American Deluxe Stratocaster 2003 hangszerteszt

2013.01.21.

Az alábbiakban egy 2003-as American Deluxe Stratocaster hangszertesztet olvashattok. Megírásakor megpróbáltam röviden összefoglalni ezen hangszerváltozat fejlődéstörténetét is, az elfogultság és a tévedés elkerülése miatt minél több információt autentikus forrásból vettem át, természetesen forrásmegjelöléssel.Tartózkodtam a minősítésektől is, hiszen forma, hang, érzés annyira szubjektív dolgok, hogy kár lenne ezért ölre menni bárkivel is.

Ha röviden be kellene mutatni a Fender gitárok Deluxe változatát akkor érdemes elolvasni  Justin Norvell a Fender marketing menedzserének véleményét ezekről  a gitárokról:

"Az American Deluxe modelleket Norvell állítása szerint a kortárs zenészeknek szánták - a modern hangszereket görgős felső nyereggel (némelyiket), SCN (Samarium Cobalt Noiseless) pickuppal, S-1 kapcsolókkal (a push/pull potméter extra hangopciókat kínál), satus hangolókulcsokkal látták el, a külsejük feltűnőbb.” (forrás: Tony Bacon: Fender elektromos gitárok könyve).


A Deluxe változatok jelenleg a 3. generációjukat élik, álljon itt röviden az egyes típusváltozatok ismertetése, ahogy azt a már említett Fender elektromos gitárok könyvében leírva vagyon:
"American Deluxe Stratocaster első verzió (1998-2003)
Három Noiseless logós pickup, lépcsőzetes magasságú hangolókulcsok, kétcsuklós vibrátó.
  • Bundozott jávornyak, vagy jávornyak rózsafa fogólappal, 22 bund, nyakpálcaállító a fej végénél, lépcsőzetes magasságú hangolókulcsok, egy húrleszorító.
  • Test sunburst vagy színes.
  • Három noiseless logós, fehér, hat mágnesrudas pickup (húrláb pickup elfordítva)
  • Három potméter (hangerő, két hangszín) és ötállású pickup váltó, mindegyik a koptatólapon, jack aljzat a test elülső részén
  • Tizenegy csavaros fehér, laminált műanyag koptatólap
  • Kétcsuklós húrláb/vibrátóegység
American Deluxe Stratocaster második verzió (2004-től napjainkig (szerző megjegyzése: 2009-ig)). Három fehér vagy fekete, hat mágnesrudas pickup, lépcsőzetes magasságú satus hangolókulcsok, kétcsuklós vibrátó.
  • Hasonlít az American Deluxe Stratocaster első verziójához, eltérések:
  • Három fehér vagy fekete, hat mágnesrudas pickup (húrláb pickup elfordítva)
  • Három potméter (hangerő nyomókapcsolóval, két hangszín), ötállású választókapcsoló, mindegyik a koptatólapon
  • Tizenegy csavaros fehér, teknőcpáncél vagy fekete gyöngyház laminált műanyag koptatólap vagy aranyszínű koptatólap.”
Itt vetnék közbe egy kis kiegészítést a 2. változatnál említett S-1 kapcsoló hatásáról. Alapesetben, ha a hangerő potin elhelyezett kapcsoló nincs lenyomva, akkor a klasszikus Stratocaster pickup kapcsolást kapjuk, azonban a kapcsoló lenyomásakor a következő kapcsolásokat jönnek létre (1. pozíció a kapcsoló felső állása):
1. pozíció: A nyaki és a középső pickup egymással sorbakötve
2. pozíció:A nyaki pickup és egy speciális kondenzátor egymással párhuzamosan és ezzel a középső pickup sorbakötve
3. pozíció: A nyaki és a hidi pickup egymással párhuzamosan és ezekkel a középső pickup sorbakötve
4. pozíció: A hidi pickup és egy speciális kondenzátor egymással párhuzamosan és ezzel a középső pickup sorbakötve
5. pozíció: A hidi és a középső pickup egymással sorba kötve
Így összeségében 10 különböző pickup kapcsolás valósítható meg.

Az 1. és a 2. Deluxe változatban található Vintage Noiseless és SCN pickupok koncepciójáról ismét Tony Bacon írt pár gondolatot. „A jelenlegi fejlesztések között megtalálható a két, egymásra helyezett, egytekercses pickupokból álló rendszer, az SCN (Samarium Cobalt Noiseless), amelyet a pickup legenda Bill Lawrence segítségével terveztek és a Vintage Noiseless pickupok, amelyeket az EMG egykori munkatársa, Bill Turner készített. Mindkettő a pickup tervezők álmát - vintage hangzás és alacsony zajszint kombinációja - próbálja valóra váltani, méghozzá úgy hogy kiküszöböli a különböző technikai megoldások együttes alkalmazásánál keletkező problémákat.” (forrás: Tony Bacon: Fender elektromos gitárok könyve)

Egy 2. generációs American Deluxe Stratocasterről az alábbi linken látható videó:



Visszatérve a Deluxe Stratok történetére a jelenleg futó 3. verzió 2010-től datálódik és ezen gitárok ugyan megtartották az előző változat jó néhány elemét (pl. satus hangolókulcsok, C profilú nyakkeresztmetszet, S-1 kapcsoló stb.) azonban komoly változáson estek át. Többek között megjelent a N3 Noiseless™ pickup, újrakonfigurálták az S-1 kapcsolót és egy úgynevezett „Passing Line” kapcsolóval is kiegészítették a humbackerrel szerelt modelleket (a kapcsoló lenyomásakor a hangerő, hangszín és az 5 állású kapcsoló kiiktatódik és a direktbe a kimenetre köti a hídi pickupot.).
Az újrakonfigurált S-1 kapcsoló hatása annak lenyomásakor:
1. pozíció: Mind a 3 pickup egymással sorba kötve
2. pozíció:A hídi és a középső pickup egymással sorba kötve
3. pozíció: A középső és a nyaki pickupok egymással sorba kötve
4. pozíció: A hídi és a nyaki pickup egymással ellenfázisba kötve
5. pozíció: A hídi és a középső pickup egymással párhuzamosan ellenfázisba kötve
Egy 3. generációs American Deluxe Stratocasterről az alábbi linken látható videó:



A bevezetőben felvezetett gitárt az eredeti tulaja még Németországban vette, majd egy magyarországi zenészhez került 2005-ben, aki különböző színházi előadásokon és koncerteken használta (country, oldies, western) végül anyagi okoknál fogva került egy régi jó ismerősömhöz, Erdei Jánoshoz 2007-ben. Ö a szombathelyi Spóra, Impact Pulse és Nothing Nada zenekarokban használta. A Spórában főleg clean-re, míg a másik két zenekarban kizárólag torzított hangzásra kellett. Az alábbi két linket hallható a gitár torzított hangzással (Az Impact Pulse felvételein.):





Janitól 2011-ben került hozzám a gitár, több hónapnyi unszolásom hatására hajlandó volt megválni tőle. Sokat nyomott a latba, hogy általam ismert, sőt elismert személytől tudtam egy ilyen kategóriás hangszert megvásárolni. Azóta is egy bundcsiszoláson és a szokásos beállításokon kívül megbízhatóan teszt a dolgát ez a hangszer.

A gitár test égerből készült, melyet két darabból ragasztottak össze. A fényezés magas fényű borostyánsárgás (maple) áttetsző fényezésű. A nyak anyaga juhar, C profilú, és magas, széles (jumbó) bundozással látták el. Számomra könnyen játszható a nyak, az ember kezébe simuló. Magát a hangszert kézbe véve és akár erősítő nélkül is megpengetve rögtön lehet érezni, hogy a kommersz gitárokhoz képet ez más dimenzió. A nyakon kifejezetten érezni lehet a gitár rezonanciáját. A gitár festésről annyit, hogy anno a Fender szervizesek említették, hogy a test és a nyak csatlakozásánál hajlamos a felválásra (világosabb hólyagként jelentkezik) ez a hiba ennél a gitárnál is jelentkezett. A nyak anyaga jávor, rózsafa fogólappal, a nyak kompenzált rádiuszú, azaz a magasabb fekvéseknél a húrok nyújtásánál nem ,,hal el” a hang. Apró, de hasznos változtatás a nyakrögzítő lemez egyik sarkának lecsapása, de így megkönnyíti a nyakon a hozzáférést a magasabb fekvésekhez. Külön kiemelném a nyakrögzítő lemezen található furatot, ezen keresztül érhető el Fender által Micro-Tilt™ rendszernek nevezett, a nyak a gitártesthez képesti dőlésszögét befolyásoló imbusz belső kulcsnyílású csavar (1/8”-os kulccsal állítható, a mellékel kulcs látható is a nyílásban). (Természetesen az állítás előtt a nyakrögzítő csavarokat meg kell lazítani.)



A gitár gyárilag satus hangolókulcsokat kapott. Így tényleg gyorsan megoldható egy húrszakadás esetén a húrcsere, illetve a hangolást is jobban tartja a gitár. A húrcserét könnyíti meg a hátsó, takarólemezen kialakított nyílás mely révén a húr könnyen kifűzhető a tremolóblokkból. Apropó tremolóblokk, a gitár acéltőkés tremolóblokkal rendelkezik, szerintem ennek az előnyét és hatását anno a Squier tremolóblokkos cikkben kellően kielemeztük. A tremolókar nem menettel csatlakozik a tremolóblokkhoz, hanem „,bepattinthatós” azaz csak tengelyirányban kell erősebben betolni vagy kihúzni a rögzítéséhez vagy eltávolításához. A nyak felső nyerge csontból készült (fender specifikáció szerint: Synthetic bone). A S-1 kapcsoló a Deluxe Stratocastre gitárok 2. változatnak megfelelően van bekötve. A kopatólapot leemelve láthatóvá válik az elektronika felépítése. Külön figyelmet érdemel, hogy milyen gondosan árnyékolták le az elektronikát. A testbe mart üregeket, külön grafittartalmú árnyékoló festékkel kenték ki és látható a festékfelületéhez csatlakozó fekete testvezeték is. A koptatólapot is az árnyékolás miatt az általában elterjedt hangerő és hangszín potik környékéhez képest jóval nagyobb területen vonták be fémfóliával.



Két fontos észrevételt is tettem a gitár szétszerelésekor,egyik az hogy a pickup borításon található SCN jelölés ellenére nem a Samarium Cobal Noisless pickupokkal van szerelve a gitár. Ezek a Fender gyári rajzai alapján (No: 010-1400/02 (rev date: 04/15/04) forrás:fender.com) 3 vezetékesek és a történeti áttekintés is 2004-től datálja megjelenésüket. A 2003-as gyártási szám alapján is ezek 1. generációs Deluxe Noiseless pickup-ok (No: 010-1000/02 (rev date: 04/05/00) forrás:fender.com). Ezen pickupokat a Fender úgy jellemzi, mint lesarkított Alnico 2 póluscsapos, zománcszigetelésű tekerccsel kiakított pickupok, melyek „single-coil” hangszínűek, de ugyanakkor zajmentesek. „Stacked single-coil” kialakítású tekercsek (azaz valójában két egymásra helyezett tekercsmagból épül fel (forrás:fender.com). A másik észrevételem az volt, hogy a pickupok testelt, „elmenő” fekete kábelei a pickupokon lévő másik kivezetéssel is össze vannak kötve (lásd mellékelt képen). Utána mérve kiderült, hogy a póluscsapjai is le vannak testelve a pickup alján lévő panellel (alaplemezzel, ami valójában egy FR4-hez hasonló anyagú műgyanta-üvegszálas panel réz vezetősávokkal) együtt. A gitár összeszerelt állapotában is a hangszedők mágnesepóluscsapjai és pl. a jack-aljzat tartólemeze között rövidzárat lehet mérni. Ez is egy kis adalék a pickupok „noiseless” kialakításáról.

Aki áttanulmányozta a Deluxe Stratocaster gitárok rövid történetét, és összevetette a tesztelt gitárról készített fotókkal, annak feltűnhet, hogy a 2003-as gyártási időponthoz rendelt 1. verzióhoz képest eltérő a gitár. Hiszen a már ismertetett történeti áttekintés alapján a 2. generációsok jöttek ki S-1 kapcsolókkal. Mivel 100%-ig biztos hogy a gitár nem lett módosítva, ezért azzal a feltételezéssel élek, hogy az 1. generációs gitárok gyártási idejének végefelé (azaz 2003-ban ) már történtek gyárilag olyan kivitelezések, melyek a 2. generáció egyes jellemzőit (nevezetesen az S-1 kapcsolót) használták.

A cikk végén az hallható hangfelvételen a S-1 kapcsoló lenyomott állapotában vettem föl 5 különböző kapcsolóállásban hangmintát. (Az 1-es (felső) kapcsolóállástól haladva lefelé.)
Reményeim szerint ezzel a cikkek segítettem egy kicsit jobban megismertetni ennek a Fender gitárnak a történetét. Váljék hasznotokra. 



Szerző: Bődi Béla

Kapcsolódó írások


- További hangszertesztek
- Felhasználóink által beküldött Gyorstesztek
- Bronz tremolótőke csere Squier Stratcaster gitáron
- Squier Stratocaster Standard átalakítás



    Kommentek száma - 6
  • 6.

    Kedves Béla!
    Most találtam meg cikket, gratulálok a tesztalany beszerzéséhez.
    Egy 2009-es hss-el rendelkezem, kérhetnék egy kis segítséget?
    Üdvölettel: Laci

  • 5.

    A pickup nagyon scn-nek néz ki:
    axeblaster.com/
    a Vintage Noisless:
    en.audiofanzine.com

  • 4.

    Nagyon alapos cikk, gratulálok.
    Én egy kicsit több személyes benyomást, a saját véleményedet kicsit hangsúlyosabb megjelenését a rendkívül részletes technikai elemzés mellett vártam volna még mondjuk, de így is kitűnő lett!

  • 3.

    Tökéletes cikk!
    Minden benne van aminek kell lennie és elég részletes is.
    Gratulálok, szép és alapos munka. :)

  • 2.

    Kedves golya!
    Köszönöm, igyekeztem aminek csak lehetett utánanézni, máshonnan leinformálni. Üdv: Béla

  • 1.

    Szerintem nincs mit belekötni (talán azért is van ilyen csend :-DDDD
    Gratulálok az íráshoz, alapos munka.