A steampunk stílus néhány évtizede kezdett divatba jönni, mint egyfajta alternatív művészeti és vizuális műfaj, mint életstílus viszont azóta is csak egy lelkes kisebbség sajátja, ami persze egyáltalán nem baj.
Valamiért én is vonzódom a steampunkhoz, talán mert alapvetően barkácsolós típus vagyok és a steampunk archetípus karakterek is többnyire valamiféle felfedező-innovátor-buherátor személyiségek.
Tulajdonképpen miről is szól ez az egész? Egyfajta játék. Játék az idővel, az alternatív valósággal, egy elképzelt világgal. Kiinduló feltevése az, hogy valamikor a 19. század közepe-vége felé fejlődése nem kezdett el az olajon alapuló technológiák felé fordulni, hanem megmaradt a gőzgépek, a mechanikus szerkezetek, léghajók, lokomotívok, gőzautók és a delejes-szikrázós-ívfényes elektromosság zónájában, ezek fejlesztése folytatódott. A civilizáció is leginkább a neoviktoriánus dekadenciáról ismerhető meg, bármit is jelentsen ez.

A bonyolult fogaskerékrendszerek, a csövek, szegecselt fémlemezek, karos áttételek, cizellált rácsok, vadul burjánzó ornamentikus díszítések, fa, bőr, réz, bronz, kaucsuk anyagok alkalmazása és egyfajta ódon, elhasznált, kopott, patinás kinézet határozza meg a vizuális megjelenését - természetesen műanyagok kizárva (esetleg talán a bakelit belefér egyes irányzatoknál, tudjátok, ez olyan, mint a lakto-vegetáriánus vagy a nagyon szigorúan vega). :)

Szimbolikájában ezeknek masszív vagy éppen furfangosan kifinomult, de alapvetően nem tömeggyártott mechanikus gépezeteknek, melyek az ipari forradalom hőskorának továbbfejlesztett vívmányai, megkülönböztető szerep jut, egyértelműen szembenállást mutatva az információs társadalom „eldobható” műanyag értékrendje, a fogyasztói spirált hajtó újabb és újabb parasztvakító funkciókkal telezsúfolt, rövid élettartamú cuccai ellenében.


Ez a posztmodern és nosztalgikus, de csendes, visszafogott lázadás is kimondottan rokonszenves nekem, ahogy a mindig kissé komoran dicsőséges, letűnt kort idéző, gigantikus, fenséges gépezetek vagy éppen apró, precíz, bonyolult áttételek, a mérnöki tudományok masszív, fémbe öntött megtestesülései is.


Olyannyira, hogy magam is elpiszmogtam időnként és kreáltam pár kis steampunk bigyót, igazából nem tudom, minek nevezhetőek...

A kissé bő lére eresztett háttér-információ után térjünk a tárgyra: a steampunk utat talált magának a gitárok világába is. Számos steampunk átalakítás született, nehéz lenne mindet szerepeltetni, viszont a Hutchinson-féle gitárokhoz hasonlóan van egy másik alkotó is, akinek a művei mindenképpen említést érdemelnek, róla és az általa készített hangszerekről fogok most mesélni, még ha a steampunk nem is teljesen illik rá, de mindenképpen közeli rokonságban állnak.

Tony Cochran amiót az eszét tudja, rajzolt, festett, mindenre, ami a keze ügyébe került, beleértve az osztálytársai kezét is. Művészeti iskolát végzett (Columbus College of Art and Design) mégpedig képzőművészet szakon. Előtte szinte minden rajza képregény stílusú volt, de a diploma után sokféle nagyméretű festményt készített és megpróbált grafikusként elhelyezkedni utána, de nem sikerült állást kapnia. Megházasodott és hogy megélhetésüket biztosítsa, 15 éven át dolgozott karosszéria-javítóként, ahol időnként a kocsik aljára és a sárvédők belsejére is festett állítólag..
1999-ben az Agnes című képregényére felfigyeltek és attól kezdve egy kiadó rendszeresen közölte több neves újságban, napi frissítéssel, majd több könyve is megjelent a képregénnyel. Agnes egy kicsit nehéz sorsú kamaszlány, aki nagymamájával él egy lakókocsiparkban, életkorának sajátosságaként nagy tervekről álmodik és valahol félúton van a naiv rácsodálkozó és a cinikus korszaka közt, haverja Trout, aki sokkal inkább a földön jár, így jól kiegészítik egymást.

Természetesen Agnes gitározik is. A következő képregény kockát lefordítottam magyarra, ez az egyik kedvencem. :)

Láthatóan Tony nincs híján a verbális humornak sem, ami azért is hasznos, mivel gitárjai mindegyikéhez egy kis alternatív múltat megjelenítő sztorit is kerekít, ezeket megpróbáltam szintén visszadni.
Tony nem készít saját maga gitárt, nem hangszerész, sokkal inkább átformálja, átlényegíti az amúgy nem túl érdekes, átlagos hangszereket. Köszönhetően vizuális képzelőerejének és az autójavításban eltöltött éveinek, a Cochran-gitárok igazi mesterművek, gondosan megtervezett kinézettel és profi kidolgozással - bár arról nem szól a fáma, hogy szólnak, bevallom, néha vannak kétségeim, hogy nem rontanak-e valamennyit a hangzáson a módosítások. Hangszerei nem is annyira a vérbeli steampunk, hanem inkább a dieselpunk (a steampunk kor utáni alternatív valóság), vagy valami 1940-1980 közti post-steampunk világnak jegyeit viselik magukon, de mégis meglehetősen közel állnak vizuális jellemzőihez, hiszen a steampunk átalakítások is ugyanígy készülnek.

Tony mindig is oda volt a gitárokért, de úgy érezte, egyre inkább kezdenek uniformizálódni és szeretett volna valami igazi „mojo”-t adni nekik, épp ezért sose dolgozott igazi, értékes vintage gitárokon, mivel ezeknek megvan a saját történetük, múltjuk, inkább olyanokhoz nyúlt hozzá, melyeket akárki megvehet használtan innen-onnan. Az eredeti hangszereket is leginkább Craigslistről (a helyi Expressz/Aprónet), yard sale-eken (ez tulajdonképen a lomtalanítás amerikai formája, időről időre a lakók a megunt dolgaikat kipakolják a ház elé az udvarra vagy a garázsba és a környéken kartonlapokat tesznek ki, hogy aki arra jár, meglássa, ezek pár dollárért kirakott cuccok többnyire, én magam is vettem már 3 dollárért itt Goffri-sütőt, 10 dollárért egy állólámpát és egy bőröndöt, 5 dollárért digitális kamerát, stb.)
Az így beszerzett gitárokat Tony megjavítja, de funkcionálisan és játszhatóság terén nem módosítja, csak a külsejét. Ehhez szintén hasonló módon szerzi be az alkatrészeket, garage sales, az Üdvhadsereg adományokból árusító karitatív boltjaiból és hasonló helyekről. Régi réztálca, háztartási gép a 40-es évekből, ódon mandzsettagomb, egy köteg textilszigetelésű régi kábel, rézlemezek, ormótlan csavarok, mérőműszerek... mind a műhelyében landolnak.
Aztán az előkészített gitárokat marja, szeleteli, fűrészeli, a lakkozást mesterségesen leamortizálja, viaszolja, égeti, savazza, hígítózza... utána megtervezi, milyen dolgokkal fogja kiegészíteni. A felszerelt kiegészítők elnevezésében természetesen Agnes segít, így kerül a gitárokra piktulátor, ipari lubrikon, madárfauzer és legalább egy nagyfeszültségű hangkamra.

Tony dicsőséges, sokszor valami végzetes eseménnyel beárnyékolt, rejtelmes múltat teremt ezeknek a gitároknak, egyszerű ipari tucattermékből igazi relikviákká nemesítve őket, misztikus, komoran baljóslatú legendába burkolva műveit, tökéletesen eltalálva az ötvenes-hetvenes évek amerikai életformájának, no meg a kor képregényeiből az akkor futurisztikusnak számító elképzelt szuperketyerék hangulatát. Merüljetek el benne, utazzatok egy alternatív valóságban, nekem könnyen ment!

Abombcaster
„Azonosítatlan holttest mellé temetve találták egy Alabama-i kukoricaföldön 1971-ben. Viszonylag szépen letisztítottam, új húrokkal láttam el.”



Accordiancaster
„Mikor Bob Maccafferty-t 1978-ban fejberúgta egy epilepsziás ló, majdnem belehalt (nem, nem a ló). Két hónapig kómában feküdt. Miután felébredt, arról mesélt, hogy az angyalok daloltak neki a mennyei váróteremben. Beépített egy fura szerkezetet a gitárjába, hogy az angyalok hangját reprodukálhassa. A szerkentyűt „hark”-nak nevezte, mivel ez szerepel egy karácsonyi énekben az angyalok hangján. Sajnos rajta kívül senki se tudta megszólalásra bírni a hangszert, így títka vele együtt szállt a sírba 1992-ben.”


ACME gitár
„Azt pletyálják, Lyle Nilsson ezt a gitárt egy ´65-ös Cream koncertről lopta el a színfalak mögül. Nekem azt mondta, valaha Clapton Firebird-je volt. Hogy álcázza, erre a fura formára csonkolta le. Összehasonlítottam egy Firebird mellé téve és alighanem stimmel. Felszerelte egy érdekes dologgal, melyet „Abydos Híd”-nak hívott. Azt állította, ez valami fura áramkör, mely egy egyiptomi ásatáson, Abydos templomában talált hieroglifán alapul... hogy micsoda?? Megnéztem. Nem hazudott. Bolondságnak tűnik, de határozottan ózonillatot bocsátott ki, mikor játszottam rajta...”

Aladdincaster
„Ez az elektromos gitár egy fiatal hölgyé volt, aki módosította a hatvanas években. Apjától örökölt egy spirális „Szellem Szelencét”, mely olyan gondolatok gyűjtőhelye, amit eltávozott lelkek hagytak maguk mögött, mivel már nincs rájuk szükségük. Legalábbis az arab kufár ezt mondta az apjának a marokkói bazárban, ahol megvette. Nem sokkal rá elhunyt.
Lánya zenélésből próbált megélni, nehéz körülmények közt Dél-Kaliforniában és 100 dollárt adott egy gitártechnikusnak, aki beépítette a hídi hangszedőhöz a Szellem Szelencét. Nem sokkal később egy zálogházba adta, mert megszökött egy dezertált tengerésszel, hogy Magyarországon éljen tovább a cigányokkal. (Eddig már majdnem elhittem) :)
Senki se tudja, elég merész volt-e, hogy valaha is megszólaltassa a gitárt az átépítés után. Talán neked kéne egy próbát tenned...”

Alumicaster
„Az egyik kedvenc gitárom, ami egy darabig itt hevert a munkaasztalomon, egy új hangerőpotira várva. Strat jellegű hangszer, mely olyan vértezetet kapott, ami annak a Porschének a darabjaiból készült, melyben James Dean halálos balesetet szenvedett. A fickó, akitől vettem, azt mondta, egy haverjának a haverja elcsórta az autó egyik ajtaját. Szétbontotta az ajtót és az alumíniumdarabokkal takarta el a gitár néhány jókora repedését. Voltak papírja, én elhittem. Ennél többet nem is kéne mondanom.”


Boostercaster
(A gitárt az amerikai Nemzeti Gitármúzeum beválasztotta a kiállított modellek közé - és ez nem kitaláció!)
„A gitárt a louisana-i Weedle városka elemgyógyintézetének lebontása közben egy padló alá rejtve találták. Olajos rongyokba volt csavarva és szorosan körülkötve. Ezt a cédulát olvashatták rajta: „Jobb lenne, ha visszaraknád, de tudom, hogy nem fogod. Ne érj hozzá a booster-hez, mikor játszol.” Mit mondhatnék... nem tettem.”


Boston Model L
„A gitár központi helyen szerepelt Sid Howell utazó cirkuszának kísérő show-jában, a „Sötét Labirinus”-ban. Az emberek egy negyeddollárosért kipróbálhatták, kitalálnak-e az útvesztőből, ha igen, visszakapták a pénzt. Hogy még jobban megzavarják őket, a különböző cseles kanyarokon, zsákutcákon és alacsony plafonon túl még egy fura hangot is bedobtak. Larry Boston játszhatott fura, vonyítós, sírós, kiáltozásszerű arpeggiókat ezen a kifejezetten erre a célra módosított hangszeren, melyet saját magáról nevezett el. A nyakcsavarok alátétlemeze egy régi cigiautomatáról származik. Egyesek szerint ezeknek az előadásoknak egy régi szalagja inspirálta Van Halen Eruption című számát. Erre azért nem vennék mérget.”


Chaliecaster
„Lezárt cédrus ládában találták, egy gyönyörű 1957-es Cadillac csomagtartójában, melyet egy ingatlanfelszámolás miatti kiárusításon vettek Észak-Chicago-ban. Hoppá. Vajon kié lehetett? Talán egy papé, talán egy vámpíré? Egy kicsit meglátszik rajta a használat, de el kell ismerni, jól néz ki.”


Coppercaster
„Egy kedvesnővér a Notre Dame-ból adta el nekem ezt a gitárt egy havas éjen a montanai-i Billingsben. Kísérleti darab volt, saját maga tervezte. Az a szóbeszéd járta, hogy az alján a kis réz tárcsás izé azonnali zenei őrületet okozott. A főtisztelendő anya betiltotta ezeket a kísérleteket, mert megengedhetetlenek voltak. Úgy tűnik, a szerkezet már szétesett... csak egy halom lógó kábel.”



Jukeboxcaster
„John Redstone felújította a The Old Dog Saloon-t Finsterben, Wyoming államban. Ezt a baltát az egykori női öltöző dupla falú gipszkartonja mögött találta. Egy olvashatatlan cetli volt ráragasztva, rajta egy kapcsolási rajzzal, hogy kell bekötni a nagy piros „R” betűs gombot. A hátoldalon a barna foltok valószínűleg mégse vér... A hangszer talán Fat Jelly Marburn „Big Green”-je lehet. De reménykedjünk, hogy inkább mégse.”

Greyhoundcaster basszus
„Ezt a basszust egy Greyhound (az USA Volánbusz) egyik roncsában találták. A busz lehajtott az útról az árokba 1951-ben, csak 6 ember volt rajta, a sofőr, két nagyon süket nő Alabamából, egy szenátor Maine-ből a szeretőjével és egy 12 éves, aki a nagymamájához utazott Tulsába. Egyikükhöz se tartozott a poggyász, amiben a gitár volt. Egy kézírásos cédulát találtak a tokban vékony rizspapírból. Az állt rajta „NEM AZ ENYÉM”... Fura.


A ´Quick” gitár
„Ez a létező egyetlen gitár, amely a „Quick”-kel van felszerelve. Feltalálója, Frank Dombus, sokféle hangszerre alkalmazta ezt a rendszer, beleértve 2 szaxofont és egy különleges elektromos bongó dobot. Elméletileg a króm hangnyomaték rudak a hangszedők közt egyfajta vevők a „Quick” felé, ami úgy tűnik az a baljós külsejű elektromos ketyere, amit a híd alá ékelt be. Melegszik, füstöl, vibrál és pokolian bűzlik, mikor üzemel, de a hangokat átlagosból áttranszformálja teljesen szélsőségessé. Ha jó hang volt, a hangzás mennyei lesz, de ha rossz, annyira pocsékká teszi, hogy az emberek szó szerint bedühödnek ettől az inzultustól. Frank egyszer egy szerencsétlen gitárosnak kölcsönadta egy koncertre, de sajnos annyi hang sokkolt annyi embert nagyon durván, hogy a fickót azóta se találták meg többé. A gitárt átalakították a nyolcvanas években, melynek során a ´Quick” helyrehozhatatlanul tönkrement, A kapcsolási rajzot mellékelem.”


Strobotac
„Ez a hangszer egy hangtani kísérlet eredménye volt, melyet Calvin P Bogold hajtott végre 1961-ben. Ellentétben a hagyományos gitárzenével, ahol a reverb a gitár hangját minimális késéssel visszhangozza, megpróbált egy olyan készüléket csinálni, amit preverbnek hívnak és a zengető működésének fordítottját végzi. Akkoriban persze minden nagyon analóg és zajos volt. Felvett néhány Beach Boys jellegű dalt, de teljesen nyomasztóak és ördögien bizarrak lettek. Mostanra a motor gomb beragad, az emelkedés és komfort szabályzó gombok nincsenek már bekötve. Többé már nincs „előzengetés”, csak sima zengetés. De az bitang jól szól. Talán a teljesen egyedi Strobolux Pacemaker Line híd teszi.”

Steinlite
„A Steinlite elektromos gitárt az alap ásása közben találták egy széfben a Radio Buildingnél, Atchinsonban, a Kansas Avenue 823. alatt, Kansas államban. Azt mondja a szóbeszéd, hogy Fred Stein, a plug-in rádió feltalálója rejtette el a Gibson elől, amely perelni akarta őt. Bár sokban hasonló volt a Les Paul-hoz, a Steinlite csavarozott nyakú, lamellás hangcsatornákkal van ellátva és működött benne a híres Szemcse Nedvesség Detektorból is egy példány. Mikor megkérdezték, miért kell bele nedvességérzékelő, Fred ravaszul azt felelte „Ha egy nővel játszol, tudnod kell, mikor jött el az ideje, hogy letedd azt a kurva gitárt és végre nekiláss a dolgodnak”. Fred nagy tréfacsináló volt. A gitárt sose szedtem szét, gondoltam, jobb így rozsdásan, kopottan, ipari külsővel, minden titkával együtt, amit rejteget. Nem tudok belőle semmi különöset kicsiholni, de hát én nem valami jól játszom.”


Memphiscaster
„Jack N mondta, hogy Donny nagybátyja bütykölte meg ezt a gitárt a hátsó udvarban lezuhant műhold alkatrészeiből még ´56-ban. Azonban a módosítások után azt állította, hogy mindig émelygés és paranoia tört rá, mikor játszott rajta. Jack elcserélte vele egy bendzsóra, de ő is arról számolt be, hogy mindig kényelmetlen érzés fogta el játék közben. Egy öreg Dodge kisteherautót adtam neki a gitárért. Én inkább nem játszottam rajta.”


MOD-U-LINE Relic
„Nem igazán hinném, hogy élő organizmusokra káros lenne ez az elektromos gitár. Ivan S., az orosz konstruálta, hogy hasonlítson az amerikai gitárokra, de csak pocsék, szemcsés fekete-fehér fotók alapján dolgozhatott. Hogy, hogy nem, olyan alkatrészeket használt fel, melyeket a csernobili atomerőmű katasztrófája után emeltek el a helyszínről ´86-ban. Mikor játszott rajta, az ujjain fura sebhelyek keletkeztek és makacs köhögés kínozta. Nem sokkal halála után az anyja eladta, hogy pénzt szerezzen egy lengyelországi utazásra, mivel ő meg ott akarta szétszórni az anyja hamvait. Attól kezdve egész 2004-ig a gitár története homályba vész. Én az akkori éves NAMM kiállítás parkolójában vettem meg egy fickótól, aki mindenféle dolgot árult a kisteherautójából. Nem hinném, hogy még radioaktív vagy ilyesmi lenne... a hidat és a hangszedőket úgyis lecseréltem, mikor szétporladtak.”


Oikcaster
„Sam „Splat” Redcat használta az utolsó koncertjén 1970-ben. A záródal az East Thompkin Blues Fesztiválon az agresszív acid rock/blues verziójú Dead Man´s Curve volt, melyet eredetileg Jan és Dean játszott. Splat szeretett bütykölni a gitár kábelezésével és ez a hangszere se volt kivétel. Durván belenyúlt... semmiben nem felel meg a biztonságtechnikai szabványoknak. A záporeső, a csupasz láb és a kreatív kábelezéshez csatlakoztatott feketepiaci booster áramkör, amit a „plafonig felkúrt erősítés” elérésére használt, sajnos úgy sütötte meg, mint egy panírozott csirkecombot. A gitár amúgy szép fényes volt...”


Sparkycaster basszus
„Darren Thompson olyan erősen rángatózott, mikor végrehajtották rajta a halálos ítéletet, hogy a villamosszék karfái eltörtek. A darabokat William Muldover használta fel egy öreg basszgitár javítására, melyen a börtönkápolna együttesében játszotta az „Angyalok a rács mögött” című dalt. Talán ez a magyarázata a fura, de jó hangzásnak.”

Separatocaster
„A hírek szerint a gitárt valamikor Jake Pratchet használta. Ez a fickó egy undorító, aljas, hazug, csaló tolvaj volt, de tudta, hogy kell tuningolni egy gitárt. Mindent felhasznált, amit csak tudott, az általa tökéletes blues-os „íz” végnélküli keresésében. Állítólag még a gyermekbénulásos kórtól mozgásképtelenné vált anyja életben tartására használt vastüdő egy áramkörét is lenyúlta. A lopás még idejében kiderült, így éppen meg tudták menteni az életét. Jake-et az apja kapta rajta a pincében lévő stúdióban, amint épp a „Separator” aljához akarta forrasztani. Sosem tudódott ki, hogy az apa vajon a gitárral ütötte meg úgy Jake-et, hogy kómába került, vagy épp a keze ügyébe eső deszkával.”


Shondracaster
„Na, ez aztán tényleg egy bizarr gitár. A halottlátó Heron Trippe épített 3 Shondra-tányért 1961-ben. A feleségéről nevezte el őket. Arra készültek, hogy nem evilági zenéknek szolgáljanak átjáróul a fizikai világba. Senki nem tudja biztosan, vajon átverés vagy igaz, de azt állította, hogy különböző mértékben sikeresek voltak. Egyiket egy harmonikához erősítették, de az megsemmisült egy tűzben, mely a műhelyében tört ki. A második Prágában található egy múzeumban, valamilyen mikrofonhoz csatlakoztatva. Senki nem tudja, hogy került oda. A harmadikat egy elektromos gitárba építette be Trippe, hogy „túlvilági szellemakkordokat” fogjon fel velük. Trippe meghalt 1963-ban anélkül, hogy a használatáról bármi is elmagyarázott volna. Akar valaki túlvilági szellemakkordokat játszani?”


IonoGlobe
„Ennek a gitárnak a legegyedibb része a nyak melletti totál bekábelezett gömb. Farber Endison játszott a hangszeren az ötvenes évek végén egy bandában, melyet The Bubble Tops-nak hívtak és autós Rockabillyt nyomtak, mielőtt még bárki akart volna ilyet hallani. Nagybátyja, Gropper T. Endison egy szafarin vett részt egykor ott, amit ma Namíbiának hívnak és közben kis híján agyonütötte egy bézbolllabda méretű fémgolyó, mely az égből zuhant alá. (Ilyesmi ma is megtörténik, csak keress rá a Google-el). Odaadta Farbernek, mondván, képtelen elviselni a zajokat, amiket a fejében kelt. Farber bátyja, Clayton, egy elméleti elektronikai zseni, beépítette a gitárba és azt mondta Farbennek, hogy ezzel felerősíti az alig hallható, valószínűleg csak képzelt hangokat, melyeket a gömb kibocsát. Ez aligha volt igaz. Amit biztosan tudunk, hogy nem sokkal ezután Farber megnövesztette a haját, nem viselt többé cipőt és egy barlangban játszott a gitáron, amit a szülei háza mögötti hegyen fedezett fel. 1965-ben holtan találták a barlang mélyén, ölében a gitárral. Csak egy félig elfogyasztott szendvics és egy skicc volt mellette, melyre 5 eddig még sosem hallott akkord volt ráfirkálva. Clayton mindmáig megtagadta, hogy nyilvánosságra hozza őket.”


Sandpiper
„Monaco „Stallion” Ceriani bűvölte meg ezt az elektromos gitárt a North Caroline-i Bolivia városának Sandpiper Motel és Lounge nevű, mára rommá vált egykori épületében. Stílusa különc keveréke volt a post-funk, a pszichedelikus jazz és valami fura reggae-nek, mely mindenkit rendszeresen zavara hozott, hogy is lehet rá táncolni. Azt beszélik, a gitárt egy 1965-ös Firebird roncsaiból, egy Epiphone-ból és az elhunyt édesanyja ékszerdobozából építette. A Lounge-ot 1975-ben bezárták, mert a 17-es főút miatt erősen megcsappant a forgalom. Stallion elhatározta, hogy eladja a gitárt és inkább forgatókönyveket ír.”



Ugye érdekes volt elmerülni ebben az alternatív valóságban? Aki még szeretne látni ilyet - mert kb. a kétharmadát tettem csak fel ide - az látogassa meg Tony honlapját.
Arról persze - sajnos - nem nagyon tudunk meggyőződni, hogy kétségtelen művészeti értékükön túl funkcionálisan mennyire jó hangszerek ezek. De tulajdonképpen majdnem mindegy: annyira jól néznek ki, hogy ezért még azt is megbocsátanám nekik, ha csak átlagos hangjuk van. De abban már nem lennék biztos, hogy ennyi fémmel ellátva nagy élvezet lehet a nyakamban lógatni, elég nehéznek tűnnek.
Ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy egyszer én is csinálok egy ilyet.

Szerző: Imhof Iván 
Aktív Gitár
Bemutatkozás