Interjú egy hangszerésszel 2.

Az előző részben elkezdett interjúmat mesteremmel, D.J. Parsons bostoni hangszerésszel itt folytatom most.

- Amit nagyon élveztem még a tanfolyamon, hogy mivel az egyik legjobb hangszerészképző a világon, teljesen nemzetközi volt a csapat, akadt ott izraeli, dél-afrikai, ausztráliai, angol... jó társaság volt és hétvégéken elkalandoztunk a környéken. Az egyik kedvenc célpontunk az Elderly Music, kb. 2 órányira tőlünk (ez Amerikában közelnek számít, a szerk.), és talán az egyik legjobb gitárbolt a világon. Óriási választékuk van tényleg csúcskategóriás hangszerekből és mindent kipróbálhatsz - nekünk érthetően valóságos Paradicsom volt. -

- Mikor befejezted az iskolát, azonnal elkezdtél dolgozni, mint önálló hangszerész? -

- Igen, elég „ijesztő” és nehéz ügy volt eleinte... a fejemben rengeteg ismerettel és három elkészült gitárral jöttem el az iskolából... az egyik egy Jazz Bass volt, a másik egy elég jól sikerült gyönyörű akusztikus. Eleinte azt gondoltam, hogy leginkább akusztikus gitárok készítésével fogok majd dolgozni, de őszintén szólva eléggé másképp alakult, nem úgy ahogy képzeltem.
Szerintem annak, hogy az elektromos gitárok ismét népszerűek lettek, nagy szerepe lehet a Guita Hero és hasonló szoftvereknek, amely a kamaszok szemében ismét menővé teszi az elektromos gitárt. Amikor ténylegesen elkezdtem kiépíteni az üzletem...-

- Mikor is volt ez? Öt-hat évvel ezelőtt? -

- Igen, valahogy úgy... akkoriban az volt a legelső feladat, hogy valamilyen módon tudassam a leendő ügyfelekkel, hogy itt vagyok, hogy láthatóvá váljak a piacon. Nagyon jó lett volna, ha már akkor létezik a weboldalam, ez ad egyfajta hitelességet manapság, referenciát. Bár a kilencvenes évek óta használtam számítógépeket, de a weblapkészítés teljesen idegen feladat volt tőlem. Végül a fiam, aki akkor egyetemista volt, segített nekem az elkészítésben. -

- Szerintem egész jól sikerült, sok hasznos info van rajta... de ténylegesen segített? Tudod, mennyi ügyfeled jött a weboldal által? -

- Eleinte nem... pár ember azt mondta, mikor látta a weboldalam, miért nem fogadok fel egy olyan céget, ami azzal foglalkozik, hogy mindenféle nem egészen szabályos módszerekkel „felpumpálja” a weboldal értékelését a Google keresési listában? De aztán azt hallottam, hogy a Google nem szereti az ilyen trükközést és ha rájön, ki is tiltja a weboldalt a keresési eredményekből. Így aztán hagytam csak „természetes úton” működni a dolgot... és már a bostoni gitárjavításra keresve már az elsők közt vagyok.
Elkezdtem hirdetni a Craigslisten is (ez amolyan Apronet vagy Expressz szerű amerikai apróhirdetési portál, a szerk.)
De a legnagyobb segítség az volt - és szerintem a mi mesterségünkben ez mindenhol így van -, hogy azok az emberek adták át az információt másoknak, akik már benne voltak az egészben régebb óta.
A New England-i hangszerészek egyik gyűlésén történt, hogy a web admin feladatokat is végző kollégával beszélgettem - Bob Pittman, egy kiváló hangszerész - és épp akkoriban történt, hogy az ő szerencsétlenségére, de az én szerencsémre a felesége munka nélkül maradt és így át kellett alakítani az egész életüket, bezárta a műhelyét és visszament dolgozni a telekom iparba, ahol régebben a karrierjét kezdte. Megkérdezte tőlem, hogy mivel ő most sajnos biztosan nem fog jó ideig gitárjavítással és beállítással foglalkozni, de elég sok visszatérő ügyfele van, ajánlhat-e engem nekik?
Én persze nagyon köszöntem és hamarosan tényleg özönleni kezdtek a hívások. Még azt is megtette nekem, hogy a weboldalának kezdőlapjára kitette az én elérhetőségemet.

- Ez a segítőkészség és szakmai szolidaritás fantasztikus, nem is hittem volna... -

- Igen, épp ez az egyik dolog, amit annyira szeretek ebben a hivatásban, hogy mi általában ilyenek vagyunk, megosztjuk a tudásunkat és segítünk egymásnak. Tudod, mikor elkezdtük a tanfolyamot, akkor is mondtam, hogy ha meg tudlak tanítani olyan szintre, hogy majd elindíthasd a saját műhelyed, én örömmel megteszem.
A másik óriási segítség amit Bobtól kaptam - tudod, a hangszerészeknél az egyik alapvető fontosságú dolog, ami nélkül nem megy: a jó szerszám - és ő a szerszámok beszerzésében is támogatott. Persze volt már elég sok szerszámom a tanfolyam előtt is - de amikor a szakértőktől megtanulod, hogy kell a dolgokat tényleg a legprofibban csinálni, rájössz, hogy még mindig nincsenek meg a tényleg megfelelőek.
Bob Pittman és a többiek a hangszerész a társaságban mindig kisegítettek, ha éppen azon múlt volna egy munka, hogy olyan speciális eszköz kellett hozzá, amivel nem rendelkeztem még. És a saját tanítványaimmal is így vagyok, ha kell valami szerszám, akár azután is, hogy már te is megnyitod a saját műhelyed, bármikor felhívhatsz és kisegítelek. -

- D.J., arra is kíváncsi lennék, mi nálad a leggyakoribb munka, mivel fordulnak hozzád, milyen javításokat, módosításokat, tuningokat szoktál leginkább elvégezni? -

- Ha valahogy jellemeznem kéne a Parsons Guitar Repair műhelyt, akkor azt mondanám - és nem viccből mondom - hogy leginkább olyan munkákkal foglalkozom, amit a többiek nem vállalnak el. :)
Szeretem azokat a problémákat, melyeknek nem könnyű a megoldása. Ez sose válik unalmassá, mindig sokféle különböző esetet jelent. De hát már te is vagy egy éve dolgozol velem, nagyjából látod, mennyi különböző projekt akadt.
Hadd mondjak egy kicsit más példát: egy nap felhívott egy srác, hogy elhozna egy hangszert, mert elszakadt egy húrja és nem tudja kicserélni. Senki nem akarta neki csak egy teljes húrcserét bevállalni. De nekem nincs ezzel gondom, ha ráér, jöjjön el, megcsinálom, akkor is, ha csak pár dollárt keresek rajta. Mert lehet, hogy aztán legközelebb ez a srác majd egy sokkal komolyabb munkát is elhoz nekem, vagy éppen ajánl valamelyik haverjának.
És amit szintén nagyon szeretek, miközben elég kevesen csinálják: én javítok mindent, amin húrok vannak. Hozhatnak csellót, hegedűt, bendzsót, lantot, citerát, mandolint, ukulelét, oudot... és persze mindenféle fajta gitárt.
De ha azt kérdeznéd, mi lenne a szívemhez legközelebb álló, akkor egyértelműen azt mondanám: a vintage hangszerek restaurációja és a projekt gitárok (egyedi, kittből vagy rendelt részekből félig az ügyfél által készített-elkezdett hangszerek, a szerk.).
Manapság a neten bármi beszerezhető, az ügyféle megveszi innen-onnan azokat az alkatrészeket, melyek az „álomgitárhoz” kellenek, és szó szerint egy dobozban küldi el nekem. Én pedig megépítem és beállítom neki - és amikor az illető izgatott megérkezik, az kicsit olyan, mintha egy gyereknek adnál életet, valóra váltod az álmát... látni, ahogy gyönyörködik benne és azt mondja, „épp ilyennek képzeltem!”.

- Tudnál mondani olyan esetet, ami igazán kiemelkedő volt? Amire a legbüszkébb vagy? -

- Igen, volt ilyen... egyszer megkeresett egy tizen-huszonéves srác, legfeljebb egyetemista lehetett, egy Kent gitár ügyében. A Kent egy fura, érdekes márka, mondhatni, mint a... hmmm, hogy lehetne mondani... egy svéd Fender japán kópiája :) Ezek igazán tipikus olcsó hangszerek, nem túl komoly anyagokból, de olyan jó kis retró érzettel.

Szóval jött a srác, erről a Kentről mesélve Azt mondta, az apja gitárja, de már évtizedek óta csak a padláson porosodik. Az az ötlete támadt, hogy a Hálaadás napján, mikor együtt lesz a család, kicsempészi valahogy a házból, elhozza nekem és ha meg tudom csinálni a Karácsony előtti hétre, az nagyon jó lenne.
El is hozta... az a hangszer egy roncs volt, képzelheted. De igazi kihívás! :) Nagyon fura hangolókulcsai voltak, a furatok már eléggé kitágultak, a csavarok kijártak, hiányzott sok helyen a szegély, úgy általában, minden bizarr volt rajta, a hangszedők, a kábelezés... rengeteg munka volt vele. De épp az ilyeneket szeretem... mikor kapok egy hangszert, amin nem is lehet játszani és helyrepofozom, hogy majdnem olyan legyen, mint fénykorában.
Sikerült időben végeznem a munkával és mikor a srác elvitte, megkértem, készítsen már egy képet nekem arról, mikor átadja... végül az édesanyja egy videót is csinált és elküldték... látszik, ahogy jön be a srác, kezében egy óriási, karácsonyi papírba csomagolt, masnival átkötött csomag... és az apja, mikor kibontotta, könnyekig meghatódott és három órán át játszogatott rajta!
Látod, ezek a dolgok jelentenek igazán sokat nekem, nem azok a csúcsszuper, drága hangszerek, az is jó dolog persze, de igazából ez az, amiért sokszor érzem, hogy érdemes csinálni.-

- És mi volt a legnagyobb rémálom, amivel találkoztál a munkád során? -

- Hát, ezt te talán jobban tudod nálam, mivel részben te csináltad... :) Az az elátkozott Hohner Steinberger-licensz öthúros basszus. Először ugye meg akarta rövidíttetni a nyakat rövid menzúrásra... amit meg is csináltunk szépen.

Aztán az következett, hogy az eredeti amúgy is kicsi üregbe bele kellett szuszakolni még három potmétert és egy Aguilar előerősítőt, úgy, hogy azon a pici, puska formájú testen szinte semmi hely nincs már... és persze ezt megint senki más nem vállalta be, ezért álltunk mi neki. :) -

- Mit gondolsz a jelenlegi trendekről? Egyre több gitár lesz „digitális”, telerakják mindenféle modellező áramkörökkel... ez lenne a jövő? -

- Nem, szerintem egyáltalán nem. Tudod, nekem a basszusok a nagy kedvenceim. Szeretek velük dolgozni, egyszer egy ismerős említette, hogy még valahol New Orleansban is úgy emlegettek „D.J., the Bass Guy”... de alapvetően a basszus, amit sok kiváló basszeros használ végtelen egyszerű hangszer, négy mély húr, két passzív hangszedő és pár poti... de a tiszta, egyszerű zene is egyszerű hangszerekkel játszható jól... nézd csak meg a Martint, több mint kétmillió gitárt adtak el, pedig csak egy tradicionális akusztikus, az emberek mégis veszik őket. -

- Mit gondolsz arról, hogy rengeteg gitáros szerint az ötvenes-hatvanas évek nagy gitármárkái az igazi hangszerek? Tényleg jobb a minőségük, tényleg jobb fából vannak, jobbak a hangszedőik?
Vagy ez csak egy legenda? -

- Szerintem ez valóban nagyrészt igaz. Hiába készítenél ma el egy Martint ugyanazzal a technikával, ugyanolyan anyagokból, sose fog úgy szólni, mint egy pre-war Martin. -

- Miért? -

- A fa a titka, egyértelműen. Itt ez a ´36-os Martin a kezemben... micsoda munka, milyen vékony anyagból van.... de hiába csinálod utána, egy új hangszer nem lesz így bejátszva. Van persze ez a mesterséges rezonanciakeltő, a ToneRite, ami valamit csinál ugyan... de mi ez ahhoz képest, hogy itt ez a csodás hondurasi mahagóni és Adirondack fenyő, melyek együtt értek be nyolcvan év alatt? Sajnos persze ez azzal is jár, hogy ezek a vintage hangszerek teljesen aránytalan értékre tettek szert mára, jobb befektetés, mint egy ingatlan, nagy részük már gyűjtők kezére került, akik csak benn tartják egy vitrinben... sose játszanak többé rajtuk és olyan elképesztően drágák, hogy egyetlen napi szinten zenélő gitáros se engedheti meg magának. Egy harmincas évekbel D18 árárért egy új középkategóriás autót kaphatsz, egy D28-asért már felsőkategóriást is.
Amit szintén nem értek, hogy az ötvenes évek Fenderjei, Gibsonja miért kerülnek még ennél is többe gyakran? Rendben, persze, ezeknek is megvan az a fajta hangjuk, amire sokan azt mondják, hogy „az igazi”, de tényleg ennyivel jobban szólnának a maiaknál, mint amennyivel többe kerülnek? Aligha... -

- Melyek azok a problémák, amit leginkább a tulajdonosok hanyagsága, tudatlansága okoz a gitároknál? Mi az, ami elkerülhető volna a kellő karbantartással? -

- Na, látod, ez egy érdekes kérdés, ugyanis, ha mindenki jól vigyázna a gitárjára, akkor mi gitárjavító hangszerészek aligha tudnánk megélni. :) Az üzlet nagy része épp ezekből a nem karbantartott gitárok javításából jön össze. Ugyanakkor persze kötelességünk felhívni az ügyfél figyelmét arra, mi okozta a problémát és hogyan kerülheti el.
A legfőbb gondot a páratartalom változása okozza, elsősorban a téli száraz levegő. Itt New Englandben novembertől áprilisig akár 20% köré is csökkenhet az átlagos páratartalom. Ez kevesebb, mint a fele annak, amiben egy gitár jól érezné magát. És nem csak az akusztikus, hanem bizony az elektromos gitárok is megszenvedik. A leggyakoribb hiba a bundok kiálló szélei a fogólap oldalán. A képlet egyszerű, a szárazságtól a fa zsugorodik, a fém nem, így a fogólap oldalán „kibújik” kissé a bund vége. És nem is könnyű ezt szépen javítani, minden egyes bund szélén egyenként kell végigmenni speciális reszelővel úgy, hogy ne sértsem meg körötte a fát.
A másik tipikus probléma a repedések, főleg az akusztikuson. Szintén nem könnyű javítás.
De ugyanígy befolyásolja a húrmagasságot, a nyak geometriáját is. Tehát mindenképpen ajánlott egy szabályozott páratartalmú helyen tartani vagy párásítót használni a tokban. -

Amit a párásításról mondott D.J., saját keserű tapasztalatom is alátámasztja. Bár én tudtam, hogy a száraz levegő nem tesz jót, nem hittem volna, milyen gyorsan deformál. A készülő akusztikusomnak 2 nap elég volt 20% körüli szárazságban, hogy meghullámosodjon a káva a tőke környékén.
Gitárosok, párásítsatok! :)

Szerző: Imhof Iván 
Aktív Gitár
Bemutatkozás

Kapcsolódó írások

- Interjú egy hangszerésszel első rész: D.J. Parsons
- Bemutatkozik az Aktív Gitár: A legszebb szakma