A most következő tesztben a Focusrite Pro 40-es stúdió-hangkártyát fogom nektek bemutatni részletesebben.

Mielőtt belevágnánk, magáról a Focusrite-ról érdemes annyit megjegyezni, hogy egy relatív régi cégről van szó. A stúdiótechnikában elég jó brandnek számít, már csak azért is, mert olyan cuccok fűződnek a nevéhez, mint az ISA, vagy pl. a RED széria; ezek a legtöbb, nagy stúdióban ismert és elismert outboard-ok. A hangkártya-fejlesztésbe később kapcsolódott be (nyilván) a cég, de a 2009-ben bemutatott Pro 40-es szériával komoly pozíciót szerzett a piacon. Volt ennek a Pro 40-nek egy elődje, a Pro 26 is, amely nem volt ennyire jól sikerült darab: ez elsősorban a kompatibilitási problémáknak volt köszönhető. Sokat eladtak abból is, emlékszem még Jamariquai is promotálta annak idején. Ha rágugliztok a Pro 26-ra, akkor a legtöbb találatban, mint negatívum, az instabilitást és inkompatibilitást fogják említeni.

Mi is ez pontosan és miért fontos különösen egy hangkártyánál? Első blikkre talán nem tűnik olyan nagyon komoly dolognak - a legtöbb felhasználónak az elsődleges, hogy elfogadható minőségű előfokok legyenek benne sok csatolási lehetőséggel, illetve ki-bemenetből is legyen rajta elegendő; a többi meg majd úgyis fog működni, ha meg nem, majd valahogy megoldódik…

Sajnos ez nem így van. A stabilitás nagyon fontos tényező, de ez elsősorban már csak éles felvételnél vagy konkrét munka közben jön/jöhet ki. Ha nem stabil a rendszer, akkor - általában- a lehető legrosszabbkor produkál a rendszer furcsa hibaüzeneteket vagy egyszerűen csak fagy le. Aki stúdiózik pontosan tudja miről van szó, aki most kezdi/kezdte vegye nagyon komolyan a rendszerépítést, kompatibilitást. Én azt ajánlom, hogy ha hangkártyát vásároltok, mindig csekkoljátok le, hogy a Ti gépetekkel és operációs rendszeretekkel mennyire kompatibilis,(hülyén fogalmazva mennyire szereti azt), illetve mit írnak a user-ek a fórumokon, mennyire stabil a gyakorlatban.

Az első és egyik legfontosabb előnye ennek a Focusrite hangkártyának, hogy stabil. Baromi stabil. Ezt tulajdonképpen igaz az összes újabb, pro szériás Focusrite-ra. Persze itt is előfordulnak komplikációk, de egy olyan bonyolult és összetett rendszernél, mint - a szoftverek-számítógép-hangkártya-előfok-digit kütyük-midihangszerek-plug-in-ek-, sajnos kivédhetetlenek a váratlan események. Csak az nem mindegy, hogy milyen sűrűn és melyik munkafázisban jelentkeznek ezek a problémák. A Focusrite Pro 40-et több géppel (laptop,asztali gép) használom/használtam és ténylegesen megbízható ebből a szempontból (is).


Évekkel (évtizedekkel:)) ezelőtt, mint legtöbben, alaplapi hangkártyát használtam, aztán jött egy M-Audio 24/96 és utána ez a Pro 40. Közben azért még dolgoztam jó pár szettel rövidebb-hosszabb ideig ezeken kívül is. Ez utóbbi ár-érték arányban azonban -szerintem-verhetetlen. Az akkori sajtószöveg az volt, hogy aki még ennél is jobb mikrofon-előfokokat akar, az minimum egy ISA-ban gondolkodjon. (Az ISA egy klasszikus, felső kategóriás mikrofon-előfok.) Összevetettem többször A/B-ben a 2 előfokot (Pro 40 és ISA ONE) és tényleg nincs olyan nagy különbség közöttük, de persze azért van.Ha egymás után hallgatunk meg egy ISA-val, majd egy Pro 40-nel készült felvételt (1 sávról van szó, pl. vokál, vagy gitár), nem biztos, hogy hanyatt fogunk esni a különbségtől. Amikor viszont elkezdjük keverni, eq-zni a sávot, illetve egymás mellé/alá kerül még néhány track, akkor már tisztábban lehet hallani, hogy miért is olyan fontos az előerősítők milyensége/minősége. Sokkal jobban keverhető, eq-zható egy profibb előfokkal felvett sáv, valamint jobb a dinamikája és vastagabban is szól. Én is beruháztam két igazán profi előfokra, az egyik az ISA ONE, a másik az UA 610, de sokszor használom a pro 40-ét is.

Szóval jó cucc a Focusrite Pro 40. Ahogy a fotón is látjátok, van két kombó (Jack és XLR is belemegy) bemenet elől, ami előnyös, mert nem kell hátul „kotorászni”, kábelezni, ha pl. gyorsan kell valamit rögzíteni. Ezek kapcsolható instrument input-ok is, és természetesen pad, ill. fantomtáppal is bírnak. A bemenetek Neutrik „támogatásúak”, ami szintén azt mutatja, hogy odafigyeltek a részletekre a tervezésénél. 8 darab mikrofon-előfok kapott helyett a cuccban, így dobfelvételre is alkalmas. Ami még fontos, hogy két külön kalibrálható füleserősítő potméterünk van az előlapon, ez gyakorlatilag nélkülözhetetlen és megfizethetetlen funkció.



Magának a hangkártyának a control panel-je is zseniális, rengeteg routolási lehetőséget kínál.Ha váltanék, akkor az RME - UA Apollo vagy pl. az Apogee jöhetne számításba.

És hogy miért nem váltok vagy miért nem érzem annyira fontosnak? Elsősorban azért, mert egy hangkártyánál a legfontosabb, a végeredményt is befolyásoló tényező a megbízhatóság, az általános routolási lehetőségek és végül, de nagyon nem utolsósorban a konverter minősége (abban az esetben persze, ha a hangkártya saját előfokát nem, hanem outboard-ot használunk a hang „beviteléhez”).

Picit a konverterekről, elsősorban kezdőknek, leegyszerűsítve: A hang az ´analóg´, de mikor „bevisszük” a számítógépbe, akkor már, mint digitális adatmennyiség/számhalmaz van jelen. Mikor visszahallgatjuk ezt a „számhalmazt”, megint kikerül a DAW-ból (szoftver), újfent konverzió történik, de akkor már digitál-analóg. Ezért szokták megadni az A/D, D/A konverterek jellemzőit, illetve típusát a hangkártyáknál és egyéb stúdióberendezéseknél. Ugye az A/D az analóg-digitál, a D/A pedig a digitál-analógot jelenti.

Sokat bújva a netet, hallgatva különböző hangmintákat, teszteket nekem az a véleményem, hogy ezek a konverterek nagyon nem rosszak a Focusrite-ban, viszonyítva a sok százezres, milliós „kütyükhöz”. Külföldi fórumokon (is) ölre menő viták mennek, hogy ki hallja ki (jobban) a konverterek közötti különbséget és ebben nem igazán van „megegyezés”. A másik dolog, hogy a kész hanganyagot tekintve, a konverter jelentősége alig pár százaléknyi, én kb. 5-8 %-ot (se)mondanék. Ennél sokkal fontosabb a hangszer, amin fel lett játszva, az erősítő, a mikrofon, az előfok, a hely akusztikája, a keverés milyensége, a mastering, a plug-in-ek minősége…ja és a legfontosabb: a kéz, a torok, vagy pl. MAGA A DAL; csak ezután „kullog” valahol az A/D, D/A konverter…Arról nem is beszélve, hogy amikor ezek a hanganyagok, felkerülnek a Youtube-ra stb. még mp3-ba, meg egyéb formátumokba is tömörülnek, szóval még jobban elvész az a pár százaléknyi „konverter-különbség”. Természetesen, igazan komoly munkáknál és nagy stúdiókban nagyon adnak -és kell is- ezen átalakítók minőségére: ahogy említettem több milliós A/D,D/A konverterek vannak- de én most a megfizethető és elérhető, mondjuk úgy projekt stúdió „oldalról” közelítettem meg a témakört.

Végül, de nem utolsósorban: valamiért nem igazán akarják eladni az emberek ezeket a hangkártyákat. Még ma is jól fogy és ha éppen felkerül 1-1 darab a netre, gyorsan elviszik, illetve masszívan tartja az árát...ez talán nem véletlen...

KEEP ROCKIN

Szerző: Palchuber Gábor
studio-iNside

Kapcsolódó írások

- Mikrofon próba: SHURE SM 7B kontra AKG C214