Szerintetek ez csalás lehet?

Sziasztok! Tegnap megismerkedtem Dávid Krisztinával, aki a barátjával, Mateusz George-al érkezett Grúziából (mai nevén Georgia, de nem erről énekel Ray Charles). Azután érkeztek hozzám, hogy meg akarták venni az összes hangszeremet, dupla áron, pedig nem is hirdetem egyiket sem. Én nagyon örültem (mert a sok pénz az jó), annak ellenére, hogy el kellett előre utalnom 10000 eurót, mert a repülőre csak úgy tudtak felszállni, ha megmutatják a pilótának a pénzt. De ezt a pénzt ők elutalták nekem előre PayPalon, erről mutattak is fotót, a PayPal jellegzetes juhászkutya logójával, tehát biztosan eredeti volt. A számlámon ugyan nem láttam, de nem aggódtam, ilyen ez az internet, lassú.
Ma szerencsésen megérkeztek, két szimpatikus feketebőrű grúz, de hát tudjuk, ez a Georgia már csak ilyen, sok fekete lakik ott. Azt mondták, hogy a házamat is megveszik 1000000 euroért (szintén elküldték PayPalon, láttam a fotót), csak adjak még 20000 eurót, aztán menjek le a Western Unionba, ott utaljak el még 10000-et a címükre, mert a grúz nagymamájuk csak akkor tud jönni, márpedig a nagyi nélkül szomorúak, meg a nagyi is nélkülük, és én azt nem szeretném, ha egy idős asszony szomorú lenne. Így el is indultam, megtettem, amit kértek, de valahogy most nem jutok be a lakásba, nem jó a kulcsom, elromlott, vagy mi. Úgyhogy a MacDonaldsból írok, mert elkezdtem gyanakodni, szerintetek ez csalás lehet?
    Number of comments - 22
  • 22.

    Én megírtam nekik, hogy befizettem, meg elküldtem nekik egy kamu western union bizonylatot, amit a neten találtam. Sajna nem reagáltak, én meg jól szórakoztam :)

  • 21.

    Már H.G. is megmondta, h kis hazánkban az egy főre eső bunkók száma kettő, de - szerintem - Géza bátyánk ebben tévedett: ez csak alsó korlát...

  • 20.

    Köszi, Gábor - feldobtad a napomat! :-)

  • 19.

    Tanulni, tanulni, tanulni....

  • 18.

    Békén hagynak. Csak nem engednek be.

  • 17.

    Szegény Flór Gabi...Már a mekiben sem hagyják békén.

  • 16.

    Már a meki sem az igazi ! (Lehet, hogy aki nem Facebook tag , nem fogja látni)

  • 15.

    Nem, bezárt a meki este, és reggel nyitáskor nem engedtek vissza. Pedig mondtam, hogy ha adnak 100 eurot, akkor veszek tőlük hamburgert 200-ért.

  • 14.

    Még mindig a Mc`Donalds-ban vagy? Mire fogod költeni a sok péézt?

  • 13.

    Nekem eddig minden üzletem működött velük, adnám is a ˝+˝ -ot ha lenne itt profiljuk.

  • 12.

    Bocsi! Hirtelen csak ezen a poszton (no meg persze a neven) akadt meg a szemem. Most már megtaláltam, hogy merről fúj a szél, köszi!

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 11.

    Máté: Csak annyi, hogy eddig imádta a grúzokat és volt hol laknia. :))) Viszont a választ az üzenőfalon keresd. Ő volt az első aki szóvá tette azt, hogy egyes emberek mennyire manuális gondolkodásúak. Persze mindezt szépen és viccesen tálalva. :)

  • 10.

    Igazán nem akarok ünneprontó lenni - pláne annak tekintetében, hogy én is jót kacagtam -, de van valami külön apropója, előzménye, oka ennek az írásnak? Vagy csak meguntad az 5783. kamu e-mailt?

  • 9.

    RPé; Nemsokára ibolyát, amúgy meg ilyen hatással van az ha sokat az üzenőfalat olvassa valaki :-)

  • 8.

    Ez nem csalás. Amúgy mit szedsz? :))

  • 7.

    Nézd meg újra a számlád! ott kell lennie a pénznek. Biztos a nullák megvannak :)

  • 6.

    Elnézted. Nem grúzok, grízek.
    Kis grízen-grúzok, Az afrikai Dzsordzsából, ahol kelet dakoták is laknak, a Nyugat Indiai Társaság mellett. Azok, akik mindenféle fekvésben elhúzzák a nótádat, A-ban, C-ben D-ben... Izé D-ben nem, dében még alszanak.

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 5.

    Nálam most vásároltak be. Megraktuk a teherautót, készpénzzel fizettek, adtak még egy üveg pezsgőt, és meg is hívtak Grúziába.
    Ja bocs, nem.
    Mindenesetre meg kéne kérni őket, hogy módosítsanak a ˝copy paste˝ érdeklődő szövegükön, mert tök mindegy, milyen nevet írnak alá, ugyanazt a dumát lökik minden e-mail címről.

  • 4.

    Ezek a grúzok négerek ?

  • 3.

    Szerencsés vagy. Bizonyára épp egy nagyobb örökséghez jutottak a fiatalemberek, esetleg egy kisebb köztársaság menekülőfélben lévő elnökének közeli rokonai.
    Mindazonáltal nem árt bizonyos fokú elővigyázatosság! Mostanában annyi rosszat hall az ember...

  • 2.

    Áááááá???
    Mitől vóna az???? :D :D

  • 1.

    Nem. Ez nem csalás. Ez üzlet. A kulcsod jó a régi zárba? Ugye. Az a lényeg, hogy minden oké. Legalább is a zár dologból következtetve. Az üzlet lezárult.
    Kérjük értékelje.

GS Active