Két kihagyott kedd után - amiért külön elnézést kérek, de remélem, megértitek: az első a nászutam, a második a Bostonba visszautazásom miatt maradt ki - csapjunk most keményen a húrok közé ismét!

A gitár behangolása alapvető dolog, a kezdők megküzdenek vele, de a profiknak is gyakran jelent macerát, főleg koncert közben - elég kínos, mikor hangolgatni kell két szám között, még rosszabb, ha szám közben... Szerintem hozzá tartozik az alapvető készséghez, hogy egy gitáros képes legyen pontosan felhangolni a hangszerét és észrevegye azt is, ha mégis elhangolódik.
Mikor gitározni kezdtem a nyolcvanas évek elején, csak fülre ment a hangolás, otthon egy hangvillához, bandában az orgonához próbáltuk. Már a nyolcvanas évek végén jártunk, mikor az első Aria hangolót megvettük, ez egy analóg, nem kromatikus, mutatós műszerrel szerelt jó nagy darab volt, de nagy könnyebbséget jelentett.
A hangolók azóta jelentős fejlődésen mentek át, sokféle változatuk jelent meg.
A profi hangoláshoz a stroboszkópos hangolókat szokták használni, ebben a Peterson termékei az abszolút piacvezetők, persze horribilis áron. A legtöbb gitárosnak aligha lesz szüksége erre, de ezek a csúcsminőségű szerkentyűk mindenféle nem nyugati jellegű zenei hangolást (arab, ázsiai) is képesek nagy pontossággal kezelni. Régebben ezek elektromechanikus szerkezetek voltak, már a ez is digitálissá vált - de csak a kijelzésben, egyébként ugyanaz a precizítás és elv jellemzi.


Én saját hangszerész munkáimhoz megelégszem ennél egyszerűbbel is, de szintén inkább az analóg-digitális kombinációt kedvelem, A Seiko SAT1100 amit én használok, elég profi kromatikus hangoló, de a műszer analóg, szerintem sokkal precízebb, mint egy néhány LED-ből álló skála, nekem eddig nagyon bevált.


Persze a gyors, koncert közbeni hangoláshoz már sokkal kényelmesebb eszközök vannak.
A hangolófejre csíptethető, viszonylag nagy kijelzős hangolók előnye, hogy mindig kéznél vannak és mivel nem mikrofonnal működnek, hanem a gitárnyak rezgéseit érzékelik, ezért akusztikus és elektromos gitáron egyaránt használhatók, akár zajos környezetben is. Hátrányuk, hogy mégiscsak valamennyire látszik, hogy odacsíptettek valamit a fejre és a kijelző nem valami nagy, néhány készüléken nem is lehet eléggé elfordítani a kényelmes leolvasáshoz.


A pedalboard-ba építhető hangolók közül az egyik király a TC Electronics Polytune cucca, ami többféle verzióban kapható és elektromos gitárral használható csak, nekem a Mini változat van meg, szintén elégedett vagyok vele. Ennek legfőbb előnye, hogy az összes húrt egyszerre megpengetve azonnal látom, melyik van elhangolódva.

Az ilyen hangolóknál fontos a nagyméretű, kontrasztos, jó fényerejű kijelző, hogy a színpadok nem éppen ideális fényviszonyai közt is jól láthatóak legyenek.
A legújabb ötlet, amit láttam, a Capo és a hangoló szerelemgyereke, a TAPO, ami egyesíti a két funkciót. :)


Természetesen az okostelefonok elterjedésével ezekre is megjelentek hangoló app-ok, ezek nagyon hasznosak tudnak lenni, ha épp nincs kéznél hangoló. Én Androidra az ingyenes gStrings használója vagyok és egész jól működik.


A gitáros népség azonban lusta és kényelmes (én is az vagyok) :), így további érdekes megoldásokkal jöttek ki a gyártók, hogy minél inkább kéznél legyen a hangoló, mikor kell.
Léteznek már jó ideje gitárba épített, vagy utólag beépíthető hangolók is. Az elektroakusztikus hangszerek már régóta rendelkeznek ilyenekkel, hiszen ott adott a helyzet, az egész elektronikát többnyire egy randa, fekete műanyag dobozkába rittyentik el és ezt tuszkolják bele az akusztikus kávájának „vállrészébe”. Mi sem könnyebb annál, mint ebbe egy hangolót is belerakni...


Az elektromos gitároknál utólag beépíthető rendszerre több szellemes megoldás is született, az egyik ilyen az N-tune rendszere, mely a potméter forgatógombja alá integrálta bele a LED-eket és a gitár egyik potiját le kell cserélni az ehhez való speciális szabályzóra, alátenni az áramkört és a fedőlemezt, valamint az üregben valahol elhelyezni a 9V-os elemet.


A cucc profinak tűnik, igaz, kicsit nehezen látható szerintem koncert közben, de baromi kényelmes megoldás lehet.

Létezik többféle kivitelben, a legismertebb hangszerek gombjainak színét és stílusát követve, Les Paul és másolatain a kapcsolóba is építhető, ami sokkal jobb hely neki szerintem.

Itt egy videó az N-tune működéséről:


Az egyik egyedi megoldást a Chellee gitároknál láttam: itt az 1. és a 12. bundhoz egy-egy világító pont van beépítve, mely kéken villog, ha alacsony, pirosan, ha magas a hang és persze zöld, mikor jó. A villogás frekvenciája az eltéréssel arányos, minél jobban elcsúszott a tiszta hangtól, annál gyorsabban villog.

Ehhez hasonló a Schenk Guitars megoldása akusztikus gitárokra, az ISD-nek nevezett rendszerben is száloptikás technika működik az oldalsó jelölőpontoknál, de ők hármat használnak a magas fekvésekben, ahol a fogólap már a gitártest felett van.


A másik kisszériás dolog a Wittmann kétféle terméke: az egyik a Protuner, ami tulajdonképpen egy filmszerűen vékony kijelző meg egy elektronika, a kijelzőt valahová a nyak és a test találkozásánál kell „berakásszerűen” beépíteni.


Ez azért kissé macerás megoldás lehet, ezért a Fender jellegű gitárokhoz, melyeken a jellegzetes, ferde csatlakozású, felülre szerelt jack aljzat van, létezik egy módosítást nem igénylő verzió, mely ezt az aljzatot cseréli le egy hangolóval egybeépítettre, nem meglepő módon JACKtuner a neve.



A Shadow cég, mely annak idején a Szalay-féle MIDI convertert készítette és sokféle hangszedőt is gyárt, kirukkolt pár éve egy kézenfekvő megoldással: a humbucker pickup keretébe épített hangolót, illetve ennek kijelzőjét.

A videó katonás német nyelvű, de a képek magukért beszélnek:



De - amint az közismert - egyrészt a gitáros lusta népség, másrészt a gyártóknak szükségük van időnként mindenféle új és a „hűha” reakciót kiváltó kis bigyóval előhozakodni, hogy többet adjanak el.
Az eddig bemutatott rendszerek szépek és jók, de van egy nagy hátrányuk: mind emberi munkát igényel, amiben benne van az emberi tévedés lehetősége is. Ott áll szegény gitáros az elhangolódott gitárjával, nem elég neki ez a baj, hanem még nézegetnie is kell, melyik húr merre és mennyire hangolódott el, aztán idegesítő lassúsággal tekergetni a hangolókulcsokat.

Na, de ennek is vége lesz egyszer.
Első lépésként itt a Stringmaster robotizált hangológép!

Nem, ez nem valami korai sci-fi mozi szörnyűséges lézer-fézer fegyvere, ez egy gitárhangoló!

Nincs más dolgod, mint rádugod a kimenetre és rányomod a kis forgatóját a hangolókulcsra, majd megpengeted a húrt - a cucc szépen addig tekeri, amíg jó nem lesz a hangolás. Ugye, milyen kis ügyes kütyü? Manuális módban meg sima tekerőként működik, tehát az új húroknál is meggyorsítja a munkát.


De mondhatjuk, ez még mindig nem az igazi, hiszen az embernek ezt a nagy szerszámot magával kell cipelni és munka közben kézzel tartani. Nem könnyű a gitárosok élete, de nem ám!

Tudta ezt a Gibson is, aki először dobta a piacra a sorozatgyártású robothangolós gitárt 2008-ban, majd nemrég "upgradelte" a Min-E Tune rendszerre.

Az igazi munkát azonban egy német srác, Chris Adams hangszerész végezte a Tronical nevű céggel, a Gibson csak alkalmazta az ő rendszerét.

A 10 éven át fejlesztett cucc lényege, hogy az egész elektronika és mechanika bele van építve a fej hátulján egy kis dobozkába, a hangolókulcsokhoz egy szervómotoros mechanika kapcsolódik, azt meg egy processzor vezérli és ő tekergeti magától a kulcsokat, mikor a zenész hangolni akar.

A rendszer „retrofit”, azaz többféle standard fejhez használható, több tucatnyi gitármodellhez jó, nem csak Gibsonhoz, hanem mindenhez, ahol a hangolókulcsok pozíciója és mérete egyezik.
A kisméretű lítium-polimer akkumulátorral együtt sem haladja meg a súlya észrevehetően a standard Grover kulcsokét, 18 preset beállítást képes tárolni, amiből hatot a felhasználó határozhat meg.

A Gibson Robothangoló volt az első generációs megoldás, jóval bonyolultabb még, mint a mostani.
Akkor a hidat és a rögzítőt is módosítani kellett, mert ebben volt az érzékelő, mindkettőbe kerültek elektronikus részek, az egyik potiba, illetve a gombjába volt építve a vezérlés.

A jelenlegi rendszer már sokkal egyszerűbb, itt minden a fejre szerelt egységbe került, a vezérlőgombok és a kijelző is, a rezgésérzékelés is ott történik, nem a hídnál - tényleg nem nagy munka felszerelni. Sajnos a satus gitárokon persze nem használható és a megtanulásához is kell némi kézikönyv-olvasgatás és idő - de ettől (és az árától) eltekintve szuper kis kütyü!


A Tronical megoldásától eltérő utat választott a hazánkban is jól ismert angol hangszerész-feltaláló-fejlesztő Trevor Wilkinson, aki nálunk részben a megbízható minőségű alkatrészeiről, részben a Vintage márkanevű, kedvelt kezdőkategóriás „klón” gitárjairól ismert, főleg a Gibson másolatait szokták kezdőknek ajánlani.

Wilkinson másik márkaneve a felső-középkategóriás Fret-King (szerintem elég rossz név, azonnal inkább valami kínai ZS-kategóriás gyártóra gondolnék), de állítólag a hangszerei ebben a mezőnyben kifejezetten jó ár/érték arányt képviselnek.
Nemrég ők hozták ki a saját automatizált hangolórendszerüket. Wilkinson fejlesztése az ATD névre hallgat és ők a híd oldalára építették be a megoldásukat. 
Az első gitár, amit ezzel a piacra dobtak a Supra-matic névvel jött ki és alapvetően egy Strat, viszont a híd és a nyak hangszedője egy-egy Wilkinson WHHBZ33  humbucker. Az elektronika ún. Vari-Coil, ami szintén Wilkinson furfang, ennek lényege, hogy a hagyományos coil-split, azaz felezés helyet a potival fokozatmentesen lesöntöli az egyik tekercset, tehát a single és humbucker hangzás közt folyamatos átmenettel lehet megtalálni a megfelelőt.
A cucc itt is „retrofit”, azaz a standard (vagy közel azonos) Fender tremoló számára kialakított helyre elvileg átalakítás nélkül passzol. Meglehetősen leminiatürizált motorok vannak benne minden egyes húrhoz egy-egy csévélőtengelyhez kapcsolva. A híd elé kell csavarozni a vékony hex-pickupot, melynek alsó végében helyezkedik el egy bekapcsoló gomb és a tápellátásért felelős gombelem is, felső végén pedig egy- szerintem elég csúnya - kis LCD kijelző.
A behangolást követően hatféle preset beprogramozása lehetséges, tehát több mint elég variáció egy gitárosnak. A gomb megnyomására csak végig kell pengetni egyszer az üres húrokat egy húzással, az automatika pár pillanat alatt már be is hangolja a hangszert.
A mester itt maga mutatja be a működést a videón:

Nagyon hasznos kis bigyónak tűnik és elismerés a fejlesztésért. Hátránya, hogy sajnos egyelőre csak a Strat gitárokhoz létezik, de ahogy Wilkinsont ismerjük, lehet folytatás.
Végére hagytam a legextrémebb és legkérdőjelesebb innovációt a témában:

Az Antares cég teljesen elvetette a hagyományos gitárhangolós-elektromechanikus megoldást. Az ő fejlesztésük azon alapul, hogy a gitárt nem is kell behangolni!Megismétlem, mert tudom, elég hülyén hangzik: a gitár nyugodtan lehet hamis, ugyanis a rendszerük digitális jelfeldolgozással és modellezéssel korrigálja a hangot valós időben!
Agyő, fülelés, viszlát hangoló nézegetése, többé nem is kell foglalkozni az elhangolódással (gondolom egy adott tartományon belül). Az Antares a Peavey-vel bútorozott össze, hogy gitár is legyen az ő áramkörükből és szoftverükből, az ő gyermekükként született a Peavey AT-200.

Természetesen az Antares cucc - lévén elektronikus - nem korlátozódik egy hangszerre, tulajdonképpen bármilyen gitárral használható, MIDI-zhető a vezérlése lehet iPad vagy egy pedál.

Kapcsolódás iPadre	Az iPad interface	A pedálos verzió

Amint várható volt, az érzékelő itt is egy hex-pickup, bármilyen megfelel elvileg, a Roland GK-például. Megvásárolható hangszerkészítők számára a szükséges alkatrészcsomag is, tehát bárki beépítheti.
Itt egy videó a működésről - mit mondja, elég meggyőző.

Ezek után nyilván mindenki sejti, hogy ezzel a digitális technikával mennyi trükkös varázslatot lehet még csinálni. Gombnyomásra azonnal lehet váltani bármilyen hangoláshoz, akár az általam megkedvelt Line6 Variax baltákon és nem kell foglalkozni azzal, hogy elhangolódik-e koncert közben a hangszer. Sőt, a „String tuning”-on túl képes egy ún. „Solid tuning” beállításra is, ahol nem csak magát az üres húrok helyes hangolásához képest korrigál, hanem minden hangot, méghozzá akkordra optimalizálva, azaz képes azokat az enyhe elmászós lebegéseket is eltüntetni, ami a felső fekvésekben játszott akkordoknál már a húr erősebb lenyomása és/vagy enyhe elhúzás miatt következik be. Mindezt úgy, hogy elég okos ahhoz, nehogy a nyújtást, vibrátót és egyéb frazírozást is „korrigálja”, mert azt nem kell.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy lehet 12-húrossá tenni a normál gitárt vele, ésatöbbi...

Mindamellett, hogy ebben a rendszerben nagyon komoly innováció és óriási mérnöki munka lehet, amit eredeti szakmám miatt rendkívül nagyra értékelek, vannak bennem halvány kételyek a távlati hatásaival kapcsolatban.

Először is, majd egy évig használtam egy második generációs Variax gitárt és bár nagyon szerettem, azért éreztem a korlátjait is a hangminőség terén. Igaz, az Antares nem akar más gitárt faragni belőle, „csak” a hangmagasság devianciáját szünteti meg, ami szintén nem lehet könnyű úgy, hogy közben megtartsa az eredeti hang minden más jellemzőjét. Ki kéne próbálni...

A másik dolog, ami kicsit zavar ebben: biztos jó lenne, ha a felnövekvő gitárosgenerációk már nem kéne foglalkozzanak a hangolással? Nem lenne fontos az, hogy minden gitáros képes legyen a precíz hangolásra és a játék során is a helyes fogásokra, hogy az intonáció ne másszon el? Mert ez a rendszer arrafelé tereli megint az embert, hogy minél kevésbé kelljen az alapokkal foglalkoznia. Ráadásul ha valaki ilyenen tanul meg és aztán szeretne egy automata korrekció nélküli hangszeren játszani, elég hamar el fog menni a kedve tőle, mert az nem lesz ilyen toleráns vele...

És persze van még egy hátránya: csak elektromos hangszereken alkalmazható, akárcsak a Wilkinson-féle, míg a Tronical cucca akusztikuson is működőképes.

Látható hát, milyen fejlődésen mentek át a hangolók, a mechanikus rendszerek szerintem hasznosak és biztos egyre több hangszerbe utat találnak, a digitális megoldást - bár elvileg ezé a jövő - már némi távolságtartással kezelem, a puristák meg biztos elutasítják, lévén digitális, ami számukra egyet jelent a „műanyag” hangzással - bár azért az AXE FX és a Kemper meglehetősen magasra teszi a mércét ezen a téren és a Line6 Variax is érezhetően fejlődik. A lényeg, hogy egyre többen találhatnak kedvük szerinti megoldást, ha meg akarják úszni a hangolást, vagy legalább minél egyszerűbbé tenni - leginkább csak pénz kérdése ez is.

Szerző: Imhof Iván 

Aktív Gitár
Bemutatkozás