Diezel VH4 Micro Amp - Gitárerősítő-fej

Ára: 112991 Forint (€315)
Kiadás/gyártás éve: 2021
Vásárlás helye/jellege: Thomann
9
Összpontszám

Hangzás, hangtulajdonságok

Hangzását tekintve nagyjából hozza azt, amit elvár tőle az ember, persze nyilván nem lehet egy lapon említeni egy fullcsöves fejjel. Hangos kis dög, viszont tranyós létére is kell neki a kihajtás akárcsak egy csöves tesó esetében, tapasztalatom alapján 2-3 hangerő alatt árnyéka önmagának. Ez igazán meglep, mert nagyobb teljesítményű tranyós fejeknél nem tapasztaltam ilyesmit (legalábbis ilyen mértékben). Az igazság az, hogy amire vettem, arra csakis booster pedállal állja meg a helyét, nélküle zajos, tónustalan, amolyan stoner féle mű-gain érzetű. Hídi állásban is olyan a hangja, mint ha nyaki állásban hajtanám, lecsavart tónussal. Nem mondom, hogy szar, de nem erre számítottam és az általam várt hangzáshoz nem sok köze van. Próbáltam több gitárral is, a jelenség ugyan ez még vintage balta esetében is, pl Gibson Firebirdöm 500T hangszedőjével hídban is olyan, mint ha a presence 0-ra lenne véve és a tónust levettem volna. Boosterrel egészen más a helyzet szerencsére, viszont így meg aránylag nagy az alapzaj. Játék közben így már kifejezetten szaggat, közép -és magasgazdag, karcol ahogy kell, tompításnál is megszűnt ez a mű-érzet.
8

Minőség, mívesség

Gondosan becsomagolva, bőséges leírással és adapterrel érkezett a cucc, mely nem hazudtolja meg a ˝német minőség˝ már-már elcsépelt kliséjét.
10

Technikai jellemzők (alap információk és kivitel)

Német gyártmányú 30 W-os tranyós fej, a legendás Diezel VH4 fullcsöves amp 3. (high) gain csatornáját modellezi tranzisztoros kivitelben. Frontoldalon Volume, Deep, Presence, Bass, Middle, Treble, Gain potikkal szabályozhatunk, hátoldalán Loop send és return, illetve speaker out 8 és 16 Ohmon. Mindössze 1,8 kilót nyom ez a kis bestia! 24V center negatív adaptert tartalmaz a csomag. Méretéből fakadóan nyilvánvalóan otthoni használatra tervezték, ezért igazán elférhetett volna rajta egy line-out kimenet, hogy otthoni falhasználása ne csak egy ládán bömböltetésben merülhessen ki; ezért erre csak 9 pontot adok.
9

Általános benyomások

Én magam ezt metál zenére használom, azon belül is black-re, szükségem van a hangsúlyos középtartományra, kellő élességre, főleg tompításoknál, illetve otthoni demózgatások okán vettem, ahol nem (lett volna) hátrány, ha nem kell mikrofonozgatni, csak bedugom a hangkártyába és kész. Ezen elvárásaim nem, vagy csak részben valósultak meg. Összességében jó cucc, főleg ha az árát nézem és hogy milyen minőséget kapunk cserébe, de azt feltétlenül ajánlom, hogy ha valaki ezzel szemez, még ugyan abban a körben nézzen hozzá boostert is (amennyiben nincs). Ha otthoni szarakodásra keres valaki high-gain kis fejet, létezik ennél jobb opció, ha azonban próbatermi (dob mentes) jammelésre kell kifejezetten Diezel stílusú amp, akkor tökéletes választás. Otthonra inkább ajánlok Mooer, Hotone, Joyo fejecskéket, ha alacsony a büdzsé nem ragaszkodtok a Diezel soundhoz.
8

Megbízhatóság és tartósság

Egészen friss termék, újonnan vettem, így hosszútávú konzekvenciákat nem vonhatok le, de őszintén: milyen minőségi problémája lehet egy nagy nevű, német gyártmányú tranzisztoros fejnek, ami egyszerű, mint a faék? Teljesítményéből fakadóan nyilván nem koncertezésre tervezték (habár ez a konstrukció alighanem kiállná a turnézást is), otthoni használat mellett nem tudok elképzelni olyat, hogy megadná magát, hacsak nem dobáljuk le az emeleti ablakból.
10