Bizonyára mindenki ismeri a bund nélküli húros hangszereket. Ilyen a hegedű, a cselló, a bőgő. A hetvenes évektől az elektromos basszusgitárban is megjelentek a sima fogólapú hangszerek, majd az elektromos gitárosokat is megkísértette a bund nélküli hangzás. A bund nélküli ( angolul: fretless) hangszerek között most a fókuszunkat a gitárra fordítjuk. Aki hallott már bund nélküli basszusgitáron egy szólót, vagy akár valamiféle ritmusos riffet, mondjuk úgy ahogy Jaco Pastorius játszotta, vagy Michael Manring, azonnal megragadja az a bársonyos, gyönyörűen morgó hangzás, amit semmi más hangszer nem tud produkálni. A hangzás titka nagyon egyszerű: van egy pont ameddig le kell engedni a húrokat a fogólap fölött. És egyszer csak elkezd bársonyos hangon énekelni a basszus gitár. A szólógitárokon a kilencvenes években kezdett terjedni a bund nélküli változat, és azt ugyan nem lehet állítani, hogy világsiker lett, de egyre többet lehet hallani. Nyilván nem a popvilág körzővel és vonalzóval szerkesztett karteziánus zenéiben, hanem a jazz és a progresszív zenék között találhatjuk meg a használóit.

Kezdetek

A bund nélküli fogólapú hangszerek ősidőkre tekintenek vissza. Valójában az első húros hangszereken nem voltak bundok. A hegedű és a az arab lant vagy az indiai sarod ezekből az ősi időkből származnak. A pontos hangképzéshez a fül adott kontrollt, ami viszont ki is csiszolta a muzsikus hallását. A keleti és nyugati hangrendszerek fejlődésével megjelentek a bundos hangszerek is, ahol a fülnek már nem volt döntő szerepe az intonációban, azaz a hangképzésben. A nyugati temperált hangrendszer megjelenésével és elterjedésével a tiszta harmóniák játszása elképzelhetetlen volt bundok nélkül. Így a lant, majd később a gitár is a bundos hangszerek fő megtestesítőjeként fejlődött tovább.

A keleti világban az oud vagy a sarod teljesen bund nélküli hangszerek, és ezeken kizárólag dallami játékot lehet hallani, hiszen a hangszer és a kezünk adottságainál fogva lehetetlen rajta tiszta akkordot fogni. De a keleti zenében erre nincs is szükség. Ott minden lineárisan, azaz az időbeni kiterjedésben, a melódiában valósul meg. A keleti zenében nincs akkord, csak dallam, azonban annyira gazdag hangrendszerek vannak, amivel a melodikus játék egy teljesen végtelen univerzumot képez a muzsikában, és ennek 3-4 ezer éves hagyománya van.

Ehhez képest úgy 20-25 éve lehet hallani bund nélküli elektromos gitárokról. Minden tekintetben megegyezik a bundos változattal, kivéve, hogy előbbinek teljesen sima a fogólapja. A gitárosok nyilván a bundos hangszeren tanulnak meg és csak később a kíváncsiságuk viszi rá őket, hogy kipróbálják a bund nélkülit. Így a nyugati világban valójában senki sem mondható kifejezetten bund nélküli gitárosnak, legfeljebb néha használja. Ha akad is valaki, aki kitűnik annak valamilyen módon keleti kultúra hatása miatt kell feltűnnie, mert a hagyomány ott még él. Van is egy török Erkan Ogur nevű gitáros, aki lévén a török hagyományokból táplálkozva kizárólag bund nélküli elektromos és akusztikus gitárokon játszik. Róla majd még többet is mondanék.

A játék nehézségei

Amikor feltűnik egy nyugati gitáros, kezében egy bund nélküli gitárral, arról többnyire csak az mondható el, hogy megint eggyel több gitáros van, aki hamisan fog játszani. Mert ugyebár a gitárosnak nagyon elő kellene vennie a fülét, hogy mindig tisztán intonáljon, és megszabaduljon a korábbi hangszerkezelési beidegződéseitől. Ezért aztán alig van valaki, vagy talán nincs is senki, a nagyon ismertek közül, akikről elmondható lenne, hogy kiválóan játszanak bund nélküli gitáron. Volt alkalmam hallani néhány nagy nevet egy két számot bund nélküli gitárjukon játszani, de a tisztesség azt kívánja, hogy ne is említsem meg a nevüket, mert akkor a rajongóik kiábrándulnának az istenített sztár személyből... Show elemnek szánták, és legfeljebb az is lett belőle, mert bizony nem vették a fáradtságot, hogy éveken át keményen gyakorolva megtanuljanak tisztán játszani bundok nélkül, és sajnos a produkciójuk zajongó nyihogásban merült ki.

Vannak feljegyzések arról, hogy nagy nevek mint Jimi Hendrix, John Lennon, Frank Zappa, Pat Metheny vagy John McLaughlin és még sokan mások, akik szereztek egy fretless gitárt, esetleg valamely lemezükön vagy koncertjükön játszottak rajta egy számot, azonban komoly zenei teljesítmény egyikük részéről sem jelent meg. Pedig a nagy nevek példamutatásukkal segíthetnének, hogy többen játsszanak bund nélküli gitáron, hiszen az utánzással terjed elsődlegesen a kultúra.

Arra, hogy valaki bund nélküli gitárok kezdjen tanulni és játszani, a mi nyugati kultúránkban elképzelhetetlen, ugyanis nincs rá precedens, nincs hagyománya, és ha később valakit mégis érdekel, akkor a meglévő tudását kell használnia és átformálnia. Egy sima fogólapú hangszeren rendesen megtanulni a játékot valójában azt igényli, hogy szinte nulláról kell kezdeni a játék technikát. Csakúgy, mint egy hegedűsnek sok-sok órán át kellene gyakorolni, hogy kialakuljon egy magas fokú érzékenység és reagáló képesség. Ennek kifejlesztése évekig tartó kemény munka, amihez erős akarat és kellő komolyság kell. Ezt a hozzáállást, ha meg is van valakiben, sajnos a rock zene nem támogatja, mert részben bevett ipari módszerek uralják a rock kultúrát és ha valami nagyon eltér a megszokottól, akkor a közönség ezt megtorolja. Már sokszor bebizonyosodott a rock történetében, hogy amikor még nyers korában befut egy együttes és valamiért hatalmas tábora lesz, egy idő után a zenészek kezdik igényelni, hogy jobbak legyenek a hangszereiken, jobb zenéket játsszanak. Aztán amikor megjelennek sokkal jobb zenével és hangszeres tudással, a közönség elpártol tőlük. Mindig ez történik, amikor a zenész a minél szélesebb közönséget szolgálja. A tömegnek gyakorlatilag primitív, törzsi szintű ízlése van. Ha valami ennek megfelel, akkor a zenészt és zenéjét, bármilyen is az, az égbe emelik, de ha elkezdenek fejlődni a tömeg ízléséhez képest, akkor hamar vége lesz a karrierjüknek, mert elpártol tőlük a közönség (tömeg). Ezért is alakultak ki az underground/ progresszív, alternatív műfajok, amiknek ugyan jóval szűkebb a közönsége, de ennek a szűk közönségének viszont magasabb fokú ízlése van.

És itt kanyarodnék vissza a bund nélküli gitárhoz, ugyanis a szélesebb közönség fülének itt ezen a vidéken idegenül szól és így a zenész részéről is van némi tartózkodás a kipróbálása iránt.

Mindezektől függetlenül van egy vállalkozó szellemű szűk kis közösség a nyugati világban, akik eléggé komolyan vették a hangszert és tényleg érdekes dolgok születnek a kezeik alatt.

Ezt közösséget a www.unfretted.com honlap képviseli egyfajta virtuális összefogás keretében. Mindenképpen javaslom, hogy böngésszetek itt, mert minden, ami a bund nélküli gitárral és a rajta való játékkal kapcsolatos lehet, azt itt, vagy innen kiindulva meg lehet találni.

Az úttörők

A fretless gitározás óvatosságból mindig azzal kezdődik, hogy egy olyan gitárból, amit nem sajnálnak szétszedni, egyszerűen kiveszik a bundokat a fogólapból, a hornyokat betömik műgyantával, lecsiszolják simára és máris kész a hangszer. Ilyenre számtalan példa akadt, azonban az első rendesen magas színvonalon kifejezetten bund nélkülire készült hangszert egy francia hangszerkészítő Patrick Vigier készítette el 1978/79-ben. Hangszerének különlegessége volt, hogy a fogólap üvegből készült. Innentől számítható, hogy elkezdődött a bund nélküli gitárok gyártása.

Érdekes módon a franciák valamiért komolyan veszik a bund nélküli gitárt. Én magam nem egy gitárost személyesen ismerek, akik fő hangszerüknek tekintik a sima fogólapos hangszert. Például Jan Vagh, Franck Vigroux, Mark Ducret. Így mondható is, hogy Franciaországban valamiféle hagyomány kezd kibontakozni. Ezt támasztja alá az, hogy ott rendeznek rendszeresen Fretless Guitar Festival-t. 2001-ben én magam is kaptam meghívást erre a fesztiválra.

Persze joggal kérdezhetnénk, hogy miért is nem Amerikából indult ez az egész fretless őrület? Mert megszoktuk, hogy a globális kezdeményezések Amerikából jönnek, de a bund nélküli gitár éppen nem onnan jön és éppen nem a globális kultúrát támogatja. Ezt mutatja az is, hogy jelenleg például Japánban erősebb mozgalma van, mint az USA-ban. A japán fretless gitározás egyik nagy "öregje" és úttörője Tim Donahue.

Ez a japán/amerikai félvér fiú igazi sikertörténetet mondhat magáénak. 1980-ban épített először bund nélküli gitárt, majd Bostonban a Berklee College Of Music-ban végzett tanulmányai után a távol-keleten építette tovább zenei karrierjét, miközben Amerikában is rendszeresen jelen volt.

Bár a hagyományos bund nélküli gitáron kezdett, mégis az utóbbi években valami másra váltott. Szabadalmaztatott egy hárfa-bund nélküli gitár kombinációt, aminek van egy 6 húros bund nélküli regisztere, és további valamely hangsorra vagy akkordra behangolt 6 húr, amit szabadon penget.

A játék úgy történik, hogy a jobb kezével a felső 6 húrt hárfa módjára pengeti a jobb kéz ujjaival, a bal kezének ujjaival pedig pengetés nélkül játszik a bund nélküli nyakon, azaz ráüt a húrokra és így szólal meg a hangszer.

Sok effekttel és elektronikával nagyon érdekes izgalmas zenéket játszik. Végül ez a hangszer lett a specialitása és mára Japánban egész mozgalmat indított.

Ezt mutatják a most feltörekvő fiatal japán fretless-harp gitárosok, mint Yoichi Kayama, Takumi Uchida és Masato Wada. Mindhárman Tim Donahue fretless-harp gitárján játszanak.

Ha már kiemeltem Tim Donahue nevét, akkor mindenképpen folytatnom kell a sort a török Erkan Ogur nevével.

Erkan, gyerekkorában hegedült, és mindenféle török húros hangszereken játszott, miközben eredetileg tudósnak készült és tanult, végül a zenei tanulmányokat is folytatott, melyben megismerte a klasszikus gitárt is, majd átalakította bund nélkülire és innentől már egyenes út vezetett a világhírnév felé. Persze a nyugati könnyűzene világában a világhír egészen mást jelent egy török vagy egy japán számára, mint egy brit vagy amerikai számára. Ugyanis a nyugati könnyűzenében csinálhat bárki bármilyen nagy csodát, ha valaki nem brit vagy amerikai származású, egyszerűen nem veszik komolyan. (Erről beszélgettem pár évvel ezelőtt Domic Millerrel ( Sting gitárosa) egy közös turnénkon, ahol ezt éppen tőle hallottam. A nyugati könnyűzenei zenekultúra gyakorlatilag kulturálisan gyarmatosítja mindazt a könnyűzene rajongó közönséget, ami nem brit és nem amerikai. Hogy ez mennyire így van, csak tessék körülnézni kis magyar hazánkban, miért olyan az aktuális ízlés amilyen, és hogy mennyire belterjesen működik minden, és csak azt tűrik meg, marad életben, ami nyugati klón.)

Erkan Ogur 1989-ben pár évre kiment az USA-ba, ahol néhány blues gitárosnak bemutatta a bund nélküli gitárt és gitározást. Gyakorlatilag ezzel indult meg az USA-ban az a valamelyest érzékelhető fretless mozgalom, ami ma is tart. Erkan jelenleg is eredeti hazájában él, ahonnan nem könnyű jelen lennie a nemzetközi gitár világában. Mégis az egyik legfontosabb névnek számít és annak kell tekintenünk.

Minden kis vagy nagy országnak megvan a maga úttörője, legfeljebb nem hallhatunk róluk, de ettől még léteznek és majd az utókor, ha valamiért fontos lesz, majd kutat utánuk.

Bund nélküli gitárok

Amint azt már az előzőekben említettem a francia Vigier márka tekinthető a legnevesebb és legjobb bund nélküli gitárnak. Ebben akkora tapasztalatra tettek szert az elmúlt pár évtizedben, ami behozhatatlan előnyöket biztosít számukra.

Ennek ellenére pár nagy cég, mint az Ibanez, időnként valakinek a könyörgésére épít egy egy érdekes gitárt, ami aztán kereskedelmileg eladhatatlan és így sikertelen, de megmarad valami mégis az emlékekben. Ilyen volt az a 3 nyakú Ibanez Jam gitár, aminek a 6 és 12 húros nyaka mellett volt még egy 6 húros bund nélküli nyaka is. Nyilván egy ilyen hangszer használhatatlan a gyakorlatban, de például Steve Vai számára egy jó show elem egy ilyennel kimasírozni a színpadra és elkezdeni a "parasztvakítást."

A képen látható 3 nyakú gitár nagyon szép kivitelű, de olyan nehéz, hogy gyakorlatilag büntetés a nyakban tartani tovább, mint 10 perc. Látható továbbá, hogy a bundok képzeletbeli helyét jelző csíkok mutatják, hogy adjon némi tájékozódást a gitárosnak.

A kanadai Godin cég is számos bund nélküli modellt tart gyártásban. Ezek között szerepel pár különleges modell is. Ilyenek például a 11 húros Glissentar és az MultiUd.

A fogólap

Mint már említettem, a sima fogólapos gitárok fejlesztésének egyetlen kitörési pontja, a fogólap anyagának megválasztása. Itt a fogólap szinte egyenrangú akusztikai elemként játszik szerepet. A bundos gitároknál a hangzásban csak kissé van szerepe a fogólap anyagának, azonban ott, ahol a húr közvetlenül érintkezik a fogólap felületével, ott már sokkal nagyobb szerepet kap. Az, hogy a húr a megpengetés pillanatától hogyan rezonál együtt a fogólap anyagával, döntően meghatározó a hang szempontjából. Az első Vigier üveg fogólapos volt. Az indiai sarod mintájára számos hangszert rozsdamentes acél fogólappal láttak el. Külön érdekesség, hogy a fém fogólap alatt üreg van, mely további rezonanciákkal gazdagítja a hangzást.

Mióta bejött a világba a bund nélküli gitár, azóta sokan kísérleteznek a fogólap anyagával. Jelenleg még mindig az ébenfa az egyik leggyakrabban használt fogólap anyag, hiszen páratlan kopásállósága van a fák között. Van azonban egy érdekes építőiparban használt anyag, ami egy kemény, műgyantával impregnált rétegelt fa. Egyik változata "trespa" néven, egy másik fajtája pedig "fenowood" néven ismert. Mindkettőt felfedezték a hangszerkészítők. A trespa nevű anyagot egy kanadai származású Csehországban élő kiváló muzsikus és hangszerkészítő Edward Powell használja, aki Törökországban tanult zenét és hangszerkészítést is, és ott fedezte fel ezt az anyagot. Róla majd még később többet is mesélnék.

A fenowood szintén ismert, az amerikai Joe Zon basszusgitárokhoz használja fogólapként. Ilyenen játszik a híres Michael Manring is, akinek senkiéhez nem hasolító hangzása van, és a játéktechnikáján kívül vélhetően a fenowoodnak köszönhetően is.

Hogy mit hoz a jövő, azt még nem tudni, de sok eddig ismeretlen anyag kerül be a civil szférába, amit előtte űrtechnológiai vagy hadászati célra alkalmaztak.

Bund nélküli akusztikus gitárok és egyéb kombinációk

Azt hiszem ez a terület több variációt is megenged, mint az elektromos gitár, mivel az elektromos változatot eléggé köti a kialakult hagyomány, ahol a gitár alakja is ikonszerűvé és szimbólummá vált. Nem akármilyen hangszert vesznek a kezükbe a gitárosok. Hogy miről beszélek, azt csak azzal a kérdéssel tudnám megvilágítani, hogy el tudnátok e képzelni, hogy Pat Metheny megjelenne egy Flying V gitárral, vagy Steve Vay megjelenne egy Gibson ES 175 jazz gitárral? Soha. A hangzás és a szimbólum egybeforrt. Az akusztikus gitározásban a gitár alakja másodlagos, mert nincs szimbólum szerepe. Ott a zenei elemek fontosabbak, mint a hangszer formájának szimbolikus tartalma. Ezért is van sokkal több furcsa formájú akusztikus hangszer valódi használatban, mint elektromos. Hacsak megnézzük a" harp-guitar"-t akkor annak egész mozgalma van, és zenei stílus épül rá. Ugyanez nem mondható el a hagyományos elektromos gitárról, mert ott nem nőttek ki a zenét is támogató alternatív megoldások.

Mindezek ellenére az elektromos gitárok között már vannak ismert bund nélküli modellek, az akusztikus gitárgyártásban egyetlen darabról sem tudok, hogy mint önálló modell létezne. Ez a bundok nélküli világ tele van ellentmondásokkal....

Érdemes kissé visszatekinteni a múltba, hogy megértsük honnan ered az ötlet. A bund nélküli akusztikus gitárok a régmúlt időktől létező hagyományos keleti hangszerekben gyökereznek és onnan táplálkoznak mai is. A már oly sokszor említett észak-indiai hangszer a sarod még ma is egy igazi kifinomult hangszer kolosszusnak tűnik és valójában az is.

A fogólapja rozsdamentes acéllemezből van kialakítva és alatta a nyak üreges. A sarodnak jellegzetes fémes hangzása van. Ez a hangszer is kínál egy lehetőséget, hogy akusztikus gitárra adaptálja valaki egyszer egy üreges gitárnyakon a fém fogólapot. Eddig nem hallottam, aki ezt meglépte volna, de ki tudja, egyszer csak megjelenik valahol.

A másik fontos forrás az arab lant vagy más nevén ud ( oud) . Itt is rendkívül erősek a hagyományok. Sem a sarod, sem az ud nem fog változni, sem formájában, sem konstrukciójában, miként a hegedű sem fog változni, mert a hagyomány védi és konzerválja.

A gitár még egy nyitott kutatási terület, még nincs igazán felfedezve sem, ezért a bund nélküli változatokban még van sok lehetőség.

Említettem egy Edward Powell nevű muzsikust, hangszerkészítőt. Én évek óta jó barátságot ápolok vele. Azon kevesek egyike, aki nemcsak zeneileg rendkívül tehetséges, hanem a hangszerkészítésben is.

Tanult Indiában klasszikus zenét éppen sarod-on, és Törökországban makám zenét, azaz a törökök ősi klasszikus zenéjét. A fejébe vette, hogy a két hangszert egyben ötvözi, és így kezdett hozzá az úgynevezett Ragmakamtar nevű sokhúros kétnyakú hangszer megalkotásához. Azóta már tíznél is több változatban építette meg, ahol az egyik nyak sarod hangon fémhúrokkal, a másik nyak nylon húrokkal ud hangon szól, sőt egyik másik hangszerén még zengő húrok is vannak.

Az egyik legcélszerűbb megoldás egy eredetileg bundos gitár átalakítása. Így lett nagyon érdekes hangszere Yan Vagh francia gitárosnak, aki egy 12 húros gitárt alakíttatott át, vagy Kevin Kastning egy másik példa, ugyancsak egy fémhúros akusztikus gitár átalakításával kezdte a megmerítkezést a bundok nélküli világban. Én magam is egy 8 húros Bittermann klasszikus gitárt alakíttattam át, ami mind a mai napig csodálatos hangszerként szolgál. A fogólapon láthatók a jávorból készült jelző csíkok.

Ha már itt tartunk, akkor megemlítem a Romanek Tihamér által épített kétnyakú kobozomat is, ami ugyan nem gitár formájú, de valahol a gitár és a lant közötti konstrukció, összesen 24 nylon húrral. ( 2x12 ) Mindkét nyak bundok nélkül készült és csupán jelző csíkok vannak a könnyebb tájékozódás végett. Csodás, egyedi hangzású hangszer.

Kétségtelenül sokféle kombináció lehetséges, melyben a bund nélküli gitár előfordulhat. Mindjárt itt egy példa. Egy lengyel ember Ryszard Latecki tekinthető igazi feltalálónak is, aki bátorkodott megosztani a fogólapot, a 3 vékony húrhoz bundos, a 3 vastag húrhoz bund nélküli fogólap tartozik. A képen ez jól látható. Az ezzel a megoldással készült gitárt Latar-nak nevezi. Sokkal többet nem tudni róla, de az ötlet érdekes és kíváncsian várjuk, hogy megjelenjen rajta némi érdekes zene is.

Hasonló megoldású a new yorki jazz gitáros Michele Ramo 8 húros gitárja, ahol a két plusz húr a basszus regiszterbe nyúlik be, és azok bund nélküli fogólap felület fölött vannak kifeszítve. Ezen kívül Ramo játszik teljesen bund nélküli gitáron is.

Mindazoknak, akik ki szeretnének bundok nélkül játszani....

Nos én is ugyanúgy kezdtem, mint bárki más, kíváncsi voltam. A kíváncsiságomat azonban nem maga a hangszer hanem az indiai klasszikus zene, majd később az arab makám keltette fel. Innen már az indiai sarod és az ud tanulmányozása vezetett tovább.

Volt egy elrontott 8 húros klasszikus gitárom, amit Turcsák Tibor átalakított nekem bund nélkülire és a mai napig is használom. Mindez történt 1990-ben, és azóta 22 év tapasztalat gyűlt össze a játéktechnikában és a muzsikában is.

Mivel nem volt kit utánozni és én egyébként is mindig utáltam másokat utánozni, így mindent magamtól, a magam kárán tanultam meg. Persze ennyi idő után szívesen megosztom a tapasztalataimat, hogy ne fussanak az érdeklődők felesleges köröket, hacsak nem olyanok, mint én magam is, azaz mennek a saját fejük után...

Ha 6 pontban össze tudnám foglalni mindazt, amit ajánlani tudok, akkor az így hangzana:

1. Keress egy olcsó használt gitárt, elektromosat vagy akusztikusat, szedd ki a bundokat, műgyantával tömd be a hornyokat, csiszold le és azon próbálkozz. Lehet nylon vagy fémhúrral kísérletezni.

2. A húrokat le kell engedni, közelebb a fogólaphoz, hogy megjelenjen az a finom bársonyos morgás a hangban.

3. Ha a hangszer már jól szól, akkor el kell kezdeni hallgatni olyan keleti zenéket, (indiai, arab), ahol bund nélküli hangszereken játszanak. A hallgatás persze ne azért történjen, hogy utánozni lehessen, mert annál szánalmasabb eredmény nem születhet, mint a lélektelen lekoppintása valaminek. Azért kell csak hallgatni, hogy a fülbe befurakodjon a keleti hangrendszer és az az ornamentika, amit nem szabad kihagyni egy bund nélküli gitáron. A hallgatott zenét nem szabad leszedni, lekopírozni, csak hallgatni, hogy a fülön át jól áthassa a lelket. Nem árt némi fanatizmus. Erre az időre érdemes semmi mást nem hallgatni, csak keleti zenéket.

4. A gyakorláshoz el kell felejteni a beidegződött gitáros mozdulatokat, ha nem, akkor egyébként teljesen felesleges lesz az egész, mert minden marad a régiben, csak állandóan hamisan fogsz játszani. A beidegződések ledolgozása a legnehezebb. Gyakorláskor nem szabad nézni a fogólapot, hanem fülelni kell, és igyekezni pontosan intonálni. ( akinek van jó hallása....). Ne csak a másoktól lelopott riffeket és szólókat gyakorold, hanem kezdj el keleti hangsorokból építeni dallamokat. Ez azért is hasznos, mert az egyébként már agyonismételt rock futamokat fel lehet kissé gazdagítani velük és nagyon érdekes dolgok kezdenek majd előjönni.

5. Pár hét után, amikor már szereztél némi gyakorlatot a fogólapon való közlekedésben, akkor érdemes zenei környezetben is kipróbálni a hangszeren való játékot.

6. Állandóan fenn kell tartani az intonáció pontosságát, a reagálás érzékenységét. Ezért állandóan kell valamennyit gyakorolni, ugyanúgy, mint a hegedősöknek. Aki eredendően lusta és nem szeret gyakorolni, annak nem ajánlom a bund nélküli gitárt. Gyakorlás nélkül csak gyászos kudarc lesz az eredmény.

Remélem a fenti tanácsaimmal azért még nem sikerült elvennem a kedveteket a bund nélküli gitártól. Én nagyon örülnék, ha egyszer csak megjelenne idehaza is valaki, aki valami komoly dolgot mutat fel rajta. Intonációs szempontból kb. annyira nehéz, mint slide gyűrűvel bluest játszani, merthogy ott is a fülre van szükség, azonban amikor 4 újjal kell intonálni, az technikailag már egy sokkal komplexebb feladat. Úgy kell tekinteni, mint egy teljesen más, új hangszert.

A játéktechnikai lehetőségekről

A pengetés tekintetében nincs semmi eltérés, többnyire mindenki pengetőt használ, mert mivel a bundnélküli hangszereken nem lehet könnyen polifónikus zenét játszani, ezért nincs szükség az ujjpengetésre. Annál több dolog hárul azonban a húrokat lefogó ujjakra.

Mivel nem kell akkordokat fogni, így más játéktechnikai eszközök kínálkoznak.

Ilyen például a hangok folyamatos hajlítása le vagy fel az ujjak elcsúsztatásával. A különféle sebességű vibrato-k, A legérdekesebb azonban annak lehetősége, hogy ki lehet törni a temperált hangrendszer börtönéből. Ez nem könnyű, mert a fülünkbe nagyon mélyen beégtek a temperált hangrendszer hangtávolságai és a hallás során minden ehhez viszonyul. Ezért ha török vagy arab zenét hall valaki, azt vélheti mondani, hogy hamisan játszanak. Persze az arab ugyanezt mondja a mi zenénkre. Kinek van igaza? Senkinek. Egyszerűen vannak hangrendszerek, amik között nincs átjárás és ezért nem is kompatibilisek egymással. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy egy bundos hangszeres, aki temperált hangrendszerben játszik akkordokat, azzal nem fog együtt jól hangzani egy arab makám rendszerben gondolkodó lantos dallam játéka.

Sajnos a világzeneként ismert globális katyvaszban csak azok tekinthetők értékes produkciónak, ahol a magas fokú zeneiség és a hangszeres játék mellett még a hangrendszerek kompatibilitásának tudása is megvan. Csak egy példa: Ha egy szintetizátort hallotok arab lant, vagy más egzotikus dallamhangszer kíséretében, akkor ott minimum nincsenek tisztában alapvető elvekkel, következésképpen az hiába tetszik bárkinek is, az zeneileg értéktelen. Azt kellene már felfogni, hogy nem lehet mindent mindennel összevegyíteni. A kecske sem párosodik a libával, mert a természet jól kitalálta és jó oka van rá, hogy nem így van.

A jövő

Hogy mit hoz a jövő azt nehéz megjósolni. Egyelőre a nyugati kultúra minden eszközzel történő globális elterjesztése folyik szerte a világban. Ennek riasztó jele, hogy például Koreában vagy Japánban hihetetlen nagy számban játszanak akusztikus gitáron, ráadásul nyugati zenét kopíroznak teljesen lelketlenül. Ezzel gyakorlatilag a jelenlegi generáció ott már nem viszi tovább a zenei tradíciót, és lassan pár generáció után minden értékes hagyomány eltűnik, miként Európában is ugyanez történik. Egy kultúra eltüntetéséhez semmit nem kell tenni, elég ha egy nagyobb tömeget vonzó ellenkultúrát visznek be egy élettérbe, ott előbb utóbb eltűnik az eredeti kultúra. Csak idő kérdése. Nem is véletlen, hogy a globális világban a fiatalságot célozzák meg az ellenkultúrával, akik nagyon fogékonyak az újra, és kik még nem ismerik a régi kultúrát. Ilyen módon általuk terjed az elektronikus alapú szintetikus zene ami a hagyományos kultúra eltüntetésének stratégiai eszközét a popzenét is áthatja.

Mindezek ellenére is, a zene és a zenélés nagyon emberi dolog, és mindig is fognak akadni olyanok, akik nem hajlanak meg a globális ellenkultúra elsöprő erejétől, hanem azt fogják csinálni amit belül őszintén éreznek. Ehhez nagyon jó eszköz egy bund nélküli gitár....

Szerző: Szabó Sándor
Forrás: gitarhangtechnika.hu