Kramer Baretta FR 404 - Elektromos gitár

Price: 100000 Forint (€277)
Release/Production Year: 1998
Place/Nature of Purchase: Használtan, az USA-ból behozva.
9.2
Total Score

Technical Features (Basic Information and Design)

Kezdésnek egy kis Kramer történelem a tisztánlátás miatt!
Ez a Baretta nem ˝AZ˝ a Baretta, ugyanis a Kramer legendás csúcskorszakában, a 80-as évek közepén kihozott Baretta az egy teljesen más karakterű gitár volt mint ez, a teszt alanyát képező Baretta FR404! A régi Baretták csavarozott nyakúak voltak és egyetlen (jórészt) Seymour Duncan SH4 JB humbuckerrel szerelték őket, és egy nagyon karakteres, ízig-vérig rock hangzással váltak legendássá!
Mivel a Kramer cég a 90-es évek legelején becsődölt, a jogok, néhány csűrcsavar után, végül a Gibsonhoz kerültek (még Michael Jackson is volt a tulajdonosa a Kramer jogoknak)! A Gibson 1998-ban egy teljesen új portfóliót dobott piacra és immár kizárólag koreai gyártással készültek a Kramer gitárok. A távolkeleti gyártás azonban ebben az esetben nem volt egyenlő a silány minőséggel, sőt, így bő 20 év távlatából nézve kijelenthető hogy meglepően jó minőséget sikerült produkálni. Persze, mivel egy hangszerrel kapcsolatban több a szubjektum, mint a tárgyilagosan mérhető érték, ezért ez a kérdés is mindig vitatott marad.

Nézzük tehát a Kramer Baretta FR404S modelt!

Ez a gitár koreában készült 1998-ban. A nyaka 25,5˝-os, 22db, jumbo méretű, nikkel-acél bunddal, 16-os rádiuszú, ˝neck-thru˝, azaz testen átmenő, háromrétegű, anyaga kanadai juhar, indiai rózsafa fogólappal. A nyak eliptikus ˝Slim Taper˝ profilú, rádiusza a katalógus szerint 16˝-os!. A test anyaga észak-amerikai éger, a festésről pontos információm nincs, de poliuretánra tippelek.

A gitár formailag superstrat, a valamikori Stagemasterekre hajaz erősen (az átmenő nyak miatta is), szerintem kései Stagemaster modellek alapján tervezték, a fejformát pedig a korai Pacer sorozattól vették át (Classic headstock) és ellátták szépnek nem, de egyedinek mondható Gotoh Jolly Roger ˝skull & bones˝ kulcsokkal. Ezek igazán exrtavagáns kulcsok, de felvetődik a kérdés, hogy ˝vajon mire gondolt a költő˝? :-D
Ide még annyi kiegészítést kell tennem hogy ugyanez a modell kicsit később már készült a ˝hokiütő˝ fejjel és hagyományos kulcsokkal.

A tremoló Floyd Rose rendszerű, a Schaller Floyd illetve a Floyd Rose II tremolóval megyegyező méretű Kramer ˝Floyd Rose licensed˝ rendszer. A nyaki satu 41,4 mm-es, R2-es méretű. Megint csak egy személyes megjegyzés, de engem kiver a víz ezektől a felülről, két apró csavarral rögzített satuktól. Nem igazán értem, hogy ha már amúgy az egész gitár rendesen össze van rakva, akkor miért kellett spórolni a satu tisztességes rögzítésével? Az átmenőcsavaros megoldás szerintem ezerszer biztosabb

Egy hangerő és egy ˝push-pull˝ hangszín poti található a gitáron valamint egy háromállású ˝LP˝ pickup kapcsoló. Én alapvetően nem használom a hangszín potit, de ennél a gitárnál még egy felezős hangszínpotival már tényleg minden igény kielégíthető lett volna.

Gyárilag két felezhető, nagyjelű, passzív, kerámia mágneses, Kramer QuadRail humbucker hangszedővel szerelték. Ezeket ismereteim szerint a Bill Laurence cég gyártotta a Gibsonnak a Kramerekhez. Az egész gitár elsősorban súlyosabb zenékhez lett tervezve, de ezek a hangszedők alapban is sokoldalúak és a felezhetőség miatt szinte minden hang kitekerhető belőlük, a szép tisztáktól a zúzós metálig. A fent leírt kezelőszervek miatt sajnos nem lehet keverni mondjuk a hídi humbuckert a felezett nyaki hangszedővel és fordítva, pedig abban lennének izgalmas megoldási lehetőségek, így vagy a hídi, vagy a nyaki, vagy mindettő egyszerre használható, humbucker vagy felezett módban, vegyesen nem.
Az én hangszerem annyiban módosításra került hogy a gyári hangszedők helyett két egyedi Matt Custom - Iron Man humbi került beépítésre. Ezek sajnos nem felezhetőek, viszont a Seymour Duncan P-Rails-hez hasonlóan, két eltérő méretű, Neodimium mágneses tekercset tartalmaznak, így a single coil és a humbucker hangszedők egyfajta keverékét adják.
9

Sound, Audio Characteristics

A játékérzet számomra ideális. A nyak profilja nem kifejezetten sportos, papírlap vékonyságú, de semmiképpen sem vastag lapátnyél, ez az én ˝hurka˝ ujjaimnak pont jó. Az átmenőnyakból adódóan a magasabb fekvések is nagyon kényelmesen elérhetőek. Használtam csöves és tranzisztoros erősítővel is mindegyiken határozott, erőteljes soundra képes. Egy alkalommal egy ˝vak teszt˝ keretében egy Kramer találkozón, a legjobb hangú gitár címét is elnyerte és ami nagyon fontos, az eredeti hangszedői voltak akkor még benne. Ennek az értékét még növeli hogy a Krameresek eléggé makacsul ragaszkodnak a ˝legendás Kramer hangzáshoz˝ és a mezőnyben több eredeti USA Kramer mellett lett ez a gitár a győztes!
Nem zajos, nem recseg, kicsit érces a hangja, de mint írtam fentebb, alapvetően metálra született! Koncert vagy stúdió felvételekről visszahallgatva is tetszik a hangja.
Alapvetően én a két végállást használom, kíséretre és jórészt szólóra a hídi, tiszta bontásra, ˝gurulós˝ szép szólókra inkább a nyaki hangszedőt. A clean hangja mind az eredeti, mind a jelenlegi hangszedőkkel (főleg a nyaknál) nagyon szép!
9

Quality, Performance

Használtan vettem, de szinte vadonatúj, bolti állapotban volt. Az elmúlt hat évben azért néhány kisebb karc került rá, de a 23 évéhez képest bizony még most is gyönyörű!
A szerelékek minősége szinte kifogástalan. A tremoló szépen karbantartva szépen teszi a dolgát, lehet nyűni, nem hangolódik. Egy alkalommal volt gondom a hangolódással, de azt a felső satu rögzítésének kilazulása okozta, a hibát pedig gyorsan sikerült orvosolni. Szokták szidni a Floyd Rose licensed tremolókat, de én nem panaszkodhatok erre sem. Volt 20 évig Original Floyd Rose-os gitárom, de ezzel a Kramer tremolóval sincs semmivel sem több gondom. Oda kell rá figyelni, nem kell szétbarmolni a tőcsavarokat, időnként meg kell olajozni és hosszú évekeig teszi a dolgát szépen , pontosan.
Egy alkatrészt kellett eddig cserélnem mégpedig a háromállású ˝LP˝ kapcsolót, az megadta magát.
Négy éve újrabundoztattam, de inkább csak azért mert olyan ember csinálta akiről addig csak jót hallottam, amúgy még évekig bírta volna az eredeti bundozás. Sajnos hiába a barátság, hiába a nagy bizalom, az új bundozás, bár elsőre jónak tűnt, messze nem bírja úgy a strapát mint az eredeti, hamarosan eljön az ideje az újabb bundozásnak. Ez értelemszerűen nem a gitár ˝hibája˝!
A hangszer egész kidoglozottsága nagyon szép, az illesztések pontosak, a szerelékek jók!
9

Reliability and Durability

Kiváló koncert hangszer, vigyázok rá, de nem mondanám hogy búra alatt tartom, mégis megbízhatóan teszi a dolgát! Bár mindenhol festett, lakkozott, így nem látom az anyagát, de nem uszadék fa az érzékelhező! Szépen rezonál a test, erősítő nélkül is ˝hangos˝, ezt a nejem szóvá is teszi amikor fülesben gyakorlok! :-D
10

General Impressions

Klasszikus hard rockot, néha metált játszom rajta és mindegyikben nagyon otthon van. Három évtized tapasztalattal a hátammögött azt mondom hogy ez egy kiváló hangszer, messze többet ér mint amennyiért nagyritkán lehet vele találkozni a piacon (140-180 ezer között látom felbukkanni néha)!
Így hogy némileg át lett alakítva soha nem fogok megválni tőle, de mellé egy kicsit másabb, finomabb karakterű gitárt szeretnék venni! Ez egy erőgép! Üt, vág, hasít, és persze tud finom is lenni, de olyan férfiasan finom! :-) Szóval vele van az erő! :-)
9

Video