@Kala (#20224): Nagyon eltérő kultúrák nem tudnak megmaradni egymás mellett békésen, különösen akkor, ha az egyik toleráns és nyitott, a másik pedig nem- ez az elegy egy idő után robbanáshoz vezet bárhol.
Ráadásul ezek ugyebár nem is migráncsok, akiknek egy része legalább próbál beilleszkedni, hanem vendégmunkások, akik a vendég szót nem igazán tudják értelmezni, ráadásul nincs vesztenivalójuk, mert éhbérért dolgoznak, és az országból kirúgás veszélye sem fenyegeti őket, mert az plusz költség, kockázat a munkáltatónak.
Na, innen szép megoldást találni.
@Flór Gábor (#20223): Sajnos a meleg klímájú országok zömében megszokott az ˝éjszakai üzemmód˝. Én mindig nehezen viseltem, még Olaszországban is. Irakban (Algériához hasonló módon) a lakás választásnál az egyik fő szempont az volt , hogy amennyire csak lehet, müezzinmentes területen legyen , mert ők kora hajnalban beindulnak....Az két éven keresztül kellemetlen lett volna. De ott is este 18.00 után indult az élet, ami ramadán idején hajnalig tartott. Másnap ilyen állapotban jöttek a helyiek dolgozni. Finoman megfogalmazva használhatatlan állapotban lógták végig a napot, várva az este hatot, amikor kezdődött minden elölről. Itt Battán egyelőre indiai hegesztők , valamilye csokik és főleg maláj kisegítők dolgoznak, de őket eddig a Dunai Erőmű munkászállásán helyezték el, mert azt szerencsére meghagyták eredeti funkciójában. Eddig eléggé csendesek, tisztelettudóak, csak hát szabadiejükben mit tudnak csinálni egy ilyen alvó-városban. Több probléma van az Ercsiből, Iváncsáról, Érdről átlátogató helyi ázsiai népekkel.....
@Kala (#20221): Kiadásra biztosan kap engedélyt, max azt mondja, üdülésre adja ki, legyen, aki bebizonyítja, hogy nem üdülnek ott a lakók. De azzal amúgy nincs sok baj, csak akkor, ha más kultúra költözik oda, mert szép ugyan a sokszínűség és a tolerancia, de egyes kulturális különbségeket nem lehet csak úgy átlépni.
Vietnamban valószínűleg a sok vietnami mind éjszaka él közösségi életet a kellemes klímájú udvaron/utcán, és az a normális. Nálunk meg nem annyira. Mint ahogy azt is nehezen viselném, ha minden hajnalban ordítana a müezzin. Algériában is nehezen viseltem, de ott elfogadtam, mert én voltam a vendég.
@Flór Gábor (#20218): Ne is emlegesd. A szomszédom 4 éve kiköltözött, majd 3 éve megjelent, hogy felújítja pár hónap alatt a házat és kiadja cégnek (munkásszállás vagy mi). De szerencsére még nincs kész... Az egy másik kérdés, hogy a miénk hivatalosan pihenőövezet, tehát nem tudom, itt mire jap engedélyt, ha kér egyáltalán....
@Kala (#20215): Szomszédom tudná használni, majd megkérdezem. Vietnamiak költöztek az utcába, és az az éjjeli elfoglaltságuk, hogy az udvaron ordítanak százan. Lehet, honvágyuk van, vagy mittudomén. Nekem még hagyján, mert 2 házzal odébb van (bár áthallatszik), de a szomszédomnak igen kellemetlen. Ezzel megküldene nekik egy kis trash metált, szerintem megértenék, mi a baj a viselkedésükkel.
(Nekem is volt egy ilyen közvetlen szomszédom 20 éve, ő minden nyáron üvöltetett valami ótvar rádióadót reggeltől estig. Párszor kértem, hogy ha lehet, ne tegye, vagy fülhallgatóval élvezze a zenét, hatástalan volt. Aztán meguntam, kipakoltam a PA-t, és megküldtem egy kis keményebb free jazz-el, olyan 3/4 órán át. Utána nem volt probléma, megtalálta a fülhallgatót.)
Új jóslási ágat fedeztem fel!
és Jack-kábeljóslás nak kereszteltemel.
Az első jóslatom : Babakocsi
de lehet speedmotor-kerékpár is.
Hiszti is várható Nagy a valószínűség, hogy a nejem ha felkel és meglátja, hiszti lessz, hogy: ˝Mi ez a szar madzag a földön, majdnem életem benne˝
Szóval jóslás😄
... vagy ki mit lát a képen?...
A metál, ha nincs torzító: www.facebook.com