Hangszerelési ötlet - egyetlen riff kétféle hangulathoz

2013.08.21.

Az  egyik korábbi anyagban számok írásáról is volt szó, és azóta többen írtátok, hogy  nézzünk majd további számírási ötleteket is. Úgyhogy itt jön  a következő. Ezt a számot, amelyből az alábbi részlet hallható,  pár éve írtam egy nagyon izgalmas zenei projekthez. A felvételen  a két versszak alatti kétféle téma hallható. Az énekszólam nem  szerepel, így jobban ki lehet hallani, hogy mit játszik a gitár.


A  zene:


 



Mint  hallható, két eléggé eltérő téma szerepel. Vagy mégsem  annyira eltérőek, mint első hallásra gondolnánk? Nem bizony!


A  gitár mindkét témában UGYANAZT a dallamot játssza!


Az  első versszak alatt a gitár által játszott riff erősen tompítva  van (és enyhe flanger effekt is van rajta). A basszus a gitártémát  játssza, csak egy oktávval lejjebb. A billentyűk kizárólag egy  mély alaphangot játszanak (E hang). A dobtémában a ride-on megy a  kíséret. Az oldal alján látható kottának az első 4 üteme  szerepel az első versszak alatt.


A  második versszak alatt a gitár teljesen ugyanazt játssza, de most  már csak ütemenként 3 hang van tompítva, mégpedig az az üres  E-húr pillanatai. Az összes többi hang tompítás nélkül  szerepel. Sok helyen van legato is. Mindezek miatt a riff teljes  átalakuláson esett át. A kotta teljes 8 üteme szerepel a második  versszak alatt, a végén egy kellemes triolával előkészített  megállással. Emellett a többi hangszer is alátámasztja az eltérő  hangszerelést: a basszusgitár is máshogyan szólal meg, a  billentyűk kitartott és teljes akkordokat játszanak, a dobon pedig  átkerül a lábcinre a kíséret.


A  második téma végén visszahoztam az utolsó négy hang erejéig a  tompítást, és a dallamot is másfelé kanyarítottam. Ez a fogás  jól előkészíti a tompítós első téma visszatérését, mint a  felvétel vége felé hallható.


Úgyhogy  ez egy nagyon jól használható ötlet a számíráshoz. Garantáltan  összeillő témák jönnek létre a módszer segítségével, hiszen  a téma saját magával folytatódik, azaz nehéz is lenne  elképzelni, hogy ne legyen összeillő..


A  riff kottája:












A heti kérdés: Mi a riff hangneme? (Vigyázat, becsapós lehet a dolog.)


Aki  emailben megírja nekem a helyes megfejtést, az digitális  ajándékcsomagot kap. (Email-cím: a jonastamas.com honlapon, a Contact menüpont alatt.)



A  zene:


 


Ha van gitárral  kapcsolatos kérdésed, akkor itt kommentben is felteheted, vagy  a honlapomon keresztül emailben is el tudsz engem érni. Jó  gitározást, találkozunk egy hét múlva!


 

Szerző: Jónás Tamás
http://jonastamas.com
http://facebook.com/jonastamas
Fórum: http://hangmester.hu/forum.php?topik=267&start=0

További gitárleckék

- Gitárlecke: Hogyan szólózzunk jazz akkordmenetre?
- Gitárlecke: A hangköz-trükk - izgalmas hangzások sima moll skálából is
- Gitárlecke: A dór skála használata - Blues-funk-fusion hangnemváltásokkal
- Gitárlecke: Mixolíd hangulat - Legelő jakok a Himalája-fennsíkon
- Gitárlecke: Fríg hangulat - varacskos disznó metál
- Gitárlecke: Modális skálák használata - a líd hangulat
- Gitárlecke: Funk-rock zenei alap és szóló, fusion elemekkel tarkítva
- Gitrálecke: Széles skálák magas fekvésekben
- Gitárlecke: A tiszta kvart szélességű skálák használata
- Gitárlecke: Legato, tapping, kettősfogások és gyors váltott pengetés beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Arpeggio, hibrid pengetés, üres húrok és oktávok beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Szokatlan riffek - hibrid pengetés és jazz akkordok
- Gitárlecke: Gitárszóló az egymillió dolláros akkordmenetre
- Gitárlecke: Classic rock gitárszóló felépítése - modern felhangokkal
- Gitárlecke: Az ismétlődő motívumok fő típusai
- Gitárlecke: Hogyan készítsünk teljes instrumentális gitár-számot?
- Gitárlecke: Tájékozódás a gitár nyakán
- Gitárlecke: Hibrid pengetés, tapping, sweep picking és legato
- Gitárlecke: Matek metál
- Gitárlecke: Metál riffek többféle skálából összegyúrva
- Gitárlecke: Így készíthetsz egyszerű ismétlésekkel hatásos gitárszólót
- Gitárlecke: Hangnemi erőszak
- Gitárlecke: Slágerrecept - szétdobált kromatika, megkevert belső ritmusokkal
- Gitárlecke: Vámpír blues
- Gitárlecke: 2 hang 22 másodpercen át
- Gitárlecke: Filmforgatás gitarral
- Gitárlecke: Gitárszóló felépítése majonézzel
- Gitárlecke: A lokriszi sáskák támadása - ritmusgyakorlat
- Gitárlecke: Zene és pálinka - a fokok fontosak
- Gitárlecke: Kontrasztok alkalmazása a gitárszólóban
- Gitárlecke: Hogyan tehetjük érdekessé a gyors futamokat?
- Gitárlecke: Minden idők egyik legjobb gitárszólója
- Gitárlecke: Motívum-töredék és sárkány-tetoválás
- Gitárlecke: Szabadon szárnyaló szólók
- Gitárlecke: Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?
- Gitárlecke: Az egyenes arpeggiók támadása
- Gitárlecke: Tudatos rock´n roll
- Gitárlecke: Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?
- Gitárlecke: Mitől érdekes egy gitárszóló?
- Gitárlecke: Marco Sfogli-szólórészlet a "Petrucci Style" videóból


◼ Népszerű