<< Visszalépés

Zongora-tapping

2019.04.30.

A mai anyagban egy kéthúros tapping-ötletet nézünk meg, amelynek segítségével érdekes, újszerű témákat és dallamokat lehet létrehozni. (A régebbi anyagok között is volt tapping-téma, például a Luminescence című rövid instrumentális szám feldolgozása, amely itt olvasható el.)


Az új videó, amely egyébként a Summer EP 3. számából (Afternoon Storm) mutat be egy részletet:





A felvezető 10 másodperc után indul a tapping-sorozat. A két vékony húron zajlik végig a dolog, és a sorrend mindig azonos: tapping és utána a jobb kézzel pull off a bal kéz által már előre lefogott hangra. Tehát mindkét kéz 1-1 hangot  szólaltat meg egy adott húron, és a jobb kéz mindkét hang létrehozásában "közreműködik".

Ezt követően a másik húron ugyanez a mozdulatsor ismétlődik. Előfordul, hogy mindkét húron ugyanazok a bundok szerepelnek, pl. 0:12-nél a 14. bund és a 9. bund van a két vékony húron megszólaltatva. A gyakoribb az, hogy a két húron eltérő bundok szólalnak meg. Fontos, hogy amikor a bal kéznél azonos bundok vannak a két húron, akkor azt két külön ujjal érdemes lefogni, ahogy ez pl. 0:10-től látható. Felmerülhetne két húr egyszerre történő lefogása is bal kéz mutatóujjal, de egy bizonyos tempó felett ilyenkor nehéz lenne a hangok összecsengését megakadályozni.

A videóban több kameraállás és TAB is szerepel, tehát lassú tempó mellett könnyű lesz kipróbálni a módszert. Mivel a téma közel félperces, és sok bundot érint, ezért a teljes témát nem szükséges fejből tudni ahhoz, hogy ezt az egyszerű zongora-tapping jellegű megközelítést kipróbáljátok, vagy akár beépítsétek a saját repertoárotokba. 


>>>NYEREMÉNYJÁTÉK<<<

Kérdés: aki zeneelméletben már járatosabb, az egy rövid (kétütemes) líd jellegű szakaszt is meghallhat ebben a témában.
Ha megírod emailben, hogy hol van ez a rész, akkor digitális ajándékcsomagot nyerhetsz (gyakorlatok, zenei alapok, az általad kért stílusban és nehézségi fokon).


>>>INSTAGRAM MINI-GITÁRANYAGOK<<<

Új Instagram mini-gitáranyagok indultak itt: https://instagram.com/guitarsoloschool
A fenti Instagram linkre érdemes feliratkozni, mert rövid és könnyű, 30 másodperces gitár-fogásokat mutatok be, amelyeket azonnal el lehet sajátítani, akár kezdő gitárosok is átvehetik az itt bemutatott trükköket. A napokban indult ez az Instagram-profil, és várok mindenkit örömmel.


>>>KÖRKÉRDÉS<<<


Most pedig ezúttal én szeretném a segítségeteket kérni:


Készülnek majd átfogó online oktatóanyagok, új formátumban, és ehhez a témához lennék kíváncsi a véleményetekre.

Az alábbi 4 kérdésre szeretném kérni a saját egyéni nézőpontotokat:


1) Mi a legnagyobb frusztrációd a gitározás, gitártanulás terén?

2) Mi a legnagyobb félelmed a gitározás, gitártanulás terén?

3) Mi a legnagyobb kihívás számodra a gitározás, gitártanulás terén?

4) Mi a legnagyobb vágyad a gitározás, gitártanulás terén?


A válaszok természetesen privátban is jöhetnek (jonastamas9 gmail pont com címre). Sokat segítenétek vele, mert szeretnék olyan anyagokat készíteni egy külön projekthez, amelyek a lehető legtöbb gitáros számára jelentenek majd hasznos gyakorlási és fejlődési lehetőséget.


Szerző: Jónás Tamás

youtube.com/jonastamas

facebook.com/jonastamas 

Fórum: hangmester.hu/forum.php?topik=267&start=0


Jónás Tamás összes gitárleckéje itt olvasható >>>