Squier Affinity Jazz Bass - Basszusgitár

Cena: 76300 Forint (€220)
Rok vydania/výroby: 2020
Miesto/Spôsob nákupu: Muziker
7.8
Celkové hodnotenie

Technické vlastnosti (základné informácie a dizajn)

Több áruház honlapján az olvasható, hogy Kínában készült. Biztos ott is csinálják, az enyémnek a fejére hátul a Made in Indonesia felirat került. Ez egy 4 húros, éger testű és csavarozott juhar nyakú basszer, a nevéhez kötött hagyományosnak mondható formával. Ezért is esett rá a választás, mert a másik hagyományörző típusból, ugyanezen affinity széria már képviselteti magát itthon - a Precision. Az meggyőzött és kíváncsivá tett, így 2020 szeptemberében rendeltem egy Jazz bass-t is. 2 hangszedős, 3 potis verzió Brown Sunburst színben. Standard húrláb, open gear hangolókulcsok, 3 rétegű fehér koptató lap, ami mára fekete lett, mert lecseréltem, nekem így jobban tetszik. A nyaka első fogásra olyan, mintha kezeletlen lenne, de valami szatén lakk azért van rajta. A lényeg, hogy egyenes, és a pálcával állítható is, egy kicsit húztam rajta, mikor megjött. 20 bundos, Indián babér fogólappal, amit szintén átszineztem, hogy rózsafára hasonlító árnyalatot kapjon, nagyon szép lett és tartja is. Gitárbarkács fórumban 4100 körüli hsz-nél vannak róla képek. A pontszámot itt a nyak és a kulcsok miatt vittem le, amik igazából jól használhatóak, de a gitár árához passzoló minőséget képviselik.
7

Zvuk, zvukové charakteristiky

A hangja király. Tud tompán brummogni és élesen csattogni is. Nagyon jól variálhatóak a hangszínek a hangszedők külön hangerőpotijának és a hangszínpotinak köszönhetően. Alapvetően itthoni felvételekhez használom a gitár multieffektemen keresztül ( digitech rp360xp ), amiben készítettem egy egyszerű patch-et hozzá. Nem kell komoly effektláncra gondolni egy overdrive pedállal van megturbózva a hang, ami így számomra tökéletes.
8

Kvalita, výkon

Szépen elkészített hangszer. Nem találtam rajta esztétikailag kifogásolható részt sem a festés, sem az összeillesztés terén. Talán, ami látványra nekem egy kicsit fura volt, az a ˝fehéren világító˝ juhar fej, tényleg nagyon világos színe. Ezt is saját ízlésemre alakítottam egy kis dió lazúr volt itthon, bekentem, majd mielőtt teljesen megszáradt volna acetonos ronggyal áttörölgettem kicsit. Ettől olyan öregített kinézete lett, jól áll neki, mint öreg rockeren a kopott farmer :-)
8

Spoľahlivosť a odolnosť

Közel egy év itthoni használat után, nincsenek használati nyomok, kopás a hangszeren. Jól tartja a hangolást, a nyaka is kezd beállni, már jó ideje nem kellett állítani rajta. Bundok is bírják, nem koptak meg, nyomódtak be a húroktól ennyi idő alatt. Remélem az idő csak érleli nem felemészti és egyre jobb hangszerré válik a faanyagok miatt. Az elektronika is hibátlan, potik működnek, semmi recsegés tekergetés közben, Jack aljzat is stabilan tart.
8

Všeobecné dojmy

Általános benyomásaim jobbak, mint a Precisionnal kapcsolatban voltak, de azok is nagyon jók, úgyhogy merem ajánlani a hangszert azoknak, akik ilyen árkategóriában keresgélnek. Jól néz ki, jól szól, jól játszható, mi kell még?
8
    Počet komentov - 3
  • 3.

    Helyzetjelentés :-)
    A hangszer állapota így 2024-ben is kiváló. Nem volt ugyan agyonhurcolászva, dobálva, csak normál használatról beszélhetek. A fogólapot annak idején átszíneztem, hogy sötétebb legyen, ez szépen megmaradt, húrcserénél leolajoztam (dunlop02) gyönyörű sötét lesz tőle. A nyakgörbületen már nem kell annyit állítgatni, mint az elején, most a húrcserénél sem kellett hozzányúlni. Bár az eredeti hangszedők is kedvemre való hangot biztosítottak, gondoltam ennyi év után valamit fejlesztek rajta, EMG J-HZ szettet tettem bele. Imádom, pedig, ahogy a preckónál se (abban is PJ EMG HZ szett van már) ennél sem történt eget rengető változás. Ami viszont nálam előny az eredetihez képest, hogy az emg zárt fedeles ugye. A squier eredeti hangszedőinek mágneseihez néha odavertem a húrt, ami olyankor csattanó hanggal jelezte a durvulást. EMG jobban bírja :-) Összességében, remek hangszer ez még mindig, szép is, úgyhogy jó választás volt. Squier és Epiphone márkák kellemes csalódást okoztak az utóbbi időben. Jó zenélést mindenkinek!

  • 2.

    Köszi, ez jó hír! Remélem ebben az irányban változik a minőség a jövőt illetően, ha már az árak is egyre magasabbak.

  • 1.

    Érdekességképpen ha rákeresel sorozatszám alapján ki is derül hogy egy Taiwani hangszer cég készítteti ezeket (akik a Fender utángyártott alkatrész beszállítói is egyben) a saját szakembereivel. Ezért jobbak az elmúlt év hangszerei és nem csak squier bassgitár fronton.