@Molo (#11867): A zenei sikerben sokkal nagyobb része van a menedzsmentnek, mint a tudásnak. Lehet valaki a világ legjobbja is, ha senki nem szervezi, támogatja, rendezgeti a pályafutását. Lehet ez saját maga is, van rá példa, de általában profik csinálják. És ha ez nincs, nincs semmi, hiába vagy a legjobb. L. pl. az idősebb Snétberger, aki elmondások szerint akkora spíler volt, hogy a jazzrajongók az ország másik feléből is képesek voltak elmenni meghallgatni a játékát- egy salgótarjáni étteremben. Ahonnan kb. nem is ment máshova egész életében.
@Flór Gábor (#11866): No, azért az már nem egy rossz szint. Vannak, akik enyivel (vagy ennyivel sem) sok pénzt keresnek. Mások meg ˝vért pisálva˝ (vagy éppen könnyedén) megtanulnak egy-egy hangszert mesterfokon kezelni, vagy épp a zeneszerzés, zeneelmélet, zeneoktatás magas szintjeit űzik, oszt örülhetnek, hogy épphogy megélnek belőle.
@Molo (#11865): Á, én sem tanultam meg, csak használom. :) Van egy elképzelésem arról, milyen az, amikor valaki rendesen megtanul egy hangszeren, de azt még nem értem el. Szerintem soha nem is fogom. Mondjuk arra a szintre eljutottam mindegyikkel, hogy magamat, meg alkalmanként a közönséget is szórakoztatom (banjoval egyelőre csak magamat).
@Talpi (#11860): Ezekkel az a baj, hogy nem elég, hogy zongorázni kell tudni hozzá, hanem még az összes hangszer sajátosságait és lehetőségeit sem árt ismerni, hogy hiteles legyen az imitáció. Ezen kívül az összes kütyüt megtanulni, hogy mi, hol, hogyan szól, és még kezelni is. Úgyhogy vagy mindent is tud az ember, vagy nem ér semmit a cucc. De ha valaki rendesen megtanulja, szinte korlátlanok a lehetőségei (amíg van áram).