Reampoljunk! 2. rész

Míg a cikk Reampoljunk! 1. rész a DI sáv rögzítéséről szólt, a másodiban a számtalan reampolási mód néhány gyakran használt fajtájáról lesz szó. Lehetőségeink szinte korlátlanok, megannyi kreatív módszerrel hozhatunk létre számunkra megfelelő hangzásokat.

1. Szoftveres reampolás

Ez a reampolás legkényelmesebb, de a megkívánt eredmény elérésének közel sem legegyszerűbb módja. Rengeteg ismert gyártó modellező programjaiból válogathatunk, amik az újabb és újabb kiadásokkal egyre inkább közelítik a „hús-vér” eszközeinket. Ezekkel - VST-ként DAW-ba behívva - bizonyára mindenki kísérletezett már, így sem a szoftverek, sem azok kezelőfelülete nem ismeretlen senkinek és mindenkinek megvan a maga kedvence. Egy-két alap dologra azonban kitérnék, ami lehet, nem olyan egyértelmű és talán segít a jobb hangminőség elérésében.

• A legfontosabb, hogy sokszor úgy gondoljuk, az erősítő szimulátorok pontosan úgy működnek, ahogyan azok analóg megfelelői a valóságban. Ez viszont a legkevésbé igaz. A kezelőfelületük ugyan az igazi másolata, ami „belül” zajlik, az egészen más.

Így például a lánc elején elhelyezkedő virtuális előfokba vagy pedálba nem ajánlott digitálisan torzult (lecsapott tetejű) jelet küldeni.

Általában minden modell rendelkezik egy input szintet jelölő skálával és level/input potméterrel, amivel állíthatjuk az effektbe jutó jel erőségét. „Túlvezérlés” esetén azonban nem mindegyik jelez, vagy nem jelez megfelelően, ezért ajánlott a jelet még az effekt előtt kondicionálni (hangerőszabályzóval, kompresszorral) és egy erre alkalmas plugin-nel vizuálisan is leellenőrizni.

Ugyanígy az effektet elhagyó jel se közelítse soha a 0dB szintet!

• Egy másik dolog, ami fontos lehet, és amiről nem szokott szó esni az aliasing vagyis álnév komponens jelenség.

A tiszta gitárjelünk a hangszedőnk típusától függően egy körülbelül 10kHz-ig terjedő frekvenciával rendelkezik. Ha az erősítőmodell előfokával torzítjuk a gitárjelet, egyrészt a torzítás mértékével csökken annak dinamikája, másrészt az átvitt jelen túl további felharmónikusokat generálunk.

A probléma abból adódik, hogy (részletezés nélkül) az u.n. Shannon tétel szerint a mintavételi frekvenciának

kétszeresének kell lenni a kódolni ill. visszaalakítani kívánt átviteli tartomány sávszélességének. Mivel az emberi hallás tartománya általában 20Hz-20kHz érték közé esik, ezért ennek kódolására legalább 40kHz mintavételi frekvenciára van szükség. A CD szabvány azért is lett 44.1kHz, mert ez biztosítja a 20kHz-ig történő átvitelt, az efölötti részt pedig egy aluláteresztő szűrővel vágják le 4.1kHz "hosszon". Az erősítőszimulátor viszont a rendelkezésre álló sávszélességen túl is generál felharmónikusokat, amik mivel „nem férnek el, kvázi visszaverődve” jelennek meg a hallható spektrumban, amit zajként, tompulásként, kellemetlen torzításként, mosott visszhangként érzékelhetünk.

Ennek az aliasing jelenségnek a hatását túlmintavételezéssel és anti-aliasing szűrők (AAF) alkalmazásával csökkenthetjük, illetve küszöbölhetjük ki. Ha ugyanis megnöveljük a mintavételi frekvenciát, akkor több hely marad a magas tartományban képződő felharmonikusoknak és ha elég sűrű mintát választunk, az alias komponenseket kiszoríthatjuk a hallható tartományból és így kiszűrhetővé válnak.

Ezért ma már a legtöbb szimulátor rendelkezik belső túlmintavételezési képességgel és anti-aliasing szűrővel. Ezek általában 2 - 8-szoros túlmintavételezést tesznek lehetővé, amit a High-Medium-Low (pl. Amplitube) minőség kapcsolókkal, vagy 2x, 4x, stb. gombokkal (pl TSE plugins) kapcsolhatunk be. Van olyan szoftver, ami alapból túlmintavételez (pl. Revalver), és olyan is, ami egyáltalán nem használ ilyet (pl. Pod Farm).

A jelenség akkor is csökkenne, ha alapból mondjuk 88.2 vagy 96kHz-en dolgoznánk, ami a gitárjel szempontjából már eleve kb. 4-szeres túlmintavételezés, viszont aliasing csak bizonyos effektek alkalmazásakor jön létre, és nem is mindig feltűnő mértékben, így részben fölöslegesen tárolnánk gépünkön jóval nagyobb méretű felvételeket, amiknek feldolgozása is több erőforrást igényel, ezen kívül találkozhatunk olyan pluginnel, ami nem támogatja a pl. 96kHz-es formátumot. Ezért érdemes inkább belső túlmintavételezést használni többek közt overdrive és torzítópedál szimulációknál, ill. erősítőmodelleknél, utánuk pedig egy alulátersztő szűrőt elhelyezni 10-16kHz körüli tartományban, amivel szabályozhatjuk a megmaradt és esetenként bántó magas tartományt.

A harmadik, amivel legszembetűnőbben javíthatjuk szoftveres reampolásunk minőségét, az a modellcsomagok hangfalszimulációi helyett u.n. láda impulzusválaszok (Cabinet Impulse Response) használata.

Ezek az impulzusok tulajdonképpen nemcsak a hangszórók, de a mintavételhez használt teljes rendszer (AD/DA átalakító, kábel, előfok, végfok, láda, hangszóró, mikrofon, akusztika, stb.) lineáris karakterisztikájának digitális lenyomatai.

Előnyük, hogy olyan akusztikai környezetbe helyezett ládákat, mikrofonokat használhatunk, amihez a valóságban esetleg nem férhetünk hozzá és kedvünk szerint variálhatjuk őket csendben, egy igazi, bődületesen hangos erősítő és láda használata nélkül.

Hátrányuk, hogy mivel lineáris lenyomatok, az igazi bemikrofonozott láda dinamikaváltozásra adott reakcióját képtelenek visszaadni.

Mégis, sokkal élethűbbek, mint az egyszerű szimulációk. Létjogosultságukat a legtöbb modellgyártó már felismerte és sok programban az erősítő utáni ládaszimuláció kikapcsolható és helyette betölthetünk legalább egyet az általunk preferált impulzusok közül.

Impulzusok használatakor három dologra figyeljünk:

Az egyik, hogy a választott impulzus mintavételezési frekvenciája lehetőleg egyezzen meg a projektünkével, vagy legyen annak egész számú többszöröse!
A második, hogy ha párhuzamosan több impulzust is használunk, azok egymáshoz képest legyenek fázishelyesek. Ez egyazon gyártó termékeinél jóesetben teljesül, ezért lehetőleg egyszerre csak azonos forrásból származó impulzusokat használjunk. (A fázishelyességre pár bekezdéssel lejjebb visszatérek ;)
A harmadik, hogy ne használjunk egyszerre túl sok impulzust. Mivel ezekből rengeteg féle létezik, könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy a tökéletes hangzást várva egy arra képes u.n. Loader (betöltő) programban akár több tucatot is egymásra hányunk. Tapasztalatom szerint ez zsákutcához vezet, inkább maradjunk max. 2-3 darabnál, ami még tényleg képes egymást kiegészíteni és izgalmasabbá tenni a hangképet.

2. Hagyományos reampolás

Ehhez más dolgunk nincs, mint a számítógépünkre rögzített és szerkesztett jelet visszajuttatni gitárerősítőnkbe, amihez szükségünk lesz az előző részben említett reamp box-ra.

Ennek az a feladata, hogy a hangkártyánkból érkező vonalszintű (+4dBu) szimmetrikus jelet gitárjelnek megfelelő erősségű aszimmetrikus jellé alakítsa, ami a megfelelő impedanciával bír, illetve hogy izolálja a megelőző áramköröktől, így megszüntetve az esetleges (pl. földhurokból eredő) ártó zajokat.

Alapvetően kétféle reamp box-szal találkozhatunk. Passzív és aktív kialakításúval. Az eredeti Reamp passzív kialakítású, az átalakítást itt egy transzformátor végzi, ami nagy jelerősséget is képes torzításmentesen kezelni. Az aktív változat egy puffer erősítővel rendelkezik, ami ha elég jó minőségű, transzparensen tudja kezelni a jel erősségének változtatását, viszont bemenete túlvezérelhető, ezért itt is, mint minden kapcsolatnál, figyelni kell a megfelelő jelszint beállítására.

Egy bizonyos minőségi szint fölött már szinte mindegy, hogy aktív vagy passzív eszközt használunk és bizony ennek a láncszemnek a kvalitása jóval fontosabb, mint a DI box-é, hiszen itt már nem tudunk belenyúlni a jelfolyamba és szükség esetén kedvezően manipulálni azt, főleg nem egy erősen leromlott dinamikát.

A reamp box kimenete már egy gitárkábellel összeköthető az erősítővel. Ez a kábel az előző részben ismertetett okokból legyen jó minőségű és minél rövidebb. A dobozon kell lennie egy kimeneti jelszintet szabályozó potméternek. Ennek használatával állítsuk be a gitárunknak megfelelő szintet. (Tipp: egy line-selector közbeiktatásával kapcsolgathatunk gitárunk és a reampolt jel között, hogy könnyebben azonos szintre hozzuk őket.)

Ha elégedettek vagyunk, a reamp box után ugyanúgy beköthetünk overdrive, torzító, kompresszor, hangerő, wah, stb. pedálokat, ahogyan azt gitár használatánál megszoktuk, az effekt loopba is bekerülhetnek a modulációs effektek (delay, chorus, phaser, stb.).

Ezután már csak a ládát kell megfelelően mikrofonoznunk és az ismert módon rögzíteni számítógépünkre.

Ezen a ponton célszerű a fentebb említett fázis/fáziseltérés fogalmával alapszinten megismerkednünk.

A lényeget az alábbi ábra szemlélteti:

Ezt könnyen kipróbálhatjuk DAW szoftverünkben. Vegyünk bármilyen mono hangfelvételt és töltsük be két mono sávra! Ha mindkét sávot bekapcsoljuk, pontosan kétszer hangosabban halljuk a felvételt. Ha az egyiknek a fázisát a fáziskapcsoló gombbal 180°-kal elfordítjuk (invertáljuk), a két sáv teljesen kioltja egymást és nem hallunk semmit. Most toljuk el az egyiket pár millisecundummal. Monoban egy mosott hangképet kapunk (részleges kioltás), míg ha az egyiket bal, a másikat jobb oldalra panorámázzuk, álsztereo hatást hallunk. Ha az egyik sávot fokozatosan halkítjuk és mozgatjuk, úgy érzékeljük, mintha hangosabban szóló sáv más térbe helyeződne. Monoba visszkapcsolva visszhang effektet kapunk.

Gitárfelvételeinknél a fáziseltérés több okból is kialakulhat:

• Az egyik ok a latency (késés). A mikrofonos jel konverterig jutásához, digitalizálásához és tárolásához eszközeinknek időre van szüksége. Ez nem probléma, ha minden réteg felvételnél ugyanazt a rögzítési láncot használjuk és ezeket a felvételeket összegezzük. Ha azonban a korábban rögzített DI sávot is felhasználjuk és szoftveres reampot is használunk, a két módszerrel készített hangsáv egymáshoz képest csúszásban lesz.

• Egy másik, ami szintén a latencyhez kapcsolódik, hogy ha később szoftveresen, de különböző mértékben effektezünk rétegeket, ugyanúgy kialakulhat csúszás. A DAW-ok ma már általában haszálnak ennek kiküszöbölésére latency-kompenzációt, de ezek nem mindig pontosak, ezért ezt is ellenőriznünk kell.

Láda mikrofonozásnál, ha egynél több mikrofont használunk, a mikrofonok hangszóróhoz képesti távolságkülönbsége miatt

is kialakul a fáziskésés. A különböző távolságokban elhelyezett mikrofonokba a távolsággal és a hang terjedési sebességével arányosan más időpillanatban ér ugyanaz a hanghullám. Ennek kiküszöbölésére/csökkentésére alakultak ki különféle mikrofonozási technikák (amik egy későbbi bejegyzés témáját képezhetik majd). Ezt vegyük figyelembe akkor is, ha két réteg felvételénél különböző mikrofon pozíciót használtunk!

• Ami nem annyira egyértelmű, hogy ez a jelenség 1 db mikrofon használatakor is fent áll. A hanghullámok ugyanis a helyiség határoló elemeiről visszaverődve módosultan ugyan, de szintén visszajutnak a mikrofonba, ami kisebb mértékű zavart okozhat. Ezért is nagyon fontos a felvevő helyiség célnak megfelelő akusztikai kialakítása. Általában célszerű a hangszóró ládát minél messzebb elhelyezni a falaktól, felemelni a padlóról, a felületeket akusztikailag méretezett csillapító és szóró elemekkel ellátni. Természetesen a visszaverődő hullámok nem mindig károsak, ahogy a fenti kísérletnél is tapasztalhattuk, sokszor pont ez az, ami megfelelően szabályozva térérzetet ad a mono felvételen is.

1 darab hangforrás felvételénél még viszonylag könnyű dolgunk van, dobok felvételénél pl. már sokkal inkább oda kell figyelnünk a mikrofonok elhelyezésére, hiszen ott minden mikrofon több hangforrást is rögzít.

Felvételeinket tehát mindig ellenőrizzük mono-ban és ha szükséges, a hanghullámokra ránagyítva kézzel igazítsuk őket egymáshoz!

3. Szoftveres és hagyományos reampolás vegyes használata

A fenti két módszert megismerve, azokat számtalan módon variálhatjuk össze, ez már a fantáziánkra van bízva.

Ez a bejegyzés is elég hosszúra nyúlt, így végezetül ezekből csak felsorolásszerűen emelnék ki párat:

• Szoftveres erősítőszimulátor használata előfokként, csöves erősítő használata végfokként, gitárláda rögzítése mikrofonnal.
• Csöves előfok rögzítése erősítő vonal kimenetének használatával és láda impulzus betöltése.
• Csöves előfok és végfok rögzítése a végfok és a láda közé illesztett Red Box használatával és impulzus betöltése.
• Digitális modellezőprocesszor és csöves végfok használata és impulzus betöltése.

Szerző: Lukács Ágoston
- grafxsoundstudio.blogspot.hu
- Hangosítás, stúdió archívum >>
- Fórum: Szoftverek, zenei számtech.
képanyag forrás: sevenstring.org; soundonsound.com, redwirez.com, radialeng.com