Az áprilisban megjelenő The Best Is Yet To Come című új lemez kapcsán Horváth Jánost és Szabó Tamást kérdeztük, sokminden másról is.

Hogyan alakult a Mojo? Leültél, és kitaláltad, hogy akarsz egy ilyen zenekart, amelyik ilyen zenét fog játszani, és megkerested hozzá az embereket? Vagy másképp?

Tamás: Igazából teljesen másként hozta elém az élet. Amikor megismertem a Mojo két másik alapítótagját, akkor éppen nem vezettem semmilyen zenekart, inkább csak mindenféle egy estés duó-trió formációkban játszottam. Egyszer úgy hozta az élet, hogy letévedtem az akkoriban Picasso Pointnak nevezett szórakozóhelyre, ahol két számomra ismeretlen srác zenélt HOHO band néven. Ők voltak Honfi Imre Olivér és Horváth János gitárosok. Nagyon megtetszett az a hangkép és zeneiség, amivel a feldolgozásaikat játszották. Ezek többnyire Eric Clapton, Fleetwood Mac, B.B. King dalok voltak. Az este folyamán közelebbről megismerkedtünk, aztán pár hét múlva elhívtak egy közös jamelésre, ami jól sikerült. Valahogy így kezdtünk el eredetileg Mojo Workings néven muzsikálni, aztán később rövidítettük le Mojo-ra a zenekar nevét.

Meg lehet határozni, hogy milyen zenét játszotok? El lehet helyezni valamilyen kategóriában?

János: Igen, mindig bajban vagyunk, amikor bizonyos kategóriák közül lehet csak választani, pl. a lemez feltöltéskor azt adtuk meg, hogy Blues és Akusztikus zene, ennél nem volt pontosabb lehetőség : ) Inkább azt szeretjük mondani, hogy blues gyökerű zenét játszunk, és akusztikus, mert az elektromos gitárokon kívül minden hangszer akusztikus a zenekarban, Tamás játszik még néha szájharmonika erősítővel. De úgy is megfogalmazhatnám, hogy egy klasszikus blues zenekarhoz képest messze vagyunk a bluestól, mondjuk egy pop zenekarhoz képest meg közel. A zenekar tagjai együttesen nagyon sok műfajt lefednek, Tamás ismeri legjobban a tradicionális bluest, de ő is mindenevő, Olivér nagy kedvence a beat, nekem volt flamenco korszakom is, Mazura Janó tubásunk pl. színházi zenében, komolyzenében, de akár jazzben is otthonosan mozog, Blaskó Gyuri dobosunk is kipróbált már mindent, talán metált még egyikőnk sem játszott : ) Viszont a blues zene szeretete és érzete közös pont közöttünk.

A Mojo lassan 15 éve jelen van a hazai zenei életben, hogy látod, mennyire van igény manapság egy tradicionális alapokra támaszkodó akusztikus zenekarra?

Tamás: Igen, hosszúnak tűnik ez a közel 15 év. Sok minden megváltozott ez alatt az időszak alatt, nem csak a gazdasági életben, de a kultúrában, a technikában és szokásokban is. Ha a mai zenei trendeket nézem, akkor ez nyilván réteg zene, ahogy a blues is mindig az volt egy-két hullámot leszámítva. A mai fiatalok teljesen más zenékre kíváncsiak, bár néha-néha most is felbukkan egy-egy sztárrá vált akusztikus főhős, mint pl. Ed Sheeran. De, ahogy a dal mondja, nem csak a 20 éveseké a világ, az idősebb korosztály főleg 40-től felfelé ugyanolyan nyitott ezekre a produkciókra, mint évekkel ezelőtt. A koncertre járók számában viszont általánosságban jelentős csökkenést tapasztalunk a COVID óta, és emiatt szűkülnek a lehetőségek, de aztán van, ahol a korábbiaknál is nagyobb érdeklődéssel várnak minket, ilyen volt legutóbb Kiskőrös például. Szóval mindent összevetve talán inkább kiszámíthatatlanabb lett a helyzet. Az akusztikus zenében nem nagyon lehet mellébeszélni, vagy a maga egyszerűségében mindig is a tényleges zenei tudást tükrözi. Abban reménykedünk, hogy ezek a műfajok ezért nem fognak eltűnni, mert mindig lesznek emberek, akik pont erre kíváncsiak.

Hogyan működik egy ilyen zenekar manapság itthon? Van egy iroda vagy menedzser mögöttetek, vagy a zenekari tagok viszik a háttérmunkát is?

János: Mi mindent önerőből csinálunk, ahogy a hozzánk hasonló műfajban mozgó zenekarok többsége is itthon. Próbálkoztunk többször is menedzsmentet találni, de aztán ezek mindig csak kísérletek maradtak. Egyszer egy nagyon kedves közös ismerősünkön, Kajdy Peti hangmérnökön keresztül eljutott egy nyers koncertfelvételünk az egyik legnagyobb nevű magyar zenei menedzserhez. Nagyon tetszett neki a zenénk, azt gondolta, hogy ez egy nemzetközi szintű produkció, aztán rögtön hozzá is tette, hogy ne is próbálkozzunk, csak külföldön. Valószínű, hogy az itthoni piac túl kicsi ahhoz, hogy egy rétegzenét játszó zenekarban komoly üzleti potenciál legyen. És persze a másik része az a dolognak, hogy mi sem biztos, hogy szívesen játszanánk mondjuk évi 150 falunapon azért, hogy megéljünk, nem azért, mert sznobok vagyunk, egyszerűen ilyen rendezvényeken nem ilyen zenére kíváncsi a közönség. Szóval így marad az önerő. Most már négy hangmérnök van a zenekarban, az anyagainkat fel tudjuk magunknak venni, meg is tudjuk keverni. Tamás és Gyuri foglalkoznak a képi világunkkal, videó, grafika, lemezborító, facebook plakátok stb. János bonyolítja az NKA-s pályázatokat, csinálja a facebook oldalunkat. Olivér írja a nótákat és producerként is övé a végszó.

Ha jól tudom, jártok, jártatok külföldön is többször. Milyen a zenekar külföldi fogadtatása?

János: 7-8 országban fordultunk meg ebben a lassan 15 évben, van, ahol többször is jártunk, de a legelképesztőbb fogadtatása Dániában van a zenekarnak. Még 2015-ben kezdtünk el „Traveling Blues Nights” néven egy önálló közös projektet a dán gitáros-énekes és dalszerző Tim Lotharral, akivel először itthon csináltunk két koncertsorozatot, aztán elkezdtünk Dániában is játszani. Tavaly volt az ötödik turnénk, 10 nap alatt 8 koncertet adtunk, minden helyszínen teltház volt és minden koncert végén álló ováció, volt, ahol a ráadás után mégegyszer. Hihetetlen élmény és feltöltődés volt, szinte szürreális, hiszen mi ott is ugyanúgy játszottunk, mint bárhol máshol.

Nemrég átalakult a zenekar, ami a basszusfronton jelent igazán nagy változást, mert a tuba nem bőgő, egészen megváltoztatja a hangzásvilágot. Nehéz volt váltani, áthangszerelni? Kényszer, vagy tudatos lépés volt ez?

Tamás: A tagcserékben sajnos egy csomó külső körülmény is közrejátszott, nem feltétlen volt a terveinkben a változtatás. A csapat előző ritmusszekciója, egy jól bevált páros volt. Pengő Csaba és Mezőfi István már évtizedek óta játszottak együtt. Ezt te is tudod, hogy milyen előnyt jelenthet egy zenekari megszólalásban, ha a ritmusszekció már kiforrott. A tuba, mint basszushangszer számunkra igazi kihívást jelentett, mert eddig főleg bőgő, illetve basszusgitár töltötte be ezt a zenei szerepet. Az eddig meglévő számainkat is át kellett kicsit alakítani, hiszen a tubával azért más ritmikai képletek játszhatóak, mint basszusgitárral. Egyébként a blues zenétől nem idegen ez a hangszer. A húszas évek jug zenekaraiban többször használták, és a New Orleans-i mardigrass zenéknek is az alapját képezi, vagy a ma újra divatos washboard band-ek alap hangszere. Ahogy János is mondta, a mi zenénk nem mondható tipikus bluesnak, hiszen a számok egy részében teljesen más zenei műfajok is feltűnnek, mint a pop, a beat vagy a country. Talán ettől méginkább izgalmas a tubás hangzás a koncerteken.

Áprilisban jelenik meg az új albumotok (ami már a 7. a sorban). Vesz még valaki CD-t, vagy vinylt, esetleg kazettát? Lesz fizikai megjelenés is, vagy már csak online fórumokon adjátok ki?

Tamás: Igen, az utolsó albumunk öt éve jelent meg a covid járvány idején. Az teljesen más album volt, elektromos hangszerekkel és ahhoz illő hangzással. Akkoriban egy kicsit hátrahagyva az addig bevált akusztikus hangzást megpróbáltunk egy más hangképet kialakítani. Az új album, a „The Best Is Yet To Come” az előzőhöz képest megint más. Részint a tagcserék és az így rendelkezésünkre álló hangszerpark miatt is visszakanyarodtunk az akusztikusabb hangzáshoz. A számokat egy kivételével Olivér írta. Olivér zenei kalandozásai egyébként mindig meghatározták a zenekar zenei arculatát. Ez most is így alakult. A lemez először csak az online platformokon jelenik majd meg április első felében, és még gondolkodunk rajta, hogy CD formátumban is elkészítsük-e. Az a tapasztalatunk, hogy mintha szép lassan a CD lejátszók is eltűnnének, ezzel együtt csökkent nekünk is az a szám albumról albumra, hogy mennyi lemezt tudtunk eladni. A lemezeink terjesztése nem egyszerű feladat. Általánosságban mondhatom, hogy ma talán egy zenekar életében ez az egyik legsarkalatosabb pont, hiszen a túlkínálat és a megváltozott gazdasági modellek miatt nagyon rátalálni a célközönségre, és a portékádat eljuttatni hozzájuk. Az online megoldást személy szerint nem kedvelem. Nem igazán látom át, hogy pld. kik töltik le a lemezeinket. Nem tudom, hogy a letöltésekből anyagilag, kik és hogyan részesülnek. Arról nem is beszélve, hogy az idősebb korosztály, mint például a mi közönségünk egy része is, nem igazán használja ezeket a fórumokat. Ennek ellenére a jelenlegi zenei piacon viszont mégis főleg ez érvényesül. A CD terjesztését az első vonal kivételével szinte minden zenekar a saját évek alatt kiépítgetett csatornáin és koncertjein tudja megvalósítani, ami valljuk be nagyon kicsi szelete a piacnak, és többnyire nem, vagy éppen csak hogy kifizetődő. Én személy szerint mindenképpen szeretném kezembe fogni a CD lemezünket, mert az mégiscsak jobban megtestesíti az elvégzett munkát, és jobban lehet neki örülni, mint egy Spotify linknek.

Mikor és hol lesz lemezbemutató?

Tamás: Még nem tudjuk. A tavaszi-nyári szezonban elkezdjük szép lassan játszani az új nótákat a koncerteken, és talán ősszel tartunk egy hagyományos, akár egy kicsit ünnepélyesebb lemezbemutatót.

Aki még nem volt Mojo koncerten, mit mondanál, miért menjen mindenképpen?

Tamás: Minden koncertünk más és más, szinte mindig bensőséges és kötetlen hangulatú. Aki eljön, az közelről figyelheti és élvezheti, ahogy egy akusztikus hangszereken játszó zenekar együtt muzsikál, improvizál. Én személy szerint azokat a koncertjeinket szeretem, ahol a közönség folyamatosan figyel. Ez számomra az igazán fontos. Valahogy mindig azok a koncertjeink lettek emlékezetesek, ahol a közönség át tudta venni a mi „lélegzésünket”. Ennek a megteremtése a mi feladatunk, ami mindig nagy kihívás, de a közönségünknek is ez a legfontosabb.

Honlap: https://themojo.hu/

Videoklip:

Kérdezett: Flór Gábor

Fotók: Nagy János és Pályi Péter