúszások és fekvésváltások - élet a skáladobozon kívül
- A legnagyobb metál-arc,Händel
- További 5 szokatlan gitár-trükk
- Szokatlan gitár-trükkök
- Mentális gyakorlás a gitáron
- Mindig legyen váratlan elem a riffjeidben
- Riff és szóló felépítése
- Ritmikai forgás a gitárszólóban
- Hangszerelési ötlet - egyetlen riff kétféle hangulathoz
- Hogyan szólózzunk jazz akkordmenetre?
- A hangköz-trükk - izgalmas hangzások sima moll skálából is
- A dór skála használata - Blues-funk-fusion hangnemváltásokkal
- Mixolíd hangulat - Legelő jakok a Himalája-fennsíkon
- Fríg hangulat - varacskos disznó metál
- Modális skálák használata - a líd hangulat
- Funk-rock zenei alap és szóló,fusion elemekkel tarkítva
- Széles skálák magas fekvésekben
- A tiszta kvart szélességű skálák használata
- Legato,tapping,kettősfogások és gyors váltott pengetés beépítése a gitárszólóba
- Arpeggio,hibrid pengetés,üres húrok és oktávok beépítése a gitárszólóba
- Szokatlan riffek - hibrid pengetés és jazz akkordok
- Gitárszóló az egymillió dolláros akkordmenetre
- Classic rock gitárszóló felépítése - modern felhangokkal
- Az ismétlődő motívumok fő típusai
- Hogyan készítsünk teljes instrumentális gitár-számot?
- Tájékozódás a gitár nyakán
- Hibrid pengetés,tapping,sweep picking és legato
- Matek metál
- Metál riffek többféle skálából összegyúrva
- Így készíthetsz egyszerű ismétlésekkel hatásos gitárszólót
- Hangnemi erőszak
- Slágerrecept - szétdobált kromatika,megkevert belső ritmusokkal
- Vámpír blues
- 2 hang 22 másodpercen át
- Filmforgatás gitarral
- Gitárszóló felépítése majonézzel
- A lokriszi sáskák támadása - ritmusgyakorlat
- Zene és pálinka - a fokok fontosak
- Kontrasztok alkalmazása a gitárszólóban
- Hogyan tehetjük érdekessé a gyors futamokat?
- Minden idők egyik legjobb gitárszólója
- Motívum-töredék és sárkány-tetoválás
- Szabadon szárnyaló szólók
- Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?
- Az egyenes arpeggiók támadása
- Tudatos rock´n roll
- Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?
- Mitől érdekes egy gitárszóló?
- Marco Sfogli-szólórészlet a "Petrucci Style" videóból