Singular Sound Beat Buddy

Akinek van ilyen, vagy szeretne ilyet- ötletek, tanácsok stb.
66
60.

Itt a refrén és verze váltásnál érzem a nehézséget. Mert amíg élőben simán váltazs, addig a loopernél nem tudom, hogy van.

59.

Még csak 2 délutánt szöszöltem vele, de meg kell mondjam, nagyon tutinak tűnik, nem csak működik, de át van ez gondolva rendesen, látszik, hogy használatra tervezték, és nem csak úgy összedobták. Rám meg jellemző (volt eddig), hogy a dalokat csak ímmel-ámmal tanulom meg, ha van kíséret, meg ének, akkor azért elkavirnyászok, és nem mindenkinek tűnik fel a turpisség (hogy nem olyan atombiztosan tudom a szám szerkezetét pl... ), de ugye az egy más szint, amikor kvázi én vagyok a dobos is, és egyből kiderül, ha nem vagyok képben :P A dalszerkesztésig még nem jutottam, bár már ismerkedni kezdtem a jó hosszú pdf-fel, meg az érdekelne majd nagyon később, hogy akkor ez a looperes dolog hogy is működik majd jól... Az világos, hogy a ˝real thing˝ már megint a gyártó saját cucca lenne, de nem tudom, mekkora kompromisszum egy egyszerűbb és harmadannyiba kerülő kütyü. Ami az elképzelésem:
Hogy nem baj, ha megmarad némi kompromisszumosság és élő jelleg attól, hogy én játszanám a basszust és a gitárt is egymás után, szóval mondjuk kimaradnak egyikből részek, de jó lenne, ha a dal közepére már szólna a dob+basszus+gitár, és a verze-refrén alatt lenne valami. Értelemszerűen az egyiket tudom játszani valós időben is, de amíg felveszem a másikból az ismétlődő részt, addig is kéne szólnia az egyiknek. Mejd ha jobban kiismerem a BB-t, akkor gondolom lesz pár válaszom is, de a komolyabb loopereket nem ismerem.

58.

@ZolkoW (#57): Hasonlóan vagyok. De használatát hamar meg lehet szokni, pont amiatt, hogy a filleket bele lehet tenni, tehát enyhíti a szigort. Mondjuk nekem van hozzá kapcsolópedálom, az sokat segít.

57.

Na jól van, az első benyomások egyike, hogy ha akarom, ez tényleg segítHETI a gyakorlást, az elszántságom abból is látszik, hogy most is hogy gyakorlok írogatás helyett :) - ugyanis elsőre totál összezavar, hogy még a lábammal is nyomkodni kell, legalább nagyjából jó időben, szóval próbára teszi, mennyire is tanultam meg a dalt. (ezt most tényleg átéreztem ám, sose voltam szorgalmas számtanuló, de itt két fokkal jobban képben kell lenni, mint egyszálgitárnál, pontosabban ahhoz is annyit kellett volna minidg is gyakorolnom, mint ehhez, és akkor nem érne annyi meglepetés) Jópofa a Song Matcher az 1900 dallal, de kíváncsi leszek nagyon a pattern szerkesztőre is, azt még csak elindítottam. A vas nagyon egyben van, a működés is eléggé kézre áll, fasza cucc. Az ilyen dolgokat szeretem: adnak hozzá tápot, és van vagy 2 méter kábele, szóval nem kell minden helyzetben azonnal hosszabbítóért nyúlni. A külső lábkapcsolónak is minőségi öntött kábele van. Szóval jee, már csak többet kéne gitározni, és kevesebbet koptatni a billentyűket.

56.

@Flór Gábor (#55): van Jammanem, még talán a legelső, originál, nagy, monó... vmelyik új kicsihez (amin van szinkron ki/bemenet, de nem MIDI) láttam most SyncMan nevű adaptert, ami a midi szinkronjelből átalakít a Jamman számára értelmezhető sync jelet, de ilyenbe csak akkor ugranék bele, ha nagyon nem lenne más megoldás. Azért érdekes nekem ez az egész, mert a másfélnyakú™ gitárom egy ilyen rendszerrel (BeatBuddy + szinkronizált sztereó loper) 3 hangszert váltana ki, és rohadtul ki akarnám próbálni, mennyire működik a gyakorlatban. Jó, igazából maga a technika biztos hogy tudja, a kérdés inkább, hogy én tudom-e bármire használni.

55.

@ZolkoW (#54): Én nagyon Zoom-os vagyok, és ebből a sorozatból van is két pedálom, marha jók. De azért várd meg szerintem a pedált. A Digitech Jamman looper nekem bejött anno.

54.

Késnek a csomagjaim a beígérthez képest, azonban közben keresgélve azt találtam, hogy a Ditto looperek nem a legmegbízhatóbbak (talán a TBP kapcsolók?) az értékelések szerint, de akad még jópár, ami sztereó és elvileg MIDIzhető, más kérdés, a gyakorlatban mennyire működik. A Real Thing gondolom a Singular Sound loopere, de azért ha nem muszáj, nem költeném egy rozzantabb autó árát erre. Ezt találtam, bár a BOSS RC-akárhány talán a biztosabb megoldás, de valahogy sosem voltam egy Bossos srác. www.muziker.hu Csak pár értékelés van a Thomannon is, lehet hogy túl friss még.

53.

@ZolkoW (#52): A mini az tényleg beetetés. Vagy annak való, aki csak azért vesz, mert utálja a metronómot.

52.

@Flór Gábor (#51): kellően nagy az árkülönbség az új és a régi között, szerintem maradni fog a régi is. a gyártó oldalán lett volna akció az 1-esre, de mindennel már rosszabbul jöttem volna ki, mint vmelyik nagy áruháztól rendelve. A mini viszont úgy érzem, igazi beetetés, emészthetőbb áron jön rá az ember, hogy ez tényleg jó (vagy nem, de gondolom igen), aztán eladja, és megveszi a nagyot. (ennyit az elméletről, keddre várom)

Eredeti bejegyzés megtekintése

51.

@ZolkoW (#50): Hát, én sem használtam még sehol az 1-est, ahova terveztem, csak itthon, rég elavult lesz, mire színpadra viszem, de mindegy, jó lesz ez nekem. Szerintem nem nagyon fogják kiszórni, hiszen a jubileumi verzió (a fekete, ami nekem is van), most jött ki, úgy, hogy már be volt harangozva a 2-es. Inkább azt gondolom, abbahagyják szépen, és csak a 2-es lesz.

50.

Egészen biztos, hogy a legrosszabbkor nyomtam rá a buy gombra, most, hogy már van 2-es verzió, de még nem szórják ki az 1-eskéket, mondjuk egy napra rá már láttam is egy eladót a teljes méretűből. Hát várom, hogy érkezzen, a midiszinkronos loopert még nem léptem meg, előbb meg akarom tapasztalni, hogy ez a cucc valóban nekem való-e.

49.

Ha feliratkoztok a gorangrooves.com-on a levelezőlistára, alkalmanként küld igen kellemes kedvezményeket (pl. 25%), amit nem hirdet az oldalán. És elég jó kis kollekciói, komplett dalkészletei stb, vannak, úgyhogy érdemes.

48.

@Flór Gábor (#47):


Eredeti bejegyzés megtekintése

47.

@Talpi (#39): Rendelek egy ilyet, és el van intézve:

46.

@Talpi (#45): Amúgy egy jó ideje azt látom, hogy nem tudják. Pl. ha egy vendéglátó egységben játszol (nem háttérzenét), és nem vagy elég hangos, nem biztos, hogy tapsolnak (sőt, az sem, hogy figyelnek). Viszont a másik oldal is megfigyelhető: ha rendezvény van, tapsolnak, ha jó, ha nem jó a produkció. Régen azért meg tudott bukni pl. egy színházi előadás, nem tapsolták meg (sőt, kifütyülték), ha rossz volt, ma akkor is megtapsolják, ha vacak, max amiatt bukik meg, hogy nem mennek el (de ahhoz el kell érnie egy előadás-számot, hogy kiderüljön).

45.

@Flór Gábor (#44): Hátha ők nem tudják hogy az az ő dolguk - rávezetésnek....

44.

@Talpi (#42): Az meg a közönség dolga. Milyen már, hogy azt is elveszi az ember.

43.

@Molo (#41): Hacsakúgynem. :)

42.

@Flór Gábor (#40): Nem is 5/4-et gondoltam a végére hanem 1=1 vastaps ☺

41.

@Flór Gábor (#40): Vagy azokat elvitték zenei tovább képzésre.