<< Visszalépés

Hangszerteszt - Epiphone Les Paul Special II GT

2012.09.10.

Vödröt mindenki fejére

Gyerekkorában az ember felnőtt szeretne lenni, felnőttkorban meg gyerek. Ezek a vágyakozások sokszor azzal járnak, hogy ilyen-olyan - kornak meg nem felelő - dolgokat elkövetünk, amiket vagy a felnőtté válás folyamatával, vagy a nosztalgiázással palástolunk. Így jártam én is amikor belefutottam egy igen érdekes figurába a neten. Egy hórihorgas figura kezeslábasban, fehér maszkban és vödörrel a fején. Már gyermeteg megjelenése is eléggé kontrasztossá teszi a képet fizikális mivoltával szemben. Neve is nagyon találó, hiszen mi más is lehetne, mint BUCKETHEAD (Vödörfej). Puritánsága ne is tévesszen meg senkit, mert amint gitárt fog a kezébe, teljesen új értelmet nyer az instrumentális zene fogalma. A performansz teljesen magával ragadott, mi több arra sarkallott, hogy megpróbálkozzak én is ezzel. Nem volt mit tenni, előkerült a régi kezeslábas, került egy vödör a közeli óvodából. Lapát is járt hozzá, de én a kínai műanyagnál kicsit komolyabbra vágytam. Így esett pénztárcám tartalma az Epiphone Les Paul Special II GT áldozatául.


Ha Les Paul, legyen kövér

Esetünkben ez a népi kifejezés nem érvényesül, hiszem nem egy klasszikus LP gitárt kapunk. A vonalvezetése vitathatatlanul a polcon régóta porosodó "befőttes üvegből" származik, de méreteit tekintve kisebb módosításokon esett át ez a széria. A megszokottnál kisebb a test, de igazából ez nem zavaró tényező. Nem suhanhatunk el amellett sem, hogy lesimították az elő- és hátlapot, így sokkal inkább egy strat testre hajaszt. Az e=m*c^2 óta tudjuk, hogy kevesebb fa=kevesebb rezgés. Ide tehát változóként hozzátesszük a mahagónitestet és a humbucker hangszedő szettet, akkor végeredményül egy LP stratocastert kapunk, aminek a hangzása nagyban eltér rokonaiétól. Eléggé meglepett ez a formabontó megjelenés amikor kicsomagoltam, de úgy voltam vele, hogy üsse kavics. Súlyát tekintve a lúdtollal kibélelt párnáéhoz tudnám hasonlítani. Akár hegyi túrák közben is gyakorolhatunk, mert órák után sem válik kényelmetlenné a társasága. A 24,75" menzúrájú nyak csavaros rögzítéssel kapcsolódik a testhez, amin paralelogramma berakások segítik a 22 medium bund közötti navigációt. Anyagát tekintve juhar és ezt rózsafa fogólappal egészítették ki. 3+3 elosztású Grover kulcsok segítik a hangolásunk helyben tartását az egyik oldalról, a másik végen pedig egy vintage stílusú TOM (Tune-o-matic) tremolós híd. Ha már a húrok rezegnek, akkor fogjuk be a hullámokat, ne vesszenek kárba. Ekkor lép képbe az USA Designed 650R(nyak) / 700T(híd) humbucker páros. Nagy jelkimenettel bíró keramikus maggal rendelkező hangszedőkről van szó. Köztük a megszokott 3 állású kapcsolóval váltogathatunk. Egy hangerő- és egy hangszín  szabályzó teszi teljessé a képet. Worn black szíre van fújva, ami teljesen mellőzi a lakkozás nyújtotta örömöket.



Killswitch Engage


Na nem az együttesről fogok írni, sokkal inkább a hangszín szabályzóval egybeépített szerkezetről, ami a gitárjáték gombnyomásra történő némítását hivatott elvégezni. Egy nagyon egyszerű kapcsolót jelent, ami megfelelően beépítve nyitni és zárni tudja a kapcsolási kört. Tom Morello és a már korábban említett Buckethead több számában is alkalmazza ezt a kis trükköt. Egyes gitárokat már gyárilag így szerelnek, de gyakorlatilag bármelyikbe telepíthető. Fontosnak tartottam ennek a kiemelését, mert egyetlen gitárnál sem találtam a gyári felszereltségben, ami ilyen árkategóriában mozog.


Néma gyereknek....


Szerencsére nem kell így kezdenem a mondatot, mert sok mindent elmondhatunk erről a hangszerről, csak azt nem, hogy csendestárs.  Az USA Designed 650R/700T hangszedők remekül teljesítenek.  A háromállású kapcsolóval választhatunk RHYTEM/középállás/TREBLE között. A Rythem állás funkciójának megfejtéséhez nem kell angol felsőfokú „C” nyelvvizsga. Ezt inkább a kíséretekhez és a jól bevált alapritmusok megszólaltatásához  érdemes használni. Letisztult hangzást  kapunk, ami mentes a sziruposságtól. Telt közép- és mély tartomány jellemzi. Középállásban mindkét hangszedő kihozza magából a legjobbat.  Itt érezhető, hogy a két különböző karakter nagyon jól kiegészíti egymást. Ezt tartom a legtöbb esetben alkalmazandó állásnak, hiszen itt kompromisszumok nélkül téphetjük a húrokat. Persze nem összehasonlítandó a specifikus helyzetekkel, amikor csak híd, vagy csak nyaki hangszedő kell. Végezetül a Treble állás, az ahol a nagyobb jelkimenetelű hangszedőt foghatjuk munkára. Lehangolva, húzósabb riffek esetén sem hagy minket cserben. Szépen elkülönülnek a hangok, így a közönség is hálás lesz egy két metálmángorlás után. A két hangszedő közötti jelszint különbség orvosolja a szám közben történő pozícióváltás szülte hangerő változást. A gitár nem élte meg nálam azt a kort, hogy belefektessek egy Dimarzio vagy Seymour szettbe, de megítélésem szerint rejlenek benne olyan további tartalékok, amit ki lehet csalogatni ilyen irányú módosítássokkal.

Szeress úgy is ha rossz vagyok


Annak ellenére, hogy egy elég jól összeszerelt konstrukcióról van szó, itt sem hagyhatom ki a negatívumokat, amik rendszeresen felbosszantottak. A gitár gyári festésével kezdeném, ami nagyon esztétikus hatással bír, de LAKKOZÁS MENTES. Aki ezt kitalálta, azt bezárnám egy cellába és élete végéig arra kényszeríteném, hogy az összes ilyen eladott gitárt nap mint nap megtisztítsa. Szép és jó dolog, hogy leírják mivel ne tisztítsuk, de legalább javasolna valamit, amivel lehet. Sok mindent kipróbáltam, de igazából semmi sem vált be 100%-osan. Egy megoldás maradt, legalább annyira be kell fürödni egy laza gyakorláshoz, mintha agyműtétnek ugranánk neki. Maszk és nitril kesztyű elengedhetetlen. Akkor talán nem fog úgy kinézni mint az Interpol ujjlenyomat adatbázisa.  A hangolókulcsokról is ejtenék pár szót, amik a Grover márkanév ellenére nem ütik meg a mércét. Nyilván kicsit kommerszebb alkatrészekből vannak összepakolva, amit egy kritikus ponton építettek be. Ebből pedig hosszútávon nem sül ki semmi jó.  Javaslom mihamarabbi cseréjét, mert nemhogy lehangolva a vastagabb húrok, de egy 9-es szett esetén is akadtak finomhangolási problémák. Ha ezt sikerül orvosolni, már sokkal nyugodtabb szívvel használhatjuk a tremolot és nem kell attól félni, hogy egy szám közepén a standard E-ből dropped D lesz.


Összegezve ez egy nagyon jó és szerethető gitár. Ár/érték arányban jónak tartom, és pozitívumként emelném ki azt, hogy az alacsonyabb költségvetésű  zenészek is hozzájuthatnak egy ilyen felszereltségű hangszerhez anélkül, hogy vagyonok kidobására lennének rákényszerítve.

Szerző: Bereczki Adrián


Kommentek száma - 19

2012.10.14. 10:30:03
Jó napot Adrián :)

Hitelesen tudok nyiltkozni az Epi LP Spec II-ről. (hisz én vettem meg tőled)

Örömmel csomgoltam ki a zsír új cuccot a gyári dobozból, ami brutális metálra volt hangolva.
A mélyebb és feszes húrok sajna az alapvetően E-re hangolt kulcsnak megadta az utolsó lökést de tudom, hogy ez normál hangolásban is így történt volna. Nem tudom, hogy említették-e a tesztek, hogy a nyergek is elég hamar kikopnak és érdemes mielőbb lecserélni (a legtöbb boltban kétezer forintért adnak krómozott cuccot...hála az égnek találtam feketét és nem rossz minőségűt(nem is 2000 ft volt z ára :) A lakkozás itt-ott lejön de ettől csak szebb lesz (én is antikolom a használattal) megadok neki mindent de használom is becsülettel. A kill-pot vagy Switch nagyon jó. Drágább gitárokra is tehetnének. A hangj meglepően jó és csoda, hogy a test nem préselt fából készült ennyi pénzért. A tremolóhoz hozzá sem érek. Szerintem jobb biznisz lett volna ha sima fix húrlábakkal gyártják de igazság szerint nem ront z összképen. Mindenezen dolgok mellett elégedett vagyok vele és fellépésen is használom. Vannak magamsabb kategóriás gitárjaim de soha az életbe nem fogom eladni. Szerintem megérte a pénzét :)
18. Drian
2012.09.27. 18:08:05
@ Illia Dániel
Én ezeket javasolnám. Nemzetközileg is postázzák aZ USA-ból. Nem kell tartani tőle, én is rendeltem már alkatrészt onnan és alig egy hét alatt megjött. Amint látod az ár+postaköltség 11 ami barátok közt is 3000 foncsi alatt van. Fizetés lehetséges a PayPal rendszeren keresztül, ami a bankszámládról leemeli a fizetendő dollár mennyiségnek megfelelő forintot. Ezt mindig a bankod napi árfolyama szerint végzi el. Itt vannak a linkek:

link
link

Hidd el jobb áron lesz még így is,mintha itthon vennéd. ;)
2012.09.27. 16:47:15
Olyan nyomókapcsolót amit Buckethead is használ hol lehet beszerezni? Mert jelenleg egy 2 állású mikrokapcsoló van killswitchként a gitáromba, de úgy kényelmesebb lenne szerintem.
16. Kapa
2012.09.16. 10:29:31
Jah hát igen, 14:1 meg 20:1 közt van különbség... :D
15. Drian
2012.09.15. 18:51:42
@Kapa
A hivatalos oldalon premium 14:1 kulcsként nevezik. Úgy néz ki mint valami kommersz, de attól Grover. Van márkán belül erősebb és gyengébb termék is. Ez épp nem a ˝premium˝ kategória, na de azt sem írhatja oda, hogy vásárlás után csere. :D
2012.09.15. 18:41:27
Epi SG G400 van nekem. Grover van benne...
13. Kapa
2012.09.15. 14:17:21
Grover az Epiphone-ban? Nekem epim van de abban (is) noname van/volt, cserélve lett groverre, ami sokkal jobb, szóval nem értem...
2012.09.12. 19:46:23
Köszönöm a tippeket....nem fog porosodni ne aggódj, több mint 8 éve játszom, most már több 2 éve zenekarban. :) Sosem volt ilyen ˝márkásabbnak˝ mondható gitárom, viszont a pénztárcám is rövid...most szántam rá magam erre, és ár-érték arányba nem igazán találtam jobbat. Egy 10 éves 100 W-os Marshallom van hozzá, talán ez is megszólaltatja valahogy! Bízom benne! :)
11. Drian
2012.09.12. 13:32:46
@ Junkyboy
Remélem jó hasznát látos és nem csak a sarokban fog porosodni! :D Érdemes lesz megnézni a killswitch megfelelő működését. Idővel kicsit ˝berozsdálhat. Ez kis kontakt tisztító és semmi probléma. Mint írtam a hangolókulcsok állapotát vizsgáld meg, mert elképzelhető, hogy cserére lesznek kárhoztatva. Mindezek mellett tényleg egy nagyon kellemes hangszer. Használd sokat. ;)
2012.09.12. 12:54:08
Pont tegnap határoztam el, hogy veszek egyet, ki is próbáltam és nagyon tetszik. Mondom megnézem, mit írnak róla, erre tessék, ennél frissebb ˝tesztet˝ nem is találhattam volna. A hétvégén már nálam lesz, sosem volt még Epiphone-om...ugyan használtan veszem, kedvező áron, remélem minden rendben lesz vele. Majd írok, ha már megnyúztam kicsit...kíváncsi vagyok, remélem hű társam lesz hosszú távon, és nem fogok csalódni. Béke!
9. Drian
2012.09.11. 13:09:32
@Kanizsai Zoltán
Jó meglátás az elírással kapcsolatban. Kb. 10 éve megvan a közép angol C, mégis a fáradtság felülírta a tanultakat. Ez a cikk olyan éjfél körül íródott és néha már nem láttam ki a fejemből. :D A PU magasság állításával valóban kiküszöbölhető a hangerő változás, de a különböző jelkimenetelű hangszedő megoldás szerintem sokkal elegánsabb. Nem elhanyagolandó, hogy valamirevaló hangszedő- és gitárgyártó így oldja meg. Lásd ennél a gitárnál is. Köszönöm a hozzászólást.
2012.09.11. 12:17:12
Na még egyszer:
˝A háromállású kapcsolóval választhatunk RHYTEM/középállás/TREBLE között. A Rythem állás funkciójának megfejtéséhez nem kell angol felsőfokú C nyelvvizsga.˝ De a leírásához lehet, hogy igen: RHYTHM. Legalább néz utána ha nem tudod hogy kell leírni. ;)
Másik ami szemet szúrt: azért lehet állítani a hangszedők magasságán, hogy a PU váltásnál ne legyen hangerőkülönbség, szóval ez csak beállítás kérdése.
Amúgy a stílus és az írás jó, gratula!
2012.09.11. 12:11:05
˝A háromállású kapcsolóval választhatunk RHYTEM/középállás/TREBLE között. A Rythem állás funkciójának megfejtéséhez nem kell angol felsőfokú C
6. golya
2012.09.11. 09:59:17
Szakmai hozzászólások tömkellege :-)
2012.09.10. 22:30:52
Azt megköszönném
4. Drian
2012.09.10. 21:49:05
@Winkelmann Dávid
Megrögzött Ibanezes vagyok és egy korábbi cikkemben bemutattam jelenlegi társam. Ibanez RG7321. Ha valaki érdeklődik ilyen felől, akkor továbbirányítom feléd.
2012.09.10. 21:38:02
Drian
Igen tudom, bár nekem csere lenne a megfelelő, mert ugye zenekar...de az a másik gond, hogy nem akarják megvenni, az enyém is fent amúgy Cort G210 MIC, érdekel? :D
2. Drian
2012.09.10. 21:22:35
@Winkelmann Dávid
Pont van egy itt fent az oldalon 30 gurigáért. Az állapotát elnézve rendben van. Ha sikerülne elpasszolnod a Cort-ot egyenesben is lennél.
2012.09.10. 20:37:37
Pont ilyet szeretnék, csak senki nem cserél ilyet Cortra