Hot Club of Hungary

Band
  • Jazz, Swing
  • Magyarország, Budapest

A Hot Club of Hungary a legendás Hot Club de France zenekar nyomdokain elindulva Magyarországon egyedülálló stílusban játssza az úgynevezett ˝manouche swing˝-et. Repertoárjukban a swing-korszak nagy sztenderdjei és világslágerek éppúgy megtalálhatók, mint Django Reinhardt és Stephane Grappelli, illetve követőik szerzeményei. A zenekart 2003-ban alapította Flór Gábor, Flór Noémi és Tóth Ákos. Az időpont persze a véletlen műve, vagy ki tudja, mindenesetre nem tudatos időpont-választásról van szó. A zenekar rövid próbaidőszak után, 2004 május 1-én (az európai csatlakozás napján) Érden megtartotta első koncertjét, még trió formában. Hamarosan csatlakozott Antal Tibor hegedűs, majd nemsokára Marosi Zoltán harmonikás, és ezzel teljes lett a létszám, bár a zenekar nem mindig lép föl teljes létszámban. Koncertek sora következett Magyarországon, majd külföldön egyaránt, és megjelent az első lemez, Hot Club of Hungary címen, CD formátumban. A Magyar Rádió Márványtermében Flór Noémi születésnapi koncertjén játszott a teljes felállás 2006-ban. Ezután nem sokkal Antal Tibor, főként másirányú elfoglaltságai miatt kilépett a formációból. Helyét vendégzenészek vették át, de nem hegedűn: Fritz József (klarinét), Korb Attila (pozan), Dennert Árpád (szaxofon), Bényei Tamás (ének, gitár, trombita) és még sokan mások vettek részt a fellépések egy részén. 2008-ban megjelent a második lemez, Sweet Swings címen, Fritz József és Korb Attila közreműködésével. Ez évben meghívást kaptak a korzikai I. Django Reinhardt fesztiválra. 10 éven keresztül állandó helyszínük volt a Déryné Bisztró, ahol heti rendszerességgel megtalálhatta a zenekart az érdeklődő. 2010-ben, Django Reinhardt születésénék 100. évfordulójának évében változás állt be a zenekar életében (az időpont persze a véletlen műve, vagy ki tudja, mindenesetre nem tudatos időpont-választásról van szó). Tóth Ákossal más irányt vettek útjaik, helyét Gáspár Pál (akit többek között a Lucky Boys és a Benkó Dixieland zenekarokból ismerhet a nagyközönség), a kiváló énekes, banjos, gitáros vette át, és 2015-ig ismét részt vett a munkában Antal Tibor is. Ezután csatlakozott Horváth Zsolt szaxofonon és gitáron, aki a zenekar harmadik, ˝Kacsóit lájkolom˝ című lemezéig vett részt a munkában. Jelenleg trió formációban hallható-látható a Hot Club of Hungary .

Members of the band

Member Members Instrument
Gáspár Pál 2010-09-01 - banjo, singing,
Flór Gábor 2003-05-03 - jazz guitar, accordion,
Flór Noémi 2003-05-03 - contrabass, singing,