
Erősítők, hangosítás
Erősítők kiválasztásával, szerelésével, építésével foglalkozó fórum. Színpadi hangosítás témában lehet értekezni.
@tóth csaba65 (#2995): Igen, az kétségtelen, a közepes ugyanolyan közepes marad mindig. Mindenben.
Az akusztikus hangszerek kihangosításánál az a cél, hogy ne vedd észre. Tehát, úgy hangosítson, hogy ne szóljon bele a hangképbe. Ezt baromi kevés cucc tudja igazán jól.
Az, hogy te nem hallod a különbségeket, a te problémád, ezt már többször (állandóan) kifejtetted, ezzel én nem tudok mit kezdeni, még akkor sem, ha szerinted ez egy erény.
Ha valaki tud játszani, az jól játszik. És egy szar cuccon szarul fog szólni, egy jó cuccon meg jól. Hiába hozod ezt föl érvként, egyszerűen nem igaz, nincs összefüggés, mint ahogy az sem igaz, hogy a közepes cuccon ugyanazt fogod hallani, mint a profi cuccon. A cuccától ugyan nem lesz jó senki, de ha szar a cucc, az ront a produkción. A legjobbakén is.
Ez ugyanaz, mint a felvételek: én is fogom hallani, ha valaki jól játszik, a legótvarabb amatőr felvételen is, de ha ugyanaból a produkcióból van profi stúdió, vagy koncertfelvétel, azt fogom hallgatni, mert annak van igazán élvezeti értéke.
@Flór Gábor (#2993):
Azért a roland cube meg pl a line6 szintén legegyszerűbb spider sorozata és egy csöves közép árkategóriás kombó között hangzásbsn közel sincs akkora különbség, mint egy vermona meg egy felső árkrtegóriás csöves motyó között :-)))
Arrôl nem is beszélve, hogy kötve hiszem, hogy itt valaki is rádióra kötött gityóval gyakorolna otthon, és csak tétovázás miatt nem vesz egy marshallt helyette :-))))
Ami pedig az akusztikus hangszerek kierősítését illeti, részemről sosem volt tiszta, hogy mi a cél pontosan olyankor, amikor muszáj kihangosítani egy akusztikusan szépen szôló pl gitárt?
Egy elektromosnál nincs ilyen kétség bennem.
A mindenkori előadott nóta szinte megköveteli, hogy milyen hangzásvilágot próbáljak kitekergetni, összeeffektezni. Erre egy 20 000 Ft-os használt bullet strat meg egy használtan 30 000 Ft-os roland cube vagy egy spider IV kombó a legtöbb esetben maradéktalanul megfelel bárki kezében, aki tud gitározni. Aki nem tud, azon meg egy milliós mesterhangszer meg egy milliós csöves butik erősítő meg 2 tûlképzett hangmérnök se segít :-)
Akusztikus gitárok között nem tudom hol van az ilyesféle minimum és hol esne le az én állam bármitől is :-(
Egy kicsit hegedülök is....īgy máshogyan (más füllel) hallgatom ami hegedűn szólal meg.
És egy ˝szimpla˝ mesterhegedű, meg egy pl stradivari közt nem hallok semmi pozitiv illetve negativ jelzővel illethető különbséget, miközben bármely két különböző hegedű hsgját én is különbözőnek hallhatok.....már amennyi stradivárit én hallottam életemben :-)
De a hegedűs játékát mindenen áthallom. Szar felvételen, nem a legszerencsésebb akusztikájú helyen, bárhol.....emiatt azt gondolom, hogy nincs az az akusztikus gitár kierősítő bármi, amitől az én állam megmozdulna lefelé :-) de ha egy általad ennyire kiemelkedően jónak ítélt cucctól bárki boldogabb lehet, én vele örülök! Viszont, ha egy ilyen ketyere hiányát érzi valaki a kiteljesedése akadályának azt hangosan körberöhögöm :-)))) én egy ennyire ˝eccerű gyerek˝ vagyok :-)
Elektromos gitárral ugyanígy vagyok: amit valaki nem tud eljátszani egy rendesen beállított corton meg egy működőképes pl behringer modellezős kis kombón, azt szerintem máson sem tudja.... hallom én azt hogy mitől más egy vox kitekerve, mint egy modellezett ˝brit combo˝ hangszín, vagy egy tube screamer által feljavított olcsóbb cucc hangja. de egy rendes gitáros kezében és egy basszeros meg egy dobos mellett soha nem kelt hiányérzetet ha nem eredeti vox-on szól a nekem tetsző zene gitárszólama/szólója.... ha meg még a zene se tetszik, akkor még a gitáros ügyessége/tehetsége se segīt nemhogy egy jôlszólós cucc.....a zene annyira az első szåmomra, hogy minden más csak elvenni tud belőle....ettől a hozzáállásomtól sajnos a jazz standardok, a gépies rock klisék, és a feldolgozott népzenék eleve kiesnek a ˝bárhogyan is értékelhető˝ kategóriából ....tehát a zenei felhozatal zöme számomra indiferens . csúcshangszerrel, brilliáns tudással, az ideálisnál is jobb hangosítással pont úgy, mint közepes hangszerekkel, közepes tudással és közepes erősítéssel... :-(
@tóth csaba65 (#2992): Ki tud jönni, de sajnos az van, hogy olcsó húsnak híg a leve itt is. Ez nem ízlés kérdése, nem úgy van, hogy nekem bejön a Vermona, mert olyan az ízlésem, azt annyi. Ha bejön a Vermona, baj van, vagy hallás, vagy tudás, vagy igény szintjén. Persze, lehet úgy is zenélni, mi is a csöves rádióra dugtuk rá tuhellel a Jolanat először, de aztán ez hamar elmúlt.
Ahogy a végén írtam: ár kérdése, és nem arra gondolok, hogy ha drágán adok valami fost, az jó lesz. Hanem azt az árkülönbséget kell megfizetni, ami tervezésben és kivitelezésben mutatkozik meg. Volt szerencsém pár custom erősítőt kipróbálni (egyik sem az én árfekvésem volt), meg volt top kategóriás erősítőm nem egy, úgyhogy sajnos bazi nagyok a különbségek. Nekem van egy lélektani határ, ami alá nem megyek minőségben, ez szerencsére még pont a megfizethető kategória, de abban a pillanatban, hogy annyim lenne, amennyim nincs, váltanék fölfelé. És ez nem sznobizmus, hanem tapasztalat. Mert ha csak az akusztikus vonalat nézzük, egy AER és egy Roland között már bizony mérföldes különbségek vannak, az AER javára. És akkor ezek mellé beteszel pl. egy Nyerges féle full csöves (! ) akusztikus kombót, és áll leesése következik be.
@Flór Gábor (#2991):
Pontosan!
Azért tolakodtam ide a magam szerény példájával, hogy mutassam: van olyan elvetemült, aki nem hall POZITIV különbséget csöves és tranyós, és/vagy modellezős között...vagy ha igen (mint pl én is, Te is, mindenki más is) akkor meg az van, hogy hol az egyik tetszik kicsit jobban, hol meg a másik... hol ezért, hol meg azért :-)
Tehát: különbség van...de az előjel sokkal inkább az adott körülményekben, és (sajnos) többnyire a bekerülési árban keresendő/található meg végül... :-)
ebből ki tud jönni olyasmi végeredmény is, hogy esetleg egy gitáros/zenész társunk elégedettebb egy olcsóbb tranyós vagy digitális cuccal, mint egy másik egy vagyont felemésztő ˝etalon˝ csöves motyóval.... ízlések és pofonok....
@tóth csaba65 (#2988): Ez egy örök téma, és addig lesz, amíg az ember hallószerve, agya, gondolkodása, valamint az elektromos erősítés létezni fog.
Én csináltam vaktesztet egy kurzuson, csöves, nem csöves, digitális, tranyós stb. erősítőkkel. Mindenki megbukott rajta, pedig profik, amatőrök voltak vegyesen (én is buktam). Mégis, ha tudom, hogy min játszom, ˝hallom ˝ a különbséget.
A különbség amúgy nyilván létezik, teszteltem hangszigetelt környezetben spéci kombókat, és volt különbség. De a valódi különbség nem a csöves/digitális/tranyós között volt, hanem a drága-olcsóbb-olcsó között.
@Lightweightguitaramp (#2984):
Lacának szántad, de engem is érdekel ez a téma :-)
Érdekes dolog ez a ˝hiányzik a hangzás alja, meg a teteje....odalesz a dinamika˝ érzés :-)))
Nem mintha nem hallanék különbséget erősítő és másik erősítő között én is...csak én ilyeneket nem hallok (épp az ellenkezőjét viszont igen...egy tranyós cucc sokkal tranziensebb, gyorsabban és dinamikáját tekintve is határozottabban követi a húrok jelzéseit, mint egy csöves motyó...szerintem...az én fülem szerint...ami ráadásul hol tetszik nekem, hol meg nem... :-) Fura módon, nekem a legszebb fender clean hang egy tranyós frontman 212-esből jött ki. nekem az az etalon.....biztos tranzisztoros rádión hallgatott gitárzenét anyám szoptatás előtt a `60-as években, így az anyatejjel szívtam magamba? nem tudom...:-)))))
Egy modellezős cucc , szerintem, (van behringerem ami analóg módon modellez, meg line6-om is, ami meg digitális módon utánoz csöves karakterisztikát...sőt, van egy mosfetes cuccom, amiben a tranyók egy része ˝mező vezérelt˝, és mint olyan, úgy viselkedik, mint pl egy cső. ) nem jobban vagy rosszabbul szól, de még csak úgy isten igazából másként sem... ..és azt, amit ez az ielinkelt cucc produkál, még a legegyszerűbb erősítőm is tudja....semmi külcsi... ha csak erre keresel megoldást, ne költs egy vagyont ilyesmire ! :-)
de....aki hallja a különbséget annak biztos fontos pont az a különbség, amit hall.... :-)
A tube screamer pedál ˝elektronikája˝ szó szerint halál primitív....csak tranyókból meg diódákból áll és abból sincs túl sok benne :-)) •...sehol egy cső, vagy ilyesmi...és mégis egymillió csöves gazda használja a csöves cucca ELŐTT, hogy igazán szép ˝cső sikítást˝ tudjon produkálni :-))))
és még két gitár sem szól ugyanúgy, ugyanazon az erősítőn és ugyanazon a beállításon. De én ebből sem a gitárra, sem az erősítőre nem tudok ítéletet hozni.... egyszerűen mindig azt nézem-figyelem-keresgélem, hogy ami adott páros (gitár+erősítő) abból ki lehet-e tekergetni egy csomó jó hangzást., Önmagában jó hangzást! Azt írod, hogy szereted a jazz chorust. én is! az egyik kedvencem a roland cube....imádnád Te is! mindent tud, amit otthon, vagy kis koncerten tudni kell! jazz chorust is, fenderes csilingelést is, meg komoly hi-gain-eket is. Máig bánom, hogy csak két gombos lábpedállal megy...és emiatt nem azt vettem. mert most otthonra már bőven elég lenne az is, és nekem a legjobban tetszik....
csak akkor tudnék verdiktet hirdetni, ha az egyik gitárral lehetne jó soundot/soundokat kitekergetni, a másikkal meg nem, ugyanazon az erősítőn.. Akkor azt mondanám, hogy az egyik gitár jó, a másik rossz. Vagy fordítva: ha ránézésre két jó gitárral sem találnék használható soundot egy cájgban, akkor rávágnám, hogy az az erősítő egy szar.....
De, amelyik párossal lehet szép/jó soundokat produkálni, ott mindkét fél JÓ. két JÓ közül meg MINDIG AZ ENYÉM A JOBB...mert az enyém :-))) mire mennék vele, ha mindig mások cájgja után (vagy csaja után) epekednék??? :-))))
Az utolsó gondolat: Ha nem egyedül gyakorolgatsz, keresgélsz soundokat, hanem van melletted egy-két másik gitár-basszgitár, dob billentyűs, pláne ének, akkor az a frekvencia sáv, ahol a Te gityód produkálja magát kb olyan mint az M7-es egy júliusi hétvégén.....totál zsúfolt....mindenki mindkét sávban igyekszik előre, hasztalan.... úgyis az IFA lesz a győztes a külső sávban, és az őt előző trabant a belsőben ! :-)))) Tökmindegy, hogy BMW-vel vagy Ferrarival cammogsz a dugóban....
@laca, Orosz laca vagyok. (#2967):
Érdekes kérdést feszegetsz - legalábbis nekem. Van a csöves hangzás, a dinamikájával, és egy olyan hangképpel, amiről - teljesen mindegy hogy high-gain vagy tiszta hangról beszélünk - mindenki azt gondolja, hogy az az igazi gitárhang. És ez teljesen így is van. Ha modellező a cucc, úgy akar szólni mint... bármi, ami csöves. Persze vannak a tranyás erősítők közt is etalonok, Roland Jazz Chorus pl. - de lényegesen kevesebb ilyet lehet találni, mint csövest. Nagyjából a modellező cuccok esetében mindegyiknél ezt úgy szól mint a... bármi, csak mégsem dolgot hallottam. A hang aljából meg a tetejéből mindíg eltűnt valamennyi. Dinamika sem úgy szólt, mint az egy zsinórral be a csövesbe kategória. Persze, ezek a cuccok nem is arra valók, hogy egy - vagy pár - hangot igazán jól tudjanak, hanem hogy ugyanaz a hangszer meg tudjon szólalni a lehető legtőbbféle képpen. És ha van egy ilyen modellező bármid, akkor már csak néhány paramétert kell beállítani a képernyőn/kijelzőn, hogy el tudd menteni a patch-et és gitározz. Persze játszhatsz akárhány különböző stílusban.
Szóval a csöves hangzásnál jobbat még biztosan nem csináltak, de napi 2-3 helyen megjelenni egy csöves cájggal nem feltétlen egyszerű. Jobbára a már mások által leírtak miatt, kicsit kényes a cucc ahhoz, hogy rohangálj vele, nem árt az ilyet szervízelni időnként - főleg ha tényleg kihasználod -, egy nagyobb cuccnál az sem baj, ha valaki pakolja neked/helyetted.
Na én pont úgy voltam vele, hogy kellene valami, amit egyszerű használni, mint a csöves erősítőt, hangban pont azt vagy legalább nagyon közelit tudja, de az sem gond vele, ha egy napon három helyen kell megszólalni. Szerintem találtam pár ilyet, de majd az idő eldönti, hogy mennyire...
@tóth csaba65 (#2982): Párhangos témákra, meg betétekre hamar rá lehet érezni (kb. ennyire, mint a videón), de a komoly használathoz idő kell. Én gitáron próbáltam, marha jó, egy akusztikusgitár fesztiválon tolta vele valaki, onnan kaptam kedvet, de aztán fölismertem a korlátaimat. Nekem ez volt valahol a célkitűzés:
De ha csak ennyit szeretnél, mint a basszusos videón, nyugodtan vedd meg.