Gitársávok és rétegek - 4. rész

A mostani alkalommal elérkeztünk a 4 részes cikksorozat utolsó epizódjához. Ez pedig azt is jelenti, hogy legközelebb már nem kell a például szolgáló, idegtépő riffet hallgatni :)

Legutóbb egy huszárvágással a két egyedi felvételtől rögtön a négy egyedi felvételt használó „quad tracking” technikához ugrottunk. Így egy lépcső kimaradt, de nem véletlenül. Ez az a mód, amikor a két szélre panorámázott sáv mellé pontosan középre egy harmadik egyedi sávot helyezünk.

Ez a sáv egyrészt be tudja tömni a két szélső gitár közti „lukat”, másrészt ha ügyesek vagyunk, a szintén középre pozícionált basszusgitárral együttműködve vaskos, nyers, de mégis kellemes torzított aljat ad a mix-nek. Ennek a sávnak éppen ezért lehet valamivel erősebb torzítása is, mint a két szélsőnek, nem fogja bántani a fülünket. Itt is fontos, hogy a gitárok és a basszusgitár is pontosak legyenek, ne gyengítsék, hanem erősítsék egymást.

Mivel már mindenkinek van 4 egyedi sávja, most az egyiket mellőzve, ki is próbálhatjuk ezt. A legizgalmasabb hangképet akkor kapjuk, ha egy harmadik hangszert használunk ehhez a középső sávhoz, de én ezt most nem tettem meg.

Azt észrevehetjük, hogy ha ugyanazon a hangerőn hagyjuk ezt a sávot, mint a szélsőket, túlságosan magára vonja a figyelmet. A monó hangképünknek persze jót tesz az erős, középre helyezett sáv, de ez ilyen formán még akkor is messze van az egységes, körbeölelő gitárhangzástól.

Ennek eléréshez két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy halkítunk a középső sávon, ahogy a négy sávos technikánál is tettük. Elég egy kis része is, hogy elérjük a „ragasztó” hatást és megmaradjon a széles terünk.

Most csak egy hangyányit használtam fel a harmadik sávból, mégis egyértelműen öblösebb, agresszívebb lett a tónus. Ez a különbség monóban is rögtön tetten érhető.

A másik amit tehetünk, hogy megtartjuk a középső sávot a két szélső gitárral azonos hangerőn és szélesítünk rajta.

A múltkori alkalommal már volt arról szó, hogy ha egy monó gitárfelvételt az egyik oldal felé panorámázunk, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy amerre panorámázunk, azon a csatornán a hangsáv hangosabban szól. Szélső helyzetben pedig csak az egyik csatornán szól. Ha két hasonló egyedi felvételt teljesen szélre panorámázunk, a két csatornán nincs áthallás. Ha viszont a csatornákon mindkét felvétel megszólal, megkezdődik a fésűszűrés. Ez viszont két egyedi felvételnél nem állandó, minden időpillanatban előfordulhat erősítés és gyengítés is, attól függően, éppen hogyan találkoznak a hanghullámok. Az azonos, erősítő részeket nevezhetjük közös halmaznak, ami a monó hangképet adja, a gyengítő, ellentétes részeket nevezhetjük különbség halmaznak, ami a sztereó hangképet adja.

A középre helyezett gitársáv mindkét csatornán azonos hangerőn szól, a három sáv közös része is, a széleken csak a szélső gitárok különböző részei maradnak, ami kisebb méretű, vagyis halkabb, mint a középső halmaz, ezért a hangképünk a monó felé tolódik el.

Az u.n sztereó tér szélesítő ill. fokozó eszközök ezeket a különböző részeket hangosítják, így számottevő hangerő növekedés mellett úgy érezzük, hogy a tér kiszélesedik. A három egyedi gitársávos technikát azért hagytam a végére, mert ezen például könnyű szemléltetni ezen eszközök hatását és okosan használva a későbbiekben is jó hasznukat vehetjük.

A legegyszerűbb ilyen plugin-ek minden DAW szoftverben megtalálhatók, általában csak egy csúszkán kell állítani a szélesítés mértékét mondjuk 0-tól 100%-ig. A kifinomultabbak nemcsak szélesíteni, de szűkíteni is tudnak, ami a két csatorna közti áthallást növeli. A még összetettebbek szabadon beállítható frekvenciatartományokban is képesek dolgozni.

Ha olyat használunk, ami csak a teljes frekvenciatartományon dolgozik, gyakorlatilag pontosan ugyanazt tesszük, mintha halkítanánk, vagy hangosítanánk a középső sávunkat, ahogy azt előbb tettük. Ebben az esetben csak a hangerő növekedés téveszt meg minket. Olyan szélesítő használatával, ami szétválasztja a frekvenciákat, más hangszínt adhatunk gitárjainknak és ugyanúgy szépen egységgé kovácsolhatjuk őket.

Itt 250 Hz-nél szétválasztottam a frekvenciatartományt, a 250 alatti részeket szűkítettem, így az ide tartozó különböző részek kioltódtak, a 250 feletti részeket szélesítettem, így ezek hangosodtak.

Fontos viszont megjegyezni, hogy a felhangosodó különböző frekvenciák monóban ugyanúgy kioltódnak, és ekkor a végeredmény ugyanaz lesz, mintha egyáltalán nem is használtunk volna sztereó tér szélesítőt. Mix-ünk viszont már a hangos, széles gitárhoz lesz igazítva, így vigyáznunk kell, mert monóban nagyon elveszhet ez a meghatározó hangszer. Arra az esetre, amikor a kioltó hatással bíró részek kerültek túlsúlyba, egy másik eszköz, az u.n. korreláció mérő figyelmeztethet minket.

Ez -1, 0, +1 tartományon mutatja, hogy a két csatorna éppen mennyi közös elemet tartalmaz. A -1 a 180°-os fáziseltérést jelenti, amikor a két csatorna teljesen kioltja egymást, a +1 pedig, amikor mindkét csatornán pontosan ugyanaz szól. Erről és egy másik hasznos eszközről, az u.n goniométerről egy másik bejegyzésemben, ide kattintva olvashattok bővebben.  

Összegezve az eddigieket a szélesítő plugin-ek használatával mindig vigyázzunk és elsősorban a fülünkre hagyatkozzunk!

Végezetül még megemlítem, hogy a 3 és 4 egyedi felvétellel készült sávok módszerét akár vegyíthetjük is, és a 2-2 szélső sáv közé betehetünk egy ötödiket.

Arról pedig nem is volt igazán szó, hogy egy-egy egyedi felvételt hány különböző erősítővel és mikrofonnal készített hangszínnel lehet rétegelni. Még az 5 db-on kívül is lehet akárhány felvételt használni, kérdés, megéri-e a fáradtságot :) Én azt javaslom, ne essünk át a ló túloldalára, az esetek többségében bőven elég két jó hangszínnel rögzített, pontos felvétel is. 

Remélem sikerült eléggé körbejárni a lehetőségeket és a saját elképzeléseinek megfelelően már mindenki könnyebben tudja eldönteni, hány felvételt érdemes készítenie, hogy elérje az áhított eredményt. Jó kísérletezést kívánok! ;)