<< Visszalépés

Egyszerű saját zenék looper használatával

2014.10.07.

Ezen a héten egyszerű saját zenék alkotásáról lesz szó. Egy Digitech RP360-XP effektpedált használtam, amely beépített looper-rel rendelkezik. Amennyiben nem áll rendelkezésre looper funkció, akkor a számítógépen levő DAW (Logic, Cubase, stb.) segítségével lehet a sávokat egymás után felvenni.


Előtte egy friss programajánló: október 15-én, szerdán 18:30-tól gitár workshop-ot tartok a Mezzoforte Hangszerboltban. A részvétel előzetes regisztrációval ingyenes, várunk mindenkit szeretettel!

Regisztráció:
http://bit.do/jonastamas-workshop



























A videó:




A zenei alap:





A példában szereplő zenéhez négy sávot használtam. Az első szólam 0:14-től indul, tiszta hangszínnel egy hármas logikára épülő ritmust vettem fel. Mint a kottán is látható, egy A hangot mindig két „dead note” (azaz teljesen eltompított, kizárólag ritmusként jelentkező hang) követ. Az ütemek végén pedig a variációk következnek, itt már nem folytatódik a hármas logika.



















A második szólam 0:29-nél indul. Ez a szólam hosszan kitartott akkord-töredékekből áll. Az első szólam által hozott A hangokra rápakolva így már egy A-dór jellegű zene kezd kialakulni. (Emlékeztetőül: az A-dór hangnem egyedül a megemelt 6. fokban tér el az A-moll hangkészletétől, azaz F helyett F# van benne. Ez a F# az ütemek végén jelenik meg a második szólamban (kivéve a második ütemet), tehát enyhe dóros hangulatot eredményez. (A dórról szóló cikket itt találod.)




















A basszusgitár 0:44-től indul. A Digitech egészen kellemesen megszólaló basszusgitár-hangszínt kínált, úgyhogy a gitár és a pedál segítségével jól lehetett basszusgitárt modellezni. Ez a szólam is az A tonalitást támasztja alá, sűrűn alkalmazott 7. fokokkal (G hang). Érdekesség, hogy a 4. ütem végén az F hangot is bejátszottam, amely a fent említett dór/moll hangnemek közül a mollt hozza elő, de mivel ez az F hang csak a négyütemes kör végén és csak röviden jelenik meg (és arra is vigyáztam, hogy ne azonos pillanatban játsszam a 2. szólam F# hangjával), ezért ezt a fül ilyenkor csak sorvégi díszítésnek fogja fel. 




















A szóló 1:00-tól indul. Az egyszerű zenéhez egyszerű szóló passzol, ezért főként a pentatonra építettem a dallamokat (A-C-D-E-G hangok), és időnként színesítésként bejátszottam a skála 2. fokát (H hang). A blues-hang is teljesen jól illik a stílushoz, a szóló elején rögtön kiemelt szerepet adtam neki 1:00-tól, az E hang utáni D#-ről induló oda-vissza nyújtással.


Amikor a zenei alapra improvizálsz (amit nagyon ajánlok, mert az improvizálás a zenélés összes aspektusát kitűnően fejleszti), akkor szokás szerint arra is érdemes lesz figyelni, hogy (főleg eleinte) sok szünetet használj, és sok ritmus-ismétlés jelenjen meg a szólódban. A hangmagasságok kezelése is fontos, tehát érdemes a mélyebb és a magasabb részeket is variálni. Ahogy erről külön cikk is született, a legmagasabb hangokat (azaz a vékony E-húr 15-17. bundjánál magasabban levő hangokat) is mindenképpen szerepeltetni kell, ezek az esetek többségében óriási pluszt adnak bármilyen stílusú zene esetén a szólóhoz.



A videó még egyszer:




A zenei alap:








Rendszeresen szoktam a rovatban kitűnő hazai gitárosok zenéit ajánlani. Örömmel számolok be Boross László frissen megjelent új albumáról, amelynek címe Side Roads. Boross Laci azok közé a gitárosok közé tartozik, akik dalközpontú, érdekes, befogadható, igényes zenéket alkotnak. A Side Roads album meghallgatható és megrendelhető Laci Bandcamp oldalán és honlapján is. A lemez 2. számában (Different Colours) néhány szóló erejéig közreműködtem, nagyon inspiráló felkérés volt, örülök hogy ilyen kitűnő zenére játszhattam.



















Jó gitározást, találkozunk két hét múlva!


Szerző: Jónás Tamás 

http://jonastamas.com
http://facebook.com/jonastamas
Fórum: http://hangmester.hu/forum.php?topik=267&start=0


További gitárleckék

- Gitárlecke: Négy egyszerű gyors rock futam
- Gitárlecke: A ritmusérzék edzése: 4/4 helyett 5/4
- Gitárlecke: A tremolókar trükkjei
- Gitárlecke: Az utolsó 9 bund
- Gitárlecke: Alternatív rock-skálák
- Gitárlecke: Ne a kéz gitározzon!
- Gitárlecke: Saját zenei alapok készítése
- Gitárlecke: Ötletek merítése saját alkotáshoz
- Gitárlecke: Gyors futamok pentaton skálából kiindulva
- Gitárlecke: Rock gitárszólók díszítésének néhány trükkje
- Gitárlecke: A gyors pengetés egyik trükkje
- Gitárlecke: Feeling Good - big band és inspiráció
- Gitárlecke: Kvintek, kvartok és kvarkok
- Gitárlecke: A gitárszóló felépítésének szempontjai
- Gitárlecke: Ha a zenei alap hangnemet vált...
- Gitárlecke: Hányféle egyensúly létezik?
- Gitárlecke: Kettős és hármas fogások a gitárszólóban
- Gitárlecke: Tizenhatodos futamok érdekes hangközökkel
- Gitárlecke: Akkordos tapping
- Gitárlecke: A bővített akkord rejtelmei
- Gitárlecke: Király István szólója a gitárverseny zenei alapjára
- Gitárlecke: Az olasz virtuóz, Gianluca Ferro gitár-trükkjei
- Gitárlecke: Egy riff - 12 fok
- Gitárlecke: Oktávok
- Gitárlecke: Egy könnyű példa-szóló a gitárverseny zenei alapjára
- Gitárlecke: Díszítések - gitárszóló, teljes TAB, zenei alap
- Gitárlecke: A Malmsteen-féle harmonizálási trükk
- Gitárlecke: Az üveghangok típusai
- Gitárlecke: Akkordmenet két gitárszólamból összerakva
- Gitárlecke: Ötletek a blues kör V. fokára
- Gitárlecke: Dirty Rock solo
- Gitárlecke: Csúszások és fekvésváltások - élet a skáladobozon kívül
- Gitárlecke: A legnagyobb metál-arc, Händel
- Gitárlecke: További 5 szokatlan gitár-trükk
- Gitárlecke: Szokatlan gitár-trükkök
- Gitárlecke: Mentális gyakorlás a gitáron
- Gitárlecke: Mindig legyen váratlan elem a riffjeidben
- Gitárlecke: Riff és szóló felépítése
- Gitárlecke: Ritmikai forgás a gitárszólóban
- Gitárlecke: Hangszerelési ötlet - egyetlen riff kétféle hangulathoz
- Gitárlecke: Hogyan szólózzunk jazz akkordmenetre?
- Gitárlecke: A hangköz-trükk - izgalmas hangzások sima moll skálából is
- Gitárlecke: A dór skála használata - Blues-funk-fusion hangnemváltásokkal
- Gitárlecke: Mixolíd hangulat - Legelő jakok a Himalája-fennsíkon
- Gitárlecke: Fríg hangulat - varacskos disznó metál
- Gitárlecke: Modális skálák használata - a líd hangulat
- Gitárlecke: Funk-rock zenei alap és szóló, fusion elemekkel tarkítva
- Gitárlecke: Széles skálák magas fekvésekben
- Gitárlecke: A tiszta kvart szélességű skálák használata
- Gitárlecke: Legato, tapping, kettősfogások és gyors váltott pengetés beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Arpeggio, hibrid pengetés, üres húrok és oktávok beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Szokatlan riffek - hibrid pengetés és jazz akkordok
- Gitárlecke: Gitárszóló az egymillió dolláros akkordmenetre
- Gitárlecke: Classic rock gitárszóló felépítése - modern felhangokkal
- Gitárlecke: Az ismétlődő motívumok fő típusai
- Gitárlecke: Hogyan készítsünk teljes instrumentális gitár-számot?    
- Gitárlecke: Tájékozódás a gitár nyakán    
- Gitárlecke: Hibrid pengetés, tapping, sweep picking és legato    
- Gitárlecke: Matek metál   
- Gitárlecke: Metál riffek többféle skálából összegyúrva    
- Gitárlecke: Így készíthetsz egyszerű ismétlésekkel hatásos gitárszólót    
- Gitárlecke: Hangnemi erőszak   
- Gitárlecke: Slágerrecept - szétdobált kromatika, megkevert belső ritmusokkal    
- Gitárlecke: Vámpír blues   
- Gitárlecke: 2 hang 22 másodpercen át   
- Gitárlecke: Filmforgatás gitarral   
- Gitárlecke: Gitárszóló felépítése majonézzel    
- Gitárlecke: A lokriszi sáskák támadása - ritmusgyakorlat    
- Gitárlecke: Zene és pálinka - a fokok fontosak    
- Gitárlecke: Kontrasztok alkalmazása a gitárszólóban    
- Gitárlecke: Hogyan tehetjük érdekessé a gyors futamokat?    
- Gitárlecke: Minden idők egyik legjobb gitárszólója    
- Gitárlecke: Motívum-töredék és sárkány-tetoválás    
- Gitárlecke: Szabadon szárnyaló szólók    
- Gitárlecke: Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?    
- Gitárlecke: Az egyenes arpeggiók támadása    
- Gitárlecke: Tudatos rock´n roll   
- Gitárlecke: Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?    
- Gitárlecke: Mitől érdekes egy gitárszóló?    
- Gitárlecke: Marco Sfogli-szólórészlet a "Petrucci Style" videóból


Jónás Tamás összes gitárleckéje itt >>>