(folytatás) 0, 02 huzalból. Nem is tudtuk akkor azt, hogy mi is a single coil vagy a humbucker. Nekünk AS (Ahogy Sikerült) pickupjaink voltak. A kész motyót azután rákötöttük a Budapest rádióra és feltekertük a hangerőt. Majd kiesett szegény rádióból a hangszóró, de a hangszínnel nem nagyon foglalkoztunk. Igaz néha rázott egy kicsit a cucc, de azért jó volt. Na nem az akusztika, hanem az hogy 16 évesek voltunk! :-)
@Kala (#1284):
Nem beszélünk el egymás mellett, épp ellenkezőleg. Megvitatjuk a témát. Kivesézzük.
Érveket hozunk fel a hírdetés tételének ˝kombóságossága˝ mellett és ellen.
Hiszen ez a jó ebben a fórumban. Egy laza vita keretein belül minden érdekelt és kevésbé érdekelt fél kinyilváníthatja az álláspontját a témával kapcsolatban. Szerintem érdekes (számomra legalábbis),
hogy ki milyen érvekkel áll elő.
Talán kijelenthetem, hogy mindenki számára nyilvánvaló, hogy az a rádió nem gitárkombó. De a hírdetés megfelelő alany ennek megvitatására.
@APeet (#1283):
Hogy mennyire igazad van a kölönféle hangszerekhez készített erősítők hangszínszabályzóival kapcsolatban azt az itt található táblázat igazolja: www.profiaudio.hu=
Univerzális ˝csoda effektus˝, pedig nincs!
A lényeg , hogy mindenki fújja a maga igazát és elbeszélünk egymás mellett. Maximálisan értékelek mindenféle tudományos, áltudományos és egyéb magyarázkodásokat, de száz szónak is egy a vége, a rádió, az rádió.....Gondolom hirdető kizárólag azért gyúrt rá a gitárerősítő vonalra, mert itt azokat hirdetnek. Ugyanez a termék egy rádiótechnikai retró gyűjteményben nyilván rádióként fog szerepelni, egy lakberendezési oldalon pedig értékes és szépség lakásdíszként. És ez itt a lényeg.....
@family2006 (#1278):
Ez mind szép és jó, de ettől még nem lesz gitár erősítő.
Lehet hogy a vége hasonló, vagy ugyanaz, mint a mai tömeggyártott márkásabb cuccoknak (attól hogy a cső ugynaz benne, még üzemelhet más kapcsolásban, más munkaponttal, más kompenzációkkal/visszacsatolásokkal vagy anélkül), de hol marad az a faktor, ami megkülönbözteti a mezei audió erősítőt a gitárerősítőtől? Hol vannak a csatornaváltások, a vezérelhető/szabályozható torzítási megoldások? A hangszínszabályzón a törésponti frekvenciák sem biztos, hogy passzolnak egy gitár ˝frekvenciaterjedelméhez˝ (biztos van erre megfelelőbb kifelyezés). És még lehetne sorolni.
1279. Les Paul
2013.04.13. 23:03
˝Erről a ˝csorda effektus˝ dologról egy szitu jutott eszembe, amikor áll körben pár ember, beszélgetnek, az egyik elmesél egy viccet és senki nem nevet rajta...
) ˝
Sajnos nem értem, mire akarsz utalni.
@family2006 (#1275):
˝Sprache - Voce (netto taglio di bassi ed acuti)
Solo - Solo (taglio soft di bassi ed acuti)˝
A belinkelt cikkedben is mély és magas vágást írnak, kiemelést nem. Az MHz rövidítést legalább te helyesen írtad! A rádió viszont (mint a neve is mutatja) nem gitárerősítő. Bár néhány gitárerősítőn időnként bejön a Juventusz rádió, de akkor ott baj van. :-) És ebben nincs semmi jópofaság. Ezek a tények! :-)
@family2006 (#1278):
De most akkor lényegében a kérdéses eszköz gitárkombó, vagy sem? Mert a kommented végét én úgy értelmezem, hogy vannak benne olyan alkatrészek amiket más dolgokkal összeszerelve kaphatunk a végén egy gitárkombót, de ez nekem innen nézve még mindig olyan, mintha egy stílfűrészt hívnék gokartnak. :) Erős, kétütemű motor és a lánc is tuti...Tehát egy futóművel, meg alvázzal... Szóval érted. :)
@Darvai Róbert (#1276):
Én sem a pálcatörés miatt írtam, de ha megnézed a csőkiosztását , akkor látható, hogy 2db EL84- es végpentódával készült, namármost, ha megnézed a mostani (főként Kínában gyártott csöves csodaerősítőket, az esetek 90%-ban ez a cső szerepel (vagy valamelyik ennek megfelelő klón) végfokozatként. A nagyobb teljesítményűekben EL36 -k (vagy a klónjaik)vannak.
Én még javítottam ilyen készülékeket és tudom , hogy például akkoriban a kimenőtrafót ezekhez a csövekhez méretezték. A MOSTANI csodaerősítők (Marshall, Fender, Laney és társaik, hogy csak a ˝márkásabbakat˝ említsem) egyformán, lapáttal lettek összeszerelve. Tele forrasztási hibákkal, kontakthibákkal, stb, és műanyag hanggal. Volt egypár a kezem alatt, javítás címén.
Viszont találkoztam 1968 és 79-közt gyártott SELMER és Marshall és VOX erősítőkkel, még direkt kötésekkel volt szerelve és árnyékolva. Tökéletes kisipari munka s a szó jó értelmében. Csak csöveket és potikat kellett cserélni bennük, és beállítani.
kb. a 70-es évekig még tudtak csöves erősítőket gyártani elérhető áron, utána kezdődött a fogyasztói társadalom az öt évre gyártott cuccokkal.
Ami pedig az emlegetett rádiót illeti, szerintem sem alkalmas egy Népstadionbeli koncertre, de a közel 10W-os végfokozatával, megfelelő falakkal, egy közepes termet ki lehet vele üríteni. Ha egy kisebb teljesítményű csöves erősítőt akarsz, ennek a hangfrekis részét simán megépítheted, a hangszínszabályzókkal együtt, egészen a hangfrekvenciás bemenetig. Esetleg elé kell tenni egy passzív keverőt és kész.
@family2006 (#1275):
Szerintem Istvánn is tisztában van azzal, hogy a rádiók leginkább megaherzes tartományban mennek. A hirdetésben viszont kicsi m-mel írta a MHz-et az eladó és erre egy humoros reakcióként merült fel a ˝miliherc˝ mint olyan (mert ugye a prefixumok között a ˝m˝ az milit jelent).
Amúgy tényleg sokszor érezhető az a bizonyos ˝csorda effektus˝ hogy egy csoport tagjai próbálják egymást túllicitálva kifigurázni gúnyuk tárgyát. De jelen esetben abszolút nem erről van szó.
Itt valóban egy erősen megkérdőjelezhető hírdetést boncolgattak a kedves kollégák.
Azért egy régi rádiót gitárkombóként hírdetni szerintem is túlzás.
Bár csövesnek csöves és erősíteni is tud, de messze más specifikációkkal bír, mint amit egy (jó) gitár erősítőtől elvár(hat)unk.
@Istvánn (#1259):
Nos, ami a hozzáértést illeti:
Ezekben a rádiókban ˝Baxandall tipusú˝ csöves (nem azonos a lefolyócsővel) aktív hangszínszabályzás volt.
Ez egy un. lepke karakterisztikájú szabályzást takar, ami emel és vág is.
Ami a frekvenciát illeti, az nem ˝milliherces frekvenzia˝ , hanem MegaHerzes (MHz) frekvencia.
A 87.5-108.0MHz-es sávtartomány, volt akkoriban a ˝nyugatnormás˝ CCIR sugárzási frekvencia.
Az összes többi észrevétel stimmel.
Egyébként erről a rádiótipusról több információ a :
www.tubesound.it linken található!
Ps.: Nem az enyém a hirdetés, és nem is ismerem az illetőt, de sajnos a GS-n egyre több az olyan reakció, amelynél akkor is alázunk valakit, hogy ˝jópofának tűnjünk˝, ha fogalmunk sincs, hogy tényleg miről van szó.