<< Visszalépés

Gitárszimuláció VS. bemikrofonozott csöves erősítő

2012.04.23.

Nagyon sokan vagytok itt a GITÁRSHOP.HU-n olyanok, akik zenéltek, dalokat írtok, esetleg otthon, ismerősnél próbálkoztok számaitok rögzítésével, vagy éppen stúdióztok. Biztosan gondolkoztatok már azon, hogy vajon melyik lenne a legjobb megoldás, ha a gitártémáitok rögzítéséről van szó.

Általában ez egy sarkalatos pont: van, aki a gitár-szoftverekre esküszik, mondván, milyen jól és élethűen szólnak, megkönnyítik az egész munkafolyamatot, nem kell mikrofonozni, ládát, erősítőt intézni, meg ÚGYSEM HALLATSZIK A KÜLÖNBSÉG - annyira.

Aztán ott van a másik oldal, akiknek „DIGITÁL-FÓBIÁJUK” van, nagyon nem szeretik az efféle szimulációs dolgokat, náluk csak az erősítő, láda-bemikrofonozott verzió jöhet szóba.
Ebben a most következő videóban, megpróbáljuk megvilágítani a digitális gitárszimulációt, a fullcső bemikrofonozott megoldás tükrében, vagy éppen fordítva.


Szóval, Eleven Rack vs. Blackstar Ht-20/Marshall

Azt hangsúlyozni szeretném, nem szimpla A/B tesztről van szó, gondolva itt arra, hogy ezer és egy olyan videó van, ahol az a központi téma, hogy X szoftver képes-e ugyanúgy, vagy megközelítőleg úgy szólni, mint Y valódi, analóg erősítő. Mi elsősorban a hangkép, dinamika és "összhangzat" egészét vizsgáltuk, ezért a felvételi lánc is különbözik, kezdve azzal, hogy pl. 2 különböző gitárt használtunk. Ahogy már említettem, jelen esetben nem ez a lényegi oldal.


DIGITÁLIS FELVÉTELI LÁNC

-gitár: Fender Telecaster
-előfok: Eleven Rack (gyári tweed preset egy picit megpiszkálva)
-hangkártya: Focusrite Pro 40
-szoftver: Cubase 6 (24bit/96khz)

A helyzet prózaian egyszerű: adva volt a gitár, szimplán bedugva az Eleven Rack gitár input-jába, innen a hang, az SPDIF -digitális kijáraton- keresztül a hangkártya SPDIF input-jába érkezett. Nincs jelveszteség, nincs zaj, nincs mikrofonozás, nincs „erősítő-gürcölés”, van viszont ezer opció, „csavargatás”, és kényelmes stúdiófotel .

ANALÓG FELVÉTELI LÁNC

-gitár: ESP/LTD viper
-mikrofon: Shure SM-57
-mikrofonelőfok: Focusrite ISA
-erősítő: Blackstar HT-20 studio fullcsöves fej
-láda: Marshall MR 1936/2x12, Celestion G12/75 hangszórókkal
-hangkártya: Focusrite Pro 40
-szoftver: Cubase 6 (24bit/96khz)

A helyzet itt sem sokkal bonyolultabb, de azért időigényesebb egy ilyen „élő szett” felállítása; hangsúlyozom a felállítása, maga a sound/hangzás kiválasztása 1-2 perc volt.
Az LTD viper egy Blackstar HT-20/Marshall kombinációba volt bekötve, hangjukat egy Shure SM-57 vette, amit egy FOCUSRITE ISA mikrofonelőfok erősített. Ez utóbbi analóg módon volt a hangkártyához csatlakoztatva.


Az első bekezdéshez visszatérve: „Úgysem hallatszik a különbség?” Én ebben nem vagyok olyan biztos, de mivel nagyon szubjektív műfaj a hallásunk, TI majd eldöntitek, és remélhetőleg kommenteltek, hangot adva a meglátásaitoknak.
SZERINTETEK DIGITÁL VAGY ANALÓG? MELYIK A JOBB ÉS MIÉRT? (úgy általában, illetve ebben a konkrét esetben)



Szerző: Palchuber Gábor
studio iNside
(a cikkben katt. a kis képekre)




Kommentek száma - 39

2012.09.06. 22:15:17
Sziasztok! Kicsit beleugatok ebbe a beszélgetésbe. Persze senkit nem szeretnék megbántani. Viszont az a véleményem, hogy a hangmérnök lustasága sokszor kicsinálja a gitárok hangzását. Nagyon erőltetik a digitális technikát, mert az nekik sokkal kényelmesebb, pedig a zenész általában mire a stúdiózásig eljut, nagyjából tudja, hogy mit szeretne visszahallani. Pár éve egy stúdiózáskor bepakoltam a cuccaimat egy stúdióba. Fender Frontman 212r kombó, Boss MT-2 pedál és Hohner Prof. St Lynx gitár. Én akkor ezeket a cuccokat használtam, állandóan ugyanazzal az általam beállított hangzással. A hangmérnök srác iszonyatosan lefikázta a cuccaimat, és erőltette a digitális felvételt. Nagyon erőszakos volt, ezért belementem. Az első szám felvétele után sírni tudtam volna, az általam használt vastag metalos sound helyett egy vékony erőtlen valamit hallottam vissza. Rábeszéltem végül, hogy dolgozzon inkább kicsit a mikrofonozással, és az eredmény egy igen vastag hangú, kifejezetten zúzós, az élő hangzásomhoz közeli megszólalású demó lett (ami a hangmérnöknek is tetszett). Ha rá hallgatok, egy sapka szart csináltunk volna, ami még csak meg sem közelíti az élő hangzásomat. Tehát én azt javaslom minden zenésznek, hogy mindenképpen ragaszkodjon a saját elképzeléséhez. Még ha jó hangzású digitális cuccot sikerül is csinálni, azt élőben, a stúdiótechnika nélkül lehetetlen lesz visszaadni. Semmiképpen sem támogatom, főleg rock/ metal zenénél nem. Kell az a kis kosz, a kis alapzajocska a mikrofonozás miatt, és kell, hogy egy kicsit legalább élőnek tűnjön. Üdv.
38. gnroach
2012.08.15. 12:41:43
Miért élő a dob?
Miért nincs kompresszor és EQ? ez így egy nyers hang---és mint olyan nem mérvadó, hogy milyen a nyers, hiszen egy lemezen így nem fog szólni soha:)
a másik, hogy hiányoltam a vonalgitár+reamp párost. mert ugye a vonaljelet lényegsen könnyebb editálni:)
2012.08.04. 09:10:00
A csöves vs tranyós vitában az a titok hogy kinek milyen zenei beállítottsága van.
Nekem anno a haverom mindig a csöves erősítőről duruzsolt. Nekem ez maradt meg.
A dolog másik fele meg hogy nekem, bejönnek a Vintage cuccok.
Imádom a régi csöves blues erősítőket.
Nekem ezek a kis holmik az etalon....
Szeretem a blues zenét, persze ezeket anno ilyen holmikon játszottak.
Ha Felvételt csinálnék biztos hogy bemikrofonozott csöves kombót használnék.
szerintem a vintage hangzáshoz a cső kell
2012.07.29. 10:43:25
:-)
A zene a lényeg a többi csak eszköz.
Ugyanakkor én basszerosként sokat veszegetek fel csak úgy hobbiból. Minden megoldás működhet ha az jól van csinálva és alkalmazva. Egy profi barátom csak VST gitárcuccokat használ, és nem kispályás.
Lehet vitatkozni de a jövő ez, és nagyon gyorsan nemhogy utolérik a digit cuccok a csöveket hanem le fogják hagyni. Persze a fejekben a cső marad az isten ezzel nem lehet mit tenni.
2012.06.15. 10:28:10
ebből megint csak az derül ki hogy 2 fajta ember van :D

én pl a csöves hangzást imádom és azt a digitális cucc egyáltalán nem adja vissza szerintem ezen a felvételen... a gitárokat meg amúgy megcseréltem volna, mert a single coil-al jobban kijön a blues-os cső hangzás, még a humbis gityónál jobbak a vastag agyon effektezett hangok :D

én ezeket a problémákat úgy küszöböltem ki hogy vettem egy modellezős erősítőt, viszont az összes digitális jel rámegy két előfokcsőre... így megarad a sok effekt ami közül kedvére válogathat az ember, de emelett ott a cső hangzás is, ha az ember kitekeri az erősítőt... sztereovégfok van benn 212es tányérokra megy a hang... 1 wattól állítható 15, 30 watton át 60ig és így lefedem a otthoni, próbás, studió és a koncerthangerőt is, 1 db kombóval...

mellé van egy humbis LP és egy sinngle coilos telecaster (de a lényeg hogy egy humbis egy singüllös legyen)... több száz opció van az effektekkel együtt...
a teléhet inkább kevés od-vel használom csöves hangzásba még az LP-re mehetnek a disztorzsön hangok :D

emellett könnyen be lehet lőni szólókiemeléseket több reverbel/delay-el és egy jó lábkapcsal egyből előhívható minden...
34. Axes
2012.05.07. 00:35:56
+1-2 érdekesség a Kemperről, mint hónapok óta vele élő felhasználó :)

- A profilozó eljárás jellege miatt az utólagos változtatások a profilon drasztikusak és irreálisak is tudnak lenni. Kb. 0.5-2.0 egységnyi változtatás az alap paramétereken (gain, bass, mid, treble, presence) az a határ, amennyit anélkül elvisel egy hangzás, hogy ne legyen szembetűnő, hogy minden POST módosításként működik, tehát a profil után, utólagos kontrollként. Ez is azt az alap tényt erősíti, amit sokan elfelejtenek, hogy egy adott profilba utólag belenyúlni nem érdemes, és saját tapasztalatból szólva, a 0.5-2.0 egységnyi range-n kívül már nem is kell.
- Mivel a Kemper gyakorlatilag egy az egyben szedi le a profilozott erősítő hangját, így, a gyártó szavaival élve ˝crap in, crap out˝, avagy magyarul (bocsi) ˝szar be, szar ki˝ alapon működik. Sok olyan profilt osztanak meg a mai napig, ami nagyon gyenge minőségű, pl. egy darab SM57-tel lett egy hálószobában felvéve, és nyilván ezen körülmények között komoly kívánalmakat hagy maga után. Másik oldalról tömkelege fellelhető a rendes studiókörülmények között elkészített profi hangzásoknak is.
- A Kemper effektjei kiválóak, minőségiek, szerintem megütik az Axe szintjét, csak rugalmasság és sokféleség szempontjából tűnhetnek kevésnek annak, akik az Axe-hoz vannak szokva.
- A KPA dinamikája fantasztikus... volt Axe Fx Ultra tulajdonosként beszélek. Kb. fél év után eladtam az Axe Fx-emet, mert zavart a dinamikátlan, lapos hangkép, ami kijön belőle. A Kemper esetében kb. 3 másodperccel a bekapcsolás után már megkaptam azt a fantasztikus dinamika-orgiát, amit eddig sosem hallottam még digitális cuccból... nem tudom, mit műveltek a németek, de danke schön, mert nagyon elkapták.
33. Axes
2012.05.07. 00:23:22
@ studio: A KPA ebben a pillanatban az Eleven Rack duplájába kerül, és bár bizonyos dolgokat nem tartalmaz, amit az ER tud (pl. az USB audio, ami viszont egy akár kicsit is komolyabb home stúdióban sem probléma már), ennek ellenére szerintem bőven megéri az extra összeget.
Hidd el nekem, tapasztalatból beszélek, a Kemper 99.9 vagy akár 100, 120 százalékig képes egy full cső/mikrofon összeállítás hangját leszedni, és úgy visszaadni, hogy vak teszt során sem tudnád megmondani, hogy éppen mi szól. A többi már a beidegződések és a ˝csősznobizmus˝ hatása.
A Kempernek egyetlen átfogó negatívuma van szvsz, az pedig az op.rendszer instabilitása, a jelenleg nem működő funkciók, és a bugok tömkelege, tehát szoftveres dolgok. Ezek mind olyan problémák, amik előbb-utóbb rendeződni fognak, ugyanaz a cég csinálja, aki a Virus szintetizátorokért is felelős, amik a mai napig hatalmas tiszteletnek örvendenek és széles körben elterjedtek.
Azt kell belátni, hogy az Axe és a Kemper is nagyon más rétegnek szól. Az Axe azoknak való, akinek szükségük van a borzasztóan széles effekt- és rugalmasságbeli lehetőségekre, a Kemper pedig azoknak, akik a nyers és valósághű mikrofonozott erősítőhangokat szeretnék megkapni. Én fullcső fej/láda összeállításról mondtam le miatta, és azóta sem bántam meg, most már nem tudnék ezek nélkül a profilok, hangzások nélkül létezni.
Nem lesz trónfosztás, az Axe sokkal szélesebb felhasználóbázisnak örvend és fog is örvendeni, egy nagyobb amerikai és egy kisebb német cégről beszélünk, az erőviszonyok valahol adottak. De nem is ez volt a Kemper célja, hiszen nem tud és nem is akar Axe lenni. Annál sokkal jobb :)
32. IvanK
2012.05.06. 23:25:43
Igazából két olyan hangzás van a videóban ami jó. Zenefüggő a használatuk, de szerintem mind a kettő abszolút egészséges hang! A zenében amúgy sincs lerögzítve hogy mi a jó, vagy mi nem. A videó mindenesetre kiváló lett. :)
31. studio
2012.05.06. 22:56:24
@ axes: A Kemper tenyleg nagyon jo, volt alkalmam egy pici tesztre es csavargatasra is nem tul regen. Az viszont furcsa, hogy mikor kutaszkodtam utana a neten, azert ˝botlottam˝ negativumokba is, foleg nemet review-kban. Persze ilyen mindenhol elofordul, de itt egy picit tobb volt. Ott volt mellette a masik oldal is, amirol irsz, hogy szuperlativuszokban beszeltek rola. Az en meglatasom szerint ez egy nagyon jo cucc(lesz), bar ugy erzem, hogy az igazit, a FULL CSO/MIKROFONT nehez lesz uberelni.
Nem tudom leirni, megfogalmazni, de van valami az eloben, valami plusz, amitol az valoban ugy fog szolni, ahogy peldaul en szeretem...
Nem tudom mennyit dolgoztal Az ELEven Rack-kel studioban, mennyire ismered, de azert (nagyon) sokak szerint melto ellenfele az AXE FX-nek, persze AR-ERTEK aranyban(!) kell nezni. Az AXE FX 3x annyiba kerul, mint az Eleven Rack. Annyiszor tud is tobbet...(?) Es az Eleven RAck meg egy hangkartya funkcioval is bir...Nem vedem, csak mint teny irom le, nem art ezt az oldalt is megvilagitani.
Ketsegtelen, hogy per pillanat az AXE FX van a tronon...aztan, hogy a Kemper letaszitja, vagy sem, az ki fog derulni.
30. Axes
2012.05.06. 05:41:06
Nem fért ki...
Tehát az biztos, hogy az évtized, század, vagy akár minden idők egyik legmeghatározóbb gitárhangosítási újításáról, találmányáról van szó.
29. Axes
2012.05.06. 05:38:48
Felhívnám mindenki figyelmét a Kemper Profiling Amplifierre. Volt szerencsém vásárolni egy ilyen motyót, ez még a méltán elismert Axe Fx II-t is porrá zúzza. Az Eleven Rack még az Axe mellett is gyengus :)
link
Itt lehet róla némi infót találni. A lényege annyi, hogy egy csöves erősítőt felmikrofonozva, majd ezt összekötve a Kemper előfokkal, készít róla egy snapshotot, tehát egy pillanatfelvételt az épp adott beállításokkal és esetleg elékötött torzítópedállal. Az eredmény nem marad el a csodától, természetesen adott az azonnali A/B összehasonlítás, és az esetek többségében a végeredmény 99.9%-ig vagy akár 120%-ig (mert néha feljavítja az eredeti hangot) megegyezik az eredetivel. Majd ezt ízlésünk szerint tovább csiszolgathatjuk különböző paraméterek használatával.
A hab a tortán ott kezdődik, hogy az elkészült profil alatt ládát megváltoztathatjuk, valamint az egész motyó természetesen egy nagyon jó minőségű effektprocesszor is, tehát úgy alakítjuk ki a végleges hangzást, ahogy szeretnénk. Azt már meg sem említem, hogy ezek a profilok és beállítások megoszthatók és letölthetők az interneten keresztül.
Jómagam kb. 500 ilyen profil körül járok, ha nem több. A Marshalloktól a Fendereken át a Mesákig van minden, de olyan különlegességek is, mint Dr. Z erősítők.
A cucc lényege, hogy nem csupán hangkaraktert szed le, hanem nagyon hitelesen hozza a csöves erősítők viselkedését, pl. a poti letekerésével úgy tisztul ki a hang, ahogy az a csöves cuccokra jellemző. Ténylegesen mérföldekkel előrébb jár bármilyen hasonló megoldásnál, és melegen ajánlom mindenkinek, aki nem fél attól, hogy tegyen egy lépést a jövő felé.
YouTube-on is érdemes utánanézni, mindenhol szuperlatívuszokban beszélnek róla, sok helyen már feketemágiát emlegetnek. Nem tudom, mennyire járnak messze az igazságtól, de az biztos, hogy
28. RPéter
2012.05.03. 10:24:32
Az ötlet és a teszt zseniális. Viszont én is csak azon tudok töprengeni, hogy miért van két különböző gitár használva? Lehet, hogy a jelszint ugyanoda lett belőve de a hangszedőknek is megvan a sajátos karakterük ami ingencsak más hangszínekben bővelkedik. Ezt a hangszedő gyártók oldalán meg is lehet nézni, hogy melyik hangszedőnek milyen magas/közép/mély értékei vannak. És hiába ugyanaz a jelszint ha a hangszín más. (nem hiába használnak minden szám stílushoz más hangszert: pl. Metallica ) Itt tényleg akkor lehetne áment mondani valamire ha az ember ugyanazt látná.
27. studio
2012.05.03. 08:34:26
@ engine brake: Nem te vagy az egyetlen:) Pl.: a studió FAcebook oldalán is volt olyan komment a videó alatt, hogy a digitális verzió valakinek jobban tetszett. Egyébként én ennek örülök, hiszen nagy Eleven Rack fan vagyok: egyáltalán nem vagyok ellene a modern dolgoknak. AZ más kérdés, hogy a ˝hús-vér˝ erősítőket és ládákat is imádom. Ettől függetlenül, ahogy arról már volt szó, túl gyakran szembesültem azzal, hogy az emberek valahogy megérzik- meghallják- a különbséget a modellezés, és a fullcső-láda/mikrofon hang között, és az elő felé húz a szívük/fülük. A másik, hogy gyakran sokkal jobban keverhető, nem kell vele szöszmötölni, és könnyebben fekszik egy mixben(vannak kivételek).

@ chriscolours: Alapvetően egyetértek veled, viszont az Eleven Rack-kel oda szoktak állni a színpadra is, az más kérdés, hogy én is nyugodtabb vagyok egy fej/ládával. Sokkal nyugodtabb...Ott nincs modellezés, ˝imitálás˝, csak a pure music. Viszont lehet X év múlva ki fognak halni a klasszikus erősítők és digit kütyük lesznek a színpadokon is...(?)

@ Kálmán Dániel: izé...:) Igazad van, alapvetően teltebben szól a humbucker, de nem ismételném magam: más szempontok is vannak egy felvételnél a pick-up/gitárválasztáson kívül.
2012.05.02. 22:42:21
AKkor úgylátszik én vagyok az egyetlen, akinek jobban tetszik a digitális hangzás itt, igazából jól szól, pár év múlva már simán jobb is lehet, mint a csöves, valamint a fender ebben a rockos hangzásban jobban bejött, mint az Ltd, annak ellenére, hogy én is Ltd-n játszok.
2012.05.01. 22:41:55
a digitális nagyon fénytelen, szinte olyan érzés hogy nyúlna az ember a magas szabályzó után, szóval nálam abszolút a full cső téma a győztes (bár ez nem nagyon lep meg eddig is azt favorizáltam) - nem is a teltségében van szerintem különbség egyébként hanem a hangindulásban, meg a fényességben, ebből a szempontból szerintem mindegy hogy milyen gitár van ott... ugyanakkor nem szólt rosszul ez a digitális kütyü sem, de az is biztos hogy élőben oda nem állnék vele - akármilyen színpadon esélyem nem lenne kiszólni a mixből, szerintem...
2012.04.29. 08:26:03
Egy-egy jelszint belövés szerintem nem tudja kompenzálni azt hogy gyökeresen más hangja van a két gitárnak... Hogy a vérbe ne szólna teltebben egy humbucker azonos jelszinten? :D
23. studio
2012.04.28. 17:44:13
Sziasztok,



Végigolvastam a kommenteket, nehéz lesz úgy válaszolni, hogy mindenkinek jó legyen:)

A 2 gitár kb. fél méterre volt egymástól a felvétel idején, de én mégsem ugyanazzal játszottam fel. Elnéztem volna? Összekevertem őket (végülis mindkettő fehérJ)? Vagy nem tudtam volna, hogy máshogy szól egy humbucker-es ESP, meg egy single coil-os Telecaster?

Nem volt véletlen a választás: ha még egyszer csinálnám, ugyanez lenne a set-up: én pontosan ezt a tesztet, ilyen formában szerettem volna megcsinálni: 2 különböző verziót mutattam be, ugyanabban a zenei környezetben.

Néhány platformon kinn van a videó, de csak itt tapasztalom a "pick-up/gitárválasztás" problémakört, nyilván Ti mint GITÁROSOK erre koncentráltok.

Amit most írok, abszolút pozitív hangnemben mondom, ne vegyétek kioktatásnak vagy rossz néven.

Egy track egészét mutattam be és "vizsgáltam", analóg ill. digitál oldalról. Nem csak nektek gitárosoknak szól a teszt, hanem mindenkinek, aki zenével vagy felvételezéssel foglalkozik. Ne ragadjatok le egy részletnél, még minimum 3-4 olyan dolog van, amibe pl. én saját magam bele tudnék kötni így hirtelen, HA AKARNÉK.

És talán ez a lényeg: Nem akarok. (persze, hogy nem akarsz Gabikám, hisz a saját munkádat tán csak nem fogod fikázni…J)

A viccet félretéve – HA AKARNÁM- darabokra lehetne szedni és szét lehetne cincálni bizonyos hozzászólók kommentjeit is, de ezzel nem leszek előrébb. Nagyon nem hiszek abban, hogy ez vinné előrébb a dolgainkat/dolgaitokat.

A LÉNYEG:

Hiába humbucker az egyik és hiába single coil a másik: felvételnél a JELSZINT UGYANODA lett belőve, ez biztosan látszik a legelső fotón (jobb felül). Ami különbség hallható, az a felvételi lánc EGÉSZÉNEK tudható be. Az "élő" verzió vastagabbnak, erősebbnek hat, de NEM a pick-up-ok miatt! Ha fordított verzió lett volna, tehát a Fender lett volna a csöves erősítővel párosítva, az ESP pedig az Eleven Rack-kel, akkor a FENDER-t HALLANÁTOK VASTAGABBNAK és sokak szerint jobbnak is, hiába az a single coil.

Ezek az utolsó mondatok a lényegesek, vagy az, amit @Molnár István Tamás írt néhány fórumtársnak: „Elkerül titeket a lényeg. Nem azon van a hangsúly hogy mi szól a felvételi lánc egyik végén, hanem azon, hogy mi maga a felvételi lánc, és ez milyen hatással van a hangra.”

KEEP ROCKIN’
22. Lacii
2012.04.27. 22:10:42
Ez egy marhajó teszt lenne, ha az analóg és digitális felvétel is ugyanazzal a gitárral lenne felvéve.
Nyilván nagyobb az ˝élő˝ gitárfelvétel jelszintje, ha a gitáré is sokkal nagyobb.
Ha a készítő megcsinálná ezt az igényes felvételt ugyanazzal a gitárral akkor nagyon jó teszt lenne.
Így sajnos pont elveszti az értelmét.

Üdv
Laci
2012.04.27. 14:06:20
OFF: Az újságírás szubjektív műfaj, a szakmai újságírás meg ˝nehezített pálya˝, és gondolom egyikünk sem űzi professzionális szinten. Vagyis nem vagyunk újságírók, csak lelkes amatőrök akik a tapasztalataikat igyekszenek másokkal megosztani egyfajta szempontrendszer szerint. Bocs ha nem tetszik a szempontrendszer, de szabad a pálya ragadj klaviatúrát, és érvényesítsd a saját elképzelésed. Az ilyenfajta egymás mellettiség sokszínűséghez vezet, ami szélesebb tapasztalati bázist biztosít, informatívabb, javítja az egymás közötti kommunikációt, elősegíti egymás véleményének tiszteletben tartását, munkájának megbecsülését stb. de ez már világnézet...
2012.04.27. 13:46:17
Üdv!

Jómagam mind a két eljárást próbálgattam már. Sajnos otthoni körülmények között nem használhatok erősítőt mikrofonozva, így vonalból dolgozok. Szerintem az erősítős/mikrofonos megoldás abszolút proper a digitálishoz képest. Ugyanakkor drágább és több a macera.
A tesztnek nem látom értelmét. Értem én, hogy youtube-on vannak már hasonló tesztek, és hogy ˝dinamikát akartatok vizsgálni˝.

Viszont úgy gondolom, hogy ha valamit versenyeztetek BÁRMILYEN szempontból, akkor igyekszem őket azonos terepen, eszközökkel, körülmények között vizsgálni. Mintha megnéznénk, hogy melyik forma1-es autó jobban kormányozható, de az egyiket hungaroringen vezetem, a másikat meg az erdőben. Mindkettő terepen lehet kormányozni. De nem lenne egyszerűbb mind a kettőt normális pályán?
Arról nem is beszélve, hogy az olvasók nagy része valószínűleg azt sem érti pontosan, hogy mi az, hogy dinamika! Miért kell nehezíteni nekik a felismerést a tesztben azzal, hogy eltérő körülményeket adunk? Az ESP/LTD gitár nyilván sokkal vastagabban röffen majd meg, mint a Fender.

Érdekes, de eddig egy cikket sem olvastam itt, amivel elégedett lettem volna. Ettől függetlenül értékelem a munkát, igyekezetet. Köszönjük.
2012.04.25. 17:50:36
Nem, nem nem! Elkerül titeket a lényeg. Nem azon van a hangsúly hogy mi szól a felvételi lánc egyik végén, hanem azon, hogy mi maga a felvételi lánc, és ez milyen hatással van a hangra. (Bármilyen hangra.) Itt már bele kellene mászni a fizikába jobban. Mennyi a hang felfutása (attack) mennyi a lecsengése (decay) hány millisecundum a visszaverődés, mert hiába nincs konkrétan delay, vagy hall, vagy reverb effekt egy hangot csak térben lehet értelmezni. Figyelembe kell venni az elnyelődést stb. stb. Egy analóg cuccnak ezek a változói korlátozottabb mértékben változhatnak. Egy digitális hanghoz viszont rengeteget kell számolni már csak azért hogy a ˝kopasz˝ hang megszólaljon, és akkor még nem volt hozzá semmilyen effekt. Az analóg-digitális-analóg konverzió nyilván adatveszteséggel jár, a hang egy része így elvész akkor is ha az akusztikai modellezés (ami külön tudományág) pontos volt - ami nyilván nem az! Ha valaha is beleártottátok magatokat a hangrögzítésbe otthon, akkor ezeket a dolgokat már mind tapasztaltátok. Ha nem, akkor érdemes mindenkinek kipróbálni egy Sony Vegast vagy Cubase-t (amit mondjuk 5 perc alatt nem is lehet megtanulni kezelni, de így legalább bepillantást lehet nyerni az egész alkímiájába, és kiderül, hogy ˝jóformán mindegy˝ ERŐSEN IDÉZŐJELBEN hogy humbucker vagy single-coil)
2012.04.25. 12:22:17
Az az igazság, hogy kicsit fura ez a teszt számomra. Igen a hallás valóban szubjektív, de ha egy humbi szemben áll egy single- vel két teljesen eltérő motyón kb oda jutunk, hogy: - Hasonlítsd össze a trabantot, a mákos tésztával!
Maga a teszt remek, csak én nem látom így értelmét.
17. studio
2012.04.25. 10:34:10
Továbbra is köszönöm a hozzászólásokat,

@Zoko218 : Annyit azért hozzáteszek, hogy az Eleven RAck link a digitális cuccok között magas minőségi szintet képvisel, maga a digitális felvételi lánc pedig tekinthető prémiumnak. Számos külföldi fórumon lehet olvasni, hogy sokak szerint méltó ellenfele az AXe FX-nek, ami viszont már High-end kategória, csekkoljátok, érdemes: link Ezt arra fel mondom, hogy írtad:˝ a digitálistól rosszabbat vártam˝...egy egyszerűbb szoftver lehet nem tudná ezt. Mindenesetre örülök, hogy így gondolod:)

@szegecs, @engine brake: Igazatok lehet részben. Nálam személyes, többszörös tapasztalat és meggyőződés, hogy egész más hatású egy felvétel ugyanazzal a gitárral is analóg, ill. digitális módban. Nem akarok senkit meggyőzni, de ha alkalmatok, időtök lesz, próbáljátok ki.
Én úgy gondolom, hogy a nagyobb része az ˝érzetbeli˝ különbségnek a felvételi lánc többi elemében keresendő, és szerintem-2012-ben- a láda/mikrofon verzió a nyerő gitártól, és pick-up-tól függetlenül. Ez viszont nagyon nem azt jelenti, hogy a másikkal nem lehet jót csinálni, sőt...
2012.04.25. 00:05:25
Jó a teszt, de a gitárok között elég nagy a különbség hangzásban, plusz a hatalmas jelet leadó és asszem több mint 14 kOhm-os ellenállású ESP LH-150 hangszedők(ha jól láttam) miatt is van dinamikában különbség.
2012.04.24. 16:47:28
A teszt jó viszont részben felesleges az összehasonlítás mivel mindegyik stílusnak más áll jól.
14. szegecs
2012.04.24. 13:45:58
Hát a dinamikai különbség télleg érződik, de én leginkább ezt humbucker kontra single puki javára tudom elkönyvelni.
Egyébként a digitális (multi) cuccok azért jók, mert nagyban segít megtalálni az ember saját hangzását. Vesz az ember egy ilyen digitális ketyerét, végigpróbálgatja az összes erősítőhangzást és ha valamelyik megtetszik neki, akkor azt érdemes ˝élőben˝ is megvenni (meg egy roadot sem árt hozzá pluszba szerezni :D). Ez sokkal költséghatékonyabb, mint éveken keresztül csereberélni a különböző fej-láda stackeket.
2012.04.23. 22:11:22
Nagyon tetszett a teszt. Az analóg tényleg jobban szól. Bár az erősebb jelben azért szerintem az is közrejátszik, hogy ott humbucker pickupok szolgáltak. :) A tónusbeli különbségek is ebből adódnak. Ami különbözteti a kettőt véleményem szerint az az élet a hangban. Nem tudom ezt leírni szavakkal. :)
12. Zoko218
2012.04.23. 21:40:36
Nagyon jó kis teszt :) hallani tisztán az analóg csík előnyeit szerintem, de izlések és pofonok...:) rosszabbra számitottam a digitálistol:)
11. studio
2012.04.23. 19:24:06
jazzy: A basszusgitár szett a következő volt: Fender Jazz Bass, Ampeg Micro VR/Ampeg SVT 2x10 láda, AKG D 112 mikrofon és Focusrite ISA mikrofonelőfok. Igen 2 jelet vettem a basszusnál, egy mikrofon és egy line, de inkább a mikrofonozott jel szól a felvételen. Egyébként imádnivaló a cucc, stúdióba, kisebb helyekre lett tervezve, de szólalt már meg komoly PA rendszeren is, és hát elég komoly a sound-ja. info: link
10. studio
2012.04.23. 19:15:59
Molnár István Tamás: Köszönöm a pozitív szavakat és jó a kérdésed. Azt tudom neked mondani, hogy szubjektív a dolog, mert nagyon máshogy ˝hallunk˝.
Szóval, ha megkevertem volna? Szerintem mind a digitális, mind az élő verzió jobb lenne, tehát, ha most a mikrofonozott track-et érzed ütősebbnek, akkor megkeverve is azt éreznéd jobbnak.
9. jazzy
2012.04.23. 17:44:32
egyébként a basszus fullra azon a kis ampeg stacken szólalt meg? vagy keverve lett a vonaljel a mikrofonozottal?
8. jazzy
2012.04.23. 17:43:33
egyértelműen hallható a különbség, viszont nem szól rosszul a digitális cucc sem. Ha pontozni kellene, akkor analóg sound 10pont, digitális 8pont
2012.04.23. 17:04:49
NAGYON tanulságos videó. Amit elmondasz a felvezetőben, hogy az analóg rig szebben telíti a teret és dinamikusabban szól, egyértelműen hallatszik. A digitális valahogy fenéknehéz (sok a basszus) és tompább. Nyilván mivel semmi ˝belenyúlás˝ nincs a hangba, egyből az jutott eszembe, hogy a digitálisat ki lehet keverni szépre effektekkel, aztán ember legyen a talpán aki megmondja, hogy melyik mivel lett felvéve. Vagy keverés mellett megmarad ez a fajta különbség, mert az analóg is annyit javul?
6. studio
2012.04.23. 13:37:00
sziasztok, köszönöm az eddigi hozzászólásokat!

golya: A hanghullámos képpel annyit szerettem volna érzékeltetni, hogy ugyanolyan jelszintre lett belőve az élő, ill. a digitális felvétel is. Felülről kezdve a képen: 1. digitál jobb oldal, 2. digitál bal oldal 3. analóg jobb oldal 4. analóg bal oldal. Tehát nem az van, hogy az egyik esetleg erősebb(hangosabb), vagy nagyobb jelszinttel lett volna felvéve. Természetesen a DAW mixerében a fader-ek is ugyanabba a pozicióba voltak állítva.

Márkus Bence: Ahogy írtam, rengeteg olyan teszt van a Youtube-on, ami a te általad vázolt verziót mutatja/mutatná be. Én más oldalról szerettem volna megközelíteni. Egy felvételnél nagyon fontos kérdéskör a dinamika,(TÉR) jelen esetben a gitároksávokra levetítve. Erre lett kihegyezve a videó. Tudja dinamikában a digitális Eleven Rack azt, amit a bemikrofonozott Marshall? Ez az, ami szubjektív. Szerintem van különbség DINAMIKÁBAN(!), de hidd el, ez nem a gitárok miatt van. A dinamika, és az ilyen értelemben vett összkép szempontjából nem tényező - szerintem - az, hogy pontosan ugyanazon a gitáron legyen feljátszva a track. Ettől függetlenül, jogos lehet a felvetésed (a Te szempontodból). Szóval csak ismételni tudom magam: ˝nem szimpla A/B tesztről van szó, gondolva itt arra, hogy ezer és egy olyan videó van, ahol az a központi téma, hogy X szoftver képes-e ugyanúgy, vagy megközelítőleg úgy szólni, mint Y valódi, analóg erősítő.˝
2012.04.23. 13:23:29
Szerintem is jó a teszt!Már régóta várok egy hasonló tesztre.Csatlakozom K.Ernőhöz.100-80.
2012.04.23. 12:22:56
˝Mi elsősorban a hangkép, dinamika és ˝összhangzat˝ egészét vizsgáltuk, ezért a felvételi lánc is különbözik, kezdve azzal, hogy pl. 2 különböző gitárt használtunk. ˝
És innentől kezdve a teszt szerintem értelmét veszti. Miért nem lehetett ugyanazt a gitárt és az erősítőhöz minél jobban hasonlító modellt használni? Persze, hogy nem úgy fog szólni a mixben egy humbuckeres, középerős gitár egy inkább brit hangú erősítőn (bár nem tudom, hogy az isf poti hol állt), mint egy csilingelő telecaster egy magas és mélyben bővelkedő tweed modellen keresztül, függetlenül az analóg vagy digitális felvételi lánctól.
2012.04.23. 11:58:55
Nagyon jó a teszt, nálam az analóg viszi a pálmát, ha az 100% a modellezős 80% kb.
2. Béci
2012.04.23. 11:55:59
grat!
Valóban, a másodgitár nekem is vérszegényebbnek tűnik a digit layoutban. Bár személy szerint azt gondolom, ez is csak beállítás kérdése. Én csak digitális-modellezős cuccokon játszom, és szeretem a hangzásukat. De jobban tetszik a Marshall JMD + 1960 mikrofonozva, mint vonalból.
1. golya
2012.04.23. 11:46:40
köszi a tesztet, tényleg baromi jó, gratulálok! a hanghullámos képnél mit kell látni? az egyik a digi a másik az analóg?