hello egy kis technikai segítségre lenne szükségem végfok bekötéssel kapocslatban mert elkavarodtam

hello
egy kis technikai segítségre lenne szükségem végfok bekötéssel kapocslatban mert elkavarodtam az infoáradatban.
adott egy 30w full csöves bass fej 1dn 4ohm és 2db 8ohm kimenettel
van hozzá egy markbass new york 122 4ohm láda két speak on csatlakozóval.
a hangfara rá van írva, hogy az egyik csatlakozó a jel (signal) a másik pedig a föld (ground) bár nincs megjelölve melyik melyik
a kettő közé szeretnék még egy végfokot betenni. hogyan kell bekötni a végfokot, hogy jó is legyen és ne menjen tönkre semmi? .
ilyen esetben a paralel vagy a bridge bekötés a helyes?
előre is köszönöm a segíséget
    Kommentek száma - 27
  • 27.

    Hát igen - HA összefűzhetők. Közben rájöttem, hogy ilyen kis fejet nyilván csak 1 ládára terveznek, 30 W két ládával sem fog vesét szakítani - ez volt az eredeti probléma is. Ahogy láttam, van ebből 100-as is, az már inkább használható lehet.

    A jazztrióval kapcsolatban sokféle elképzelés él, én nem erre gondoltam, de asszem Jaco bácsi arca is kikerekedett volna ha (lett volna akkor) pl. egy ilyen 212-esre cserélték volna a cuccát...

    www.gallien-krueger.com

    persze nem 30-as fejjel, hanem bármilyen 300-400-assal...
    De nem akarom ezt tovább göngyölíteni, felesleges... ;)

  • 26.

    25. Szuna Péter
    Üdv Péter.
    Igen,egész pontosan 2 db. 8 Ohm-os ládával,ha összefűzve 4 Ohm lesz,akkor mehet a 4 Ohm-os
    kimenetről.Amúgy meg a leírás ezt is tartalmazza:
    ˝Two speaker output sockets are provided at an impedance of 8 or 4 ohms only ONE must be used at any one time , the socket being chosen to match the impedance of the cabinet combination in use at the time.˝

    Ez a kis Ashdown fej a Markbass ládával valami istenien szólhat!

  • 25.

    ˝4 and 8 ohm speaker outs provide a wide range of cab options. ˝
    :DD
    Ezt találtam a leírásban. Elképesztő. Hát ha több 8 ohmos ládád van amik összefűzhetők, akkor több ládával használható...

  • 24.

    Szivesen.
    Minden jót!

  • 23.

    István: dicsak :D:D és tényleg. most erősen a tenyerembe temettem az arcom.
    erre most mit lehet mondani? annyira az xlr csatlakozó kerestem, hogy fel sem tűnt a felirat a jack mellett. minek nézek ha nem látok?
    szóval nagyon köszi, hogy helyettem is figyelsz és akkor ezzel igazából meg is oldódott minden.

    tényleg bocs mindenkitől...
    laci

  • 22.

    Na ezért írtam, hogy fotók kellenének, mert úgy tudjuk is miről beszélünk...
    Ezt a ˝TRANSFORMER DI OUT˝ kimenetet azért találták ki, hogy az erősítő hangját (amit írásod alapján szeretsz) változtatás nélkül lehessen kivinni, és másik (jelen esetben nagyobb/hangosabb) cuccon megszólaltatni.

  • 21.

    Oké.
    Van egy kis tévedés.
    ˝bass fej 1dn 4ohm és 2db 8ohm kimenettel˝
    Nem 2db, 8 Ω-os kimenet van!

    cdn.shopify.com

    -Lentről felfelé
    1db. 8 Ω-os(vagy ide dugsz hangfalat)
    1db. 4 Ω-os(vagy ide.A kettő egyszerre nem használható! )
    1db. TRANSFORMER DI OUT
    Ez a legfelső Jack aljzat nem hanfalkimenet hanem egy ˝transzformátorral leválasztott˝ vonalszintű kimenet.Erről az aljzatról bírsz másik végfokot meghajtani.(vagy a keverőbe jelet vinni kihangosításkor)
    ELMÉLETILEG.
    (EWR kollégát megkérjük szépen, vessen rá egy pillantást hogy valóban így van-e! )
    Aztán én előtolnám azt a régi 1x15˝-os kombót és szépen befűzném, csak úgy próbaképpen.
    Transformer DI outból egy sima gitárzsinórral->-> 1x15˝-os kombó ->-> Line In vagy Poweramp In vagy Return
    Ekkor a kombónak csak a végfokját és a hangszóróját használod, az eredeti 30W/2x12˝ meg marad ahogy volt.

    Ashdown CTM-30 User Manual

    cdn.shopify.com

    Minden jót!

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 20.

    Szia Peti
    Ezért is kérdeztem,hogy akkor miért a sebből. Mert en is úgy értettem és ezek szerint jól, hogy a vegfok miatt kell műterhelés

    István, igen, ez az

  • 19.

    Sendből a műterhelésbe kötni?
    Ne haragudj Laci, de úgy tűnik nem értetted meg a mondanivalónkat az utóbbi kérdéseid alapján.
    -Műterhelés a láda HELYETT a 30-as fej speaker kimenetére.
    -A fej SENDből pedig mész a külső nagyobb végfok bemenetére, amivel hajtod a ládát (megfelelő módon - ami persze már egy másik történet.)

    Tényleg egyszerűbb elcserélni/eladni egy nagyobb fejre, és akkor nem kell külön végfokkal, műterheléssel, kábelezéssel bajlódni.

  • 18.

    Ez a fajta,vagy a magas dobozos?
    sc1.musik-produktiv.com

  • 17.

    egy ctm-30. véletlenül került hozzám egy próba erejéig de maradt is.

  • 16.

    Igaz,terhelés nélkül nem szabad a csöves erősítőt még csak felkapcsolni se!
    Ez a Bugera attenuator egy teljesítmény csökkentő.
    A csöves cuccok akkor szólnak igazán szépen ha ki vannak hajtva.Ha csutkára tekersz akár egy 30Wattos csövest,az eszméletlen hangos lesz,a szomszédok,a család legnagyobb örömére.Ezért születtek ezek az attenuatorok.
    Ennek oda lehet csavarni,jön a finom ˝folyós,krémes, gömbölyű...stb.˝csőhang és mégis halk marad.Ezzel nem leszel hangosabb.
    Az még érdekelne mi az az erősítő amihez így ragaszkodsz?

  • 15.

    ewr: ok, tényleg köszönöm de egy kérdés ég kikívánkozik ezzel kapcsolatban és utána tényleg befejeztem.
    nézegetem ezeket a műterheléseket és mindegyiknek a line a kimeneti oldalon van. a bebeneti oldal vagy választhat ellenállású vagy fixen egyféle.
    miért a send-ből és miért nem végfok kimenőből kell a műterhelésbe kötni? mi a különbség?
    és még egyszer köszönöm a segítséget mindenkinek

  • 14.

    A műterhelés elsősorban azért kell, mert nem hajthatod terhelés nélkül a csöves végfokot füstmentesen.
    Ezek szerint van SEND; akkor szerintem inkább azt használd a külső végfok meghajtására. A szóban forgó Bugera LINE csatlakozója egyébként használható erre, csak - már írtam - zajosabb lesz a végeredmény.

  • 13.

    üdv ismét
    tényleg nagyon köszönöm a hozzászólásokat. sajnos a elektronikához teljesen kuka vagyok, én csak játszani szeretek :)
    tehát ha beiktatok egy műterhelést (pl Bugera PS1 Power Soak Power Attenuator) akkor megoldható a végfok használata. jól értem?
    és ilyen esetben az erősítő fégfok kimenetét (és nem az fx loop send-et) kell összekötni ezzel a ketyerével a megfelelő impedenciájú csatlakozással (4ohm) és utána a szintén 4ohm impedenciájú csatlakozásból kell a végfokba menni és onnan már hajtható a hangfal? öröm és boldogság?

    Habranyi istván: a hangzás szubjektív. használtam egy 1x15 kombót elsőnek kb 6-7 évig.még meg van de már nem használom egyáltalán. aztán lett egy ashdown abm fej+ 4x10+1x15 páros. nemrég meg ez az ominózus páros. egymás mellé tettem, kipróbáltam mindent mindennel és eladtam a másikat kompletten,. pedig az 15 évig megvolt. nekem most ez jobban tetszik de ez tényleg ízlés kérdése ;)

    laci

  • 12.

    11.Szuna Péter
    Milyen jazztrió? Szerintem bármelyik. Képzeld el ezt a bácsit hogy szólna ha a háta mögött lévő Acoustic360-at lecserélnéd a szóban forgó 30W/2x12˝-re....


    Persze én nagyon szeretem hallani a basszust.

  • 11.

    Milyen jazztrió az amelyiknél kevés egy 2x12-es láda? Esetleg egy igazán nagyszínpados történetnél talán lehet...

    Amúgy 30 W egy szobai, gyakorló cucc. Főleg a basshez, mélyekhez teljesítmény kell.

    Előfokként én is sokszor használok fejeket, igaz nem fullcsövesek, hanem D-osztályúak/tranyósak, letekert masterrel, terheletlenül.
    Végfok és láda közé semmit nem kötünk!! Ahogy leírták már a többiek is. Szóval nem tudom milyen cucc az a 30 W-os, de ajánlott megfelelő méretezés a megfelelő célra. Egy kisebb cájg könnyebben megadja magát folyamatosan kihajtva.

  • 10.

    szia! egyetértek az előttem szólóval, fizikiailag is, meg teljesítményben is elég pici ez a cucc, amennyiben nincs a helyszínen rendes hangosítás (bár az számomra nem derült ki, hogy egyáltalán van-e mondjuk egy D.I. kimenet a fejen...) valóban a legegyszerűbb lecserélni nagyobbra. a másik megoldás, hogy rábízod magad mindenhol a hangosításra (én még kombót sem használok, csak előfok pedált..), ezt meg akkor választanám, ha saját hangtechnikája van a zenekarnak (a legtöbb kisebb klubban nem látok szub ládát, ˝ének˝ cuccra kötve meg nem úgy fog szólni, ahogy kéne...) egyébként lentebb is írták, hogy ha mindenáron ezt a fejet és ládát akarod használni, akkor ne a speak-on kimenet és a láda bemenet közé tegyél bármit (nem lehetetlen, de értelmetlen), hanem a fej előfok utáni kimenetéről vidd a jelet a plussz végfokra, és onnan a ládára.

  • 9.

    Sajnos ezek a megoldások léteznek.
    Szerintem mind bonyolultabb/költségesebb mint amit nem szeretnél...erősítőt cserélni.
    30 Watt,még ha csőből is,bizony kevés egy basszgitárnak.A 2x12˝ meg kicsi felület.Kevés megmozgatott légtömeg.
    Persze ez is függ attól hogy milyen zenét játszol.
    Egy akusztikus gitáros zenekarba talán elég,de már egy jazztrióba is kevés.Ha rock/metál akkor meg mintha nem is lenne.Gondold el...a gitáros melléd tol egy 100-as csöves fejet 4x12-es ládával...
    Talán ezt próbáld ki ha lehetséges:
    Marad ez a cucc ahogy van,az előfok jelét meg hangosítsd ki az énekcuccon/PA rendszeren (ki hogy hívja) ha van olyan!
    A hallhatóságon ez is sokat dobna.
    Minden jót!

  • 8.

    Ha nem akarsz még egy hangfalat, akkor a harmincashoz keríts egy műterhelést (ha nincs pre out kimeneted, akkor olyat, amelyik rendelkezik egy megfelelő osztóval is, bár így némi plusz zaj kerül a rendszerbe) és akkor azt csak preampként használva meghajthatod a nagyobb teljesítményű végfokot, azzal meg a ládát.

  • 7.

    Hát,tulajdonképpen építeni kell mellé egy másik cuccot.A 30 Wattos erősítő előfok jelét (Line out,Preamp out,Send) kellene valahogy kierősítened egy erősítővel + ládával a mostani cucc mellett.
    Biztosan tudom hogy ami most van több mint jól szól.De...
    a 2x12˝-ládából nem jön az igazi basszus.(vagyis egy zenekar mellett csak halkan)
    Én elsőre mellé tolnék egy közvetlensugárzó 2x15˝-os öreg Peavey ládát valami tranzisztoros végfokkal, csak próba képpen.

  • 6.

    Igen, a hangerő neha kevés a hangfal viszont bírná. Ezért gondoltam egy végfokra az erősítő után.
    És akkor mi lenne a jó megoldás? Erősítő nem szeretnék cserélni.

  • 5.

    Egyik se helyes, ne köss a végfok és a hangfal közé semmit!
    Amúgy miért szeretnéd ezt?
    Kevésnek találod a 30 Wattot?
    Ahogy nézem a neten ez egy űberfasza 2x12˝-os, neodimium mágneses, 800 Wattos láda, 1˝-os csipogóval.Vagyis könnyű is, hangos is....állat!
    Ez alá illene valami 2x15˝-os mélyláda...mert a 2x12˝ mégiscsak 2x12˝
    Csak az Ohm a bökkenő.
    Ha már van egy 4 Ohm-os ládád, nem illeszkedik mellé semmilyen variáció.
    (1-szer 4 Ohm, VAGY 2-szer 8, ami szintén 4 mert az erősítő párhuzamosít.)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 4.

    naigen, mindent én se tudhatok...
    a kérdező nevében is köszi a figyelmeztetést.

  • 3.

    Sailor: így csak a ˝harmincas˝ terheletlen kimenője fog (el)füstölni...

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 2.

    Asszem mi is elkavarodunk, az ilyen kérdések bevisznek a sűrűbe.
    Először is a 30W bass fejen keresel vonali szintű kimenetet: pre out / rec out /line out / effect send és ezek valamelyikét bedugod a végfok in-jébe. A végfok 4 ohmos hangfalkimenetét pedig a hangfaladba dugod. Szerintem a hangfalon továbbfűzési lehetőség van, tehát a hangfalra csak egy erősítőt köss (ellenkező esetben lehet hogy 3 készülékből jön ki a füst, és amiből kijön a füst az nem műxik többet), a köztes végfoknak igény szerint használhatod az egyik felét (bal VAGY jobb) illetve bridge-ben monoban is (ez a te választásod nem jobb/rosszabb vagy kötelező egyik sem). A lényeg az lenne hogy ne haladja meg a hangfalad teljesítményét, az előbb említett füst miatt.
    Ha jól értettem a kérdésedet.
    Esetleg jó lenne látni fényképet a hangfal csatlakozótálcájáról, illetve az erősítőkről fürdőruha nélkül előröl ÉS hátulról a perverzek kedvéért.

  • 1.

    Sehogy.

    Eredeti bejegyzés megtekintése

GS Aktív