Sziasztok!

Eladó a fentebb említett, használt, felnőtt korú kombó. Nem tudom mire használni, túl nagy és túl hangos, a szomszédok meg nem szeretik a rokkot :(

Nem mai darab - ez a képeken is látszik -, de cserébe masszív, van benne anyag, így ha mást nem, akkor ülni jól lehet rajta.

Komolyra fordítva: amikor hozzám került, erősen piszkos állapotban volt, ezt a részét megoldottam. A korábbi helytelen tárolás következtében a borítás néhol kissé megkopott, valamint a `M` betű egy hangyányit elrepedt.

A belső rész pár eleme, fel lett újítva, vadiúj kondenzátorok kerültek bele, forrasztások javítva lettek. Szerintem fog kelleni cső is. (Egyébként ha effektet kötsz rá, akkor nem kell a csőcsere sem, mert a tiszta csatorna szól cső nélkül is.) A potik az eredetiek - így kicsit recsegnek is. (Sajnos nem találtam ebbe a típusba valót) Lábkapcsoló is jár hozzá. (Szintén az eredeti, kissé viseltes Marshall)

Szerintem összességében jó, talán még színpadképesnek is mondható cucc, annak aki kihasználja a teljesítményét. Cserébe kisebb leginkább TC Electronic Nova System érdekelne, melyre nyilván rá is fizetek.

Igény esetén szállítani tudok: Jász, Csongrád, Hajdú-Bihar megyékben, valamint Budapest és Budakeszi településekre.
Ehhez a hangszerhez gyorsteszt még nem került feltöltésre. Ha vannak tapasztalataid kérjük segíts másoknak, küldjed be még ma!
Teszt feltöltése itt »

A felhasználók által feltöltött összes tesztet itt találod »