@Flór Gábor (#19929): A gitárhoz fűzött megjegyzéseddel egyetértek. :D
Az akác valóban hajlamos a hasadásra és a vetemedésre is. De: ha megfelelően van szárítva és válogatva igazán kiváló fa anyag. Bár kültérre valóban gyakrabban alkalmazzák, mert meglehetősen időjárás álló. Vízbe vert cölöpnek is kiváló! A bútor készítők részben azért ódzkodnak tőle, mert megmunkálás során hasadhat, repedhet. Mondjuk ez a bükkre is jellemző. Míg bútorgyárban dolgoztam, sok bükkel volt dolgom (marós voltam), és biza néha szétrepedt, vetemedett, egyszer szinte felrobbant egy ágydeszka. Itt a kulcs szintén a szárítás (gyors szárítás van a legtöbb modern faipari cégnél) valamint az anyag válogatás. A bükk egyik előnye, hogy masszív és szépen polírozható, sokféleképpen lehet felület kezelni. De az akác inkább kültéri meg lépcső meg épületfa, kerítés, stb. És kiváló tűzifa, mivel nagy benne a feszültség, könnyű hasogatni főleg, ha még nem száradt ki. Az akác kisebb vastagságban is erősebb, mint a fenyő. De vegyél egy akác szekrényt és vidd be a házba. Persze a tölgy meg a bükk se lesz könnyebb. Sőt, a kőris is nehéz, de nagyon szép fa.
A linken, amit megadtál, látszik az asztal lapon némi egyenetlenség, bemaródás. Az akácot nehezebb tükör fényesre csiszolni, viszont ha ez nem szempont, strapabíró asztallapod lesz. Nem tudom miért nem terjedt el jobban. Mondjuk nem olcsó, de a tölgy, a bükk, a kőris sem az.
És akkor nézzünk egy gitárt akácból. Van ilyen?
@Bagi Balázs (#19928): Szerintem nem kell semmivel átitatni. Az akkor hasad, ha nagyon hirtelen terhelik, vagy túlterhelik, de pl. lépcső anyagnak is veheted.
Az asztalon táncolásra biztosan nem a legjobb, meg a lépcsőn sem érdemes ugrálva lejönni, de valószínűleg annyira nem hasad, hogy ne legyen biztonságos. Meg, gondolom, a vastagság sem mindegy, azért egy 3, 5-4 centis asztal nem nagyon fog hasadni.
A játszótereken az új fa játékok akácból vannak, úgyhogy valószínűleg azért elég strapabíró, gondolom, inkább a megmunkálásnál kell figyelni a hasadékonyságra.
@Molo (#19923): Nagyon divatosak az akác asztalok mostanság: www.perfect-design.hu
@Molo (#19924): Hát, ez pont olyan, mint az összes temus hangszer. Egy rakás szar, sok volt érte a 18000. Ennyiért lehet kapni használtan valódi hangszereket, amik tábortűzi marhulásra prímák. Ez a fos még tábortűz alapnak sem jó, mert valami iszonyatos festékkel van lefújva, valószínűleg ha meggyullad, mindenki meghal a környéken. Arról nem is beszélve, hogy ennyire csúnya gitárt még nem láttam.
@Bagi Balázs (#19922): Jeee, innen sokkal inkább tűnik tölgyfának. Persze tölgynek hívjuk, de lehet csertölgy, kocsányos vagy kocsánytalan tölgy, molyhos tölgy (ebből ritkán csinálnak bútort, mert többnyire nem nő akkorára, de azért láttam ebből is rendes fa méretűt), nem is beszélve a nem hazai tölgyfajokról (vörös tölgy, stb.). És a faanyagjaik eltérhetnek színben, erezetben, nem is beszélve a termőhelyről, amely szintén befolyásolja a faanyag tulajdonságait.
Az utolsó képen nekem is inkább tölgynek tűnik.
Kőrist nem gondolnám, annak világos a színe és más az erezete, az akác meg totálisan más, bútornak kevésbé szeretik, mert könnyen hasad, szálkásodik, színe, mintázata sem szép (bár ez relatív) bár igen kemény és strapabíró faanyag.
Tényleg, az akácból sokkal több van, mint tölgyből, kőrisből. Nem csináltak még belőle gitárt? Nem lenne könnyű, de van tölgy gitár, meg gesztenye, kőris, azok sem a könnyebb faanyagok.
ha már a bútorasztalosok szóba kerültek: gondolom sokan ismerik a ˝The Tree˝ legendáját, akik nem, azoknak csak annyit, hogy
állítólag a 60-as évek közepén Belize-ben rátaláltak egy hatalmas mahagóni fára, amit kivágtak, csak nem tudták elszállítani, és ott rohadt vagy 10 évig a dzsungelben,
a 70-es évek közepén egy amerikai kereskedő meglátta benne az üzletet, megvette, ˝kivonszoltatta˝, felvágatta, majd elszállította az USA-ba, és ott az akkori árakhoz képest elég drágán próbálta eladni elsősorban bútorasztalosoknak a különleges mintázata alapján, mert ebben nagyon eltért a többi hasonló fától,
hangszerkészítők eleinte nem nagyon foglalkoztak vele, aztán valaki szintén meglátta benne a lehetőséget, és állítólag nagyon-de-nagyon jól is szólt az elkészült (akusztikus) gitár,
hiába volt hatalmas maga a fa, elsősorban bútorasztalosok vettek belőle, tudtommal a jelenleg hangszerkészítésre elérhetőek is főleg tőlük van (pld. valamelyikük örökségéből), bár állítólag valamelyik hangszerkészítő is ˝bespájzolt˝,
pár hónapja a stewmac-en is volt pár ˝készlet˝ (háthoz és kávához) olyan 8 ezer dodó körül... ennyit az olcsó mahagóniról...