Volna két fura kérdésem gitárosokhoz.

Sziasztok! Volna két fura kérdésem gitárosokhoz. Ha pengetővel játszom, akkor a pengető alatti mutató ujjam végét használom a pengetés kontrolljaként, nagyon szeretek így játszani. Sokkal fionmabban tudok, mint ha csak a pengető érinti a húrokat. 1. Ez így okés? Szokásos másnál is? 2. Viszonyéag gyorsan elkopik emiatt a mutatóujjam körme, amit pedig szeretnék használni ujjal való játéknál. Van akinek van megoldása ugyanerre az ellentmondásra? Köszönöm.
    Kommentek száma - 27
  • 27.

    Sokat akart a szarka (klasszik, electric, és még béssz is), de nem bírja a körme.

  • 26.

    Keve! Az utolsó bekezdésemet (De azért majd kísérletezem, próbálkozom...) neked szántam, meg a felnövekvő nemzedéknek. (Amúgy az eddigi sikereimet is olyan dolgok hozták, mint ez a kis körömlakk. Például fekete pólóban, hosszabb hajjal, kávé vagy mákostészta után, stb. sokkal jobb vagyok. Ezt is meg kell tanulni a fiataloknak. :D Meg hogy a csúcson kell abbahagyni, tehát nem érdemes túl hamar eljutni a csúcsra. :D)
    Amúgy már ma tudatosan gyakoroltam. A pinch harmonyhoz valóban tökre nem kell az ujjam, ott valóban utána érintem és hüvelykkel. De az akusztikuson a dzsidzsi nagyon gagyi ujj nélkül. Az ujjas hangom egy nagyobb tömeget, erőt ad, ami nem is a húrokon érzek, inkább a testhangban jön meg. Ami eredmény, hogy puhább pengetővel kvébe gegyi a gagyi, lehet, hogy ez is irány. Nem szoktam, de majd megpróbálom felvenni, hátha érthetőbb lesz.
    Azt már fel sem merem vetni, hogy elég gyakran basszusozom is, ugyancsak klasszikus körmökkel. Szerintem a világon egyedül. Na ott inkább törik nekem is, mint kopik.

  • 25.

    Keve: Nálam biztosan. Én sok Troy Grady-s meg más pengetéssel foglalkozó videót megnéztem, de gyakorlatba átültetni más tészta.
    Botondnak jó így, ezt neki kell tudni. A körömkopás meg örök téma, az enyém pl. letörik, mielőtt elkopna. De nem lakkozom, hanem tövig vágom. Fizikai munkánál nem jó a hosszabb köröm, márpedig néha rászorulok ilyesmikre is. A gitárhoz ott a pengető (most egy 3mm-es Osiris), meg az ujjbegy.

  • 24.

    Tudom én Molo! a fiatalabbak jobban pengetnek, mint mi! :)

  • 23.

    Keve: Ennyire nem súlyos a helyzet. :)

  • 22.

    Botond! Lusta disznó vagy, hogy nem akarsz tanulni! ;) Milyen példamutatás ez? Jönnek a fiatalok és nem tudnak játszani és majd azt gondolják egy kis körömlakk megoldja? Nooormális?! :D
    Legjobbakat!

  • 21.

    Sziasztok!
    Nagyon köszi minden hozzászólást. Van néhány félreértés.
    Valójában az egyes kérdés csak a poszt írásakor jutott eszembe. Nem vagyok elégedetlen, Keve, eszem ágában sincs újratanulni semmit. Nem csak mert (elképesztően tehetséges, ámde) műkedvelőként, 47 évesen - ahogy RZK, írja 34 év ˝rossz˝ gitározás, után ez elképzelhetetlen számomra, hanem mert így szeretek játszani. Természetesen tudok más pengetési stílusokat alkalmazni, de így szól az amit szeretnék és kész. Sailor, Outsider, a mutató nélküli, középső-, gyűrűs-, vagy kis ujjam megfejtés itt nekem nem megoldás, nem a pengetős játék mellett szeretném a körmöm használni, hanem másik gitáron. Klasszikus gitáros ujjakat képzeljetek magatok elé, amelyeket nem is tudok merőlegesen vagy akár visszafelé befordítani a pengetős játéknál. És ezzel szeretnék pl. olyan perkusszív, ˝mélyes˝ (most kicsit megfigyeltem és a csak pengetős hangom magas, kopogó) szaundot fémhúros akusztikuson. Vagy pl. ˝jobb kezes˝ üveghangot (ez a pinch harmony?) kicsikarni elektromos hangszerből torzítóval.
    A második kérdés volt a lényegesebb, ahogy Szabolcs ráérzett. A lakkot műkörmöt megpróbálom, a saját körmöm sajnos nagyon vékony és puha.
    De azért majd kísérletezem, próbálkozom, és beszámolok Nektek, mert annyira segítőkész mindenki! Áldott egy közösség ez!

  • 20.

    Na nem csinálok ezeregyéjszakás szappanoperát ;-)
    Leírom a gondolataim:
    Bizonyos besorolás szerint a gitárpengetős hangszer, amit pengetéssel szólaltatunk meg. Ez lehet ujjal és/vagy körömmel vagy egyéb testrésszel, vagy pengetővel, ami lehet fém, fa, teknőspáncél, tollszár stb vagy ezerféle műanyag (és ezek kombinációja), ami hatással van a hangra. Namost a pengetés is része annak a dolognak amire azt szoktuk mondani hogy a szánd a kézben van. A másik az ízlés mint minden művészeti ágban itt is mérvadó a zenész részéről!
    Tehát egyes kérdés: okés? ezt csak te tudhatod, én nem szoktam ilyet, nálam a mutatóujjam utolsó perce teljesen visszafordítva az alkarom irányába mutat pont szemben a hüvelykem tövével, a pengetőt leginkább csak minimálisan kb 1 mm-t lógatom ki az ujjaim közül, gyakorta nem is a hegyesebbik sarkát.
    Kettes kérdés: ha elkopik a köröm akkor használhatod másik ujjaidat, (középső, gyűrűs, kicsi) akik pengetőt két ujjal fogják, gyakran használják az említett másik három ujjukat pl bontásnál, ez megoldás, de persze meg kell tanulni. Másik megoldás, ha másként fogod a pengetőt, a fent említett esetemben akár hüvelyk puha párnájával, akár a mutató ujj utolsó behajlított csontos percével, attól függően hogy le vagy felpengetsz.
    Egyéb: klasszikus gitárnál (itt nem szokásos a pengető), kétféle pengetést tanítanak: tirando és apojando (én nem tanultam meg) az egyik a sima ujjbegyes pengetés, és a ráhúzott, amikor az ujjbegy után a köröm is érinti a húrt, ez esetben hangsúlyos lesz a megszólaló hang. Ez hasonló mint amit írsz hogy pengető és köröm, szóval van ilyen is, azt is tudom hogy sokaknak gond a körömkopás, és erre találták ki a műkörmöket, körömerősítő lakkot, vagy az ujjpengetőket. Kinek mi jön be. Ujjpengetőkből is sokféle van, lehet hogy a mutatóujjon egy ilyen használata megelőzi a kopást.
    Ilyesmire gondoltam, ennek eredeti gondolata hogy a saját rövidebb (nem tövig vágott) körmöt lehet beleakasztani a bevágások egyikébe, a vége pedig formára reszelhető:
    www.aliexpress.com
    na mindegy ez most ennyi lett, akinek ennyi okosítás nem elég az kérdezzen még, és googlizza ki ;-DDD

  • 19.

    ja és csak hogy okoskodjak még én is egy kicsit ebben a témában, sweeping technikát máshogy el sem tudnék képzelni... persze kinek mit jelent a sweeping. remélem tudtam segíteni :-)

  • 18.

    Én is ezért néztem be most, hogy Sailor kiokosítson, de ami késik... Ami a pengetővel való játékot illeti, számomra is nagyon érdekes kérdés, különösen azért, mert kb. 40 évig csak ujjal játszottam, és kb, két éve kezdtem pengetővel. Egy kollégám azzal biztatott, hogy egy év alatt meg lehet tanulni. Nekem nem sikerült, viszont hatalmas élmény egyrészt az egyenletesebb és jobban kontrollálható hangszín. Másrészt egész másfajta ˝érzet˝ játszani, például egy jazz akkordmenetre kibontott arpeggioknál - improvizáció közben - bal kezemmel könnyebben kapcsolok robotpilótára, jobban tudok figyelni a dallamra (fül-kéz kapcsolat), mióta pengetővel játszom. (Nem utolsó sorban pedig megmenekülök az üresjárati gyors/agyonunt) kliséktől. Ami a pengetőt illeti, a két év alatt rengeteg féle tűnt a ˝legjobb˝-nak. Méretben, vastagságban, profilban merőben eltérőek... (Nagy kaland). Viszont nem volt olyan fura a kérdésed, mert eleinte nekem is folyton belelógott a körmöm a pengető útjába (klasszikust, flamencot is játszom tanítás közben néha), engem viszont zavart, nem a kopás, hanem az érzet miatt. Egy kis körömreszelés és enyhe változtatás a tartáson megnyugtató eredményt hozott. Ami Pat Metheny-t illeti, amellett, hogy zseni és extrém mennyiségeket gyakorol, tényleg sajátos a pengetőtartása, de nem emiatt (mármint az extrém tartás miatt) jutott oda, ahol van, úgyhogy tégy úgy, ahogy én is: gyakorolj sokat, nézz okos videókat a témában, kísérletezz! A kopás ellen egy műköröm felragasztása megoldás lehet, ha maradsz az eddigi pengetőtartásnál, mert a kérdésed igazából erre vonatkozott. :)

  • 17.

    Ó Sailor, pedig egész nap arra vártam, h kiossz minket! o:

  • 16.

    Bocs srácok egész nap nem ültem a gép elé, és teljesen elfelejtettem mit ígértem, de mivel sokan írtak okosságot, és most meg már késő és sörnyitás ideje van, így a kiokosítás elmarad ;-(

  • 15.

    13. ADAK: Vannak, akik megtanulnak rendesen gitározni, pengetni, meg vannak a Metheny-félék, akik különleges egyéniségek, mindegy mit, hogy csinálnak, a zsenialitásuk utat tör. Persze a zsenialitás is csak akkor tör utat, ha hagyják, ha időt és energiát fektetnek a gyakorlásba. Metheny is nyilván úgy tanult pengetni, mint bárki más, aztán lassan kicsiszolódott a saját stílusa, lefogása, pengetőtartása, stb. Nem hiszem, hogy bárkinek le kellene másolnia, mert attól nem lesz Metheny, de persze meg lehet próbálni. Vannak általános szabályok a pengető kéz helyzetére, pengető fogásra, stb. Ezeket először megtanulja az ember, aztán szép lassan kialakul a saját tartás, pengetés. Már ha az ember elegendő időt szán a gyakorlásra.
    ˝nincs pengetésrendőrség˝ - nincs bizony. De egész más pengetés, pengető fogás kell egy slow blues esetében, emg ha villámgyors sweep pickingeket akar a gitáros.
    Szóval ha kopik a körmöd és ez zavar, tanulj meg más pengető fogást. Vagy lesd el pl. Mark Knopfler, Jeff Beck pengető fogásait. :D

  • 14.

    Itt mindig az a kérdés, hogy mi a cél.
    Ha számodra ez így tetszetős, és szeretsz így játszani, akkor csináld így - nincs pengetésrendőrség aki megmondja, hogy kell. Ugyanakkor ha eljutsz arra a pontra/sebességre, ahol ezt korlátnak érzed, minél később próbálod meg kijavítani-újratanulni a pengetésedet, annál nehezebb lesz.
    Nem véletlen, hogy emberek teljes karriereket építenek fel a helyes pengetés megtanítására. Ez nem a csakazértisről szól, hanem arról, hogy bizonyos technikák és mozdulatok sokkal, de sokkal hatékonyabbak, mint más technikák és mozdulatok, és ha a pontosság és hatékonyság a cél, akkor érdemes már elsőre (vagy másodjára, harmadjára, de valszeg nem tizenötödjére) jól megtanulni és a jót kigyakorolni. Nekem az elejétől kezdve a pengetés a legnagyobb ellenfelem a gitározásban, egyszerűen nem tudok egy bizonyos konzisztencia fölé fejlődni vele, pedig kb. 15 éve gitározom már. Mondhatnám, hogy azért, mert főleg autodidakta vagyok, és az elején rosszul ragadt be, de az a néhány tanár akihez egyszer-egyszer elmentem, észre se vette és nem foglalkozott a pengetéstechnikámmal. Utólag meg (főleg, amikor már nincs időd annyit gitározni munka és egyéb kötelező elfoglaltások miatt) ezt rettenetesen nehéz abban a napi fél órában kijavítani, amiben akkor már inkább zenélnél, hangzásokat csinálnál stb.
    Szóval egy szó mint száz, szerintem ha neked jó így akkor csináld így, viszont ha a fejlődés a cél, akkor ásd bele magad Troy Grady-be.

  • 13.

    A legkülönösebb pengető tartás és pengetési technika szerintem Patt Metheny-nél látható. Viszont tudásához nem fér kétség. Ahogy sok mindenben, itt sincsenek merev szabályok.

  • 12.

    A pengető tartására, meg arra, hogy támaszkodjon-e a kéz a koptatón vagy sem, száz videó van jútúbon, és mindenki lehülyézi a másik oldalt, ja, és persze bemutatja, hogy mennyire jól is tud ő pengetni az általa erőltetett technikával. Nekem pl. marha kényelmetlen, ha egy a húrokon össze-vissza ugráló szólónál nem támaszt a kisujjam, csak a tenyérgyököm a hídon. Többek szerint ez ördögtől való, de Tátrai is hasonlóan csinálja. Ha neki jó, akkor beállok az árnyékába. A pengetőt több gitáros csigavonalba csavart ujjal tartja, mások majdnem ujjheggyel. Tudod mit: azt tanácsolom, ha neked kényelmes keresztbe fogott kormánnyal kerékpározni, normálisan fogottal meg nem, akkor ne kínlódj csak azért, mert más szerint az nem jó :)

  • 11.

    Troy Grady csatornáját tanulmányozd, ha komolyabban érdekel a pengetés.

  • 10.

    holnap jövök és kiokosítok mindenkit, addig mindenki gondolkodjon el magán.
    ;-(

  • 9.

    kedves Balog Péter!

    én is ezt mondom: az elmúlt 3 évben legalább 3x tanultam újra a pengető megfogását és különböző helyzetekben máshogy tartom. megtanultam, h különböző szitukban különböző fogás a praktikus.

    mivel az eredeti közzététel írója nincs megelégedve a saját eredményével, ebből arra jutottam, h nem árt, ha utána néz, vagyis újra tanulja, hogy kell, hogy lehet a pengetőt megfogni. ha valami nem úgy működik, ahogy szeretnénk, akkor változtatni kell! :)

    te minek neveznéd azt a folyamatot, amikor utánanéztél, h James Hetfield, Joe Bonamassa, SRV vagy Ola hogy fogja a pengetőt? én tanulásnak.
    béke.

  • 8.

    Tisztelt Keve Úr én nem azt mondom, hogy jóvanazúgy.

    Hanem pl megnézzük James Hetfieldet van hogy három ujjával fogja a pengetőt, szorítja, a gyors lefelé pegetéseknél, vagy pl Joe Bonamassa a pengetőt nem a hegyes hanem a tompább oldalával használja, fel-le váltott pengetéseket sokkal gyorsabban tudja így vele de tudomásom szerint SRV is így pengetett, vagy Ola Englund az élével szinte vágja a húrokat, én azt mondom, hogy mindenkinek más a technikája.

    Szerintem mindenki alakítsa kis magának a jó módszert.
    Kell hozzá pár év mire rájön az ember hogy a legjobb.

    Jó gitározást mindenkinek :)

  • 7.

    Látom a magyarság nem akar tanulni! :D
    Jóvanazúgy! Szerintem. ;)

  • 6.

    Engem zavar a pengetőt tartó ujjaimon a köröm. Azokat rövidre vágom. A többi ujjaimon hagyom nagyobbra ha pengetővel és ujjal egyszerre pengetek (több húron egyszerre, pl bontott témáknál).

  • 5.

    Énis összevissza tartom a pengetőt, attól függően mit játszom, vagy a pengetőt is váltogatom, forma vastagság, méret, mert mindenhez mást érzek kényelmesebbnek. Ha jobban érzed így akkor szerintem nincs ezzel baj.

  • 4.

    Mindenki úgy játszik ahogy tud! Ha szépen szól és élvezed, dinamikában és felhangokban hozzátesz, akkor miért ne? Hadd szóljon! Eddig nekem is mindig újranőtt a körmöm...

  • 3.

    Elvben a körmöd ilyen esetben nem érhet hozzá, kicsit módosítani kéne a fogáson. De ha hozzáér, le fog kopni. A lakkozott is, meg a műköröm is.

  • 2.

    A pinch harmony játéknál gyors egymásutánban érinti a húrt a pengetõ, majd az ujj, tehát nem ördögtõl jött ötlet.
    1: ha neked így jó, hát persze hogy okés. De mit és hogy kontrollálsz ilyenkor? Emellett mi a helyzet váltott pengetésnél?
    2: színtelen körömlakk vagy mükörömépítés.

    A megoldás ezen kívül a kevesebb, fókuszáltabb gyakorlás lehet :)

  • 1.

    Én nem érek a húrhoz egyszerre pengetővel és ujjal. Szerintem nem jól fogod a pengetőt, tanuld újra!

GS Aktív