<< Visszalépés

Hangszerteszt: Ibanez RG 7321

2012.03.27.

Nils Holgersson csodálatos utazása:


Talán így is jellemezhetném a fent említett gitárhoz vezető utat. Alapjában véve egy kasztot váltott zenész vagyok, hiszen pályafutásom 2002-ben dobosként kezdtem, viszont egy szerencsétlen baleset folytán kénytelen voltam feladni a hangszerem és megválni tőle. A KORN zenekar munkásságának köszönhetően megfogott a héthúros gitárok megjelenése és hangzása, mire fel kijelentettem hogy egyszer lesz egy héthúros Ibanezem. Szóval eladtam a dobfelszerelésem és belekezdtem a húrtépésbe. Gitárok jöttek-mentek, köztük Ibanez, Vorson, Peavey, Epiphone... Lehetne folytatni a sort, de egyszer csak felfigyeltem a gitarshop hirdetései között egy RG7321-re. Mondnom sem kell azonnal - anyagi válságba sodorva magam - megvásároltam. Na de lássuk mit is kaptam a pénzemért, ami egész pontosan 80.000.- forintot jelentett.


Nézd meg az anyját...


Amennyiben szeretnénk biztosra menni vásárlás téren, úgy nem kell túl mélyre ásni ahhoz, hogy láthassuk milyen egyszerűen, mégis remekül összerakott konstrukció az RG széria. 2001 óta van gyártásban és ezalatt a 11 év alatt átesett némi ráncfelvarráson, de nagyvonalakban megtartotta eredeti mivoltát. Esetünkben a test hárs, ami egy kellemes mély tónust kölcsönöz, megtartva a középtartomány telt hangzását, de csilingelős szólókat nem kell várni tőle. Legyünk őszinték ezt a gitárt nem is arra találták ki. A ritmusszekciót erősíti mély duruzsolásával - kellően lehangolva - már némely basszusgitárokat is megszégyenítve. Mindezt a játékot egy U profilú, 5 részes jávor/dió nyakon követhetjük el, amit négy csavar rögzít a testhez. 24 jumbo bundos játékfelülettel szembesülünk a rózsafa fogólapon, útbaigazítást pedig a pont pozíció jelölések adnak. A Wizard II-7 fantázianevet kapta, amit méltán meg is érdemel, hiszen a szélesebb nyak ellenére nem nehezednek meg a lefogások. Némi gyakorlás után - megszokva a kisebb húrtávolságot - méltán idézhetjük Rodolfó mestert, miszerint „ Csak a kezemet figyeljék...” A hangzásért az AH7-1 és AH7-2 Ibanez fejlesztésű két gyári humbucker a felelős. Ezek felezhetőek és párhuzamosan is megszólaltathatóak az ötállású kapcsolónak köszönhetően. Kapunk még egy tónus és hangerő szabályzót, ami úgy érzem ehhez a szerkezethez bőven elég. A hangolókulcsok és a fix híd a gyár kommersz terméke. Kicsit nyersen hangzik, de később még kitérek rá. Színét tekintve alapértelmezett esetben éjfekete.

...vedd el a lányát

(klikk a képre)
Majd három év telt el mióta megvan a gitár, és mint egy kapcsolatban, úgy a zenélésben is össze kell csiszolódni a partnerrel. A hárs testnek köszönhetően a gitár súlya az elviselhető tartományba tehető. Ha nem megfelelő vállpántot használ az ember, egy jó 2 órás játék után „megnövekedett” gravitációt hatását véljük felfedezni. A kulcsokról elejtettem egy mondatot, amit most bővebben kifejtenék. Sajnos annyira gyári, hogy a cikkszámán kívül nem sok technikai információt találtam róla. Nomen est omen. Nem lepődtem meg amikor egy nagyobb nyújtás után elmászott és 2-3 számonként finomhangolni kellett. Amennyiben standard E hangolás alá megyünk, teljes mértékben megbukott. Javasolt egy mihamarabbi sorcsere és máris magunk mögött hagyhatjuk azt az idegesítő szöszmötölést, amit a visszatérő újrahangolás jelent. A hidat tekintve egy hard tail típusú fix híddal van dolgunk. A játék a híd puritánságának ellenére egyáltalán nem kényelmetlen. Hat csavar rögzíti a testhez, így igen masszív és erőteljes sustaint kapunk cserébe a tremoló hiányáért. Itt a húrláb babák lecserélésével tudunk javítani a hangkitartáson. Elérkeztünk a gitár lelkéhez, a két AXIS 7-1 és AXIS 7-2 névre hallgató gyári hangszedőkhöz. Ezek a hangszedők közepes jelkimenettel és keramikus maggal rendelkeznek. Ötállású kapcsolóval tudunk váltani köztük.
Első állás - A nyaknál telt, mélyekben és középtartományban gazdag hangzást kapunk. Nagyon kellemesen szól clean csatornán egy kis delay vagy chorus kíséretében. Sajnos torzított csatornán elég gyengén muzsikál. Túlságosan zöngés, a hangok egybefolynak és a szólók is elég tompák. Semmi fény, semmi csilingelés.
Második állás - Párhuzamosan kötött hangszedők hangzását kapjuk. Sosem használtam, bár egy akusztikus modellezésre ez lenne a legmegfelelőbb.
Harmadik állás - A nyak és a híd egyszerre szól. A legtöbb könnyűzenei kísérethez kiváló. Széles és kiegyensúlyozott hangzástartományban tudunk mozogni.
Negyedik állás - Felezve szól a nyak és híd hangszedő. Erőtlen és száraz hangzás. Talán egy nagyon halk kísérethez jó választás lehet, de semmi többre.
Ötödik állás - Megkapjuk a híd „erejét”. Nyugodtan használhatjuk ezt a kifejezést, hiszen itt kezd megszólalni az, amiről ez a gitár szól. Húzós riffek és kemény palm mutingok. Kétségtelen hogy kell alá a vas, amin meg lehet hajtani, mert egy közepes torzítású erősítőn nem adja ki a bestiát ami benne van. A nyaki hangszedővel szemben itt jól elkülöníthetőek a hangok, bár ha nem figyelünk elsziruposodhat , ha őrült módjára, tisztán kipengetve akkordozunk. Clean csatorna esetében magas jelszintű, tiszta és letisztult hangokat kapunk.

Mission Impossible


Szembesültem a korábban említett kisebb csúsztatásokkal, amik szerintem gátat szabnak a gitárban rejlő lehetőségeknek. Vettem a bátorságot és nekiugrottam egy Norbi Updatenek. Mindenből a legjobbat, amitől egészségesebben fog szólni. Akkor még nem is sejtettem mekkora fába vágom a fejszét.
Hangszedő csere - Kiszemeltem magamnak a Dimarzio D´activator 7 szériát. Ezek passzív rendszerűek, mégis 460/380 mV jelkimenetelűek. Nem szívesen tettem volna bele EMG 707 szettet, mert faragni kellett volna a testet. Másfél hónap után meg is érkezett.
Hangolókulcs csere - Ez már neccesebb volt. Hála Istennek olyan eszetlen rögzítése van a kulcsoknak, hogy 100 típusból 1 talán jó. Néhány éjszaka és pár liter energiaital után végre megtaláltam a WILKINSON WJ-807 típusú hangolókulcsot, ami tökéletesen beleillik a furatokba. Ennek már két hónap volt a beszerzési ideje. Angliából jött, mert ez sem volt az országban. Mivel nem volt hétdarabos szett ezért vettem két hatost. Sebaj, van tartalék.
Húrláb baba - Na itt került fel az a bizonyos pont az i-re. Az országban természetesen nem volt raktárkészleten komplett híd a hivatalos márkaképviseletnél. Húsz levél és három hangszerbolt, amire egy talán volt a válasz. Majdnem lemondtam róla, de ekkor futottam bele a GRAPHTECH termékekbe. Hightech húrláb babák teflonos bevonattal. Jobb hangkitartást eredményeznek. A hivatalos márkaforgalmazó három és fél hónap alatt nem tudta megrendelni talált okok miatt. Mérgemben 15 perc ráfordítással megrendeltem az USA-ból.
(klikk a képre)

Összesítve olyan 90.000,- Ft-ot és több éjszakát emésztett fel el a kis tuning őrületem. Azt viszont megtanultam, hogy jobb ha mindent maga intéz az ember, mert abból talán lesz is valami. A gitár jelenlegi ára 120.000.- forint körül mozog. Jelenleg durván 170.000.- Ft fekszik a gitáromban, az viszont biztos, hogy mérföldekkel veri a gyárit.

Végszó


Ezt a gitárt annak javaslom, aki elkötelezte magát a 7 húr mellett. Lehet, hogy kicsit kisarkosítottam néhány dolgot, de az biztos, hogy ez a hangszer egy jó alapot képez a további fejlesztéseknek. Nagyon jó ár/érték aránnyal rendelkezik, amit szerintem ebben a kategóriában nem könnyű megtartani. Remélem sikerült kellően körbejárnom a témát! A további kérdésekre szívesen válaszolok.

Szerző: Bereczki Adrián


Kommentek száma - 19

19. Drian
2012.05.13. 20:18:37
Jelenleg épp eladó sorba került egy ilyen gitár az oldalon. Az ár korrekt és a képek alapján jó állapotban van.
18. Drian
2012.04.22. 21:55:01
@SomethinWild: Lemaradt az, hogy a Blackout az jó választás. Én megrögzött passzív hangszedős vagyok, de ha aktívat tennék bele, akkor tuti én is követném a példád.
17. Drian
2012.04.22. 21:53:45
@SomethinWild: Valami gond lehet a babák beállításával. Gondolom a hernyócsavarokra gondolsz, amikből kettő van babánként. Nem lenne szabad kiállniuk belőle. Kicsit beljebb tekered őket és a kezed máris forgácsmentes lesz.
2012.04.22. 09:52:55
Üdv ismét!

Sajnos eltűnt ez előző kommentem, amit abszolút nem értek, de annyi baj legyen.

Én is beruháztam egy RG7321-be, többek közt a cikked hatására. Nem bántam meg, bár ez is moddolt (a hídnál egy aktív SD Blackout van). Nagyon mérgesen szól, szeretem - egyedül a híd babáinak csavarjai zavarnak, palm mutingnál szétforgácsolják a tenyeremet. Aki kíváncsi rá, hogy miként szól, az látogasson el a bandánk FB oldalára és nyissa ki a füleit ;-)

link
15. Drian
2012.04.16. 21:33:41
@Atish: Köszi! én is csak 80 gurigát adtam érte és utána jött az update. Ha nem lenne olyan undorítóan libaf*s zöld az Apex2, akkor tuti abba ruháztam volna bele. Jelenleg egy LINE6 Spider IV 120watt adja az orgánumot. Azt szeretem benne hogy nyakig van pakolva gyárilag együttes presetekkel. Egyik nap agyaltam azon, hogy Soilwork-öt kéne kikeverni. Kicsit lapozgattam az erősítő leírását és mibe futottam, Stabbing the drama modell. PROBLEM?
14. Atish
2012.04.10. 21:32:31
Üdv.mindenkinek!Jó a cikk, jól kivesézted.:)De ha már ennyi pénzt ráköltöttél akkor mértnem Apex2?Vagy 200körül már elég jó 7húrosok vannak.Nah de ahogy érzed.Nekem is volt rg7321-em és azt kell hogy mondjam gyári cuccal A-ra lehúzva működött egy metal muff társaságában azt kell, hogy mondjam nagyon jó párosítás volt egy transtube-os Peavey-n.Ha nem használsz hozzá pedált bizony elkell a pu. csere!Kulcsok szerintem jól tartottak, de én csak riffelgettem rajta.Összeségében tuning nélkül is egy jó gitár csak nem 120e-ért, hanem 75körül amennyiért én is eladtam végül.Na csumpaneró gyíkarcok.:)
13. Drian
2012.04.01. 22:07:36
@KOBI: A gitár nagyon is megéri az árát. Ahogy a cikkben írtam, jó alapot képez további fejlesztéseknek. Valakinek biztos elég a gyári hardware, de én nagyon stílus specifikálttá tettem. Molnár Urat idézve idézve, ˝metalcoreos szemüvegen keresztül˝ néztem a gitár jövőjét. Természetesen mindenki a saját ízlése szerint módosíthatja vagy éppen hagyhatja gyári állapotban. Jó vétel, de nekem kevés volt benne a craft.
@Molnár István Tamás: LIKE :D
2012.04.01. 21:03:22
Nem felejtős, csak az eredeti hangszedők nem okádnak ki magukból 500mV-ot. A dologba Drián barátom sajátságos metalcoreos szemüvegén keresztül nyerhettünk bepillantást. De így most már tényleg über az ásó abszolút stílusra kihegyezve. Speciális vadállat. :D
11. KOBI
2012.03.31. 13:21:49
Jó cikk lett,de igazából minden fontos dolgot kicseréltél rajta,szóval a dicséret téged illet,nem pedig az alap hangszert. Ami ezek szerint felejtős erősen.
10. Drian
2012.03.30. 13:29:05
@SomethinWild: A satu tényleg jó ötlet. Nekem is megfordult a fejemben, de féltem attól hogy egy rosszul pozícionált fúrás hazavágja a nyakat. Utána meg max cserével orvosolható. Az meg olyan, mint egy autónál a motorbontás. Soha nem lesz olyan mint régen. Egy profi hangszerész kell. Sajna azt meg nem ismerek a közelben. Hangmintát is csinálok, amint megérkezik a frankó hangkártyám. Köszönöm a pozitív véleményt és hozzászólást.
2012.03.30. 10:27:45
Lehet, hogy nem annyira elegáns, ámde költséghatékony megoldás az új húrkulcsok helyett egy satu beépítése.
Amúgy minden modifikációval egyetértek, a cikk is nagyon jó, max egy hangmintával egészíteném ki. :)
8. Drian
2012.03.28. 19:37:51
7. Drian
2012.03.28. 19:37:35
@zoli13: Sajnos nem próbálkoztam az ebay-en, de sebaj. Van tartalék kulcs.

@WinnerBOY: Itt egy link amin megtalálod néhány testhez használt fa típusát. Az éger vagy a kőris lenne a legmegfelelőbb választás esetedben.
6. zoli13
2012.03.28. 18:56:43
Én ebayről tudtam rendelni 7-es wilkinson szettet és az is wj-807-es.
2012.03.28. 18:10:12
Sziasztok! Nagyon jó lett a gitár! Az én gitárom teste is hársfa. De én a single coil hangszedők híve vagyok. Én szeretem a nyak, nyak+közép állást, de túl búgó, mély a tónusa. Sejtettem hogy a fa lesz a probléma, most már tudom is :). Inkább bluest szokta, játszani, a max torzítás amit használok egy overdrive szintet üthet. Szeretném lecserélni a testet. Éger testre gondoltam. Nektek mi a véleményetek?
4. Drian
2012.03.27. 18:45:39
Ezzel is szemeztem, de rájöttem, hogy a nyakat fúrni kéne a kulcs rögzítéséhez. Ahhoz meg nem volt szívem. :D
2012.03.27. 18:31:54
Köszönöm szépen, de már tudom milyet szeretnék rá.
Planet Waves Auto Trimet és ebből 1 hatost kell vegyek és egy kedves 7 húros társ felajánlotta hogy az ugyan ilyen hangolókulcs szettből ami megmaradt 5 abból egyet megvehetek.
link
2. Drian
2012.03.27. 18:16:22
Köszönöm!
Utánanéztem a Ibanez hivatalos katalógusában és olyan kulccsal van szerelve mint az RG7321 gyárilag. Ezek alapján a WILKINSON (made in UK!!!) WJ-807 jó lehet hozzá. Van belőle króm, arany és fekete kivitel is. Az alábbi link alatt találsz pontos méreteket. Simán veri a gyárit. Egy probléma van, mégpedig az, hogy nincs belőle 7-es szet, csak 6-os. Szóval ha valahol megbontanak akkor mák, ha nem akkor olyan 12-15 guriga betakarja a két szettet. Link: link
2012.03.27. 18:03:41
Gratulálok! Nagyon jó cikk lett!
Nekem egy RGA7 van amit februárban kaptam kézhez már egy kis pickup tuningal de az említett hangolókulcs probléma nálam is fenn áll sajnos.De hát mi mondjak, Ibanez (Indonézia).Ha lesz időm lesz cikk az én szörnyemről is.