Crate V18 212

A történet kezdődhetne valamilyen jó kis közhellyel, mint mondjuk: mindenki szeretne csöves erősítőt, vagy: újra nagy divatja van a „vintage sound”-nak - bármit is jelentsen ez utóbbi kitétel. Mert valaha kiment a divatból? - tehetnénk hozzá. Ez a „vintage sound” nagyszerű marketingeszközzé vált a gyártók szóhasználatában, a Crate honlapján a V18-ra kattintva ott figyel hogyaszongya: „Az emeberek a lelküket is eladták, hogy hozzájussanak egy-egy ritka jó darabhoz [csöves erősítőhöz], ám önnek ezt nem kell megtennie, hiszen mi újrateremtettük a vintage setupot, ráadásul hozáátéve a modern dolgokat.”

(*nagyításhoz kattints a kis képekre)

A gyári ismertető: www.crateamps.com

Lássuk azonban mit mutat a valóság.

A Láda

A Láda nálunk kissé - méltatlanul - mellőzött márka, talán inkább az újabb digitális/modellező széria ismertebb. A cég története 1978-ig nyúlik vissza, mikor Gene Kornblum legyártotta az első erősítőjét CR1 néven. Az elektronikát egy áruk szállítására akkoriban általánosan elterjedt ládába szerelte, amit megerősített, és az amcsi katonai ládákon található fogantyúkkal látott el. Az ötlet bevált, a cég egy teljes modellszériát állított elő tranzisztoros erősítőkből, és betört a piacra. Elhagyták a láda kinézetet, és „normál” tolex-szel burkolt erősítő kinézetre váltottak. A '80-as években több zenész is használt Crate erősítőket, Gene Simmons a Kissből, Sting a Policeból, Billy Gibbons a ZZ Topból, Sammy Hagar a Van Halenből. Látható, hogy a csöves erősítők gyártása nem tartozott az induló profilba, nyilván a „nagy” nevekhez képest későbbi indulás, és a klasszikus csöves korszak leáldozása miatt is.

Ennek is köszönhető, hogy a Crate csöves alkalmatosságai kimondottan olcsónak számítanak a kategóriában. (Valahol szükség van a versenyképesség erősítésére, ha már nem lehet ráírni valami klasszikusan csengő nevet.)

A doboz, és belseje

A Crate V18 egy kimondottan egyszerű eszköz, ami jó pont a „vintage setup” újrateremtése szempontjából, viszont nem az ha a „modern dolgok”-at is hozzá vesszük. Dizájnában visszaköszön a hot rod fíiling, a láda homlokán lévő 18 alatt elhelyezett amerikai autókra emlékeztető „márkajelzéssel”. Ez matt műanyagból készült, így éppen ellenkező hatást ért el. Mivel - a képpel ellentétben - egy kicsit sem csillog, hatásvadásznak és gagyinak tűnik. Ettől az apró bakitól eltekintve a külcsín letisztult és ízléses. A fekete tolex jól mutat az ezüsttel játszó huzat társaságában, és kiemeli a „vintage setup”-ot. A Láda 23 kilót nyom, amit a tetején elhelyezett masszív fogantyúval tudunk cipelni - talán már volt szó róla máshol, ekkora súlyt jobb lenne két oldalt elhelyezett füllel szállítani.

Az erősítő A osztályú, három darab 12AX7-es előfokcsővel, és két darab EL84-es végfokcsővel szerelt, teljesítménye 18 watt, amit két darab 16 ohmos 12 collos 50 wattos hangszórón keresztül ad le. A hangszórók elég „noname” minőséget képviselnek, több amerikai fórumozó ostorozza is őket rendesen, kiemelve negatív hatásukat a hangképre. Többen említik, hogy szinte azonnal cserélték őket ki-ki ízlésének megfelelő darabra, és hozzáteszik hogy az erősítő egyszerű felépítésének köszönhetően aránylag könnyen modolható. A kezelőszervek sem igényelenek hatalmas iskolázottságot. Egycsatornás erősítőről lévén szó, van egy gain, level, magas, közép, mély, valamint egy reverb potméter. Ez utóbbival a fedélzeti rugós egységet tudjuk szabályozni, ami az erősítő hátulján külön kábelekkel csatlakozik, akárcsak a hangszórók, így tényleg nem ördöngösség másik reverb tankot, vagy hangládát használni. Ezen kívül van még hátul egy line out, és szevasz. Se effekt loop, se fülhallgató kimenet, bemenet meg még ennyi sem... … Ja! „Vintage setup”.
Dobozhang

Nem, a Crate-nek egyáltalán nincs dobozhangja. A tesztsessionra összegyűjtöttünk négy gitárt, és meglepő módon azt tapasztaltuk, hogy a kezelőszerveket csak minimálisan tudtuk máshová tekerni, különben a hang nagyon hamar „elromlott”. Az erősítő tiszta hangja rettenetesen farnehéz. Ezt a fórumokon is köztudott információt sajnos teljesen meg kell erősítenünk. A basszust 2 körül kellett tartanunk végig, hogy ne uralkodjon el teljesen a hangzáson. Ennyit pedig azért kellett adni, mert enélkül a hang elvékonyodott. A magas végig 10-es álláson, a közép pedig 7-es környékén maradt. Nagyobb jelszint mellett a hagszín potméterek jobban viselkedtek - érezhetően több befolyást gyakoroltak a hangzásra, de alapvetően a hang karakterét így sem tudták megváltoztatni. Jelentős különbségek a gitárok felépítéséből adódóan keletkeztek. Single coil hangszedőkkel szerelt gitárok esetében a farnehézség kevésbé jelentkezett, mint a nagyobb jelű humbuckerek esetében. Ez utóbiakknál már maga a jelszint is problémát okozott, a tiszta hangzás eléréséhez. Nevezetesen a gaint teljesen le kellett tekerni, hogy ne torzítson, és a hang tényleg tiszta maradjon, de ezzel együtt a karakter is elveszett. A „csöves erősítőség” lényege ugye éppen abban áll, hogy hajtani kell a csöveket a rendeltetésszerű használathoz. Persze nem árt tudni, hogy az EL84-es csövek hamarabb hajlamosak a torzításra. Ez viszont nagyon szűkre szabja azt a tartományt, ahol az erősítő még tényleg tisztán szól. Megkockáztatjuk, hogy hétköznapi próba szituációban talán éppen elég a hangerő a torzítás nélküli megszólaláshoz, de mondjuk egy klubban ahová egy kicsit nagyobb hangerő kell, már „koszolódik” a hangzás. Ennek ellenére a Crate tud szép csilingelő tisztát. A jelszintek és a hangszínek beállítása után azonban meglepődve tapasztaltuk, hogy nem hajlandó minden gitárral egyformán együttműködni. Egyáltalán nem biztos hogy ha csatlakoztatod a gitárod kedves olvasó, ki lehet tekerni az erősítőből a csilingelést. Ez tehát eddig elég felemás képet ad. Nézzük mi a helyzet, ha növeljük a jelszintet.

Sejthető, hogy az EL84-ek jobban viselkednek ebben a szituációban. Nem is kell csalódnunk. Irdatlan kemény, dörzsölő, brutálian arcba mászó torzítást kapunk. Hatalmas élmény, ilyet nem minden nap hallani, még a „nagyoktól” sem. Persze a metálig azért nem jut el, nem egy high-gain cuccról van szó, de mondjuk egy ZZ Top, vagy AC/DC, esetleg Deep Purple kegyetlenül tör elő a hangszórókból. Megdöbbentő, mivel erre egyáltalán nem számítottunk. Az az igazság, hogy nagyon hamar kiderül, hogy a V18 igazából erre való. Amitől az egyik szemünk sír, a másik nevet. A torzítás csillagos ötös, a tiszta meg csak megkötésekkel működőképes. Túlhajtott állapotban a farnehézség sem jelentkezik, a magas és közép frekvenciákból lehet visszább venni, és a basszusra lehet még tenni, hogy a hangzás még dögösebb legyen. Azonban a torzítás csak azokkal a gitárokkal szól „jól”, amelyek tisztán is „jól” szólnak.

Nem esett még szó a reverbről, ami valódi analóg rugós egység. Viszont Crate-ék túlzásba vitték. Egyes álláson túl problematikus, akkora visszhangot kapunk, ami már irreális, mintha egy száz méter mély kútból szólnánk. Pszichedelikus zenéhez mondjuk jó lehet, de az most éppen nem menő, szóval használhatatlan.

Hallgassuk

Washburn gain

Washburn clean

Ibanez clean

Ibanez gain7

Ibanez gain10

Squier telecaster clean

Squier telecaster gain7

Dearmond clean

Dearmond gain7

Összegzés

A Crate V18 egy olcsó (itthoni viszonyok mellett sajnos nem) egycsatornás csöves erősítő. Ez elő is jön a kompromisszumokkal használható tiszta hangzásban, és a hangszórók minőségében, és a reverbben. Ellenben ha ezért nem is kárpótol, de túlhajtva kellemes, karakteres, és jellegzetesen csöves torzítást élvezhetünk. Figyelemre méltó, hogy a Láda nagyon válogatós, ha gitárokról van szó. Bebizonyosodott, hogy van olyan hangszer (és nem tüzifa kategóriájuakra gondolunk) amikkel egyszerűen nem hozza a benne rejlő potenciált. A benyomások tehát meglehetősen vegyesek, van hideg is, meleg is, így az erősítőt nem tudjuk jó szívvel ajánalni. Ezért az aranyszabály fokozottan érvényes, mindenképpen, ismételjük, mindenképpen menjünk el kipróbálni a saját gitárunkkal vásárlás előtt, mert csúnyán ráfaraghatunk.

Utóirat

Egy röpke kipróbálás erejéig volt szerencsének a V18 nagytesójához, a Crate V33 212-höz. A teljesítmény (33 W) mellett az is különbség, hogy a V33 kétcsatornás. Tapasztalataink szerint ez a kiépítés jobbnak mutatkozik, mert a dedikált tiszta csatorna jobban adagolható, és - mint a neve is mutatja - tényleg tiszta, nagyobb hangerőn is szép telített meleg hangzást produkál. (Gitártól függetlenül.) Viszont ennél a torzított csatornát kell jobban hajtani ami eszméletlen hangerővel jár. Aki V18 beszerzésén gondolkodik, nézze meg a V33-at is, igaz az árban is többet kóstál.

A tesztben szereplő gitárok:

• Ibanez GRGR 121 EX, 2 humbucker, Ibanez Powersound 3 és Powersound 4 hangszedők. Washburn Mg 200, S-S-H kiépítés, Washburn Eliminator hangszedők, DeArmond Starfire Custom by Guild (félüreges) 2 humbucker DeArmond GoldTone hangszedők.

• Squier Classic Vibe Telecaster 2 single coil AlNiCo 3 hangszedő.

Tiszta hangzásnál a hangszedőváltó középső állásban, tehát mindkét humbucker, illetve single coil egyszerre szól, kivéve a Washburnnál, ott 1 single coil szól. Túlhajtott hangzásnál mindenütt humbucker szól. Az erősítő a tányér közepén kimikrofonozva egy Shure Beta 58A mikrofonnal, ahonnan a jel egy Tube Ultragain 200 előfokon keresztül érkezik meg egy Rig Kontrol 2-es studióhangkártyába. Az előfokon az input 9 óra, az output 9 óra állásban. A rögzítés Guitar Rig 5-tel történt. A kész mp3 állomány 48Khz,16biten, legmagasabb minőségű változó bitrátával.

Szerzők: Molnár István Tamás, Tímár Mátyás, Zsombok István