Szürreális gitárálmok

2013.05.07.

Ezúttal kicsit lazábbra veszem, nem annyira a szakmai részen, hanem a látványon lesz a hangsúly. 

Minden érdekel, ami gitárokkal kapcsolatos, még akkor is, ha nem igazán gitárról van szó, hanem gitárral kapcsolatos művészetről.
Nemrég véletlenül találtam rá a Facebookon a Citha nevű oldalra. Nem sokat sikerült azóta se megtudnom a készítőről, azon túl, hogy Marta Sowinska a neve, nőnemű (ami persze valószínűnek tűnt a nevéből), Németországban él és alighanem designer, vagy még inkább építész lehet a hölgy.
Még csak önéletrajzát se sikerült meglelnem, pedig több saját oldala is van, egy portfólió (érdemes megnézni), egy blog és a DeviantArt-on is fenn van.
De nem is ez a lényeg. Citha szereti a zenét és a gitárokat és nagyon érdekes látomásai vannak velük kapcsolatban, köszönhetően tehetségének és gyakorlatának, ezeket 3D látványba is tudja önteni, teljesen valósághű módon.
Nem hinném, hogy technikailag az általa tervezett gitárok kimondottan könnyen kivitelezhetők lennének, azt se gondolom, hogy ergonomikusak, de mint a gitár elszabadult fantáziájú újraálmodása, mint műalkotás, amely leképez egy adott érzést, hangulatot, témát a hangszerbe oltva, nagyon a bejönnek.
Mindenesetre ha extrém gitárt akarnék készíteni, szívesen felkérném a formatervezésre, de azt hiszem, a megvalósításban igencsak feladná a leckét. :)
Lássuk hát a műveket.

A Scorpions az azonos nevű együttes tiszteletére készül skorpiógitár. Egy Les Paul formálódott át, mint gitárral keresztezett skorpió, látványos és kissé félelmetes darab, szinte várja az ember, hogy a gitárnyakká átlényegül fullánkos farkok egyszer csak felemelkedik és odaszúr.



Water Splash
, mint egy loccsanó megfagyott vízhullám lenne. Kicsit szürrealista, de mégis szép a maga kaotikusságában, a szertelenül amorf formák burjánzását a fém súlya és hidegsége jól ellenpontozza.



Pillangós Flying V
, a Bat for Lashes ihlette. Nagyon jól bánik az anyagokkal, formákkal és színekkel, tökéletes az összhang. Nőies, vibráló, energikus.





DJ Ashba
, a Sixx:AM és a G´n´R jelenlegi gitárosa iránt rajongásának kifejezésére készített design, ez végül is a leginkább hagyományosnak mondható, egy Les Paul forma, alján egy ínyből kivigyorgó erőteljes fogsorral. De valahogy ismét csak nagyon jól játszik az arányokkal, formákkal, színekkel, felületekkel, mert az apró formai változtatások a Les Paul alapon mégis határozottan és felismerhetően megkülönböztethetővé teszik egy Gibsontól.


Cult of Classics
, ez egy szmokingos, elegáns gitár. Nem tudom, mennyire volt tudatos ihletője a Teuffel Niwa (egyik kedvenc modern gitárdesignom), mert a hasonlóságot feltűnő, de akárhogy is, ez is nagyon jól eltalált modell, érdekes játék az antropomorfizálás és adja is magát ezzel a hangszerrel.



Michael Jackson - Scream.
A futurisztikus, modern, hidegen technokrata vizuális világ, ami a nevet adó klipben látható, jól visszatükröződik ezen a hasonlóan fényes, fekete-fehér és króm kombinációjú hangszeren, amely valóságban is megvalósítható lenne. A lépcsőzetes formai játék akár a hangrezgések térbeli ábrázolása is lehetne...





A Lungs nevű alkotást a Tool együttes ihlette, Strat-jellegű hangszer, mely emberi tüdőt formáz. Teljesen áttetsző, benne látszik az érhálózat, a nyak is áttetsző, benne mint megalvadt vérből formálódó hanghullámok lennének. Elég bizarr, de nagyon látványos és kreatív.





Agalloch.
Ez végül is semmi különös műszakilag, teljesen megvalósítható, de az ötlet és a vizuális koncepció ismét tökéletesen sikerült, a kiszáradt föld és a gitártestet befonó gyökerek nagyon egyedivé teszik. A színek kontrasztja jól fenntartja a feszültséget.





A Flower guitar egy Strat alapforma, ami átmegy indaszerűen burjánzó fémvirágokba. Ismét elég szürreális látomás, kissé buja, színvilágában enyhén baljós, vagy depis, mégis harmonikusnak érzem. Légiessége és szabálytalansága érdekes dinamikát visz a megszokott Strat formába, a test hullámzó formáit és íveit szívesen viszontlátnám egy saját gitárban is, még ha a virágok nálam már kicsit túlburjánzóak lennének is.



Head like a hole
- egy Nine Inch Nails szám ihlette, elegáns vonalú fém hullámok fonódnak egymásba ebben a basszusban, letisztult, határozott formavilág, erőt, dinamizmust áraszt, de közben kecses tud maradni. A legérettebb alkotás, nem hiába ez készült utoljára.



Jó látni ezeket, szerintem a Citha Design-ról még hallani fogunk, remélhetőleg valódi gitárokkal kapcsolatban. A designer hölgy igen tehetséges és jó érzéke van a gitárok formatervezéséhez. Ha összeállna egy jó gitárműhellyel, nagy jövőjük lehetne.

Szerző: Imhof Iván 
Aktív Gitár
Bemutatkozás

Kapcsolódó cikkek:
Gitárok durvább dimenziókból



    Kommentek száma - 9
  • 9.

    Nekem a pillangós tetszik leginkább, meg a Scream. A pillangóst el tudnám képzelni, egy olyan kivitelben, hogy az ágas-bogas pillangós rész ki lenne öntve valami átlátszó anyaggal, megóvva azt a kellemetlen behatásoktól.

  • 8.

    Ha én gitárokat készítenék egészen biztos rajonganék az ilyesmikért (így is tetszik, szeretem a szokványostól eltérőt). Ezek baromi nagy inspirációk.

    Olyan ez mint a koncepció autók, vagy a divatbemutatók. Feszegeti a határokat, új irányokat ad. Aztán a gyakorlatban vagy megvalósulnak ezek, vagy nem. Az biztos, hogy hatással van a szakmára.

    Érdekes, hogy zenész körökben van egyfajta ódivatúság. Pedig a hangszerek fejlődnek, így volt ez mindig. Esetleg a tempó volt lassabb (esetleg :-)))
    Szerintem egyáltalán nem kell mindent elvetni ami modern új, de nem is kell isteníteni. Egyfajta középút lehet a jó megoldás...

  • 7.

    Én a hatást akarnám megvalósítani ,nem a formát lemásolni, az ebben a formában nem működik. A ˝Head like a hole˝ alumínium öntvényből megvalósítható csak nekem kissé rideg hatású. A Splash engem az ˝Idegen Világ˝ című tudományos film egyik élőlényére emlékeztet.

  • 6.

    A Splashhoz előbb olyan anyagot kéne találni, ami elég merev ebben a formában is. Onnantól vagy kiszobrod kézzel, vagy valamilyen számítógépvezérelt eljárással elkészíted, ez utóbbihoz rajz kell.
    Nagyon nem egyszerű, de amelyiknél fizikailag megoldható, annál érdemes lehet elgondolkodni.

  • 5.

    Roughneck: nem tudom, nem vagyok jó anatómiából :)
    Yogi: bíztam benne, hogy megihlet valakit :)
    K. Róbert: na de mind??? nem hiszem...
    Tom Szájer: igen, némelyiket érdemes lenne megépíteni.

  • 4.

    A Scorpions elég ijesztő , de a Water Splash gondolkodásra késztet. ˝Hogy lehetne kézzelfoghatóvá tenni???˝ George Lynch gitárjai (Mr, Scary guitars) kézzelfoghatóak ,de nem ilyen szépek.

  • 3.

    undorító és ocsmány

  • 2.

    Ez most nekem megmozgatta a fantáziámat.

  • 1.

    Szép gitárok!
    A Lung nevűnél a nyak az nem inkább a légcső (trachea) mintájára készült (a megalvadt vér helyett)?

◼ Népszerű