Gitártechnika - Hibrid pengetés, tapping, sweep picking és legato

2013.04.17.

Erre a hétre egy négy részből álló  technikai "edzéstervet" állítottam össze. A négy részhez  TAB és videó tartozik, és mind a négy rész eltérő technikákról  szól: hibrid pengetés, tapping, sweep picking és legato.


Az első gyakorlatban a hibrid  pengetésé a főszerep. A videó itt látható:



Egy sima G-moll pentaton skála  szerepel a gyakorlatban. A felépítése nagyon egyszerű: sorrendben  lépkedtem végig a skála fokain, a D-húr 3. bundján levő F  hangtól a vékony E-húr 6. bundján levő B (angolosan Bb) hangig.  Ezenkívül minden egyes hang elé ugyanaz az elem kerül: egy három  hangból álló hammer-on sorozat az A-húron: 0-3-5. Ezt a három  hangot tompítva játszottam, a pengetővel megpengetve. Az összes  többi hangot, azaz a skálán zajló lépkedést, hibrid pengetéssel  szólaltattam meg, tehát a jobb kéz középső ujjával pengettem  meg ezeket a hangokat. Érdemes megfigyelni, hogy a az A-húron  ismétlődő hammer-on sorozat első hangja nem része a G-moll  pentaton skálának, viszont a tompítás hatására ez a három hang  nem tud "eluralkodni", és így az A hang sem lóg ki. Ez a trükk  még akkor is használható lenne, ha az egyik tompított még a  teljes, hétfokú G-moll skálának sem lenne a része. Ez azt  jelenti, hogy a teljes gyakorlat bárhová áthelyezhető, például  fél hanggal feljebb, a Gisz-moll hangnembe. Ekkor az A-húron 0-4-6  lesz a 0-3-5 helyett, és az üres A húr itt sem hangzik majd  zavaróan, ha kellő tompítást kap.

A gyakorlat fő előnye az "edzés"  szempont mellett, hogy valóságos szólókban is használható, és  számos módon kombinálható. Mindannyian találkoztunk sok szörnyű  kromatikus pengetési gyakorlattal, amelyek kizárólag edzést  jelentenek, de nem szólnak értelmezhetően. Ez a hibrid pengetéses  gyakorlat viszont (akárcsak a mai anyagban levő összes egyéb  gyakorlat is) kifejezetten zenei hatást tesz, élet és érték van  benne.

A gyakorlatok kottái az anyag végén  találhatók.


Az edzésterv második része a  tapping. Itt egy C-dúr hármashangzatot bontottam fel. A videó itt  látható:



Arról van itt szó, hogy mindkét kéz  külön-külön is egy C-dúr arpeggio-alakzatot játszik. A jobb kéz  végzi a tappinget, a kottán a "t" betű jelzi ezt. Ha ezeket a  hangokat összeolvasod, akkor ebből kijön a 15-20. bundok közötti  jól ismert dúr arpeggio-alakzat. A bal kéz pedig legato  alkalmazásával a 12-15. bundok közötti jól ismert dúr  arpeggio-alakzatot játssza. Fontos, hogy a húrváltásoknál sem  szerepel a pengető, tehát új húrokra való átlépések esetén  vagy a tapping, vagy a bal kéz általi hammer-on szólaltatja meg az  első hangot. (Ez utóbbit "hammer-on a semmiből" néven  nevezzük.)

A gyakorlatnál fontos, hogy ügyelj a  hangok tisztaságára, azaz két szomszédos húron levő, egymást  követő hang nem csenghet egybe. Pont akkor kell elengedni az előző  hangot, amikor az új hangot a szomszéd húron megszólaltatod. A  húrváltás utáni hang tiszta megszólalásához jó nagy erővel  kell ráütni a húrra, ilyenkor mindig azt javaslom, hogy gondolj a  legellenszenvesebb volt iskolai tanárodra, vagy a munkahelyi  főnöködre, és képzeld őt oda az adott bundra. Ezt követően a  ráütés nagyon erőteljes lesz.


Ez az arpeggio valódi zenei  környezetben is meghallgatható egy frissen készített szólómban,  1:16-nál:



A harmadik gyakorlat olyan arpeggiókról  szól, amelyek sweep picking által szólalnak meg. A videó itt  látható:



Ez a gyakorlat azt mutatja be, hogy egy  arpeggio-sorozatnak nem kell feltétlenül azonos húrcsoportokon  zajlania, nem kell feltétlenül mindig hármashangzatokban  gondolkozni, és nem kell feltétlenül mindig azonos darabszámú  hangokból felépíteni a sorozat tagjait. Az azonos húrcsoportokon  zajló, kizárólag hármashangzatokból álló, azonos darabszámú  hangokból felépített sorozatok "arpeggio-fesztivál" hatást  tesznek, és sokszor nem szólnak semmiről. Úgyhogy ez a gyakorlat  szakít a céltalan arpeggio-sorozat hagyományaival, és igyekszik  több érdekességet, több fokot, több mozgást belecsempészni.  Ezúttal is fontos a hangok tiszta megszólaltatása. Ezt metronóm  mellett történő, lassú és türelmes gyakorlással lehet  elsajátítani.



A negyedik gyakorlat a legato témakörét  jeleníti meg. Így elmondható, hogy mind a négy gyakorlat eltérő  technikai elemek edzését segíti, önmagán túlmutató módon,  tehát ezek azonnal felhasználhatóak valódi zenékhez, mert eleve  jól hangzanak. A videó itt látható:



A legato-gyakorlat is olyan ötletet  tartalmaz, amely által a szokványos hangzások helyett érdekesebb  zenei világok jelenhetnek meg. Egy hagyományos "skáladoboz"  lett kromatikus hangokkal kibővítve, így a nagyon skálás hangzás  elkerülhető. Ráadásul a húrokon sűrűbben elhelyezett hangoktól  gördülékenyebb is lesz az összhatás, hiszen egy húron belül  nincs pengetés, így nagyon könnyű gyorsan haladni. A H-húron  például 7 hang szólal meg egyetlen pengetéssel (amelyet a legelső  hangnál használunk fel), tehát igazán gazdaságos megoldás. A  pengetések számának csökkentése mindig növeli a gyorsítási  potenciált.


A gyakorlat első felében húronként  az első hangot kell pengetni. A gyakorlat második felében már  erre sincs szükség: a vastag húrok felé haladva a szomszéd  húrokra való átlépéskor sem kell pengetni, mert a bal kéz eleve  automatikusan elhallgattatja azt a húrt, amellyel épp végeztünk.  Így a teljes futam, amely 27 hangból áll, összesen 4 pengetéssel  eljátszható.



Hibrid pengetési gyakorlat:


Tapping-gyakorlat:


Sweep picking gyakorlat:


Legato-gyakorlat:


Ha bárkinek van kérdése, akkor itt kommentben is felteheti, vagy a honlapomon keresztül emailben is el tud engem érni. Jó gitározást, találkozunk egy hét múlva!

Szerző: Jónás Tamás
jonastamas.com
facebook.com/jonastamas

További gitárleckék

- Gitárlecke: Matek metál
- Gitárlecke: Metál riffek többféle skálából összegyúrva
- Gitárlecke: Így készíthetsz egyszerű ismétlésekkel hatásos gitárszólót
- Gitárlecke: Hangnemi erőszak
- Gitárlecke: Slágerrecept - szétdobált kromatika, megkevert belső ritmusokkal
- Gitárlecke: Vámpír blues
- Gitárlecke: 2 hang 22 másodpercen át
- Gitárlecke: Filmforgatás gitarral
- Gitárlecke: Gitárszóló felépítése majonézzel
- Gitárlecke: A lokriszi sáskák támadása - ritmusgyakorlat
- Gitárlecke: Zene és pálinka - a fokok fontosak
- Gitárlecke: Kontrasztok alkalmazása a gitárszólóban
- Gitárlecke: Hogyan tehetjük érdekessé a gyors futamokat?
- Gitárlecke: Minden idők egyik legjobb gitárszólója
- Gitárlecke: Motívum-töredék és sárkány-tetoválás
- Gitárlecke: Szabadon szárnyaló szólók
- Gitárlecke: Tudnak-e a rénszarvasok gitározni?
- Gitárlecke: Az egyenes arpeggiók támadása
- Gitárlecke: Tudatos rock’n roll
- Gitárlecke: Joe Satrucci vagy inkább John Petriani?
- Gitárlecke: Mitől érdekes egy gitárszóló?
- Gitárlecke: Marco Sfogli-szólórészlet a “Petrucci Style” videóból






    Kommentek száma - 2
  • 2.

    @Shogun: köszönöm, örülök hogy tetszenek a videók. Köszönöm a javaslatot is a pengetési irányokról. Olyan esetekben, amikor a szokásostól eltérő a pengetés, akkor azt megemlítem a szövegben, vagy jelölöm a kottában is. Ha nincs jelölve külön a pengetés, akkor a pengetési irány az adott technika szabályaiból adódik (pl. sweep esetén a haladási iránynak megfelelően le vagy fel, váltott pengetés esetén a páratlan sorszámú hangok lefelé, páros hangok felfelé, stb).

  • 1.

    Szia!

    Tetszenek a videóid, annyi, hogy a kottákon nagy segítség lehetne szerintem, ha a pengetési irány is jelölve lenne!

    Köszi!

    Zs

◼ Népszerű