Csevegő

Kötetlen beszélgetések fóruma. Bármiről és annak ellenkezőjéről is szó eshet.
9018
6600.

@Kala (#6595): Én a F*szbukról már rég kiszálltam, az ˝infók˝ 90%-a nem érdekel, a maradék 10%-ot meg csak úgy tudod kiszűrni, ha ránézel a 90%-ra :) ˝Tájmpullör˝, ahogy mondani szokás. A csoportok közül egyébként van pár egészen jó, kár, hogy a nyilvánosak között hamar eluralkodik az indulat...

6599.

@Kala (#6595): Ez szomorú is. De az a véleményem, hogy ugyan szélesebb közösségi aktivitás vált láthatóvá, emiatt azok a rétegek, amik azelőtt nem voltak szem előtt, most látómezőbe kerültek, és olyan, mintha többen lennének, de közben nem, csak eddig nem kerültél velük kapcsolatba. Anno, az internet előtt, hány emberrel voltál kapcsolatban? Még kereskedőként sem hiszem, hogy pár száznál többel, de az a kör, akivel beszélgettél, véleményt cseréltél, együtt voltál stb. szinte biztos, hogy 50 alatti szám. Ez a szám a közösségi oldalaknak köszönhetően átrendeződött: nekem nagyon jó barátaim vannak a facebookon, saját, zárt csoportokban, de általában több száz, vagy több ezer km távolságra tőlem, velük nem nagyon tudnék összejárni, akikkel összejárok, azoknak a száma meg jelentősen csökkent. Viszont iszonyatos mennyiségű ember látja a facebook bejegyzéseimet, és én is nagyon sok emberét látom (bármennyire is próbálom csökkenteni ezek számát, nagyon nehéz), olyanokét is, akikét nem akarom, és akikkel még véletlenül sem kerülnék kapcsolatba az életben.

6598.

@Kala (#6595): a világ mindig ilyen volt és az emberek is benne

6597.

@Flór Gábor (#6596): Tényleg van pár jó arc, azokkal lehet jót értekezni, a többi sokkal inkább elriaszt....Sokszor önmagamat érzem konkrétan fenyegetve....De talán, szerencsémre, ahhoz lusták...

6596.

@Kala (#6592): Mert nagyon ráérsz, az a baj. :) Ez egy szép nagy internet, mindenki azt szeret, azt utál, azt néz, azt hallgat, amit akar, valamint ott hirdet vagy nem hirdet, ahol jólesik. Itt 37782 tag van jelenleg, aki nincs itt, az vagy még nincs itt, vagy okkal nincs itt, tehát valószínűleg nem is hiányzik. És ebből a 37782 tagból szerintem a 95% nem vette még észre, hogy vannak itt adminok, maximum abból, hogy nem nagyon van hamisítvány, pillanatok alatt tűnnek el a scammerek, meg hogy Z admin néha megoszt a falon fontos információkat, meg hozzászól ritkán egy-egy topikban. Hogy aztán a különböző külső csoportokban mivel és hogyan foglalkoznak, szerintem legkevésbé sem érdekli az adminokat.
Mondjuk mindettől függetlenül én lassan alig vagyok benne facebook csoportban, mert még egy egyszerű hirdetési csoportban is állandóan az anyázás, fenyegetőzés, meg egymás fikázása megy, (nem GS, hanem bármilyen témában), úgyhogy ezt én eléggé meguntam, csak azokban maradtam benn, ahol ez nincs.

6595.

@domesz77 (#6593): Tudom, hogy nem tehetek ellene semmit, de nagyon elszomorít, hogy mivé lett ez a világ.... Kezdem feladni....

6594.

nem kell ezzel foglalkozni

6593.

@Kala (#6592): A természetes szelekció itt a GS-en jól működik :) Aki nem idevaló, az minek is mérgezné a közösséget?

6592.

Ismét durva kirohanás van a GS ellen a Facebook ˝Gitárosok˝ oldalán. A dolog abból fakad, hogy sokadszor is összeszólalkoztam egy Bisztricsány Gábor nevű önkéntes mérvadóval, aki a szokásos, mondjuk úgy profán, népies stíluslásban rohant is a távol-keleti termékek ellen. Elkövettem azt a hibát, hogy próbáltam védeni a mundér becsületét, de kiderült, hogy az a fórum tele van GS gyűlöülő, leszakadt tagokkal, akiknek nem tetszik az itten rend. Pld. ilyeneket írnak:
˝
-Az adminok simán faszkalapok
-Miert?
-Genetika, gondolom.
-milyen geneket velsz felfedezni?
-Lófaszt, egyszerűen gyökér, suttyó paraszt eddig az összes akivel találkoztam vagy hallottam. De elég a csoportban visszagörgetni, volt pár ilyen jellegű bejegyzés már régebben, mekkora köcsögök. Személyes példám is van, nem egy, az életben nem hirdetnék ott semmit. Többet.
-Most miről is beszélünk ?
- ja a gs adminok? Azt hittem az itteni csoport adminok.
-Gs, ki más. Azt se tudtam hogy itt vannak adminok

6591.

@Flór Gábor (#6590): Akkor ez nyilván mérlegelendő szempont....

6590.

@Kala (#6589): Persze, az, csak kétféle wireless rendszer van, a fix és az állítható frekis. Na, amelyik fix, az bizony összeakad a két egyforma. És rosszul emlékeztem (vagy változott), nem betű van, hanem ISM1, ISM2 és ISM3. És csak egy frekin mennek: www.thomann.de

6589.

@Flór Gábor (#6586): Ha jól tudom, az igazándiból egy referenciaszám, a köré számtalan alfrekvenciát osztanak ki, hogy ne legyenek átfedések és kvarcvezérléssel stabilizálják.

6588.

hálás köszönet az infóért! a 900 Hz-esnek 4 csatornája van a 2.4 GHz-esnek 6 db. majd egyszer.

6587.

@doqxstudio (#6584): Egyébként sok szempontból tud kényelmes lenni egy wireless rendszer. Viszont, ha jót akar az ember, és ilyet akar használni kényelmesen, akkor csak olyat szabad venni, aminek állítható a frekvenciája. Pl. az AKG legkisebbje nem véletlenül van betűjellel ellátva, ugyanis az csak azon a frekvencián megy, tehát, ha van egy négytagú zenekar, megveheti a 4 külön betűt, és príma lesz. Egy ismerősömnek volt ilyenje, aztán beszállt egy zenekarba sessionnek, ahol az egyik tagnak ugyanolyanja volt, és lehetett szkanderrel eldönteni, kiből ne lógjon kanóc (valahogy megegyeztek, nem emlékszem). Meg nem tudom, mi van olyankor, amikor több fellépő van, te fönn vagy a színpadon, és valamelyik okos az öltözőben bekapcsolja a saját kütyüjét, és akkor vége a bulinak.
Úgyhogy, ha mozogsz a színpadon, meg el akarsz mászkálni, érdemes spórolni egy komolyabbra, az akkor elég jó tud lenni. (Én is filóztam már rajta, egész egyszerűen csak azért, mert a buli végén hangszerrel együtt le lehet jönni a színpadról, nem kell kihúzogatni, csattan, nem csattan, nem taposod össze a drága kábelt stb., de egyelőre sajnáltam rá a pénzt.)

6586.

@doqxstudio (#6584): 2, 4 GHz az a Wifi frekvenciája. (A 802.11 szabvány.) Nem volt még olyanom, nem tudom, hogy működik. Elvileg nem zavarhatja egymást több wifi eszköz, de az lehet, hogy buli közben tudsz vele facebookozni. :) Nekem csak a hagyományos van. Nem tudom, fülre lehet-e hallani különbséget. A 2, 4 Ghz-t használja minden drótnélküli számítógépes kütyü, meg fejhallgató, meg egyéb vezeték nélküli rendszer.

6585.

@doqxstudio (#6584): Én a magasabbra szavazok... Gábor biztos tudja, megfelel-e mindkettő a szabványoknak....

6584.

Kala, Gábor! köszi!
igazából azért merült fenn bennem, mert koncerteken nincs hangosítóember velünk (nem futi) és vezeték nélküli rendszerrel ki tudnék menni meghallgatni a beállást, de 13-ért télleg nem óccó. viszont elmentettem ha 10 alá megy az ára, beszerzek egyet. a kérdés inkább arra irányult, h 2.4 GHz vagy 800-900 Hz frekvencia a jobb?

6583.

@Kala (#6582): Na, azt még nem tapasztaltam, de nem is használtam ilyet effektezve, egy sima reverbet meg elbírt. De ott helyben dobnám ki a kukába, ha nekem bulin memóriatúcsordulna.

6582.

@Flór Gábor (#6581): Még egy jó jelenség a memóriatúlcsordulás, latencia növekedés....Mondjuk freejazznél talán kevésbé venném észre, de azt hiszem ők azok akik ezt kevésbé használják...

6581.

@Kala (#6579): Ja, kábel: vettem új Roland kábeleket, és lehidaltam, annyira jók. Eddig csak XLR van, de cserélem a Jackeket is hamarosan. 3 kerül belőle annyiba, mint egy olcsóbb wireless, és még elem sem kell bele. :)