Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?

A mai gitár-anyag címe az egyik legfontosabb fejlődési módra utal: arra, hogy akkor találjuk meg a saját hangunkat gitárosként, ha nagyon sok gitárost tanulmányozunk. Lehetőleg minél szélesebb zenei palettáról válogatva. Mert ha csak két legnagyobb kedvenc gitárosunk zenéit gyakoroljuk... hát akkor tényleg létrejöhet a címben szereplő valamelyik lény, és ezt jobb elkerülni.

Ez a módszer már évszázadok óta létezik. Egyik legnagyobb kedvencemet, Georg Friedrich Händel-t is így tanította zenére első mestere. Az ifjú Georg ezért a korabeli nagyok partitúráit másolta egy poros csembaló előtt, miközben az udvarról rémült lovak nyerítése hangzott fel a dohos padlásszobába. (Händel apja felcser volt, aki mit sem tudott antibiotikumokról és pszichoszomatikus betegségekről, ezért a legtöbb páciensén eret vágott.)

Nézzünk akkor ismét egy teljes szóló-felépítést, ezúttal egy Cisz-moll hangnemű zenei alapra. A múlt héten elemzett szólóval ellentétben ezúttal a hangnemben már lesz egy-két sárkány-metálos csavar is.

A szóló:


A letölthető zenei alap:


A szóló 1-2. üteme ismétlődő elemekkel indul. A nyitótéma 3 hangból áll, és ezúttal nem a ritmus, és nem is a konkrét hangok lettek megismételve, hanem a motívum íve. Az "ív" kifejezés arra vonatkozik, hogy a megismételt motívumokban az emelkedés-süllyedés sorrendje megegyezik. Ez egy sokkal kevésbé közismert témaalkotási trükk, mint a ritmikai ismétlések. A dallamívekkel ugyanolyan teljes értékű ismétléseket, variációkat lehet készíteni, mint a ritmusokkal, vagy a megismételt konkrét hangokkal.

Itt például a szóló legelején a dallamív így nézett ki: tiszta kvint felfelé, majd nagy terc lefelé. És a következő 2x3 hang ugyanezt a "kvint fel, terc le" ívet folytatta (ezúttal kis tercekkel, mert a hangnem itt ezt követelte meg). Tehát a ritmus is változott, és a hangok is vándoroltak, mégis maradt egy harmadik lehetőség az ismétlésre: a dallam íve.

A 3-4. ütemben továbbra is Cisz-moll pentaton skála szerepel (egy gyors C# --> D# nyújtást leszámítva). Ez a két ütem olyan módon lett párba állítva az első két ütemmel, hogy itt a folyamatos, sűrűbben játszott hangok kontrasztot képezzenek az első két ütem szellősebb megoldásával. (A kontrasztokról bővebben majd a Drivin´ Blues szólóban esik szó pár hét múlva.)

A pentaton skála "egyszerűségének" ellensúlyozására jó néhány díszítést vetettem be, főleg üveghangokat, és a 4. ütem elején egy közepesen ravasz csúszást is. (Az ütem első hangja egy C#, és a második hang is ugyanez, de hirtelen csúszással érkezve, így a két azonos hang érdekesebben szól.)

Az 5. ütem egy „dupla” nyújtással indul (azaz a nyújtást követően egy gyors visszaengedés történik, és utána újabb nyújtás, pengetés nélkül). A 6. ütem elején megismétlődik a 4. ütem elején levő  motívum. A 7. és 8. ütem több szempontból is kontrasztot képez egymással: folyamatos váltott pengetés vs. legato, ritkább húrváltás vs. sűrűbb húrváltás, és ami a dallam szempontjából legfontosabb: viszonylag egy helyben maradó dallam vs. másfél oktávot süllyedő dallam. A kontrasztokról is még sok szó fog esni ebben a rovatban.

A szóló 9. üteme oktáv-párokkal indul. Először egy C# hang és az oktávja szólal meg, majd a G# hang és az oktávja, ezt követően pedig az előzőnél egy oktávval magasabb C# hang, és az oktávja. Ez a hat hang önmagában nem is lenne különös, ha egyenletes nyolcadokként szólalnának meg. Nagyon jól követhető lenne, de túlságosan is kiszámíthatóan szólna. Ezért ehelyett azt csináltam, hogy a hat hang közül a legelső dupla hosszúságú (azaz negyed) lett, utána a többi öt hang pedig nyolcad. Így az egész oktávos történet „megfordult”, az induló hangot leszámítva a hangsúlyos pillanatokra mindig az oktáv-párok második tagjai kerülnek. Az egyszerű oktávos felmenetel sokkal érdekesebben szól így. Érdemes a zenei alapra kipróbálnotok azt, hogy hogyan szólna mindez, ha nem lenne meghosszabbítva az első hang (azaz hat egyforma nyolcad szólna). Úgy nagyon átlátszó és mechanikus lenne a hangzás. Szóval érdemes az egyszerű szerkezetű, szimmetrikus vagy ismétlődő dallam-ötletek esetében ilyen csavarokat alkalmazni.

A 10. ütemben már nem egyformák a hangköz-lépések, ezért cserébe itt a ritmus lett a szabályos: nyolc darab nyolcad alkotja ezt az ütemet. Ez az ütem (és az előző is) egyben nagyon jó gyakorlás is a váltott pengetéshez, de nem a tempója miatt, hanem a folyamatos húrváltások, húr-átugrások (string skipping) miatt. Ezt a két ütemet mindenképpen váltott pengetéssel érdemes játszani. Az ujjrendet odaírtam a TAB alá ennél a résznél.

A 11. ütem elején egy hasonló elem található, mint a korábbi részekben a 4. és a 6. ütem elején: négy „mezei” nyolcad hang, amelyet egymástól nagy szekundra levő hangok alkotnak. Mivel itt a dallam is és a ritmus is a lehető legegyszerűbb, ezért ilyenkor a díszítéseké (itt például a csúszásoké) a főszerep. Érdemes megfigyelni a négy hang közül a harmadikat és a negyediket: két egyforma F# hangról van szó, de a második alulról csúszva érkezik, és ez az apró mozdulat nagyon fel tudja dobni a hangzást.

A 12. ütemben egy F#-dúr akkord a kíséret, amely eggyel több keresztet jelent, mint a szóló általános hangneme (4# helyett 5#). Önmagában egy F#-dúr hármashangzat a „saját” 6#-es dúr skáláját is vonzhatná, de egyéb akkordokkal együtt, rendszerben szemlélve már nem ilyen egyszerű a helyzet: a zenei alap hangneme C#-moll, és ilyen esetben jobban szól, ha a hangkészlet a lehető legkevesebbet változik. És mivel a kíséretben felbukkanó F#-dúr hármashangzat „elfogadja” a F#-mixolíd skálát is, amely 6# helyett csak 5#, ezért mindenképpen ezt kell alkalmazni ilyenkor.
Az 5#-es hangkészlet abban tér el az eddig használt 4#-es skálától, hogy A hang helyett A# hang van benne. Ez a hang már a 11. ütem legvégén megjelenik, megelőlegezve a következő ütem F#-dúr hármashangzatát (amelyben az A# hang a nagy tercet jelenti). Ebben az ütemben a szóló dallama folyamatosan halad felfelé, hiszen már közel az utolsó négy ütem, azaz a "történet" szépen halad a végkifejlet felé. A felfelé haladást itt úgy oldottam meg, hogy a H és az E húron játszottam nagyobb hangközökből álló hang-párokat (kvint, szext és szeptim hangközök is előfordulnak köztük), viszont ha külön nézzük a H húr hangjait, valamint az E-húr hangjait, akkor ezek kisebb hangközöket alkotnak egymással (szekund ill. terc hangközök). A nagyobb és kisebb intervallumok kombinálásának számos módja van, és nagyon hatásosan szól, ha ezeket „keverten” alkalmazzuk.

A szóló befejező része gyorsabb futamokat tartalmaz. Az első C# hangot követően (amely az előző rész végéhez tartozik még) vándorló kvint hangközök indulnak el. Ez egy nagyon hatásos ötlet, Petrucci mesternél lehet a legtöbb ehhez hasonló futamot hallani. A kvint helyett egy ízben kis szext hangközt használtam (9. és 12. bundok a H és az E húrokon), hogy elkerüljem a hangnem 6. fokát, amely itt nem szólt volna annyira meggyőzően.

A 15-16. ütemben egy tappinggel kibővített legato-sorozat kezdődik. Az E húron a bal kéz a 7-9-11. bundokat fogja le (ujjrend: 1-2-4), míg a jobb kéz tappinggel a 14. bundra üt rá. A ráütések felváltva szimplák és duplák, ahogy ez a kottában is látható. A duplázások segítségével sokkal érdekesebben tud szólni egy ilyen tappinges elem.

A 15. ütem után hangnemváltás van, az addigi G#-moll akkord után egy váratlan D-dúr akkord szerepel a kíséretben. Ilyenkor a D-dúr akkordra D-líd dallamot kell játszani, mivel a D-líd skála hangkészlete közelebb áll az egy ütemmel előbb levő G#-moll akkordhoz, mint a D-dúr skáláé. Fontos, hogy a legato-futam ritmusa, logikája nem törik meg itt, csak a konkrét hangok módosulnak. A kíséretben lezajló G#-moll->D-dúr harmóniaváltás önmagában is elég markáns, tehát ilyenkor lényeges, hogy a szólónak kell „összetartania” a két, egymástól elütő akkordot. Ha a szólóban is jelentős változás állna be egy ilyen pillanatban, akkor a hangulatban túl nagy lenne már a törés, szétesne a szóló. Éppen ezért itt a lehető legminimálisabb változtatást használtam, a duplázós ritmus és a teljes szerkezet változatlan maradt, csak a 7-9-11. bundok helyett a 10-12-14. bundokra váltottam át, a tapping pedig fellépett a 16. bundra (ez pont a "líd hang” a D-líd hangnemben, azaz a megemelt 4. fok), később pedig a 17. bundra (az 5. fok feloldja a megemelt 4. fok feszültségét, azaz lezárásnak tökéletes).

A legvégén pedig egy tremolókarral a pincébe rántott hang zárja a szólót.

Még egyszer a szóló:


A letölthető zenei alap:






Ha bárkinek van kérdése, akkor itt kommentben is felteheti, vagy a honlapomon keresztül emailben is el tud engem érni. Jó gitározást, találkozunk egy hét múlva!

Szerző: Jónás Tamás
http://jonastamas.com
http://facebook.com/jonastamas

További gitárleckék