Zenék leszedése hallásból

A jó zenei hallás a zenélés bármely területén hatalmas előny. Ha nem csak értjük, hanem érezzük is a zenei folyamatokat, az sokkal spontánabbá tudja tenni a játékot, az improvizálást, és a zeneírást egyaránt.

Ennek a gyakorlásnak az egyik fontos és ajánlott eleme a hallás utáni leszedés.

Mielőtt nekiugranánk egy teljes dal vagy szóló, netán akkordkör lefülelésének, érdemes lehet felvezetni a folyamatot egy kis izolált gyakorlással. Ha magabiztosak vagyunk az apró részletekben, sokkal jobb eséllyel fog sikerülni „nagyban” is.

Feljátszhatunk magunknak hangközöket, kisebb dallamokat, ritmusokat, majd ezeket visszafejthetjük hallás után - végül az elejént feljegyzett „megoldókulcsunkkal” ellenőrizhetjük.

Gyakorolhatunk külön akkordmeneteket - minél több ilyet csinálunk, annál jobban „megmaradnak fülben” fordulatok, sémák.

Ha bizonyos elemek nehezen mennek, legalább tudjuk, milyen területekre kell több figyelmet fordítanunk.

A sikerélmény ezen a téren is igen fontos, tehát nem féljünk minél egyszerűbb dalokkal kezdeni. Egy párakkordos sláger, egy kisebb gitárdallam, egy könnyed rock dal több, mint megfelelő kezdetben. Ha már belejöttünk, folyamatosan jöhetnek a nehezebbek.

Néhány tipp, amik segíthetnek elindulni:

1. Dallamok, szólók leszedése

- a hangnem megfejtése megmutatja a skálát, amin mozog, így tudjuk, egyáltalán hol kell keresgélni

- loop-olhatunk pár hangos kis részleteket, és lassíthatunk is (a technika a barátunk)

- ha egyből rájátszuk a zenére, jobban halljuk az esetleges eltéréseket

- később figyelhetünk külön a hangképzés finomságaira (hajlítások, hammer-pull technikák, stb)

2. Akkordkörök, riffek leszedése

- ha a basszusokra figyelünk, az a legtöbb esetben megmutatja az akkordok alaphangait

- egy kis elméleti jártassággal a hangnemből is lehet következtetni az akkordokra, ill. azok minőségeire

- szokatlanabb akkordokat megpróbálhatunk elemeire bontani, akár hangközökre, hangokra is

- a riffek általában valamilyen skálán mozognak, esetleg akkord-részletekből dolgoznak, tehát érdemes összefüggéseket keresni ezekkel

Összességében az izolált gyakorlás és a zeneelméleti megértés, következtetés segíthetik a folyamatot, de minél több leszedésen vagyunk már túl, annál kevésbé lesz szükség mankókra. A zenei sémák, fordulatok épp úgy tudnak rögzülni, akár egy dallam. Egyszóval a gyakorlás hozza meg a sikereket :)

A lenti videókban egy-egy ilyen folyamatot mutatok be részleteiben.

Kreatív zenélgetést kívánok!

További videók sokféle gitáros/zenei témával:

Web: landmine-gitaroktatas.hu

Facebook: www.facebook.com

A cikk szerzője

Hát bizony szeretem én a zenét és a hangszereket, akármilyen meglepő is :) Mi több, plöntyögök is olykor kicsit. Meg tícsölök. Meg még videókat is készítek. Előfordul, h hangszereket is vásárolok, de csak ha a zasszon` megengedi természetesen. Különben nem…

Profil Üzenet küldése