Ibanez Ibanez GRG 170DX - Elektromos gitár

Ára: 63000 Forint (€203)
Kiadás/gyártás éve: 2005
Vásárlás helye/jellege: Mezzoforte
7
Összpontszám

Technikai jellemzők (alap információk és kivitel)

Nagyon sok hangszerem nem volt, de 9 éve van egy ilyen típusú Ibanezem, szóval némi tapasztalatom van erről a hangszerről, ha átfogó összehasonlítási alapom nincs is.

Én 9 éve kb. 63.000Ft-ot adtam érte, amatőr módon nem próbáltam ki vásárlás előtt, neten rendeltem, futár hozta, de szerencsére nem csalódtam benne, az alábbiakban persze nem fogom agyondicsérni, hiszen annak nem lenne sok értelme, hogy nagyon elfogultan álljak hozzá; nyilván bármilyen gitár az ember szívéhez tud nőni idővel, de azt hiszem, hogy nem csak azért szeretem ezt, mert az enyém, hanem tudásával is rászolgált. A folytatásban igyekszem objektív lenni.

Indonéz gyártmány, klasszikus superstrat forma, hárs test, juhar nyak, rózsafa fogólap. 24 bund, csavarozott nyak, tremolókar, HSH elrendezésű hangszedők (5 állású kapcsolóval), hangerő+hangszín poti, fényes fekete festés (a lakkozott része most már erősen felületi karcos, de erről nyilván én tehetek) :)

A fának köszönhetően meglehetősen könnyű a gitár. A hársfa az egyik legkönnyebb fa, amiből gitár készül, a többihez képest puha, szóval nem nagyon szereti, ha odaverik ehhez-ahhoz, valamint szinte kizárólag testhez használják. Ázsiában igen népszerű, mert sok terem arrafelé, könnyű megmunkálni és hangszerhez is ideális.
A hangja a meleg és fényes között van félúton, de 55/45 arányban inkább a meleg felé húz, ezzel az égerhez közelít (az elméletileg egy árnyalattal fényesebb).

A jávor nyak elképesztően kényelmes, nem festve van, hanem olyan lakkozást kapott, ami védi a fát, viszont nem ragad bele az ember kezébe (sok festett és lakkozott nyak sajnos képes rá, hogy beleragad a kézbe, ezzel a gyorsabb váltásokat nem mindig könnyű kivitelezni), könnyű végigszaladni a nyakon. A gyorsaságra jó hatással van, hogy meglehetősen vékony a nyak (pár gitár már volt a kezemben, de ez a legkényelmesebb), valamint a test felépítésének köszönhetően egészen magas tartományok is elérhetőek rajta (sok gitárnál ez sajnos nem így van, nemcsak a kivágás miatt, hanem az illesztés sem kényelmes, ennél a gitárnál ez jól sikerült). A menzúrája 648mm (25,5˝), a nyakszélesség a húrvezetőnél 43mm.

A bundpálcák vastagok a többi gitároméhoz képest és a húr is jól érzi magát alacsonyabb pozícióban, ez tovább növeli a kényelmet, bár ez szubjektív, mert én nem ragaszkodom a sportgitáros ˝ültetésre˝, tehát lehet, hogy pár ember ezt nem értékelné alacsonynak.
7

Hangzás, hangtulajdonságok

A hangszedők passzívak és PSDN névre hallgatnak, ez egy olcsóbb, sokoldalú hangszedő, az 5 állású kapcsolóval sokféle hangzás megoldható.

1. állás: nyaki humbucker
2. állás: nyaki humbi felezve és a középső single.
3. a középső single coil.
4. középső single coil és a híd felőli hangszedő felezve
5. csak a hídi humbucker.

A különböző állásokban mind-mind használható variációt kapunk, a nyaki hangszedő melegebb, a híd felőli nyilván torzítva érzi jól magát. A tiszta hangszínekkel meglepően jól elboldogul (a híd nekem tisztán nem volt valami meggyőző ugyanakkor). Külön kiemelném, hogy a középső 3 állásban egy tisztább hangszíneken nagyon jól használható single coil-os hangzást kapunk. A középső hangszedő egyedül nekem picit zajos volt, de nem zavaróan.
A nyaki melegen szól, bár azért nem egy Santana, de torzítottan szép éneklős lesz.

Ugyanakkor tiszta hangszínen egy picit visszavágva a hangszín potin közelít a jazz-hez. Persze nem kell tőle csodákat várni, nem leszel tőle George Benson, de semmiképpen sem bántó a hangja.

A hídnál lévő humbuckert én főleg torzítva használtam (nekem más gitárnál sem tetszik a híd humbucker tiszta hangja általában :)). Rock hangzásokra kitűnő. Aerosmith-től kezdve akár Metallica is jön rajta, ez főleg effektfüggő.

Általánosságban el lehet mondani, hogy a hangkitartása nem valami kiemelkedő, hozza az elvárható szintet.

Alapvetően egy rock gitár, nyilván sok függ, hogy milyen effektet használunk hozzá (az ilyen kategóriás gitárokat használók valószínűleg a kiegészítőkben sem a csúcsminőséget választják anyagi okokból, szóval erősen meg tudja határozni ez is a hangot).

Sokan nem használják a hangszín potit. Aki mégis (például én), az csak óvatosan vele, mert a másik végállásánál képes picit fullasztani a hangon. Kisebb vágásra használható persze, csak nem kell tökig tekerni.

Összefoglalva, nincs benne csúcshangszedő, ez hallatszik is rajta, de ugyanakkor teljesen élvezhető a hangja. Én nem pontozok túl a beszámolóban, a 7 pontot azért érdemli meg, mert árához képest korrekt és használható a beleépített 3 hangszedő, de a variációs lehetőség és a tiszta és torzított módokban való helytállás elismerésre méltó. Tehát többet kapunk ezzel, mint egy SSS, vagy HH elrendezésű gitárnál. Egy belépő gitárnál szerintem ez külön pozitívum, mert aki egy olcsóbb gitáron csak egyféle hangzást tud használni, az nem biztos, hogy a felfedező korszakban kellően ki tudja bontakoztatni magát, ezzel pedig lehet kísérletezni, többféle hangzást kipróbálni és a jövőben egy drágább gitárnál már lesz elképzelése, hogy inkább a humbucker, vagy a single coil felé nézegessen - esetleg maradjon a HSH receptnél.
7

Minőség, mívesség

Egy jól összerakott gitárról van szó. Persze nem kézzel készített és hatezer éve pácolt és érlelt fából készült gitárról van szó, amit csúcsrobotok, vagy 90 éves kanadai mesterek raktak össze, de különösebb kivetnivaló nincs az összeszerelésében.

A gitár fő problémája a tremoló. Egy úgynevezett Fat 10 húrláb van benne (ezen találhatók a finomhangoló csavarok is, amivel könnyű belőni a gitárt), de sajnos tremolózásra nem igazán alkalmas. A 100e alatti gitárokban ritkán van használható vibrato, tehát nagy meglepetés nem ért. Én a gitár mellé kapott 3. rugót is beleraktam, ezzel mintegy kimerevítve, leültetve a húrlábat. A tremoló kar nem csavaros, hanem csak bele kell csúsztatni (ha előrehajolunk vele, akkor kieshet - szóval csak óvatosan, ha valamit tekerünk az erősítőn), valamint a hangolás sem igazán szereti, mivel 1-1 díszítőbb jellegű nyújtás-eresztés belefér, de a picit határozottabban kezeljük, akkor könnyen elhangolódhat a gitár.

A kulcsok nem profi darabok (persze az ára sem az a gitárnak, szóval ebben a kategóriában ez más gitároknál sincs így), de finoman járnak, jól kezelhetők és átlagos játéknál jól tartják a hangolást, nem kell minden szám után hangolni.
7

Megbízhatóság és tartósság

Az összeszerelést én jónak ítéltem meg, noha majd 10 év alatt azért előjött pár hiba, amik nem végzetesek persze és szerintem magasabb kategóriánál sem ritka.

A hevedertartó akármi a test végén (szóval nem a szarvnál) kijött a 4-5. év körül. Ez annak köszönhető gondolom, hogy sokszor erre volt támasztva, ha nem volt szabad állványom és a falnak. A hárs test pedig puhafa. Ez nem végzetes hiba, ha teszünk rá faragasztót, akkor tuti benn marad még 10 évig. A ragasztás helyett persze van még alternatíva: már az elején kicserélni hosszabbakra a csavarokat.

A hangerő potméter sapkája is kilazult (erre 7 évet kellett várni). Ragasztani ezt nem tanácsos, viszont a potméter feje(?) 2 részből áll, ezt, ha 1 mm-t kitágítjuk, akkor atombiztosan ottmarad a potiburkolat a helyén.

A harmadik hiba pedig, hogy az egyik vezeték az elektronikának kiképzett lyukban elengedett a forrasztásnál, ezzel az egyik hangszedő nem szólt. Le kellett csavarozni és egy gyorsat forrasztani rajta. Kb 5 perc alatt készen volt ez is.

Őszintén szólva erre 6 pontot adok, mert a hibák tényleg csak hosszabb évek alatt jöttek ki (és nem csak szobában volt, hanem hurcoltam ide-oda, otthon-kollégium-albérlet között és bevallom, hogy nem mindig voltam jó hozzá (szerencsére elkezdtem még időben karban tartani, valamint már jobban is értek hozzá, hogy milyen bánásmód illik egy gitárhoz). A kifogásolható terület a faanyag puhasága miatti kilazulás (kezelhető), valamint a gyengécske tremoló. De aki nem használja sokat a tremolót (én sem), annak nem sok gondja lesz vele.
6

Általános benyomások

Ez a gitár egy belépő kategóriás hangszer, amihez nyugodtan lehet nyúlni, nem lesznek rajta végzetes problémák. Szerencsére ez volt az első elektromos gitárom, nem pedig egy 20e Ft-s valami, ami nem is igazán jó, nem is igazán kényelmes és a hangja sem igazán profi, mert akkor gyorsan elment volna a kedvem a zenéléstől.

A forma persze némileg utal rá, hogy milyen stílusban érzi jól magát, ugyanakkor szerintem a nagyon torzonburzum metálhoz nem az igaziak a hangszedők, viszont tiszta hangszíntől a keményebb rockig (talán egy óvatosabb metal is) egy kiegyenlített használható/jó minőséget hoz. Szerintem egy vékonyabb pénztárcával rendelkező, vagy éppen egy kezdő gitárosnál évekig jó szolgálatot tehet és egy igazán szerethető gitárja lesz. Persze az ember idővel többet és jobbat akar, vehet egy jobb és drágább gitárt, de akkor is örömmel lehet nyakba akasztani, ha már második vagy gyakorlós hangszernek minősítjük vissza. Valamint bátran mondhatom, hogy nagyon kényelmes, mind a formáját, mind a súlyát tekintve, ez igazából csak akkor tűnt fel, amikor megvettem egy full mahagóni LP-t.

Az amortizációs hibák pedig… nem hiszem, hogy különösebben fel lehetne róni gyengeségnek, mivel természetesen elhasználódnak a mozgó alkatrészek, ilyenkor nem anyázni kell és eladni a gitárt valami tapasztalatlan kezdőnek, hanem némi gyakorlatiassággal és egy 500Ft-s alkatrésszel meg lehet oldani a problémát. 2-3 évente ne sajnáljunk ekkora ráfordítást a hangszertől, mert hosszabb távon meghálálja (meg igazából ez nem akkora kiadás, ha megnézzük, hogy eladáskor mennyit bukunk rajta, vagy a 2-3-4 havi húrcsere is sokkal többe kerül).

Most 70 körül láttam ezt a típust üzletben, azért az árért persze már más gyártóktól is van olyan hangszer, ami hozza ezt a szintet (szóval ilyenkor a szimpátia dönt), de, ha belefutunk használtan egy közepesen használt ilyen gitárba, akkor 45-50eFt környékén inkább ezt venném, mint egy újat.
Az árához és használhatósághoz képest ez a gitár megérdemel összességében 8 pontot (nyilván adott kategórián belül, nem pedig a milliós PRS, Fender, ESP csúcshangszereihez viszonyítva).
8

Videó

    Kommentek száma - 2
  • 2.

    Tényleg nagyon jó a nyak, legalább is az én kezemhez - vékony, és az átlagnál kicsit szélesebb.
    Annyira jó, hogy egy ilyen nyak lett az alapja a máig kedvenc gitáromnak. Történet röviden: beleszerettem a nyakába, tényleg klasszisokkal jobb a kategóriájánál. Végül egy Cort X11 testén kötött ki, szinte átalakítás, illesztgetés nélkül (ebből is látszik, hogy az Ibanezek javát a Cort gyártja), persze mindenféle elektronikákkal, tremolóval meg PU-kkal megtűzdelve.
    A leírásod nagyon tetszik, nyugodtan nevezhetjük tesztnek, szerintem egy kicsit azért alul pontoztad - bár az új ára kissé magas volt, de a használtak megérik a pénzüket.

  • 1.

    Nekem nagyon tetszett a cikked. Ha nem is egy profi gitárról van szó, de másodgitárnak tökéletes hangszer és amit a külseje is mutatja és a hangszedők is és akár egy későbbi hangszedő csere után ha óvatosan bánik vele az ember akkor meghálálja azt a hangszer!
    Sztem meggyőztél hogy a közeljövőben beszerezzek egyet ha nem is újonnan de használtan bejáratva tuti!

    Üdv! Robi