Ötletek a blues kör V fokára

2013.10.30.

Ezen a héten a blues kör végén levő V-i lépéskor történő „feszültség-feloldás” megvalósítására nézünk meg két példát.


A szóló:







A zenei alap:






A zenei alap 8 ütemből áll, amelynek az első négy üteme egy Am7 akkordot képvisel. Az ötödik ütemben egy F9 akkord van, és a hatodik ütembe kerül a domináns akkord, a legnépszerűbb alterálással, amelyet Hendrix-akkordnak is szoktak nevezni: E7#9. A hetedik-nyolcadik ütem ismét Am7. Mint látható, ez az akkordmenet rövidebb a teljes 12 ütemes blues körnél, de a lényeg megvan benne. Mollos bluesban a tonikát megelőző VI 9 - V7 #9 lépés is nagyon gyakori.


Az első négy ütemben az A-dór skála kínálkozik, és mind a nyolc ütemet, azaz a teljes kört végig lehet játszani egy A-moll pentaton skálával, amelyet még a blues hanggal (pl. G-húr 8. bund) egészítünk ki. Egyébként ha a legnépszerűbb helyszínen, az 5. fekvésben az A-moll pentaton skálát még kiegészítjük a H-húr 7. bundján levő F# hanggal, akkor máris előhoztuk az A-dór hangulat lényegét. Emlékeztetőül: a dór skála úgy is elkészíthető, hogy veszel egy moll skálát, és felemeled a 6. fokát.


Az ötödik-hatodik ütemben zajlik a feszültség felhalmozása az F9 - E7#9 lépésekkel. Az F9 egy ötöshangzat, melynek hangjai: F A C Eb G. Ebből az öt hangból a kvint hagyható el egyedül, az összes többi hang nélkülözhetetlen az akkord hangulatához. Népszerű fogása: az A-húrtól indítva 8-7-8-8, amelyhez opcionálisan még a vékony E-húr 8. bundot is befoghatjuk, és akkor a kvint sem tűnt el. A témához kapcsolódóan olvasd majd el az egyik korábbi jazz/fusion témakörrel foglalkozó anyagomat, ahol Rick Graham egyik zenei alapjára készült szólót néztünk meg.


Az E7#9 egy alterált akkord, amely domináns szeptimek esetén kitűnő módszer a feszültség további növelésére. Az alterált akkord esetén az 5. és/vagy a 9. fok alterálása (azaz fél hanggal történő leszállítása vagy felemelése történik). Az E7#9 esetén a 9. fok (F#) lett felemelve (amelynek neve fiszisz, és enharmonikus a G hanggal, de mégsem keverendő össze vele).


Mint említettem, a teljes kör jól végigszólózható A-moll pentatonnal és a blues hanggal. De ha izgalmasabb pillanatokat szeretnénk, akkor az V fokra az alábbi három skálát játszhatjuk: E-spanyol fríg, E-fél egész, vagy E-alterált. (És persze kromatikus kötőhangokkal is megspékelhetjük a dolgot.)


E-spanyol fríg: E F G# A H C D

E-fél egész: E F G Ab Bb H C# D (a fél-egész skála nyolcfokú)

E-alterált: E F G Ab Bb C D (az F-melodikus moll 7. módusza)


Érdemes megfigyelni, hogy az E-fél egész és az E-alterált skálák első 5 hangja egybeesik, és további közös hang még a D hang is.

(Ahogy máskor is, az egyértelműség kedvéért a nemzetközi Bb jelölést használom arra a hangra, amely a német és magyar jelölés szerint B lenne. A „B” jelölést igyekszem kerülni, mert mást jelent nálunk, és mást a legtöbb országban.)


Lássuk az első példát, 0:13-tól! Az F9 akkord alatt az akkord fontos hangjait jártam körbe, ismétlődő motívumok segítségével. Az E7#9 alatt az E-alterált skálát használtam, kivéve az ütem legutolsó pillanatában szereplő D# hangot, amely váltóhangként vezet rá az Am7 stabil E hangjára a következő ütemben, a feloldásnál.
















A második példában, 0:38-tól az F9 elején egy fontos fokkal indítottam (a szeptimmel, azaz az Eb hanggal), utána az A-moll pentaton skálát jártam körbe, majd az ütem második felében az A-húron is behoztam az Eb hangot. A D-húron a Bb hang is megjelenik nem sokkal az Eb hangot követően, egy G-A-Bb-C-D skálamenet közepén, amely így az F-mixolíd skálát jelenti.
















Utána az E7#9 akkordra az ütem első felében a G, az Ab és az E hangok jelennek meg (a G-Ab hangok két oktávban is), azaz itt az alterált és a fél-egész közös részeit alkalmaztam. Az ütem második fele sima blues-pentaton, egy ravasz C-Eb-E-Eb dallammal indítva. Ezúttal az i alatt, az Am7 kezdetekor is még megtartottam egy kis feszültséget, részben a kevésbé stabil (ám számomra annál kedvesebb H hangon történő indítással, részben a blues hang szokatlan beágyazásával, a G és a H hangot követően, az ütem 5. hangjánál. A hangköz-lépések ebben az ütemben: kis szekund fel, tiszta kvint fel, kis szext le, nagy terc fel, kis terc le, majd a hosszan kitartott C hangot követően kis szekund le.



A szóló:




A zenei alap:



Ha van gitárral kapcsolatos kérdésed, akkor itt kommentben is felteheted, vagy a honlapomon keresztül emailben is el tudsz engem érni. Jó gitározást, találkozunk egy hét múlva!


Szerző: Jónás Tamás 


http://jonastamas.com
http://facebook.com/jonastamas
Fórum: http://hangmester.hu/forum.php?topik=267&start=0


További gitárleckék

- Gitárlecke: Dirty Rock solo
- Gitárlecke: Csúszások és fekvésváltások - élet a skáladobozon kívül
- Gitárlecke: A legnagyobb metál-arc, Händel
- Gitárlecke: További 5 szokatlan gitár-trükk
- Gitárlecke: Szokatlan gitár-trükkök
- Gitárlecke: Mentális gyakorlás a gitáron
- Gitárlecke: Mindig legyen váratlan elem a riffjeidben
- Gitárlecke: Riff és szóló felépítése
- Gitárlecke: Ritmikai forgás a gitárszólóban
- Gitárlecke: Hangszerelési ötlet - egyetlen riff kétféle hangulathoz
- Gitárlecke: Hogyan szólózzunk jazz akkordmenetre?
- Gitárlecke: A hangköz-trükk - izgalmas hangzások sima moll skálából is
- Gitárlecke: A dór skála használata - Blues-funk-fusion hangnemváltásokkal
- Gitárlecke: Mixolíd hangulat - Legelő jakok a Himalája-fennsíkon
- Gitárlecke: Fríg hangulat - varacskos disznó metál
- Gitárlecke: Modális skálák használata - a líd hangulat
- Gitárlecke: Funk-rock zenei alap és szóló, fusion elemekkel tarkítva
- Gitrálecke: Széles skálák magas fekvésekben
- Gitárlecke: A tiszta kvart szélességű skálák használata
- Gitárlecke: Legato, tapping, kettősfogások és gyors váltott pengetés beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Arpeggio, hibrid pengetés, üres húrok és oktávok beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Szokatlan riffek - hibrid pengetés és jazz akkordok
- Gitárlecke: Gitárszóló az egymillió dolláros akkordmenetre
- Gitárlecke: Classic rock gitárszóló felépítése - modern felhangokkal
- Gitárlecke: Az ismétlődő motívumok fő típusai
- Gitárlecke: Hogyan készítsünk teljes instrumentális gitár-számot?    
- Gitárlecke: Tájékozódás a gitár nyakán    
- Gitárlecke: Hibrid pengetés, tapping, sweep picking és legato    
- Gitárlecke: Matek metál   
- Gitárlecke: Metál riffek többféle skálából összegyúrva    
- Gitárlecke: Így készíthetsz egyszerű ismétlésekkel hatásos gitárszólót    
- Gitárlecke: Hangnemi erőszak   
- Gitárlecke: Slágerrecept - szétdobált kromatika, megkevert belső ritmusokkal    
- Gitárlecke: Vámpír blues   
- Gitárlecke: 2 hang 22 másodpercen át   
- Gitárlecke: Filmforgatás gitarral   
- Gitárlecke: Gitárszóló felépítése majonézzel    
- Gitárlecke: A lokriszi sáskák támadása - ritmusgyakorlat    
- Gitárlecke: Zene és pálinka - a fokok fontosak    
- Gitárlecke: Kontrasztok alkalmazása a gitárszólóban    
- Gitárlecke: Hogyan tehetjük érdekessé a gyors futamokat?    
- Gitárlecke: Minden idők egyik legjobb gitárszólója    
- Gitárlecke: Motívum-töredék és sárkány-tetoválás    
- Gitárlecke: Szabadon szárnyaló szólók    
- Gitárlecke: Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?    
- Gitárlecke: Az egyenes arpeggiók támadása    
- Gitárlecke: Tudatos rock´n roll   
- Gitárlecke: Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?    
- Gitárlecke: Mitől érdekes egy gitárszóló?    
- Gitárlecke: Marco Sfogli-szólórészlet a "Petrucci Style" videóból


Jónás Tamás összes gitárleckéje itt >>>


    Kommentek száma - 11
  • 11.

    Kedves Balázs,

    a jó szándék vezérelt, de valóban feleslegesen szóltam bele, bocsánat.

    üdv,
    Tamás

  • 10.

    Kedves Tamás!
    Ha ez a cél akkor ennek tökéletesen megfelel, néha egy-két tab (mint most is) segíti a megértést.

    Kedves Petró Tamás!
    Szintén minden bántás nélkül egy tanácsot én is adnék neked ismeretlenül: ismeretlenül ne adj tanácsot, pláne ne ilyen hasznosat.

    Üdv mindenkinek

  • 9.

    Szia Tomi, köszönöm szépen! :)

  • 8.

    Nagyon jó kis lecke, sok hasznos trükk van benne, ami apróság, de nagy finomság :)

    Balázs,
    Minden bántás nélkül, ismeretlenül is egy baráti tanács: ha ez a szint még kínai, akkor nézz először egyszerűbb leckéket. Kis lépésekben haladj, a saját érdekedben :)

  • 7.

    Szia Balázs! Köszönöm hogy írtál, és értem hogy mire gondolsz. Ezek valóban kimondottan haladóknak készült anyagok, persze minden héten van bennük olyan adalék, amelyet részletesen is leírok, és így mindenki felhasználhatja ezeket.

    A legelső anyagtól kezdve ez volt a terv, ezt a nyitó anyag alatt a kommenteknél le is írtam (a ˝Marco Sfogli szólórészlet˝ anyagban). Idemásolom a lényegét:



    ˝Azok számára, akik nemrég kezdtek gitározni, nagyon sok átfogó anyag hozzáférhető az interneten, magyarul és angolul is. Ezért az a célom, hogy itt a GitárShop-on olyan témájú anyagokat tegyek közzé, amelyek hiányt pótolnak, amelyek segítenek az olvasóknak a számos más forrásból könnyen hozzáférhető technikai és elméleti tudás gyakorlati alkalmazásában, a saját hangvétel kialakításában, a kreatív ötletek megalkotásában.

    Úgy gondolom, hogy az ilyen jellegű anyagokból jóval kisebb a választék az interneten, ezért ezzel szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mindenkinek még nagyobb örömet és sikerélményt okozzon a gitározás.˝


    Épp egy éve indult a rovat, azóta minden héten írtam egy anyagot a GitárShop számára. Rengeteg visszajelzés jön, hogy valóban hiányt pótol és sokat segít ez a haladó szintű megközelítés. Remélem, azért az anyagokból így is tudsz egy-egy ötletet meríteni. Rengetegszer írok a ritmusokról, az ismétlésekről, a szólók felépítésének logikájáról, és ezekben a részekben nincs szó zeneelméletről. Ha ezeket az ötleteket beépíted a játékodba, akkor reményeim szerint sokat fogsz belőlük profitálni.

    Baráti üdvözlettel:
    Tamás

  • 6.

    Persze ha egyedül vagyok a problémámmal, akkor bocs mindenkitől

  • 5.

    Kedves Tamás!
    A kezdetektől figyelem a Gitárlecke rovatodat, de mindig sikerül olyan szinten megfogalmaznod, hogy nem értek belőle semmit. Nyilván az én hibám, hogy zeneelméletből vannak hiányosságaim, de nem lehetne egy kicsit közérthetőbben, kevésbé mesterkurzus jelleggel??
    Kösz

  • 4.

    @Péter: Nagyon jó játék és ötletek, köszönöm, hogy megosztottad!

  • 3.

    @András: sokat hallgatom Guthrie zenéit, úgyhogy biztosan hatott rám:)
    A szóló elején a vibrato is hasonlít ahhoz, amilyeneket Guthrie gyakran használ.

  • 2.

  • 1.

    A szóló kezdése tiszta Guthrie Govan-es! :) hm?

◼ Népszerű