Ne a kéz gitározzon!

2014.07.16.

Valószínűleg ismered ezt a mondást: akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek néz.

Azt gondolom, ez a cikk az egyik legfontosabb üzenetet tartalmazza, mert a befelé figyelésről, a saját zenénk megtalálásáról szól. 

Meggyőződésem, hogy ha a kezünkkel játszunk, akkor nem találjuk meg a saját zenénket.

A kalapácsos mondás gitáros megfelelője: akinek skáladobozok vannak a kezében, mindent skálának néz.




Ez azt jelenti, hogy ne tanuljunk és ne használjunk skáladobozokat, vagy kényelmes, jól memorizálható alakzatokat?


Természetesen nem ezt jelenti. A skáladobozok nagyon jól jönnek akkor, amikor gyors futamokra van szükségünk. Ilyenkor nincs mindig lehetőség és idő egy teljesen új dallam megalkotására.  A cél ilyenkor egy hatásos gyors futam, és ekkor kapóra jönnek ezek a beidegzett skáladobozok. Az egyéb alakzatok (pl. arpeggiók, egyéb memorizált figurák, tipikus rock-lickek) is hatásosak lehetnek, amikor épp szükség van rájuk.

  

A skáladoboz olyan, mint a hamburger. Ha sietsz és nagyon éhes vagy, akkor jól jön. A gond ott kezdődik, ha minden nap ezt eszed.



Tehát ha például a zene A-mollban van, akkor ne az 5. fekvésből induljak ki, E-moll esetén pedig ne a nyak elejére vagy a 12. bundhoz menjek?

Így van. Nem érdemes sablonos megoldásokkal gitározni, mert akkor valószínűleg az eredmény is sablonos lesz. A siker, az előrelépés egyik titka (az élet bármilyen területén) a megfelelő mértékű kockázat vállalása, a kilépés a komfort-zónából. Hagyd el az ismert terepet a gitár nyakán is. Eleinte úgy érzed majd, hogy elvesztetted a biztonságot. Aztán ráébredsz majd: cserébe megnyerted a szabadságot.

Természetesen ezentúl is ellátogathatsz alkalmanként az ismert fekvésekbe, dobozokba. Ott is lehet egyéni dolgokat alkotni, egyedi módon ritmizálni, díszíteni, érdekes hangközöket találni. De próbáld ki, milyen az, ha ezek a látogatások ritkábbak. Sokkal ritkábbak.

Az autentikus blues-gitározás talán az egyetlen, ahol továbbra is viszonylag sokat lehet "dobozolni". Annak a műfajnak kialakult "szókincse" van. Ott a cél: a dobozon belüli egyéni megszólalás, ahogyan azt Albert King vagy B.B.King csinálta. A blues-on nevelkedett rock-gitárosok (Eric Clapton, David Gilmour, stb.) is képesek varázslatosan játszani a dobozon belül. Ezt el lehet, sőt el is kell tanulni tőlük. Ők szívből játszanak, szinte minden hangjukban van valami plusz, még a megszokott skála-megoldásaikban is.

Viszont nézd meg Andy Timmons "Cry For You" című számát. A szám D-mollban van. Andy hét perc alatt szinte csak egy-két sorzáró futam esetén tartózkodik a 10. fekvésben, a tipikus D-moll helyszínen, és nem tölt időt a többi lehetséges D-moll skáladobozban sem. Az egész zene alatt szabadon szárnyal a gitáron és végig zenében gondolkodik (vagy inkább így helyes: engedi, hogy a zene gondolkodhasson őbenne), nem pedig ujjrendekben, skálákban, lick-ekben.  Pedig ez a felvétele sok improvizációt tartalmaz, mert a főtémákat leszámítva  minden koncerten máshogy játssza ezt a számot.

Ezt a szabadságot kell megcélozni: amikor a gitár, a fogólap már a test és a lélek szerves része, és nem befolyásolja a zenénk áramlását. Távolinak tűnik ez a cél? Igen, ez örök cél marad, de egyre közelebb és közelebb fogsz jutni hozzá. És az út örömteli lesz, meglátod.

  
Amikor biciklizni tanultál, jól jött a két oldalsó kis kerék. De a Tour de France-részvételed előtt már ideje leszerelni őket.



Mi a gond a skáladobozokkal, alakzatokkal?

Az, hogy ezek előre gyártott elemek. Nem az aktuális zenéhez szólnak, nem az aktuális érzéseinkről szólnak, nem az aktuális zenehallgatónak szólnak.

Az, hogy ezeket nem mi találtuk ki. A hagyományos skáladobozok a hangnem hangjait tartalmazzák. Még ha nem sorrendben játsszuk a dobozok hangjait, akkor is skálásan szólnak. Az egyéb figurák, lick-ek sem a sajátjaink, készen kaptuk őket. Az egyéniségünk nincs bennük.  (Díszítésekkel, frazírozással persze a tipikus rock figuráknak is egyéniséget kölcsönözhetünk.)

Az, hogy becsukják a kaput a valódi alkotási folyamat előtt. Mire észbekapnánk, már játszottunk is valamit. De ezt a valamit az ihlet súgta? Nem. A memóriánk. 

Az, hogy a skálákkal és egyéb memorizált alakzatokkal a kéznek adod át az irányítást. A kéz pedig automatikusan elkezdi játszani a korábban már ezerszer játszott dolgokat. És nem hibáztathatjuk érte - ez az egyik fő szerepe. Életünk fontos része a rutinfeladatok elvégzése. Cipőkötés, fogmosás, autóvezetés. Ezekhez nem kell kreativitás, a végtagjaink elvégzik helyettünk a feladatot.  De a zene: alkotás. Ezt ne bízzuk az izommemóriára. Ne a kezünkkel gitározzunk!

  
Az Apple sikeréhez a cég kamionsofőrei is teljes mértékben hozzájárulnak. De azért a stratégiai döntéseket jobb ha nem ők hozzák - ez Steve Jobs feladata volt.




Ne a kezünkkel gitározzunk? Akkor hogyan?


A szívünkkel. Befelé figyelve. Új, egyedi, az adott pillanat által ihletett dallamokat, ritmusokat, motívumokat alkotva. És néha, például a periódusok utolsó üteme környékén, nyugodtan bedobhatunk egy-egy skálafutamot, vagy egyéb memorizált figurát, alakzatot. Amikor be kell verni egy szöget, akkor jól jön a kalapács. De amikor nincs szó szögről, akkor nem a kalapáccsal dolgozunk.



Értem mire gondolsz, de hogy tudom a gyakorlatban is elérni, hogy ne a kezem döntsön helyettem?


Otthoni vagy próbatermi improvizálás közben, tehát tét nélküli helyzetben kezdjél el egy alapra játszani. Először ne játssz semmit, csak figyelj. Hallasz-e belül dallamot? Ha nem, akkor sincs gond. Várj tovább. Jönni fog a dallam!

Ha szoktál énekelni, akkor énekelj a zenére. Az is jó, ha csak belül énekelsz, nem hangosan. Hamar megtalálod az épp most énekelt hangokat a gitáron? Itt rejtőzik a te zenéd. Játszd el, amit énekeltél, vagy amit belül hallasz. Ez, amellett, hogy a kreatív csatornákat is megnyitja, egyben kitűnő ritmusérzék-fejlesztés és hallás-gyakorlás is, hiszen reprodukálnod kell a gitáron azt a ritmust és dallamot, amit épp hallottál.  És a skáladobozokkal, népszerű rock-figurákkal ellentétben most nem másvalaki zenéjét reprodukálod, hanem a sajátodat.

A másik fontos dolog: mindig tudjad, hogy milyen hangot játszol, és ez hányadik foka az aktuális harmóniának. Ezt is improvizálás közben lehet gyakorolni. Sokáig tart, de megéri. Máshogy fogsz zenélni. Amikor a kezed dönt és ő lép a vizuálisan memorizált skáladoboz következő hangjára, akkor még hiába várod ettől a hangtól a csodát. Úgy fog szólni, ahogy a skáladoboz soron következő hangjának szólnia kell. Amikor viszont már tudatosan bedobsz egy ötödik fokot, nyújtással rögtön a hatodik fokra emeled, majd egy szép csúszással egy szeptimet lecsúszva a hetedik fokon landolsz, és onnan fellépve egy szekundot, feloldod a feszültséget az első fokon, akkor igazán zenéltél.


A belső hang meghallása és eljátszása: a jobb agyfélteke.

A hangok, fokok ismerete, leolvasása és tudatos alkalmazása: a bal agyfélteke.

Mindkét módszer külön-külön is nagy előrelépést jelent. A kettő együtt pedig maga a szabadság, a szárnyalás.



Mire számítsak, ha befelé figyelve zenélek?


Előfordulhat, hogy sokkal több szünet jelenik meg a játékodban. Ez jó hír, mert a szünet ugyanolyan fontos eleme a zenének, mint a hang.

Valószínűleg több kitartott hangot, kevesebb gyors hangcsoportot, futamot fogsz játszani. Ez szintén jó hír, mert így annál nagyobbat szólnak majd az indokolt gyors futamaid.

Könnyen lehet, hogy az ismétlések aránya és szerepe növekszik a zenédben. Ez is nagyon jó hír, mert az ismétléssel lehet az üzenetet a leghatásosabban átadni. Az élet minden területén ciklikusságot, ismétlődéseket tapasztalunk. A zenénk se legyen lineáris, ne szaladjunk mindig a következő ötletre.

Nincs kizárva, hogy elkezdesz sokkal jobban odafigyelni az apró részletekre. A díszítésekre, finom lecsúszásokra, a többféle szélességű és tempójú vibrato-ra, a dinamikára, a felharmonikusok különféle arányaira, a pengető szöge és pozíciója módosításával eltérően megszólaló hangokra, a szándékos díszítő húrzajokra, a tremolókar általi díszítések sokféleségére, a pengetés erejének variálására.

Gyaníthatóan sokkal több örömöt fogsz érezni a gitározásod során. Sokkal inkább részese leszel a zenének, mint eddig. Legyen szó saját zenéről, vagy híres szám feldolgozásáról, hirtelen rólad kezd szólni a dolog.



Megnézünk egy konkrét példát az elhangzott dolgokra?

Persze, nézzünk meg egy friss példát. A két héttel ezelőtti cikkben egy zenei alap készítéséről, hangszereléséről volt szó.

A zenei alap itt hallható, és le is tölthető:






Erre az alapra egy befelé figyelős szólót játszottam, végig improvizáció zajlott. A szóló során igyekeztem végig mellőzni a skáladobozokat, tipikus alakzatokat, és ehelyett a gitár nyakán szabadon kirándulva azt játszottam, ami épp eszembe jutott. Például sokszor szünetet. A másik fontos szempontom a díszítés, az apró finomságok kiemelése volt.

A bal agyfélteke (tudatosság) is dolgozott: mindig tisztában kell lenni azzal, hogy mit játszunk épp, mi a hangnem és mi az aktuális akkord. (A két héttel ezelőtti cikkben olvashatsz a konkrét akkordmenetről.)  A jobb agyfélteke (ösztönösség, ihlet) is végig főszereplő volt.

A szóló:







Talán az első 16 másodperc jelenti a legjobban követhető példát a fenti célkitűzések alkalmazására. Ritmus-Ismétlésre épült ez a szakasz, de emellett sok szünet, számos díszítés (húrzaj, üveghang, lassú nyújtás, gyors oda-vissza csúszás) és az adott akkord számára érdekes fokok használata is megtalálható ebben a részben.


0:24-nél a gyors hammer-onnal indított hosszú hang + vibrato is jó példa a befelé figyeléssel létrejövő dallamra. Emlékszem erre a pillanatra: ez a hang belül született, és nagyon megérintett ez az egy hang. Ilyenkor tulajdonképpen nem is mi magunk alkotunk, hanem csak a csatornái, vevőkészülékei vagyunk az ihletnek, amely rajtunk keresztül játszik. 

0:41-nél a nagy hangközös csúszásokat követő nyújtás + visszaengedés is egy ilyen pillanat volt. Belülről jött az a késztetés, hogy a 0:42-es nyújtást késleltessem, és így ne a főhangsúlyra kerüljön, majd pedig 0:43-nál a visszaengedés + pull-of + hammer-on időzítése sem a tipikus pillanatban jött.

A 0:48-0:55 közötti részben a folyamatosság - szaggatottság ellentétpár a lényeg. Ez a rész egy kérdést hagy nyitva, amelyre a 0:56-nál induló dupla motívum felel.

Az 1:12-es ismétlés-sorozatnál is éreztem a belső örömöt, jó volt átélni, ahogyan kínálta magát ez az egyszerű dallam.

Az 1:16-nál induló arpeggio-sorozat jelenti az egyetlen "előregyártott" elemet a teljes szólóban. Ez arra példa, hogy az 1:12-es ismétlés-sorozat során felhalmozódott feszültséget egy gyors futam jól ki tudja robbantani, tehát itt helye volt ennek, és gyors dolgokhoz valóban érdemes felhasználni begyakorolt elemeket.

------------

Tehát összefoglalásul: fedezz fel magadban egy új világot, zenélj befelé figyelve!  Ez talán a legfontosabb dolog, amit változtathatsz a játékodon.  

A témához kapcsolódó két korábbi cikk:
Hányféle egyensúly létezik?
Mentális gyakorlás a gitáron

Ha van gitárral kapcsolatos kérdésed, akkor itt kommentben is felteheted, vagy a honlapomon keresztül emailben is el tudsz engem érni. Jó gitározást, találkozunk két hét múlva!


Szerző: Jónás Tamás 

http://jonastamas.com
http://facebook.com/jonastamas
Fórum: http://hangmester.hu/forum.php?topik=267&start=0


További gitárleckék

- Gitárlecke: Saját zenei alapok készítése
- Gitárlecke: Ötletek merítése saját alkotáshoz
- Gitárlecke: Gyors futamok pentaton skálából kiindulva
- Gitárlecke: Rock gitárszólók díszítésének néhány trükkje
- Gitárlecke: A gyors pengetés egyik trükkje
- Gitárlecke: Feeling Good - big band és inspiráció
- Gitárlecke: Kvintek, kvartok és kvarkok
- Gitárlecke: A gitárszóló felépítésének szempontjai
- Gitárlecke: Ha a zenei alap hangnemet vált...
- Gitárlecke: Hányféle egyensúly létezik?
- Gitárlecke: Kettős és hármas fogások a gitárszólóban
- Gitárlecke: Tizenhatodos futamok érdekes hangközökkel
- Gitárlecke: Akkordos tapping
- Gitárlecke: A bővített akkord rejtelmei
- Gitárlecke: Király István szólója a gitárverseny zenei alapjára
- Gitárlecke: Az olasz virtuóz, Gianluca Ferro gitár-trükkjei
- Gitárlecke: Egy riff - 12 fok
- Gitárlecke: Oktávok
- Gitárlecke: Egy könnyű példa-szóló a gitárverseny zenei alapjára
- Gitárlecke: Díszítések - gitárszóló, teljes TAB, zenei alap
- Gitárlecke: A Malmsteen-féle harmonizálási trükk
- Gitárlecke: Az üveghangok típusai
- Gitárlecke: Akkordmenet két gitárszólamból összerakva
- Gitárlecke: Ötletek a blues kör V. fokára
- Gitárlecke: Dirty Rock solo
- Gitárlecke: Csúszások és fekvésváltások - élet a skáladobozon kívül
- Gitárlecke: A legnagyobb metál-arc, Händel
- Gitárlecke: További 5 szokatlan gitár-trükk
- Gitárlecke: Szokatlan gitár-trükkök
- Gitárlecke: Mentális gyakorlás a gitáron
- Gitárlecke: Mindig legyen váratlan elem a riffjeidben
- Gitárlecke: Riff és szóló felépítése
- Gitárlecke: Ritmikai forgás a gitárszólóban
- Gitárlecke: Hangszerelési ötlet - egyetlen riff kétféle hangulathoz
- Gitárlecke: Hogyan szólózzunk jazz akkordmenetre?
- Gitárlecke: A hangköz-trükk - izgalmas hangzások sima moll skálából is
- Gitárlecke: A dór skála használata - Blues-funk-fusion hangnemváltásokkal
- Gitárlecke: Mixolíd hangulat - Legelő jakok a Himalája-fennsíkon
- Gitárlecke: Fríg hangulat - varacskos disznó metál
- Gitárlecke: Modális skálák használata - a líd hangulat
- Gitárlecke: Funk-rock zenei alap és szóló, fusion elemekkel tarkítva
- Gitrálecke: Széles skálák magas fekvésekben
- Gitárlecke: A tiszta kvart szélességű skálák használata
- Gitárlecke: Legato, tapping, kettősfogások és gyors váltott pengetés beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Arpeggio, hibrid pengetés, üres húrok és oktávok beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Szokatlan riffek - hibrid pengetés és jazz akkordok
- Gitárlecke: Gitárszóló az egymillió dolláros akkordmenetre
- Gitárlecke: Classic rock gitárszóló felépítése - modern felhangokkal
- Gitárlecke: Az ismétlődő motívumok fő típusai
- Gitárlecke: Hogyan készítsünk teljes instrumentális gitár-számot?    
- Gitárlecke: Tájékozódás a gitár nyakán    
- Gitárlecke: Hibrid pengetés, tapping, sweep picking és legato    
- Gitárlecke: Matek metál   
- Gitárlecke: Metál riffek többféle skálából összegyúrva    
- Gitárlecke: Így készíthetsz egyszerű ismétlésekkel hatásos gitárszólót    
- Gitárlecke: Hangnemi erőszak   
- Gitárlecke: Slágerrecept - szétdobált kromatika, megkevert belső ritmusokkal    
- Gitárlecke: Vámpír blues   
- Gitárlecke: 2 hang 22 másodpercen át   
- Gitárlecke: Filmforgatás gitarral   
- Gitárlecke: Gitárszóló felépítése majonézzel    
- Gitárlecke: A lokriszi sáskák támadása - ritmusgyakorlat    
- Gitárlecke: Zene és pálinka - a fokok fontosak    
- Gitárlecke: Kontrasztok alkalmazása a gitárszólóban    
- Gitárlecke: Hogyan tehetjük érdekessé a gyors futamokat?    
- Gitárlecke: Minden idők egyik legjobb gitárszólója    
- Gitárlecke: Motívum-töredék és sárkány-tetoválás    
- Gitárlecke: Szabadon szárnyaló szólók    
- Gitárlecke: Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?    
- Gitárlecke: Az egyenes arpeggiók támadása    
- Gitárlecke: Tudatos rock´n roll   
- Gitárlecke: Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?    
- Gitárlecke: Mitől érdekes egy gitárszóló?    
- Gitárlecke: Marco Sfogli-szólórészlet a "Petrucci Style" videóból


Jónás Tamás összes gitárleckéje itt >>>



    Kommentek száma - 22
  • 22.

    Erre most nekem is van egy friss példám, pont tegnap történt meg Sergey Boykov új lemezére készülő szólónál, hogy a legelső take annyira kerek történet volt, hogy utána ezt tanultam meg és ez lett a végleges szóló is.

  • 21.

    Nekem valahogy maguktól jönnek a dallamok, de semennyre se tudatosak, csak a megfelelő fekvésbe teszem a kezem, és a zene hangulatát próbálom követni. Visszahallgatva mindig jó, mindig elrakom az első vezriót, mert azt sosem sikerül újra reprodukálni, és abból építkezem, hosszáteszek elveszek belőle.

  • 20.

    Szia László! A legfontosabb szerintem az, hogy a saját elképzeléseidről szóljon a zenélés. Tehát ha elégedettséggel és örömmel tölt el egy-egy jól sikerült szólód, akkor minden a legnagyobb rendben van. Én sem szoktam megtanulni hangról hangra a szólókat (csak nagyon ritkán, amikor szükség van rá mindenképpen), hanem az első néhány improvizált verzió során kialakulnak a kedvenc témáim, és ezeket követem. Tehát nagyon hasonlóan járok el, mint ahogyan leírtad ezt a saját szólóidnál.

    A kérdés az lehet, hogy van-e bármilyen hiányérzeted a saját szólóid során. Ezek szoktak a leggyakoribb esetek lenni a hiányérzetekre, kihívásokra a tapasztalataim szerint: változatosság/újszerűség a szólókban (tehát a szólóink ne legyenek nagyon hasonlóak egymáshoz), technikás futamok beépítése, gyorsabb reagálás az akkordváltásokra, a belül hallott dallamok azonnali eljátszása, a hangok szép megfogása, a dallamok ereje/hatásossága. Ha ezek közül van olyan, amelynél magadra ismersz, akkor erre lehet fókuszálni, amíg ebben is további fejlődést érsz el. A fő improvizációs módszereden természetesen eközben nem kell változtatni, ami bevált és működik, az maradhat. (Egészen addig, amíg magától meg nem érik egy változás.)

  • 19.

    Nagy hibát követek el ha a szólóimat improvizálásokra (amik dobozokból és belső inspirációkból merít) építem?Nekem nem jönnek be a mértani pontossággal kitalált témák, inkább legyen kicsit pontatlan hamiskás, visszahallgatom és letisztázom, de nem vésem kőbe csak a fő motívumokat. Sokat nem görcsölök rajtuk, maradjon laza, szellős éz kész.A ˝mezei˝ hallgatóság ítélkezik, ˝zenészeknek˝ úgysem lehet megfelelni, nem is tudnék.

  • 18.

    @Akka: Ezek nagyon jó és egyedi zenék, amiket említettél. Én is sokat hallgatok hasonlót, és néha játszom is ilyen hangulatokat akusztikus gitáron. Pár általános tipp: üres húrok sűrű használata, és a modális skálák (pl. líd, mixolíd) hangulatainak kidomborítása. Ez utóbbit úgy értem, hogy az adott modális hangnem fontos fokait kell sűrűn játszani (3 fontos fok van a 7-ből, pl. líd: 1-3-4. fokok). És ekkor tudnak megjelenni ilyen kellemesen elszállós hangulatok.

    A másik javaslatom: ha egy adott stílusban szeretnénk alkotni, akkor le kell szedni sok hasonló számot, és elemzéssel megtalálni bennük a tipikus elemeket. (Ilyeneket is, mint amiket az első bekezdésben írtam, meg persze sok esetben egész konkrét dolgok is tipikusak lehetnek, mint például prog metálban a riff végére bedobott 2b fok még egy mollos riff esetén is.)

  • 17.

    Sziasztok! Kérdezni szeretnék. Nagyon tetszik Jon Gomm stílusa és John Butler-től az ˝Ocean˝. Ilyen jeggű dallamokat és hangzásvilágot szeretnék játszani én is, azonban míg egy rock, blues, vagy jazz alapra könnyen tudok jópofa dallamot összerakni fejben, addig egy Ocean jellegűt nem. Tudtok ehhez tanácsot adni?

  • 16.

    Hali! Ezek pld. pentaton meg modális dobozok:

    www.myguitarsolo.com

    www.myguitarsolo.com

  • 15.

    Valaki mutasson már nekem egy skáladobozt please, mert mindenhol olvasok róla, de fogalmam sincs, hogy mi az. Aztán lehet hogy ismerem, csak nem tudom, hogy azt hívják skáladoboznak, de valami ábrát megnéznék róla, hogy hogy néz ki mondjuk két skáladoboz egymás mellett.
    Egy sima dúr skála mondjuk egy doboz, egy pentaton skála egy másik? Vagy egy fríg mód és egy dór mód egy egy doboz?

  • 14.

    Én nem pontosan ezt mondtam. Szerintem nem az a lényeg, hogy minél egyszerűbb szólók legyenek, illetve, hogy ne legyenek szólók, hanem, hogy maga a dal szólók nélkül is legyen jó, azaz ne sablonokra szólózzunk rá.

  • 13.

    @JnCon: Sok igazság van ebben, amit írsz. Különösen ezt a mondatodat emelném ki:
    ˝Én úgy érzem, hogy a mostani gitárosoknak mintha szinte kényszerük lenne, hogy óramű pontosan, technikailag hibátlanul játsszanak, és minél több tanult dolgot belepasszírozzanak egyetlen szólóba. Így elveszik az emberi oldal, marad az elmélet és a matematika.˝
    Ez tényleg tendencia a gitárosoknál. Saját magamon is érzem ezt, pár éve még elég sokszor játszottam valamit azért, hogy megmutassam a technikát. És ez így öncélú volt. Manapság már igyekszem odafigyelni erre, és évek óta csökken a játszott hangjaim száma:) Részben ezért is íródott a fenti cikk.

  • 12.

    Ebben azt hiszem, teljesen egyetértünk. Brian Setzert én is kedvelem, és évek óta játszom azokat, amiket ő is (Sleepwalk-ot is). Satriani verzióját még nem hallottam, de most mindjárt rákeresek. Amúgy őt viszont abszolút nem kedvelem, olyan érzésem van, mintha azt akarná bizonyítani, hogy technikai tudással bármi eljátszható, vagyis inkább előadható.
    Jeff Beck is régi kedvencem.
    Én úgy érzem, hogy a mostani gitárosoknak mintha szinte kényszerük lenne, hogy óramű pontosan, technikailag hibátlanul játsszanak, és minél több tanult dolgot belepasszírozzanak egyetlen szólóba. Így elveszik az emberi oldal, marad az elmélet és a matematika.
    Nekem izgalmasabb egy olyan szóló, amiben sok spontán dolog van, akár sorozatos technikai hibákkal és hiányosságokkal, pontatlan hangokkal. Nekem pl. Jimmy Page vagy akár Frusciante játéka mindig többet fog jelenteni, mint Satriani hibátlan, technikailag tökéletes szólói.
    Tanulás, gyakorlás során sajnos mindig a technikai dolgokat hajtják a legtöbben. Elveszik a zene üzenete, ami a későbbi közönség előtti játékra is hatással van. Ezt sajnos sokszor magamon is észreveszem, de hát legalább észreveszem és próbálok ellene tenni.
    Az elmúl elég sok év során azt vettem észre, hogy iszonyatos inspiráció és motiváció kell ahhoz, hogy az embernek legyen ereje a rengeteg gyakorláshoz (nekem nincs...) és ugyanakkor olyan folyamatos ˝spirituális˝ hatás alatt álljon (-nem jutott eszembe jobb kifejezés...), hogy hiteles maradjon zeneileg.
    És valahogy én a ˝modern˝ gitárjáték megtestesítői között nem nagyon találok olyanokat, akik engem inspirálnának.
    Persze lehet, hogy csak szűklátókörű vagyok, vagy nem érem fel ésszel ezeket a dolgokat :)

  • 11.

    Pont erről magyarázok: a nóta fontosabb kell, hogy legyen mint a szólók (pont) , és ez zenei stílustól független (kivéve persze az öncélú zenélést).

    Brian Setzerrel azért példálóztam, mert meghallgathatod a sleepwalkot tőle is, meg Satrianitól is. A szólam szintjén - a maga módján - mindkettő tökéletes, de Setzernél már a kíséret is izgalmas, míg Satriani berakta alá azt a (szerintem)primitív és egysíkú rockkíséretet, amit legtöbbször alkalmaz. Eredmény: az egyiket jó hallgatni, a másikat nem annyira. Egyébként én szeretek jó néhányat Satriani dalai közül is.

  • 10.

    @JnCon: Igen, az a cél, hogy azok is tudjanak ötleteket meríteni az anyagokból, akik teljesen más stílusú zenéket játszanak. A legtöbb cikk esetén a fő üzenetek (zeneelméleti dolgok, ritmikai motívumok fontossága, fokok tudatos kezelése, stb.) bármilyen stílus esetén jól hasznosíthatók.

  • 9.

    @Eingang: azért azt ne felejtsük el, hogy ˝Tamás srác˝ itt valamilyen szinten gitárleckéket ad, tehát nem feltétlen az a cél, hogy egyedi és érdekes dolgokat játsszon, hanem hogy olyan dolgokat mutasson, ami másoknak kiinduló pont lehet a saját stílusukhoz. Tehát főleg technikai dolgok, általános zenei megoldások.
    Bár az a zenei stílus amit játszik nekem sem jön be (egyszerűen másféle zenét hallgatok), de azért kedvelem az írásait. Közvetlen és őszinte.
    Sajnos a mai gitárhangzások nekem eléggé egysíkúak és klisék lettek. Ugyanúgy a játékstílusok is. Valahogy mindenki mintha ugyanazt akarná játszani modern gitározás címén. Ez egy kicsit elszomorít, mert én is jobban kedvelem az egyedi megszólalású és stílusú gitárosokat, akikből ma már egyre kevesebb van és nem valami higain rettenetet játszanak.

  • 8.

    @takazuka: Tetszett nagyon, ahogyan összefoglaltad ezt a témát! A rétegzenékről írt gondolatokkal is egyetértek, és nagyon jó hogy vannak ilyen zenék is. Minél változatosabb a kínálat, annál biztosabb, hogy mindenki megtalálja azokat a zenéket, amelyek megfogják és örömmel töltik el. (És ez persze nemcsak a zenére igaz, hanem minden egyébre is.)

    Jó hétvégét neked is, rock üdv:)

  • 7.

    @Eingang: Szia, köszönöm hogy megírtad a gondolataidat a cikkről és a zenékről. Egyetértek azzal, hogy a fej ne gondolkodjon túl sokat a zenélés során. A zenélés közben csak a háttérben, tudat alatt érdemes tudni a dolgokat (hangnem, fontos hangok, aktuális akkord stb.), és gondolkodás helyett át kell adni magunkat az inspiráció csatornájának.

    Ami az egyes zenék, előadók kedvelését illeti, ez szerintem is szubjektív. Takazuka kollégánk nagyon szépen összefoglalta ezt az 5. számú hozzászólásban. Én úgy vagyok vele, hogy azt a zenét írom, ami ˝jön˝ és ami örömteli érzést jelent számomra. Szerencsére nagyon sok visszajelzést kapok, hogy másoknak is tetszik az, amit játszom. Természetesen nem várható el, hogy mindenkit megfogjon az adott zene, úgyhogy nincs is ezzel semmi gond, mindenki saját maga érzi, hogy milyen zenék felé húzza a szíve:)

    További jó zenélést, és köszönöm még egyszer, hogy leírtad a véleményedet.

  • 6.

    @JnCon: Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet, és szó szerint így van, hogy gyakorlás és még több gyakorlás is kell. Azzal is teljesen egyetértek, hogy már előre tudni kell, hová nyúljunk az adott hang megszólaltatásához, tehát úgy kell ismerni a gitár nyakát, mint a tenyerünket. (És kell még alapos zeneelméleti tudás, hangok megfogása, ritmusérzék, és még sorolhatnám.)

    A skáladobozokat is jól kell ismerni, ez is tény. A fontos az, hogy ezeket akkor használjuk, amikor a pillanat és a zenei is megkívánja a használatukat, és akkor a dobozok is hozzátesznek a zenéhez. Ha túlságosan támaszkodunk rájuk, akkor viszont leszoktathatnak minket a kreativitásról, valódi alkotásról.

    Sok sikert a lemezfelvételhez! :)

  • 5.

    Szerintem a rövid válasz az, hogy ízlések és pofonok. A hosszabb pedig: azért nem érted a valamit, mert van egy saját, rád jellemző ízlésed valamint van véleményed arról, hogy mi a zene, és mi a jó zene. Ez az egész látásmód és vélemény ad egy keretet, amin keresztül szemléled és hallgatod a környezetedet, és ami a kereten belül van, az jó zene, ami kívül van az pedig nem.

    Nekem is van rám jellemző ízlésem és véleményem is. Biztos vannak közös szeletei ennek, és eltérő részei is. Szóval ha van négy zene, akkor lehet hogy az egyik nekem tetszik, a másik neked, a harmadik mindkettőnknek, a negyedik meg senkinek sem.

    Ugyanakkor nincs kőtáblába vésve sehol, hogy a munkától elfáradt átlagembereket kell szórakoztatni, vagy hogy egyáltalán ki kell kapcsolódni zenehallgatás közben. A zenének érzésekről kell szólnia - ezt se mindenki gondolja így, van aki szerint a zene túlmutat a emberi érzéseinken; és másodrendű csak ez az érzéses zene. Nade ha te azt fogadtad el igazságnak, hogy a zene érzésekről kell, hogy szóljon, akkor az a zenét fogod valószínűleg csak tartalmasnak találni, ami a te lelked húrjait meg tudja pengetni.

    Az én keretembe pld. Brian Setzer nem fér bele, valamiért irritál, valamiért így lettem hangolva az életben. De rengeteg komolyzenét szeretek, valamint hmm szeretem Jeff Beck-et (úgy, hogy végigszólózza), vagy Joe Bonamassa-t, vagy a Napra zenekart, stb stb... szóval ízlések és pofonok, lehet ebből van amit te is szeretsz meg van amit nem. Tamás zenéjét is van aki szereti, és van aki nem. Szerintem ha felrajzolnánk az összes zenét egy grafikonra, akkor leolvashatnánk, hogy minél kacifántosabb egy zene, annál inkább rétegzene lesz, és kevesebb embert képes megérinteni (blues vs jazz, komoly vs könnyű, technó vs mittudoménmi) - ettől függetlenül én örülök, hogy van ilyen is, miert ha mindenki rózsát szedne és a pipacsok kipusztulnának, akkor a világ nem lenne ilyen színes, és a lehetőségek és a változatosságok az én keretemben pozitívumként vannak jelen.

    Hát remélem nem voltam túl smug, de biztos elég tudálékos meg önelégült a hozzászólásom, bocsánat! Sietek egy hangszerészhez, ezért már nem írom át, szóval remélem mindenkinek love and peace és kellemes hétvégét kívánok!

  • 4.

    Én valamit nem értek...

    Itt van ez a Tamás srác, jól gitározik. Mindent tud a zeneelméletről, technikailag is jó. Az én zenei tudásomnak kb. ötszázszorosával rendelkezik...és valahogy mégsem...

    Akármit csinál az egytől-egyig olyan, mintha Joe Satriani lemezeiről hallgatnám a töltelékdalokat.
    Unalmas és érdektelen.

    Kedves Tamás, a kéz tegye a dolgát, de a fej ne gondolkodjon túl sokat, mert a zene érzésekről kell, hogy szóljon. Kell egy jó ötlet, a többi pedig szívből jöjjön.

    Ha több gondolatot raksz bele, mint amennyit a munkától és problémától elfáradt átlagemberek (akik többnyire nem zenészek) ösztönösen be tudnak fogadni, akkor az ˝nem megy át˝ nekik, nem figyelnek oda rá, nem szórakoztatja őket. Egy vödörbe sem tölthetsz több vizet, mint ami belefér... Az emberek érzései javarészt egyszerűek, ezekre kell építeni. Ezt is lehet virtuóz módon csinálni (pl: Brian Setzer), de arra talán már születni kell.

    Nem sokan vannak akik Malmsteen zenéjére képesek kikapcsolódni. Én is elismerem, hogy tud, de a zenészeken kívül nem sokan hallgatják szerintem. Egyszerűen mert fárasztó.

    Legközelebb kéne egy cikk arról, hogy lehet 3-4 akkordból jó dalt írni és tizenixből rosszat. Hogy lehet egy rövid dallammal megfogni valakit és miért nem szabad értelmetlenül végigszólózni egy számot.

  • 3.

    Valóban jó, és inspiráló, de egyvalamit nem szabad elfelejteni:
    ahhoz, hogy a kéz le tudja követni a fejünkben születő dallamot, már előre tudni kell, hová nyúljunk az adott hang megszólaltatásához. Ehhez pedig nem vezet más, mint a skáladobozok, hangközök és harmóniák abszolút rutinszintű ismerete. És oda is csak egy út vezet: GYAKORLÁS. SOK GYAKORLÁS. Sajnos a legtehetségesebbek sem fognak csak úgy maguktól csodát művelni. a gitárjukon.
    Kevesen tudják (és gondolják), de Jimi Hendrix is rengeteget gyakorolt. Naphosszat. Claptont azért rúgták ki az iskolából, mert egész nap gitározott az órákon. John Frusciante (bár ez nem mindig érződik a játékán :)), naponta 12 órán keresztül volt képes ugyanazokat a dolgokat játszani.
    Ettől függetlenül köszönöm ezt a cikket, ha elakadok a sémákban (és ez mostanában így lemezfelvétel közben gyakran előfordul...), sokszor eszembe jut majd.

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 2.

    Köszönöm, örülök hogy hasznosnak találtad a cikket!
    Mindenképpen érdemes kipróbálnod az éneklős módszer, nem kell a telet megvárnod vele:)

    Ha a fejedben hallod, hogy mit kellene játszanod, az jó jel: akkor azt érdemes külön is gyakorolnod (inkább otthon, mint próbán), hogy a belső dallamot megpróbálod hangról hangra leszedni és eljátszani. Ebben is rutint kell szerezni, és akkor próbán, koncerten is automatikusan menni fog egy idő után.

  • 1.

    Hű, köszi szépen, ezt az egész cikket jól megjegyzem magamnak! Sajnos a fejemben hallom mit kéne játszani, de ha egy 2 órás próbán van összesen 3-4 perc amikor kijön, akkor már a napom fel van dobva. Még egy olyan tippet is olvastam, hogy egyakkordos wampra énekeljek rá egy frázist, aztán gitározzam el ugyanazt, de ezt csak télen merem majd gyakorolni, amikor az ablakokat mindenki csukva tartja. :)