Nirvana `89 by Evermind a Muzikumban!

A Nirvana a Bleach c. bemutatkozó albuma megjelenését követően 1989 őszén elindult első Európa-turnéjára. Az akkor még a hazájában is teljesen ismeretlen zenekar november 21-én, egy keddi napon érkezett meg a rendszerváltás lázában égő Magyarországra. A Petőfi Csarnokban adott koncertjüket azóta is legendák övezik. Az utókornak mindössze néhány fénykép és homályos emlék maradt fent erről a grunge-történelmi eseményről, még csak az elhangzott dalok listája sem lelhető fel. A visszaemlékezések szerint a koncert rövid és erőtlen volt, a csekély létszámú közönség végig gerjedő hangszereket hallhatott, és ideges zenészeket láthatott a színpadon.

Ezzel szemben Kurt Cobain, Krist Novoselic és Chad Channing egy nappal korábban Ausztriában, Linz Kapu nevű klubjában egy igazán erőteljes és zúzós koncertet adott a sógoroknak, amelyet teljes egészében rögzítettek VHS-re! Az osztrák közönség ezen az estén nem csak a Nirvana korai, ellentmondást nem tűrő nyers előadásmódjával és súlyos riffjeivel ismerkedhetett meg, hanem a később a zenekart világsztár státuszba emelő Nevermind egyes dalainak kezdetleges változatait is hallhatta!

Készüljetek egy igazi időutazásra, ugyanis a debreceni Evermind 2026. november 20-án ezt a koncertet hozza el nektek teljes egészében a Muzikum Klub színpadára!

Jegyek már kaphatók a Tixa rendszerében: www.tixa.hu

Dátum, helyszín:
2026.11.20. (péntek), 20:00
Muzikum Klub
1088 Budapest, Múzeum u. 7.
www.muzikum.hu
GS Active