Ez a történet akkor kezdődött, mikor a gitárokra még nem volt ráírva, hogy RoHS Compliant. De most komolyan, mennyire veszélyes elektronikai eszköz egy gitár?
1996 október 26.-a volt, mikor besétáltam a helyi hangszerboltba. A következő beszélgetés hangzott el:

• Jó napot kívánok, gitárt szeretnék venni!
• Mégis milyenre gondoltál?
• Egy Washburn MG200-at szeretnék!

Az eladónak leesett az álla, és egy pillanatnyi zavar után már nyúlt is a katalógusért. Akkoriban abszolút kezdő voltam, és ez biztosan kilométerekről ordított rólam...
A dolog persze ennél sokkal bonyolultabb volt. A maihoz képest sokkal szűkebb volt a választék, és a nagy márkák még inkább megfizethetetlenek voltak. A Washburn nem volt túl ismert a mezei gitárosok között, mint amilyen én is voltam. Mégis hogyan sikerült akkor rátalálnom? Akkoriban még internet sem volt - ma már elképzelhetetlen kőkorszak. Egyetlen forrásként a nyomtatott sajtó jöhetett szóba. Talán 2 évig bújtam a Zenész Magazint, mire Szekeres Tamás tollából olvastam egy tesztet erről a hangszerről. Volt időm olvasgatni, mert nem volt keresetem, és marha lassan gyűlt a pénz. Nem ez volt az első gitár teszt...

Külcsín

Nos az a helyzet, hogy ezt a gitárt még Grover Jackson tervezte a Washburnnak és csak pár (talán 2) évig volt gyártásban, mert aztán Mr. Jackson megvált a cégtől. Így aztán nem tudok specifikációkat linkelni. (Illetve láttam valahol egy Washburnokkal foglalkozó fansite-ot...)

http://www.vintagewashburn.com/Electrics/Mercuryelectric.html

http://forums.washburn.com/default.asp?CAT_ID=10

A gitár normál superstrat alakú két single coil és egy humbucker hangszedővel - utóbbi a hídnál. A hangszedők márkája egyébként Washburn Eliminator. A nyak modern profilú, és vékony, minden esetben natúr kivitelű, csavarokkal rögzítve a testhez. A test egyszínű, koptatólap nélküli. (A választék fehér, fekete, olívazöld, és éjkék volt.) Jómagam az utóbbit választottam, és nem bántam meg. Attól függően, hogy esett rá a fény az egészen sötétkéktől az elektromosan világoskékig terjedő színekben játszott. Sajna, mostanra ez már eléggé megkopott, így a képeken nem tudom megmutatni. A híd vintage tremolo típusú, és ahogyan minden más szerelék is, krómozott. A test meglehetősen vékony, és kisebb a „normál” méretű gitároknál, és valószínűleg hársból van. A nyak is rövidebb egy leheletnyivel, ettől függetlenül egy sztenderd nagyságú gitárról van szó, bár az évek folyamán rengeteg élcelődést el kellett viselnem az MG200 méretét illetően. De mint tudjuk, nem a méret a lényeg! Mindebből kifolyólag a gitár pihekönnyű. A fej is natúr, klasszikus formájú. A húrok pedig Grover (1:18 áttételű, zárt rendszerű, olajban úszó) kulcsokban „végződnek”. Ez a legprofibb szerelék, amin nem spóroltak. A gitár Koreában készült, ami ma már egyet jelent a minőséggel, de akkoriban igencsak köznevetség tárgyát képezte. Ez a többi szereléken meg is látszott, de erről majd később. A nyakon a fogólap rózsafa, 22 jumbo érintővel. Ez a 15.-től fölfelé körülbelül ellehetetleníti a normális játékot, mert olyan keskeny a hely két érintő között, hogy nem lehet rendesen lefogni a hangokat.

Térjünk vissza egy kicsit 1996.-ba, és a hangszerboltba!

• A jövő hétre le tudjuk hozni, 59900 forintért. De nem szeretnél, inkább egy Nuno 1-est? - Az eladó itt a katalógusban odalapozott a fent említett gitárhoz. Én pedig egy két hangszedős, háromállású kapcsolóval ellátott gitárt láttam.
• Nem, az MG200-ast szeretném.
• Rendben van.

A ´90es évek második felében Nuno Bettencourt neve összeforrt a Washburnnal, és legendává vált. Az N2-es modell még ma is aránylag magas áron kapható a használt piacon, ha egyáltalán hozzá lehet jutni. Az MG200 valahol az N1 és N2 között helyezkedik el, úgyhogy jól tettem, hogy kitartottam a választásom mellett.

Hang

Mivel nem volt normális erősítőm sokat pengettem üresen... A gitár hangja ekkor is áttetsző, középben és magasakban gazdag. Túlságosan nem hangos, és nem is tartja ki sokáig a hangokat, de egy ekkora testtől nem is lehet mást várni. Az évek folyamán rengeteg erősítőn volt alkalmam játszani vele. Csak néhány végletet említenék meg. 15W-os Regent, 60w-os Vermona, 50w-os Marshall JCM800 fej+láda, 100w-os Marshall Plexi fej+láda. Közben aztán volt minden. Tranzisztoros Fenderek, Laneyk, egy Marshall Valvestate (ez a gitár ehhez van kitalálva) egy csöves Selmer. (Ezek közül a felsorolás eleje felé található csodák „boldog” tulajdonosa voltam, a többihez koncerteken, haveroknál, kollégáknál volt szerencsém.)

Tiszta hang

A három hangszedő között egy ötállású kapcsoló segítségével tudunk váltani. Így meglehetősen sokféle hangszínt elő tudunk csalni a gitárból. A legtöbbször a következő erősítő beállításokkal használtam: basszus 6, közép 8, magas 4, esetleg presence 6. Ez sokat elárul. A Washburn hangja alapvetően magas, ami a hársra jellemző. Így a magasat érdemes kissé megfékezni, mert könnyen fülsértő lehet. A középtartomány erős, és az erősítőn rásegítve az MG200 szinte átvág a mixen. A basszus azonban kissé erőtlen, ezért figyelni kell, hogy rendesen ott legyen. Nyaknál a gitár kimondottan jazzes karakterrel rendelkezik, ami egy ilyen felépítésű hangszertől elég meglepő teljesítmény. A középső hangszedő szól a legszebben. Gyönyörű csilingelő hangot ad, szinte már akusztikus hangszín felé hajló tulajdonságokkal. Ez szintén a nagy mennyiségben jelen lévő közepeknek köszönhető. Hídnál kimondottan kemény, agresszív, magasakban bővelkedő hangot kapunk. Némelyeknek kissé talán túl vékonyat. Tiszta hangszíneknél a humbuckert ezért szinte soha nem használtam. Bár később rájöttem, ha a hangszín potmétert visszatekerem és elveszem tőle a magasat, egész használható, egy kis effektezéssel Pat Metheny hangzásvilágára hajazó hangot kaphatunk.

Torzított hangszín

Ezzel a gitárral elég nehéz krancsolni, mert a felépítéséből következően eléggé vékony hangot hallhatunk. Extrém esetekben a „zörgés” jut eszünkbe, ami a legjobban leírja a hatást. A humbuckerrel különben még aránylag tűrhető eredményt lehet elérni. Nyaknál a hang eltompul. Nincs elég basszus, hogy döngjön, viszont nincs elég közép sem hogy hasítson. A középső hangszedő, pedig egyszerűen rossz helyen van a torzított hangszínhez. (De mint írtam, tisztán brillírozik.) Ez eddig nem túl biztató. Lépjünk oda jobban.
„Rendes” torzításnál szerencsére változik a kép. Bár a nyaki és a középső hangszedők még mindig kevésbé használhatóak, azért mondjuk blueshoz itt már találhatunk passzoló hangszínt. Főleg nyaknál. Azonban nem ez Washburn fő erőssége. A humbuckerre kapcsolva (És annak idején a teszt is ezt emelte ki.) egyszerre másik dimenzióban találjuk magunkat. A gitár komolyan elbődül, igazán harapós, jól kiegyensúlyozott torzított hangot produkál. Rendben vannak a mélyei, bár a hang azért mégis középen hangsúlyos, amihez tetszés szerint tudunk magasat keverni az erősítő EQ szekcióján. Így gyerekjáték igazi „hot” szóló hangszínt kikeverni. Kicsi a bors de erős, a gitár méretéhez képest igen komolyan szól. Be is kategorizálták metál gitárnak. Ezzel akadhatnak problémák, mert mondjuk üveghangot eszméletlen nehéz kicsiholni belőle. A jumbo bundok pedig valahogy „kényszerítik” az embert, hogy szorítsa a nyakat, annak ellenére, hogy az kényelmes, és a húrnyomás is alapvetően alacsony. Szóval inkább ritmusgitárként működik jól.

Nyúzópróba

A kis kedves idén ünnepli 15. születésnapját. Megéltünk már együtt jó pár őrül éjszakát, így aztán ismerem a lelki világát. Az első húrcsere alkalmával a G húr kitört egy részt a nyak elején található műanyag nyeregből. (Made in Korea) Így egy kis pengetődarabot ragasztottam be pillanatragasztóval, hogy meg legyen a megfelelő húrmagasság. Nem volt egy éves, mikor az aljzat kontaktos lett. Még „garanciálisan” megreszelték smirglivel. Innentől kezdve a tokban állandó eszköz lett egy darab finom smirgli. Ezzel, meg egy kis olajjal tavalyig kihúzta. Addigra már annyira elkopott a benti érintkező, hogy egyszerűen nem ért hozzá normálisan a jackdugóhoz. Végül is kibírt 13 évet, de már jóval hamarabb cserére szorult volna.
A több ezer óra a hídon is ott hagyta a nyomát. A babákon elkezdett kopásnak indulni a króm. Ez még nem is volt probléma, legalábbis egy darabig. Viszont az állító csavarokról elkezdett lekopni a festék - magától?! Így felütötte fejét a rozsda. Ekkor még hat éves lehetett. Teljes szétszerelés, és olajozás után a probléma megoldódni látszott, de alig telt el fél év, az olaj összeszedett minden port. Újabb szétszerelés, és törölgetés után még azért maradt némi olaj a csavarokon, mert a rozsda egy pár évre eltűnt.

Közben az egyik húrcsere után fekete csíkokat fedeztem fel a fejen. Azt hittem szimpla koszról van szó, ezért letöröltem. Néhány hét után azonban újra ott voltak. Ekkor döbbentem rá, hogy a Groverek szép lassan engedni kezdték a belsejükben lévő olajat! Nem volt mese húzni kellett a kulcsok szorosságát állító csavarokon. Innentől a G húrhoz tartozó kulcs kissé nehezebben járt egy pár évig.

Hozzá kell tennem, hogy ezek a problémák az átlagosnál körültekintőbb karbantartás mellett keletkeztek. Nagyon vigyáztam mindig a gitárra, mert az első komoly hangszerem volt, és akkoriban sokba került.
Aztán elérkezett a tavalyi év. A hídról teljesen lekopott a króm, és az alkatrész anyaga kilátszott, nem sokkal ezután vadul rozsdásodásnak indult. Az E6 babájához tartozó imbuszos csavarocska amivel a baba magasságát lehet állítani, teljesen használhatatlanná vált. Olyan szinten belerakodott a por - én legalábbis erre tudok tippelni - hogy már nem lehetett állítani, mert nem ment bele a kulcs. A baba „hosszát” állító csavarok és rugók teljesen berohadtak a rozsdától, bár még lehetett őket csavarni, nyikorgó hangot adtak, és egyértelművé vált, hogy hasznos élettartamuk végére értek. A nyakon a műanyag nyereg is kezdte magát megadni. Az anyag puhasága miatt az évek folyamán belevágtak a húrok, így a hat húr egymáshoz viszonyított magassága elég ötletszerűvé vált. Ezt még úgy ahogy sikerült utána állítani a hídnál, de a játszhatóság, és a kényelem érezhetően romlott. Próbákon kezdett szenvedőssé válni a dolog, így a felújítás halaszthatatlanná vált.

Felújítás

A Washburn a 14. éves múlt mikor sor került a nagyjavításra. Besurrantam a hangszerboltba. Nem abba ahol vettem, mert az már megszűnt, bár az egyik szaki ugyanaz, mint anno. (Aki először smirglizett.) Vettem egy GuitarTech hidat. Sajna csak egyben lehetett. Nem volt 6000Ft. Otthon kicseréltem a babákat meg a hozzájuk tartozó csavarokat. Kb. 15 percet vett igénybe. A beállításokkal azonban baj volt. Az új babák kissé szélesebbek az eredetieknél, és az oktáv belövése problémákba ütközött. Ugyanez igaz a húrok magasságára is. Kiderült, hogy eddigre a nyakon a nyereg is elérte az ipari hulladék kategóriát. Elvetettem azt az ötletet, hogy saját kezűleg vésem ki a műanyagot, illetve megkérem rá az egyik asztalos cimborámat. Ráadásul a nyereg nem a fogólap előtt a nyakon van rögzítve, hanem magán a fogólapon. Ez a kiépítés igen veszélyesnek látszott, így letettem minden házi próbálkozásról. Visszatértem a hangszerboltba. Két lehetőséget ajánlottak. Csont, vagy lézerrel vágott rozsdamentes acél. Az utóbbit választottam, 3000 forintból kijött, és most már van egy elpusztíthatatlan nyereg a nyakon. Egyébként jól tettem, hogy nem álltam neki házilag vésni, mert az eredeti műanyag ocsmányság csak komoly erőszak hatására két darabban volt hajlandó távozni. Innentől kezdve minden ment mint a karikacsapás, bár az oktáv megtalálása sokáig tartott, de a precíz beállítás után az MG200 most már pontos. A húrmagasság olyan alacsony, mint amilyenre már nem is emlékszem, illetve a húrnyomás is puhább lett, pedig addig sem volt kemény. Szóval kb. egy tízesbe került a szerviz, ami ennyi év után szerintem elenyésző összeg, ha évekre elosztjuk.

Összegzés

A Washburn MG200 jelenleg is tulajdonomat képezi. A kulcsok mostanra gyanúm szerint elengedték az olaj nagyobb részét, és már nem tartják olyan jól a hangolást mint új korukban, úgyhogy cserére érettek. Ez lesz a következő amit rövidesen meg kell lépnem. És pár év távlatában feltűnt a horizonton az újra bundozás is. Egyelőre még játszható a nyak, de a kopás helyenként már erőteljesnek mondható. Ja az ötállású kapcsolóból a harmadikat fogyasztja, volt benne egy Ibanez, alig bírt négy évet, ám a mostani Ernie Ball már lassan tíz éves lesz. Egyelőre hibátlanul teszi a dolgát.
15 év nem kevés idő. Szeretném látni hogy, egy ma 60 000 forintba kerülő gitár milyen állapotban lesz 15 év múlva. A Washburn szerintem ennyi idő alatt bebizonyította, hogy elnyűhetetlen darab. A hangja a mai felhozatalban is megállja a helyét valahol az alsó középkategória környékén. Pár hónapja volt a Gitarshopon egy floydos változat 35 000-ért. Majdnem megvettem, ennyi nem pénz egy ilyen gitárért. A vicces az, hogy az N1es is ebben az árfekvésben mozog, és így talán kissé felülárazott. Úgyhogy ha valahol bele botlatok egybe, és csak egy kicsit is szükségetek van rá, vegyétek meg, nem fogtok csalódni. Az MG 200 hihetetlen ár-érték arányt képvisel. Ha ma gyártanák le, ilyen minőségben, lehet, hogy 80 000 körül mozogna az ára.

Végszó

A gitárt két komolyabb baleset érte. Az egyik tavalyelőtt - és ez nagyon rosszul érintett. Úgy voltam vele, ha már eddig kibírta komolyabb baj már nem érheti. Hátamra vettem a tokot, csakhogy nem volt behúzva a cipzár, és kb. 70cm magasról az oldalára esett. Az eredmény a leverődés az oldalán. A korábbi még ennél is durvább eset régebben történt, leakadt a pánt mert rosszul emeltem meg, és szegényke fejre esett. Illetve fejjel előre ért földet. Akkor azt hittem ennek annyi. A csodával határos módon csak az E1 kulcsa görbült el kissé, más baja nem lett.
Kár tagadnom, hogy a Washburn számomra eszmei értéket képvisel, számtalan koncert, sokkal-sokkal több próba, és pár zenekar van a hátunk mögött. Vele tanultam meg rendesebben gitározni, és számolatlan órát nyúztam. Nincs az a pénz amiért megválnék tőle, főleg így hogy felújítás után ismét ereje teljében van, és az új korában vett tok helyett is kapott egy eredeti Washburnosat, innen a Gitarshopról.


Szerző: Molnár István Tamás