
Erősítők, hangosítás
Erősítők kiválasztásával, szerelésével, építésével foglalkozó fórum. Színpadi hangosítás témában lehet értekezni.@Flór Gábor (#3482): Ez tényleg cucc függő. Volt olyan cuccom amihez pillanat kapcsoló kellett. Csak a másik fajta kapcsolóm volt. Úgy lehetett kapcsolni vele, hogy 1x megnyomtam bekapcsolt. Majd a láb kapcsolót meg kellett nyomni még egyszer (kikapcsolni), ekkor nem történt semmi, majd a következő bekapcsolásnál kapcsolt ki az effekt. Tehát négyszeri lábkapcsolás kellett egy ki be kapcsoláshoz.
Viszont továbbra is kérdésem, hogy ez www.thomann.de vajon megoldja-e a percegést a kombóban (tehát nem kell a lábujjammal fogni a kis csavart, ha ilyet használok).
@Lorand Komaromi (#3481): Ez ebben az esetben nem tudom, mit jelent, azt mind a kettő tudja, hogy egyszer megnyomod, akkor kapcsol. Nekem ennyi kell. Ugyebár a momentarynak az (is) lenne az értelme, hogy ha nyomom folyamatosan, akkor csinál valamit folyamatosan. Lehet, hogy a Hotone tudja ezt, de tudja azt is, hogy egyszer megnyomom, kapcsol. Nekem az lenne a lényeg, hogy a sztereo kábel egyik része egy dolgot kapcsol, a másik egy másik dolgot. Ezt szerintem tudja mind a kettő.
@Lorand Komaromi (#3479): A BT arra való, hogy a telefont ne kelljen rádugdosni zsinórral, lehet, hogy fogok venni, de egyelőre nem kell. Nekem pont a költséghatékonyság számít, 47K-s lábkapcsolót nem fogok venni azért, hogy havonta egyszer elindítsak egy loopert. Ráadásul egy AB kapcsolnak van helye csak.
Na, elhalt ez a téma, pedig nekem még zúg a kombóm. Jó lesz hozzá vajon a földelt táp, vagy esélytelen, ne vegyek?
Másik kérdésem: mi vajon a lényegi különbség egy passzív, meg egy aktív kapcsolópedál között? Azon kívül, hogy utóbbihoz áram kell, meg tud világítani?
Mind a két kis Boss kombóban vannak pedállal kezelhető részek (a basszusban pláne, mert abban dobgép is van, de a gitárban is looper stb.). Namost, én kinéztem egy ilyet: www.thomann.de szerintem ez jó lenne hozzá. De ez passzív. Tehát vajon az aktív miben jobb? Pl. ez: kytary.hu/
Egy ilyen lehet, hogy megoldaná a problémát? www.thomann.de Úgy tűnik, ez az egyetlen, ami földelt dugóval van szerelve.
Nem tudom, miért gondolom azt, hogy azért ez nonszensz, 2024-ben. Egy brutto 83000 forintos, csúcstechnológiás digitális cuccról beszélünk, amit a világ egyik top gyártója készít, nem valami aliexpresszes hulladékról. A lakás konnektorai is rendesen földeltek, az összes holmim profi, és akkor drótozgatok, mint a 80-as években. :(