Fender Frontman 2x12r teszt

A Fender cég Frontman sorozata a 15 wattos kis egyhangszórós kombótól a 100 wattos 2X12es hangszóróval szerelt vadállatig terjed.(Ja meg van fej+láda is.) A neten történt kutakodás után annyit sikerült megtudni, hogy mindegyik jellegzetesen másmilyen karakterrel rendelkezik, hiába ugyanannak a sorozatnak a képviselői. Ezt fontosnak tartom előre bocsátani, mert több helyen kihangsúlyozták, hogy pl. a 65 wattos Fender Frontman 1x12 egészen máshogyan viselkedik, mint a nagyobb tesója, pedig ugyanazokat az alkatrészeket használja.
Hogy a dolog még bonyolultabb legyen, a Frontmanból két sorozat is készült. A mark I. fekete a mark II. ezüst hangszóróvédő huzatot kapott. Utóbbi hagyományosnak mondható, az igazi „hangcsináló” Fenderek is ilyenek voltak külsőleg. Azon kívül, hogy ezzel a gyártó visszatért a gyökerekhez, jobban is néz ki. A különbség azonban nemcsak ennyi - sajnálatos módon. Többen hivatkoznak rá, hogy az első sorozatú változat tervezési hibával rendelkezik. Nevezetesen túlmelegszik, és ilyenkor egyszerűen elnémul. Némi hűlési idő után persze újra megszólal, de egy koncerten ez roppant kínos… Ezt a hibát a második sorozatú változatnál már sikerült kijavítani. Én sem észleltem melegedésből adódó problémát, azonban más típusú hibát sikerült produkálnia… Az erősítőt Kínában gyártják, ennek ellenére azt mondom, hogy a hibák nem (feltétlenül) ebből adódnak, hanem a mérnökök keze is igencsak benne van a dologban.

KÜLCSÍN

Az FM212r bazi nagy. 66cm széles, és 49,5cm magas, ehhez társul a majd 22kg-os tömege. Igencsak tiszteletet parancsoló darab a tranzisztorosok között. Szemből nézve nagyrészt az ezüst huzat ötlik a szemünkbe a bal felső sarokban a hagyományos króm(színű) Fender felirattal, ami egyébként természetesen műanyagból készült. Az erősítő felső vékony sávját a kezelőszervek foglalják el. A hangdoboz anyagának rétegeltre tippelek, amit fekete vinyl burkol a bőrmintázatos fajtából, amibe szépen beleül a por. Az erősítő hátulja nyitott, túl sok bonyolultsággal nem találkozunk. A két hangszóró hátulja figyel (darabonként 50w 8ohm) és a talplemezre rögzítve az Accutronics reverb. Ez egy normális analóg rugós egység, ami nagyon pozitív. Hátul található még a tápcsatlakozó aljzata, a ki/bekapcsoló billenőkapcsoló, és a tápegység hűtése. Felül egy darab fül lapul rá az erősítő tetejére. Bár a Fender elég keskeny (24cm) ez egyértelműen rossz helyen van a kényelmes kézben történő szállításhoz, mivel a doboz folyamatosan veri a lábszárunkat. A maga tömegével ez pár lépés után nem túl kellemes érzés. Én inkább szinte ölbe véve, két kézzel két oldalt az alját fogva szoktam hurcolni, ami sokkal menedzselhetőbb megoldás. Jobb lett volna két oldalt két szilárd fogantyút alkalmazni. A fogantyús szállításnál különben nem árt vigyázni a potméterekre, mert egy-egy kontrollálatlanabb mozdulat könnyen kárt tehet bennük, lévén ezek is műanyagból készültek, műanyag szárral.

Pontos specifikáció: www.fender.com

FELÉPÍTÉS

Az erősítő kétcsatornás külön kezelőszervekkel mindkét csatornához. Bal oldalon két 6,3-as jack bemenet. Az 1-es számú nagyobb érzékenységű, „hangosabb” a 2-es alacsonyabb érzékenységű, „halkabb”. A két bemenet ne tévesszen meg senkit, egyszerre csak egy gitárt lehet csatlakoztatni. A két csatorna a tiszta, és torzított sávokra vonatkozik. Valamint a torzított csatornán lehetőségünk van még „more drive”-ra váltani (ez a két és „feledik” csatorna). A két input mellett található a tiszta csatornára vonatkozó „hangerő”, „magas”, „közép”, „mély” potméter. Egy fehér függőleges vonal választja el a torzított csatornát kezelő potikat. Itt két led található egymás alatt. Felül egy vörös, ami jelzi, ha a „more gain” aktív, alatta egy narancs(os sárgás, valahol a kettő között) ami pedig azt mutatja, hogy tisztáról torzított csatornára váltottunk. A „drive” szabályozza a torzítás mértékét, mellette egy apró fehér nyomógombbal is lehetőségünk van csatornát váltani, ha valamiért ezt nem a tartozék pedálról tesszük meg. Egyébként ha a pedál be van kötve ez a gomb nem működik. Ezután a torzított csatornára vonatkozó „hangerő”, mellette egy újabb fehér gomb a „more drive”-ot aktiválja manuálisan. Aztán a torzított csatorna többi hangszínpotmétere. Található még egy harmadik fehér nyomógomb „mid contour” néven, amivel a középtartományban tudunk frekvenciát vágni/emelni. (Mielőtt a mindenhez értő kommenetlők kiszúrnák a mondatot: Az egyik állásban vág, tehát logikus, hogy akkor a másikban emel, és ebből a szempontból tökmindegy, hogy melyik az alapértelmezett.) Jobb oldalon található még a lábkapcsoló, a preamp out, és az effektloop két 6,3-as jack aljzata, valamint az üzemet jelző vörös lámpa. Nagy, és első ránézésre ormótlan, ezért nem írtam ledet, de szintén az „oldszkúl” hatást hivatott erősíteni. Ha nem tetszik a szín, a Fendertől utánrendelhetünk kéket is. Hurrá.

BANG FOR THE BUCK

A címben említett angolszász „mértékegység” az egy dollárért megvehető hangerőt (watott) hivatott mérni. Ezen a téren a Frontman 212r a maga 100 wattjával kimagaslóan teljesít. Bár a piaci viszonyok miatt (euró árfolyam, infláció, válság) az ára 80-82ezer forint körül mozog, az ár-érték aránya (bang for the buck) még mindig nagyon jó. A boldog békeidőkben én még 69.900-ért vettem, és a használt piacon 45-55ezer forint közt szóródik az ára. Ennyi pénzt mindenképpen megér, és már-már ajándéknak tekinthető. Ez volt a buck, jöjjön akkor a bang.

Ez az erősítő eszméletlenül hangos. Pont. Teszt vége, mindenki menjen haza. Ez persze költői túlzás, de nyilvánvalóan az a Frontman legjellegzetesebb karakterjegye, ami fél perc után azonnal megrohamozza a dobhártyánkat. Megveszi ugye az ember a szép új erősítőjét... huhú... már alig várja hogy játszhasson rajta... odatekeri hármasra... hogy azért mégse bontsa le a próbatermet... meg halláskárosodást se szenvedjen... a húrok közé csap... és azzonal meg is fogja... tekeri le a gitáron a hangerőt, mint a veszett fene. Ennél az állásnál teli torokból ordítva talán még éppen tudunk kommunikálni szerencsétlen zenésztársainkkal. Hatostól a hangerő kezd elviselhetetlenné válni, és hetes meg nyolcas állásban már nagyon nem akarunk az erősítővel egy helyiségben tartózkodni. Ekkor már több száz méterről hallani, hogy itt bizony egy Fender Frontmanról van szó - nem túlzás, kipróbáltuk. A legdurvább azonban mégsem ez, hanem az, hogy az erősítő még nyolcasra tekrve is megőrzi a gitárhangszín tisztaságát, nem torzít! A hang jellege, karaktere megmarad. Tovább nem mertük tekerni - nem az erősítőt féltettük, hanem a hallásunkat.

Normál hangerőn használva, viszont tapasztalhatunk csoda dolgokat. A tiszta csatorna, jól hozza a fenderes hangot. Nem azt modom hogy összetéveszthetelenül, de egy olcsó erősítőhöz képest felismerhetően. Ami még nagy pozítívuma, hogy nem telepszik rá a gitár hangjára. Jó pár gitárral kipróbálva megállapítható, hogy a hangzásban a gitár karaktere dominál. Meghallatszik ha minőségi gitárt dugunk rá, de az is ha tűzifát... A kis kedves allergiás a kábelre is, ha nem tökéletes a jelátvitel az is egyből meghallatszik. A hangzásukat megszállottan keresőknek ezek mindenképpen jó hírek. A hangszín potméterek teszik a dolgukat, egytől tízig vannak skálázva, és a számok nemcsak dísznek vannak rajtuk, hanem tényleg széles tartományban tudjuk színezni velük a hangot. Minden egyes osztásnál „történik valami”, és igen nagy különbség hallható a két végállás között. (Ennek azért örvendezek ennyire, mert volt szerencsém nem egy olyan erősítőhöz, hogy egytől négyig ugyanúgy szólt, meg öttől tízig másképp, és a két hangzáshoz felesleges volt a potméter elég lett volna egy kapcsoló is.) A reverb valódi analóg rugós egység. Bár néhány amerikai fórumon fanyalognak neki, nincs igazuk. Ebben az árkategóriában mostanában keresgélni kell, ha hagyományos visszhangot szeretnénk. Ezért ne mlehet panaszunk rá. Egy ilyen modullal nagyon mellényúlni nem lehet, szépen hozza amit kell, bár ízlés kérdése ki mennyit szeret belőle zengetni. Sokoldalúan használható a hangzásunk színesítésére. A torzított csatorna torzítójáról nem sikerült egyértelműen kiderítenem, hogy analóg vagy digitális. Minden esetre jól eltalált darab, ami nem akar sokat markolni, hanem inkább a '70-es évekre jellemző rock hangzásra koncentrál, amit viszont meglepően jól meg is szólaltat. A variácós lehetőségek kimondottan szélesek. A gain változtatásával a könnyű krancsolós hangzástól, a Deep Purple-ös torzításig mindent ki lehet keverni. És ha ez nem lenne elég vághatunk/emelhetünk középtartományt az „orrosabb” hangzásért, illetve a „metálosabb” megszólalásért. Ez utóbbit azért tettem idézőjelbe, mert igazi metálos hagzásról azért semmiképpen nem beszélhetünk, hiszen a torzítás ehhez kevés. Még úgyis ha a két és feledik csatornára váltunk a „more gain”-nel. Magasabb gain-nél (7-től fölfelé), a hang egyre inkább összekásásodik, és használhatatlanná, illetve élvezhetetlenné válik. Mire jó akkor mégis ez a beállítás? Kisebb torzítás mellett kiválóan használható szólókiemelésre, vagy egyszerűen egy másfajta torzított hangszín eléréséhez.

A kombó tartozéka a lábkapcsoló

Most már tényleg ennyi. A szót tovább szaporítani felesleges. Beszéljenek a felvételek. Ez egy sallangmentes analóg módon működő erősítő, minimalistáknak, puritánoknak, és a hangzásukat az alapoktól felépítőknek ajánlott. Semmi csicsa, semmi bonyolultság, jól szól, na meg hangosan. Azt gondolhatnánk, hogy akkor a hibalehetőségek száma is minimális. Nos lehet, de ami elromolhat, az el is romlik.

HIBALISTA

Kettő darab erősítőhoz volt szerencsém ebből a szériából. Az egyik az enyém, a másik a zenekarban akkoriban gitározó barátomé volt. Bár az I.-es sorozatra jellemző hiba (melegedés) nem jelentkezett, egyik próbán arra virradtunk, hogy a barátom erősítője zúgni kezdett. Igazi „50 Hz hum”, vagyis a hálózatról összedeett zaj. Ahogy telt az idő a zúgás egyre erősödött. Gyanakodtunk mindenre, kezdve a földeléstől, az aljzatokon át a kábelekre, még a gitárokra is. Végül, mivel a problémát nem sikerült kiküszöbölni házilag, az erősítő egy szakihoz került. Aki viszont felsorolta a Fender mérnökeinek összes felmenőit, és még a kínaiakat is belekeverte, pedig amit elmondott, abból számomra az derült ki, hogy ők most az egyszer talán ártatlanok. Arról van szó, hogy a transzformátortól a nyákon egy aránylag hosszú vezetéken jön a feszültség egy kondenzátorhoz, és valahogyan ez szedte össze a zajt. Tehát egy kis odafigyeléssel a tervezésnél ez kiküszöbölhető lett volna. A hibát az alkatrész cseréjével sikerült elhárítani, és onnantól tünetmentessé vált a drága. Maga az alkatrész nem került sokba (sőt kevésbe), de az ideg amit közben sikerült megenni... Ráadásul az erősítő ekkor még garanciális volt és megjárta futárszolgálattal a szervízt ami heteket vett igénybe, és képtelenek voltak megjavítani. No comment. Ez az erősítő azóta új gazdáját szolgálja, remélhetőleg azóta is hibátlanul.

A másik darab jelenleg is a tulajdonomban van, és ezek szerint retteghetek, hogy mikor kezd el ez is zúgni „csak úgy”. Szerencsére egyelőre „csendben van”. Ebből arra következtetk, hogy inkább egydi hibáról lehet szó. Viszont a potik egy része kontakthibássá vált. A fő hangerőé jelen pillanatban csereérett lett. Pedig egy három éves erősítőről van szó, és kimondottan keveset használom. A potméterek cseréje masszívabb típusra egyébként is jó lépésnek tűnik az élettartam meghosszabbítása érdekében.

ÖSSZEGZÉS

A fenti hibák nem tekinthetők súlyosnak, inkább nagyon bosszantóak, a zaj probléma javítása utánajárást igényel, és bár az alkatrész olcsó, a szakik munkadíja nem biztos hogy az. A kontakthiba jelzi azért az erősítő származását, de ennyi pénzért nem biztos hogy ennél többet várhatunk. Ettől eltekintve (én viszont nem tudok ezektől eltekinteni, mert pont azért vettem új erősítőt anno, hogy az ilyen kis idegesítő meghibásodásokat elkerüljem) egy kiváló ár-érték arányú tranzisztoros erősítőről van szó, ami azért még a fenderes hangzást is tudja több mint elég hangerőn. Két és fél csatornája elég rugalmasságot nyújt több stílusban történő használatához egy kábellel és egy gitáral is. Mindenkinek ajánlott.

A FELVÉTELEKRŐL

Lehetetlen feladat, az erősítőből kitekerhető hangzások teljes spektrumát bemutatni. Ez a néhány hangminta inkább ízelítő a lehetőségek tárházából, hogy a gondolatokat a megfelelő irányba terelje miről is van szó.

A gitárok az erősítő alacsonyabb érzékenységű bemenétbe voltak dugva. A hangerő a tiszta csatornán 2, a torzított csatornán 2,5 állásban. A magas: 7, a közép: 8, a basszus: 5 mindkét csatornán. A reverb 4-en, a torzított csatornán a mid contour kikapcsolva, (vagyis nem vág). Az erősítő a tányér közepén kimikrofonozva egy Shure Beta 58A mikrofonnal, ahonnan a jel egy Tube Ultragain 200 előfokon keresztül érkezik meg egy Rig Kontrol 2-es studióhangkártyába. Az előfokon az input 9óra, az output 12 óra állásban. A rögzítés Guitar Rig 5-tel történt. A kész mp3 állomány 48Khz, 16 biten legmagasabb minőségű változó bitrátával.

A DeArmond gitár egy félüreges testű E335 copy, nagy kimenő jelszintű humbuckerekkel, egy nyaknál, egy hídnál. A Washburn egy superstrat alakú gitár S-S-H elrendezéssel. Közepesnél valamivel kisebb kimenő jelszinttel. A fájlnevekben jelölöm hogy hogy a hangszedőváltó milyen állásban van, illetve hogy hány, és milyen hangszedő szól. 2HB: 2 humbucker, 1HB: 1 humbucker 1SC: 1 single coil. Továbbá ahol a torzított csatornát használom, a névben jelölöm a drive állását, illetve, hogy a more gain aktív-e.

Washburn middle(1SC)

Washburn bridge drive6(1HB)

DeArmond middle gain2 moredrive2(2HB)

Washburn bridge moredrive6(1HB)

DeArmond middle(2HB)

DeArmond neck pengető(1HB)

DeArmond neck(1HB)

Washburn bridge gain6(1HB)70es

Washburn neck(1SC)

Szerző: Molnár István Tamás