Akkordos tapping

2014.01.29.

Ezen a héten egy nagyon hatásos technikát nézünk meg, amelynek neve: akkordos tapping.

Két példát is készítettem, és mellékelem a kottákat is. A videóhoz használt zenei alapot le is lehet tölteni.


A technika lényege:


1) A bal kéz lefog egy akkordot


2) A jobb kéz tapping segítségével megszólaltat egy hangot


3) Ezután a jobb kéz a hangot pull-off használatával engedi el, így az eredetileg lefogott akkord egyik hangja szólal meg.



Az első példa az alábbi videón látható 1:47-től: 





A letölthető zenei alap:




A zene hangneme C-moll, és megszólaltatott akkord a D-G-H húrokon egy 8-5-6 alakú fogás. Ez az alábbi hangokat jelenti: Bb (magyar verzióban B), C és F. Ez egy nagyon szép „sus” jellegű akkord, amelynek a neve ebben a zenei környezetben C7sus4. (A „sus” az angol „suspended” szó rövidítése, jelentése: felfüggesztett. Egy akkordnévben a „sus4” jelzés arra utal, hogy a terc (3. fok) itt nem jelenik meg, helyette a 4. fok szerepel.)


Mint a videón is látható, ezt a lefogott akkordot majdnem két ütemen keresztül lefogva tartottam, és a jobb kéz szólaltatja meg a többi hangot. Először a H-húron egy C hang szólalt meg (13. bund), majd pull-off által szintén a H-húron az akkord F hangja (6. bund) szólalt meg, enyhe üveghang-hatással kombinálva.


Ugyanez a tapping - pull-off kombináció történik ezt követően a G-húron is (15. bund és 5. bund).


A következő ütemben a D-húron az Eb hang (13. bund) szólal meg tapping által, majd a hang lecsúszik egy kis szekundot (12. bund), miközben a tappinget végző ujj folyamatosan lenyomva tartja a húrt.


Végül a bal kéz elengedi az eddig lefogva tartott akkordot, és a D-húr 10. bundjáról egy hagyományos, bal kézzel végzett pull-off indul (C és Bb hangok). A C hang megszólaltatásához az eddig tapping által lefogva tartott 12. bundot el kell engedni (ez is pull-off mozdulat, de ez jobb kézzel). Persze ezt a C hangot a bal kéz önállóan is könnyen meg tudná szólaltatni, egy „hammer-on a semmiből” mozdulattal (amely kulcsfontosságú elem sok gitáros, többek között Greg Howe játékában).


A fenti részlet kottája itt látható:

















Következzen egy másik példa is, amely egy kicsit sűrűbb, de azért ez sem sokkal nehezebb az előzőnél. Itt a zenei alap hangneme D-líd volt (azaz 3# az előjegyzés). Ezúttal is egy „sus” típusú akkordot fogtam le, mert ez önmagában is nyitottan és színesen szól. Az akkord a D-G-H húrokon 7-4-5 volt (A-H-E hangok).


A zenei alapban ütemenként felváltva egy D5 és egy E5 kvintfogás szól. Így tehát a D5-öt tartalmazó ütemekben a fül a D-t hallja referenciapontnak, és ehhez viszonyítva a lefogott akkord hangjai (azaz az A-H-E hangok) az 5-6-2. fokokat képviselik, tehát az ezeknek megfelelő hangulat jön elő.


Az E5-öt tartalmazó ütemekben viszont a fül az E-t hallja referenciapontnak, és így a lefogott akkord hangjai (A-H-E) a 4-5-1. fokokat képviselik, tehát most ugyanezek a hangok más hangulatot teremtenek meg.


Ahogy a régebbi cikkeimben is sokszor említettem, minden foknak saját hangulata van. Hasonlat: a hét törpéről szóló mesében is mind a hét törpe egy külön egyéniség: van köztük vidám (Vidor), saját továbbképzésébe energiát fektető (Tudor), passzív-agresszív (Morgó), gyenge immunrendszerű (Hapci), instabil önképű (Szende), esténként tömény piával alvásra felkészülő (Szundi), és a társadalom normáit nem követő (Kuka). Hm, most így belegondolva, elég szedett-vedett társaság ez.


És hasonlóképpen a törpékhez (akikről azt azért ismerjük el, hogy egy náluk kategóriákkal vonzóbb (és magasabb) lányt rá tudtak beszélni a főzésre, mosogatásra, szutykos sisakok kimosására, és még ki tudja mire), az adott hangnem hét foka is hét külön egyéniség. Az első fok stabil, a második fok nyitott, stb. Érdemes így figyelni a fokokat, és ezt csakis úgy lehet észrevenni, ha nem a skáladobozok és ujjrendek vezetnek minket, hanem leolvassuk, és tudatosan választjuk ki a hangokat.


A tappinges szakasz 1:18-nál indul ebben a szólóban:





A technika ugyanaz, mint a fenti videóban is volt, csak itt folyamatos tizenhatodokról van szó. A jobb kéz a 14. bundot fogja le mindhárom érintett húron, néha csúszással is egybekötve. A lekottázott rész vége felé pedig a tappinget végző kéz lejjebb jön, a 11. bundhoz, majd a 9. bundhoz.


A kottában a 4. 5. és 7. bundok mindig bal kézzel vannak lefogva, az összes többi bund (tehát ahol 7-nél magasabb szám van a TAB-ban) tapping. A bal kéz mozdulatlan, mert végig az akkordot fogja, tehát az összes hangot a jobb kéz valamilyen mozdulata (tapping, csúszás vagy pull-off) szólaltatja meg.


Az 1:18-tól induló 4 ütem kottája:










Összefoglalásul: ez a technika több előnyt is kínál. Egyrészt könnyen játszhatunk folyamatos tizenhatodokat, hiszen a tapping során ráütéssel, csúszással és elpengetéssel is, azaz háromféle módon is megszólalhatnak hangok. És ezt a kétszeres sűrűséget mindössze a jobb kéz mozdulataival érjük el, miközben a mozdulatlan bal kéz is „szállít” további hangokat minden érintett húron. Az eredmény: érdekes hangközök, szokatlan dallamok, zongorázáshoz hasonló játékmód.


Ha van gitárral kapcsolatos kérdésed, akkor itt kommentben is felteheted, vagy a honlapomon keresztül emailben is el tudsz engem érni. Jó gitározást, találkozunk egy hét múlva!


Szerző: Jónás Tamás 

http://jonastamas.com
http://facebook.com/jonastamas
Fórum: http://hangmester.hu/forum.php?topik=267&start=0


További gitárleckék

- Gitárlecke: A bővített akkord rejtelmei
- Gitárlecke: Király István szólója a gitárverseny zenei alapjára
- Gitárlecke: Az olasz virtuóz, Gianluca Ferro gitár-trükkjei
- Gitárlecke: Egy riff - 12 fok
- Gitárlecke: Oktávok
- Gitárlecke: Egy könnyű példa-szóló a gitárverseny zenei alapjára
- Gitárlecke: Díszítések - gitárszóló, teljes TAB, zenei alap
- Gitárlecke: A Malmsteen-féle harmonizálási trükk
- Gitárlecke: Az üveghangok típusai
- Gitárlecke: Akkordmenet két gitárszólamból összerakva
- Gitárlecke: Ötletek a blues kör V. fokára
- Gitárlecke: Dirty Rock solo
- Gitárlecke: Csúszások és fekvésváltások - élet a skáladobozon kívül
- Gitárlecke: A legnagyobb metál-arc, Händel
- Gitárlecke: További 5 szokatlan gitár-trükk
- Gitárlecke: Szokatlan gitár-trükkök
- Gitárlecke: Mentális gyakorlás a gitáron
- Gitárlecke: Mindig legyen váratlan elem a riffjeidben
- Gitárlecke: Riff és szóló felépítése
- Gitárlecke: Ritmikai forgás a gitárszólóban
- Gitárlecke: Hangszerelési ötlet - egyetlen riff kétféle hangulathoz
- Gitárlecke: Hogyan szólózzunk jazz akkordmenetre?
- Gitárlecke: A hangköz-trükk - izgalmas hangzások sima moll skálából is
- Gitárlecke: A dór skála használata - Blues-funk-fusion hangnemváltásokkal
- Gitárlecke: Mixolíd hangulat - Legelő jakok a Himalája-fennsíkon
- Gitárlecke: Fríg hangulat - varacskos disznó metál
- Gitárlecke: Modális skálák használata - a líd hangulat
- Gitárlecke: Funk-rock zenei alap és szóló, fusion elemekkel tarkítva
- Gitrálecke: Széles skálák magas fekvésekben
- Gitárlecke: A tiszta kvart szélességű skálák használata
- Gitárlecke: Legato, tapping, kettősfogások és gyors váltott pengetés beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Arpeggio, hibrid pengetés, üres húrok és oktávok beépítése a gitárszólóba
- Gitárlecke: Szokatlan riffek - hibrid pengetés és jazz akkordok
- Gitárlecke: Gitárszóló az egymillió dolláros akkordmenetre
- Gitárlecke: Classic rock gitárszóló felépítése - modern felhangokkal
- Gitárlecke: Az ismétlődő motívumok fő típusai
- Gitárlecke: Hogyan készítsünk teljes instrumentális gitár-számot?    
- Gitárlecke: Tájékozódás a gitár nyakán    
- Gitárlecke: Hibrid pengetés, tapping, sweep picking és legato    
- Gitárlecke: Matek metál   
- Gitárlecke: Metál riffek többféle skálából összegyúrva    
- Gitárlecke: Így készíthetsz egyszerű ismétlésekkel hatásos gitárszólót    
- Gitárlecke: Hangnemi erőszak   
- Gitárlecke: Slágerrecept - szétdobált kromatika, megkevert belső ritmusokkal    
- Gitárlecke: Vámpír blues   
- Gitárlecke: 2 hang 22 másodpercen át   
- Gitárlecke: Filmforgatás gitarral   
- Gitárlecke: Gitárszóló felépítése majonézzel    
- Gitárlecke: A lokriszi sáskák támadása - ritmusgyakorlat    
- Gitárlecke: Zene és pálinka - a fokok fontosak    
- Gitárlecke: Kontrasztok alkalmazása a gitárszólóban    
- Gitárlecke: Hogyan tehetjük érdekessé a gyors futamokat?    
- Gitárlecke: Minden idők egyik legjobb gitárszólója    
- Gitárlecke: Motívum-töredék és sárkány-tetoválás    
- Gitárlecke: Szabadon szárnyaló szólók    
- Gitárlecke: Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?    
- Gitárlecke: Az egyenes arpeggiók támadása    
- Gitárlecke: Tudatos rock´n roll   
- Gitárlecke: Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?    
- Gitárlecke: Mitől érdekes egy gitárszóló?    
- Gitárlecke: Marco Sfogli-szólórészlet a "Petrucci Style" videóból


Jónás Tamás összes gitárleckéje itt >>>






◼ Népszerű