SörTime - Egészségedre Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy befőttesüv

SörTime - Egészségedre

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy befőttesüveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel, majd rákérdezett,hogy tele van-e az üveg? - Igen. - volt a válasz.

Ezután elővett egy dobozt, tele apró kavicsokkal, és elkezdte beleszórni azokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal, és azt kezdte beletölteni az üvegbe. A homok természetesen minden kis rést kitöltött.

- És most, - mondta a professzor - vegyétek észre, hogy ez a ti életetek. A kövek a fontos dolgok (a családod, a partnered, az egészséged, a gyerekeid). Ha minden mást elveszítenél, az életed akkor is teljes maradna. A kavicsok azok a dolgok, amelyek még számítanak, mint a barátaid, a munkád, a kollégáid. A homok az összes többi: az apróságok. Ha a homokot töltöd be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek.

Ugyanez történik az életeddel. Ha minden idődet és energiádat az apróságokra fordítod, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak a boldogságod érdekében. Játssz tehát a gyerekeiddel, szakíts időt orvosi vizsgálatokra, vidd el a párodat táncolni. Dolgozni, takarítani, vendégeket hívni mindig lesz időd. Ezért először a kövekre figyelj, azokra a dolgokra, amik igazán számítanak. A többi csak homok.

Az egyik diák megkérdezte:
- És most már valóban tele van-e az üveg?
Mire a professzor azt válaszolta, hogy igen, tele van. Erre a diák elővett egy dobozos sört, kinyitotta, s beletöltötte az üvegbe. A sört a homok elnyelte, és térfogatváltozás nem következett be. Azt mondta erre a diák:
- Nos, bármennyire is úgy érezzük, hogy az életünk teljes, a fenti példából jól látszik: Egy sör azért mindig belefér.
    Počet komentov - 15
  • 15.

    ma már 2 elfogyott, de hát igaz ami igaz :) jöhet még 1

  • 14.

    A munkahelyen ideiglenesen átált a 4 napos munkahétre, így ma csütörtökön elkezdődött a hétvége :)
    Ennek örömére és mert mára nem terveztem semmit, bontok egy sört. Egészségetekre!

  • 13.

    Jó régen a fősulin voltak szétszívott agyú idióták, fejükbe vették hogy teafüvet színak, mer az biztos nagyon üt. Én már akkor is teáztam, és begyűjtötték tőlem, és begyújtották a kiáztatott maradékot, és nem ütött be nekik mert nem volt benne betét.
    Volt egy ilyen dalszöveg: olyan hülyék az emberek...

  • 12.

    Csak óvatosan! Én a lilából meg a feketéből ittam, nagyon jó ízű, de elzsibbasztja az egész fejed :)

  • 11.

    Zsír! Fogalmam sem volt mi az, de gyorsan utánanéztem. Van cukormentes verzió is, egy próbát megér.

  • 10.

    Egyszer igyál tátra teát, abba nem kell betét :)

  • 9.

    Én teát ittam. Earl Grey filteres, törköly betétes. ;)

  • 8.

    Ma csaltam. 2 pálinka is lement a sör mellé :)

  • 7.

    Jóóóóóó! Köszi :-)

  • 6.

    Egy igazi sörmen tank:
    assets.keptelenseg.hu

  • 5.

    Mórickáék azt a házi feladatot kapják, hogy írjanak rövid fogalmazást az ˝anya csak egy van˝ témáról.

    Pirike: Elestem az utcán, és anyukám bekötözte a sebemet. Ebből is látszik hogy anya csak egy van.

    Ferike: Karácsonyra egy szép kisautót szerettem volna, és anyukám megvette nekem, ez is mutatja hogy anya csak egy van.

    Móricka: Anyám tegnap szólt nekem, hogy ereggy fiam hozzál már két sört a hűtőből. Erre én kimentem a konyhába, kinyitottam a hűtőt és mondtam neki: anya csak egy van.

  • 4.

    Ó ha lenne csőposta...
    Ma én is Staroprament fogok kóstolni. Van itthon sima, granát és unfiltered (ABC teszt). A még egyet azt majd meglátom mert holnap is van nap, az éjszaka az viszont rövidebb... ;-D
    És lesz is NAP, szerintem egy órára ki leszek zavarva a kertbe.

  • 3.

    Régi vicc, de jó! Ezt szoktam mondani a feleségemnek is, 1 sör még belefér (mármint még egy). Természetesen tegnap ő volt bevásárolni, és nem készült fel a világvégére, mert úgy nézem, már csak egy sör maradt a hűtőben (hacsak meg nem iszom az övét is).
    Staro pra men!

  • 2.

    Ez jó! :) ...és pont sört iszok...:)

  • 1.

    En ezt kaveval ismertem, de jobban passzol ide a sorrel!

GS Aktívny