Szívás idehaza zenésznek lenni

2015.06.19.

Kizárólag zenélésből a magyar zenészek alig negyede tud megélni, az európai átlaghoz képest pedig leginkább a koncertlátogatások terén vagyunk lemaradva - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

A Pro Art megbízásából készített első magyar zeneipari felmérés alapján a lap beszámol arról, hogy a magyar zeneipar legtöbb bevétele és hozzáadott értéke az élő zenéből keletkezik, az élő zenei bevételeket 28 milliárd forintra becsülik.

Az élő zene a bruttó hazai termékhez 40-50 milliárd forinttal járul hozzá a vendéglátó-ipari és turisztikai tovagyűrűző hatások miatt. Tóth Péter Benjamin, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta, elsősorban a koncertlátogatások számában van lemaradásunk, 727 ezer látogatót kellene visszacsábítani az élő zenei helyszínekre ahhoz, hogy utolérjük az európai átlagot, de ha a kontinens szerte pozitív példaként említett Szlovénia vagy Ausztria szintjére lépnénk, a komplett iparág 20-30 százalékkal bővülne.

Az igazgató szerint idehaza a könnyűzenész-jövedelmeknek 63 százaléka érkezik fellépti díjakból, éppen ezért elengedhetetlen az élő zene jelenlegi jogi környezetének áttekintése a teljes iparág bevonásával. Az összes figyelembe vett jövedelem alapján 8442 magyar zenész szerzett jövedelmet a szórakoztató könnyűzenéből az elmúlt tizenkét hónapban.

A szakember szerint elkeserítő képest fest, hogy közülük 2340-en tudnának kizárólag a zenélésből megélni, a többiek zenélésből származó részjövedelme a minimálbér ötödét sem érte el.


Forrás: index.hu




Kommentek 18
TÖRÖLT FELHASZNÁLÓ
- · 2015.08.16. 11:44:21 #18
Kedves Richard_B
az, hogy nincs ízlés, az azért eléggé szubjektív, kinek mi az ízlés:) engem mint rockzenét szerető gitárost ugyanúgy taszít a morri2 világa, mint a torzítót tökig csavaró, tudálékos hülyegyerekek, akik rockernek mondják magukat. Akkor már inkább Animal Cannibals vagy ABBA.
Amúgy sztem nem visszafordítani kéne (ez olyan, mintha ma egy író idegeskedne azon, miért nem kellenek senkinek a Jókai-stílisban írt regényei), hanem a szépérzéket kéne fejleszteni, és az értékek felé fordítani az emberek figyelmét.
Richard_B
Richard_B · 2015.08.01. 22:42:31 #17
Egyetértek a cikk explicit és implicit állításaival. Azért a közönséggel is komoly gondok vannak, nem csak a zenészekkel. Magyarországon elég nagy részükre igaz, hogy:
1. Nincs pénzük szórakozni.
2. Nincs ízlésük. Nincs fülük a rockhoz sem. Nyálas, igénytelen pop/hip-hop produkciók tetszenek nekik.
3. Otthonülősek lettek (TV és számítógép előtt), nincs is igényük koncertre menni.
Persze hangsúlyozom, ez messze nem mindre igaz, ez csak egy erős tendencia. Visszafordítani évtizedekbe telhet, ha sikerül, mivel a világtendencia is a efelé halad.
TÖRÖLT FELHASZNÁLÓ
- · 2015.07.14. 22:38:53 #16
Sziasztok!

Rákattintottam a cikkre, aztán vmennyire átnyálaztam a kommenteket.
Nagy részével nem értek egyet. A gond valós, de még mindig úgy tesznek/ünk (zenészek), hogy ˝ajj de szar világ, nem tudunk megélni˝, és ennyi.
Szerintem (10 éve foglalkozom zenével, hol aktívabban, hol meg nem, akkor viszont másoknál láttam a helyzetet) az az állás manapság, hogy nem merünk szembenézni a ténnyel: az élő zenének, rock zenének befellegzett. Egyszer mindennek vége van.

Ennek rengeteg oka van:
-gazdasági válság: egy zkr ˝ára˝, turnéztatása, hogy az a pl 4-5 ember megéljen. Ha fejenként havi 200000Ft-tal számolunk, az havi 1 misi. 12 misi évente. Adjon vki 100 koncertet/év... hívja fel egy közepes banda pl a badacsonyi önkót, lemegyünk bazseválni 120ezerért, nagyon jók vagyunk... hát körberöhögik.

-kulturális válság: manapság nem alkotnak maradandót más irányok sem, nézzük a film, vagy az irodalom részlegét. Vannak ezekben is alkotások, de hogy kiket futtatnak, kik kapnak támogatást... és ezek mennyi értéket képviselnek, és kiknek képviselnek értéket... érdekes.

-a rockzenében kevés a kreativitás. Milyen új dalok születnek?! Semmi új, semmi izgalmas, dallamos...

-rétegződés. Van a hörgős, van az alter. Melyiket választod? Mert kell. Ha nem, akkor nem kellesz, sem helynek, sem zenekarnak, nem kell mix, 1 stílus kell. Azért ennyire egysíkúak a mai bulik. A közönség pedig vevő rá, mert kellően elbutult a társadalom, nem csak itthon!

-profizmus, öncélúság. Nem a zene szeretete a cél, hanem az 1mp alatt lefogott hangok tömkelege. Fantasztikus. De a dalod barátom ha először hallom, ha kivesézem, mindenképpen szar. Ez igaz a ma írt számok 99%-ára. Bocsi, ha erős vagyok. Találkoztam vagy 100 bandával, köztük volt 1-2 érdekesebb... A többi minek hőbörög?

-könnyű megszólalási lehetőség: van 100 rongyod, és megszólalhatsz, erősítőt, és egy közepesen jó gitárt már lehet venni 50ért (jó, nem kell a ˝200 alatt nincs gitár˝ lemez, dehogynem). (zenészi) Közösségi oldalak, marha lazán találsz bárkit akivel zenélhetsz.

-barom rockkocsmák jóvoltából az ilyen igénytelen nyomorultak már fel is léphetnek akárhol. Levisz 100 embert az első koncertjére, aztán feloszlanak, sebaj, a következőre úgyis csak 10 lett volna rá kíváncsi. És évente ezt a kört lefutja. A helyek meg ahelyett, hogy válogatnának sokszor (tisztelet a kivételnek) direkt ezekre utaznak... mert aki havonta lép fel, csak 50 embert képes mozgósítani.

-könnyű tanulási lehetőség, net. Régen füllel a tehetségesebbje leszedte a dolgokat, ma már videóról bárki megtanulhat bármit.

-nyilvánosság. Hát én nem sírom vissza az MHV egyeduralmát, ugyanakkor ez a youtube botrány, ha belegondolunk. Tucat lett a zenéből. Ez a tipikus ˝bélyeget gyűjtöttem, egyszer apám hozott egy zsákkal, azóta nem gyűjtök˝-esete. Régen akinek lemeze volt, azokat máig ismerjük. És nem azért mert komcsi volt, hanem mert kreatív. Kéne egy kis szelekció.
Szabó K. Zoltán
Szabó K. Zoltán · 2015.07.03. 11:35:36 #15
dolgozom a következő cikken!

a címe: Szívás Indiában zenésznek lenni

www.photobotos.com
zsugyu
zsugyu · 2015.06.29. 20:21:43 #14
a probléma saját meglátásom szerint egyrészt sokkal egyszerűbb más részről sokkal összetettebb:
- a jogdíjasdi egy belterjes maffia, artisju(den)s eleve a rádiók, tv szerkesztői, fesztivál szervezők ˝választásai˝ hátborzongatóak. Monopolhelyzetük miatt megtehetik, mert a fogyasztók nagy részének ˝megfelel˝ de ha minden nap ugyanazt a 30 számot hallgattatják velük még a szartól is függőek lesznek, illetve elhihetik hogy csak az a jó...
- az élőzenéhez nélkülözhetetlen 3 dolog infrasturktúra (pl. népszerű fellépőhelyek), befogadó fizetőképes közönség, no meg a bandák az elsőből nagyon kevés van, másodikból egyre kevesebb mert aki koncertre megy tapasztalatom szerint tribute zenekarra, befutott zenekarra kíváncsi előzenekart ismeretlent még ingyé se hallgatja meg, pedig tehetséges bandából sztem lenne elég, de az első és második miatt koncertezés nem kifizetődő még akkor sem ha nagy összeget fektetsz be előzenekarosdiba, önköltségesdibe...
MI A MEGOLDÁS? Valahogy vissza kell szoktatni az embereket fiatalokat az élőzene szeretetéhez. Újra éleszteni az egyetemi klubokat lehetőséget biztosítani a kisebb zenekaroknak is.
A fesztiválok is megérnének egy posztot, mindegyiken ugyanazok a fellépők szimultán 6 színpad, ami szerintem nonsense, pláne ha valami kiscsapat vagy és a tankcsapdával egyidőben jáccol másik színpadon
Egyébként a 80as 90es évek hajója elment ma már csak nagy megalkuvásokkal lehetsz főállású zenész mindenképpen megélhetési zenész leszel ami tuti az élvezet és a művészet rovására megy. Ha még össze is kalapálnál egy valag pénzt a slepp (management, hangosítók,roadok) és a konkurencia miatt nem engedheted meg hogy leállj.
Bár lehet hogy rosszul látom