Ibanez RG 370

Az elmúlt 1-2 évben saját észrevételek szerint megnőtt az Ibanez cég rajongóinak száma. Nem is csoda, hiszen napjainkra az egyik piacvezető gitárgyártó lett nagyon szuper gitárokkal. Az egyik legkedveltebb modell az alsóbb kategóriában az RG370Dx típus, amit jelenlegi tesztemmel én is górcső alá vettem, mivel sokak szeretnének ilyet venni, de nem tapasztalták még saját kezűleg. Íme, egy kis segítség a döntéshez.

Első ízben, amikor kézbe vettem a hangszert, meglepően könnyűnek tűnt a saját Jacksonomhoz képest, kb. egy régebbi GRG270-es Ibanezemhez hasonlítanám. A nyaka eszméletlen jó,3 darabból álló juhar nyak, rózsafa fogólappal és cápafogas berakással. Nagyon metál:).

(Nagyításhoz, kattints a képekre)

A gyors legato futamoktól kezdve a zsíros metál riffekig befejezőleg egyaránt jól szuperált. Kis bemelegítés után elkövetkezett az éles használat is erősítővel (Fender FR212R) és pedálokkal együtt. Elöljáróban a pick upokról annyit, hogy ez az INF széria szerintem nem a legjobb, kicsit sok a magasa, kicsit kevés a közepe és a mélye, de ebben a kategóriában jobb nem nagyon van. Szóval az éles próba. 5 állású pick up váltó, két humbucker és egy single coil H-S-H felosztásban. Itt a képen láthatjátok a felosztást is.

A tiszta hangzása a híd pick uppal szépen csilingel és persze kicsit karcos is a humbuckernek köszönhetően. A single coil hangszedőjének van egy tipikus Fenderes csattogása, hibát ebben sem nagyon találtam.

A nyaki humbucker pedig hozta azt, amire számítottam: öblös, meleg duruzsolást, itt már azért előjöttek azok a hiányolt közepek és mélyek. Következő lépésben jöhetett a torzítás. Ehhez egy Boss MD-2-t, vagyis Mega Distortion-t használtam. Első nekifutásra meglepő volt, hogy mennyire nagy jelet képes leadni a híd humbi. Bevallom, nem számítottam rá. Egy " két Metallica, Deep Purple és hasonló klasszikus eljátszása után azt hiszem beleszerettem ebbe a gitárba:). A single coilnál kicsit féltem, hogy mennyire fog gerjedni a cucc, de itt megint meg kellett lepődnöm, mert csak egy kicsit nagyobb lett az alapzaj, de gerjedni nem igazán akart, ami egy nagy plusz pont. Nyaki pozícióban próbálkoztam egy kis Slash féle görgetéssel, amit szintén remekül hozott ki magából a kicsike. Vissza hídi állásba, tremoló próba. Ha van az Ibanez cégnek gyenge pontja, akkor az valószínűleg az Edge III tremoló.

Nagyon puha anyaga van, nem mertem túl erősen megrángatni, féltem, hogy elreped. Összehasonlítás képpen: a saját Jacksonomban egy Takeuchi floyd rose rendszer van, na, az berreg, kattog, visít, akárhogy cibálom, nem félek, hogy baja lenne. Vissza az Edge III-hoz. A puha anyagát eltekintve korrektül tartja a hangolást és a lincenszelt floyd rosehoz képest sokkal egyszerűbben lehet a húrokat cserélni, a csavarokhoz kényelmesebben hozzá lehet férni és a finomhangolókkal is nagyon precízen lehet együttműködni.

De ez ne riasszon el senkit, ez az én tesztelési véleményem, bátran hozzá lehet nyúlni, nem fog eltörni:). Mindent összevetve értékelném a hangszert egy 5 csillagos skálán: A gyári pick upok és a tremoló lehetne jobb is, de kategóriájában elég jók, mindenestre vannak jobbak is. A nyaka szuperkényelmes, nagyon jól ki lehet rajta játszani mindent, plusz pontot ér az, hogy a 24. bundot is nagyon jól el lehet érni. A felhasznált anyagokat elég jól összeállították, a kis súlya ellenére nagyon jól szóló hangszer. Mindent egybevéve 5 csillagból 4-et adok. Bátran ajánlom kezdőknek, haladóknak, gyakorolni, koncertezni, stúdiózni. Akinek pedig felkeltette a cikk az érdeklődését, az alábbi linkre kattintva megtekintheti kis barátunk tesztjét:

Egészségetekre!

Képek forrása: activemusician.com
Írta: irow